,,Ez háború, és nem most kezdődött” – írta Tóth Csaba Tibor 2023. október 9-én, azaz csak két nappal azután, hogy a Hamász brutális támadást intézett Izrael ellen. Valóban több ezer éves források állnak rendelkezésre, hogy a mai Izrael területéért vég nélkül folytattak háborúkat. A modern Izrael 1948-as függetlenségének kikiáltása óta pedig jogfosztások sorát követte el a palesztin lakossággal szemben, és a legtöbb eset a mai napig érdemi reflexió nélkül maradt az ország közbeszédében. Azonban az is vitathatatlan, hogy 2023. október 7. új fejezetet nyitott az izraeli-palesztin konfliktus történetében.

E cikk arra kíván rámutatni, hogy az izraeli társadalmat ért szörnyű támadás hogyan provokált aztán aránytalan, háborús bűnöket is magában foglaló háborút, és miképp csap ez vissza a zsidó államra.

A Hamász csapdája

Ha ezt az új fejezetet meg akarjuk érteni, elengedhetetlen, hogy az izraeli társadalmat ért sokkot is teljes mivoltában lássuk. Az új időszámítás kezdetét megelőzően viszonylagos nyugalom honolt a Gázai övezetben. Az azt irányító Hamász csak elvétve támadta Izraelt, és nagyjából 20 000 gázai férfi dolgozott dél-izraeli kibucokban, építkezéseken, mezőgazdasági ültetvényeken. A kapcsolat mindkét félnek előnyösnek látszott: segített a munkaerőhiánnyal küzdő izraeli gazdaságnak és a magas munkanélküliségtől szenvedő gázai lakosságnak is.

Olyannyira nyugodt volt a helyzet a Gázai övezetben, hogy az Izraeli Hadsereg (IDF) és a belbiztonsági szolgálat (Sin Bét) is egyre inkább a Ciszjordánia felől érkező fenyegetések elhárítására csoportosította át erőforrásait. Jól mutatja, mennyire nem észlelték a közelgő támadást, hogy október 7-e hajnalán, három óra körül érkező biztonsági figyelmeztetéssel sem az izraeli rendőrség, sem a Moszád nem foglalkozott érdemben. A biztonsági figyelmeztetést az váltotta ki, hogy Hamász-harcosok tömegesen aktiváltak izraeli SIM-kártyákat.

Aztán elszabadult a pokol. A szexuális erőszakok sorát is elkövető terroristák végül közel 1200 halálos áldozatot hagytak maguk mögött – köztük 36 gyermeket -, és 251 túszt hurcoltak élve magukkal Gázába. A traumák megértéséhez fontos végignézni a pusztítást dokumentáló fotó- és videógalériát.

A pusztítás brutalitása szándékolt lépés volt a Hamásztól. Mikor 2024 augusztusában az IDF kiiktatta a Hamász legmagasabb rangú vezetőjét, Jahjá Szinvárt, jegyzeteire is rábukkantak. Ebben Szinvár világosan fogalmaz a támadás céljaival: túszszedést, kivégzéseket, otthonok felgyújtását és a kegyetlen cselekedetek dokumentálását adta ki parancsban.

Egyértelmű helyzettel állunk szemben: a Hamász kollektíven akarta traumatizálni az izraeli társadalmat, és így kívánt aránytalan válaszreakciót kicsikarni.

Nem elhanyagolható szempont, hogy későbbi jelentések szerint iráni katonatisztek is részt vettek a támadás megtervezésében. Az iszlamista rezsim stratégiai célja lehetett, hogy az Ábrahám-megállapodások utáni normalizálódó viszonyt Izrael és több arab ország (Egyesült Arab Emirátusok, Bahrein, Marokkó) között megmérgezzék.

Netanjahu szorult pozíciója, és a társadalom bosszúvágya vezetett az eszközökben nem válogató háborúhoz

Mind a politikai, mind a katonai vezetést felkészületlenül érte a támadás. Az ország gyengének látszott, és óriási belső feszültségekkel kellett megküzdenie. A közvélemény egyszerre követelt két ellentmondásos célt: a katonai megtorlást és a túszok mielőbbi hazahozatalát.

A túszdrámák a legérzékenyebb pontjai Izrael történelmének, a társadalom nem engedi, hogy túszokat akár élve akár holtan hátrahagyjon a vezetés. (Talán legismertebb példája ennek a második libanoni háború során, 2006-ban elrabolt Gilád Sálit őrmester esete, akinek kiadásáért cserébe végül 2011-ben 1027 palesztin fogoly elengedését vállalta Izrael.) Azzal, hogy a Hamász több mint 250 élő túszt tartott fogva – valóban borzalmas körülmények között – tovább tüzelte az izraeli társadalomban létező bosszúvágyat. A túszokkal szembeni érzékenységet mutatja az is, hogy az amerikai közvetítéssel kiharcolt, idén október 10-én kezdődő tűzszünet, annak ellenére, hogy a Trumpra jellemző blöffök ácsolták, és semmilyen garanciát, ill. komolyan vehető hosszútávú rendezést szolgáló lépéseket nem tartalmaz, a húsz élő túsz hazatérése után egyelőre tartja magát.

A 2022-ben ismételten hatalomra jutó Benjamin Netanjahunak határozottan kellett cselekednie, hogy a támadás politikai árát ne ő fizesse meg. Emellett régóta húzódó korrupciós ügyei is már bírósági szakaszba léptek, börtönnel fenyegetve őt.

A fenti körülmények közrejátszása okán az izraeli vezetés az eszkalációt választotta, a pokol ezúttal a gázai övezet lakói fölött szabadult el.

Október 8-án Izrael háborút hirdetett a Hamász ellen. Egy nappal később a Gázának nyújtott energiaellátást is beszüntette, emellett erősen korlátozta az övezetbe beérkező élelmiszer és üzemanyag mennyiségét. A Gázai övezet kétmillió lakosra jutó mezőgazdasági termelése elenyésző, külső szállítmányok nélkül nem tudja magát fenntartani. Ugyanaznap megkezdték az övezet ellen légi offenzívát, majd október 28-án a szárazföldi inváziót is.

A 2025. október 10-én beállt tűzszünetet megelőző háború emberi ésszel felfoghatatlan pusztítást végzett Gázában. A Gázai Egészségügyi Minisztérium adatai szerint több mint 67 000 palesztin halt meg, és több mint 20 000 gyermek A háború során Izrael több mint egymillió embert tett hajléktalanná, mivel a lakóépületek közel 80%-a megsérült vagy megsemmisült.

Egy idő után az Izraelt népirtással vádoló nyilatkozatok is megszaporodtak. A Nemzetközi Büntetőbíróság 2024 novemberében elfogatóparancsot adott ki Netanjahu ellen háborús bűnök és emberiség ellenes bűncselekmények vádjával. Ennek kapcsán került Magyarország is fókuszba, amikor is hazánk inkább kilépett a Nemzetközi Büntetőbíróság intézményéből, hogy ne kelljen letartóztatni a Budapestre látogató izraeli miniszterelnököt.

Izrael talán soha nem volt ennyire magányos

Október 7. borzalmai után a Nyugat felsorakozott Izrael mögött. Sokáig támogatták Izrael háborúját, és a nemzetközi közvéleményben is előtérben volt a túszok ügye. Nem lehet megnevezni egy pontot, hol fordult át az események megítélése, de legkésőbb idén tavasszal már érezhető volt, hogy erősen fogy a levegő az ország körül. Mára számtalan nyugati, korábban látványosan tartózkodó ország elismerte a független Palesztinát. Bár jelenleg ez nem több üres gesztusnál, jól mutatja az Egyesült Államokon kívüli Nyugat álláspontjának változását.

Izrael megalakulása óta hangoztatja, hogy földrajzi elhelyezkedése ellenére a globális nyugathoz tartozik demokratikus berendezkedése miatt, az elmúlt két év azonban erős elszigetelődést eredményezett számára. Egyes tagországok önállóan is szankcionálták Izraelt – Spanyolország egyenesen fegyverembargót vezetett be az országgal szemben – de nyáron az EU és Izrael közötti kereskedelmi szerződés felülvizsgálatát is kezdeményezte Hollandia, valamint tizenhat másik tagállam. Mivel Izrael legnagyobb kereskedelmi partnere az Európai Unió, amennyiben a kérdést ismét napirendre veszik, az komoly károkat is okozhat az ország gazdaságának. Az európai politikának fontos szimbolikus tere az Eurovíziós Dalfesztivál, Oroszországot már 2022-ben kizárták. A 2026-os versenyre hosszú vita után Izrael végül kvalifikálhatta magát, válaszul azonban Hollandia, Spanyolország, Írország és Szlovénia visszalépett az indulástól.

Az Egyesült Államok vezetése következetesen Izrael-párti maradt, Donald Trump elnök politikai ars poeticájának egyik alapköve Izrael egyoldalú támogatása. Azonban a konfliktus mentén erős törésvonalak jelentek meg az amerikai közbeszédben is.

Az amerikai közvélemény attitűdjének változását mutatja, hogy az egymillió zsidó lakossal rendelkező New York városa abszolút többséggel választott meg egy demokratikus szocialista, erősen Izrael-kritikus polgármestert. Zohran Mamdani győzelme az izraeli lobbi Egyesült Államok béli gyengülésére is rámutat.

2024-ben a New York 16. körzetében rendezett képviselőházi demokrata előválasztáson az AIPAC (American-Israeli Political Action Committee – a legjelentősebb amerikai-izraeli lobbiszervezet) legalább 15 millió dollár elköltésével még megakadályozta Jamaal Bowman, szintén Izrael-kritikus – és helyenként valóban összeesküvés elméleteket terjesztő – politikus megválasztását, azonban Mamdani ellen már kudarcot vallottak, pedig a jól ismert Izrael-párti üzletemberek ismét jelentős összegekkel támogatták ellenfelét.

Az AIPAC a háború kitörése óta számos politikai kritika tárgyát képezte. Elsősorban az amerikai konzervatív oldal, éppen Izrael ellen forduló radikálisai, mint Tucker Carlson – vagy a halála előtt Charlie Kirk – kritizálják a lobbiszervezetet. Az utóbbi időkben Izrael leginkább a konzervatív oldalon talált szövetségeseket, de az elmúlt két év olyan mértékű átrendeződést hozott az USA politikai jobb oldalán, hogy Amichai Chikli, Izrael diaszpóra-ügyi minisztere már jelentősebb veszélynek titulálta a jobboldali antiszemitizmust, mint a baloldalit. Trump újbóli megválasztása után az izraeli vezetés egyértelműen az amerikai konzervatív oldallal kötött szövetséget, de ott is jelentősen felerősödtek a zsidó állam politikáját és az Egyesült Államokra gyakorolt befolyását kritizáló hangok.

Az AIPAC-kel szembeni negatív politikai hangulatot kiválóan demonstrálja, hogy Seth Moulton, demokrata képviselőházi politikus nemrég bejelentette, hogy minden támogatást visszafizet, melyet az AIPAC folyósított neki. Amerikai elemzők ezt az úgynevezett „Mamdani-hatásnak” tulajdonítják, utalva arra, hogy sok politikus félni kezdett, hogy ráég az Izraelhez fűzött szövetsége, és renoméja megóvása érdekében igyekszik kihátrálni a partnerségből.

Izrael közel-keleti kapcsolataira is jelentős hatással volt a gázai háború. Az Egyesült Arab Emirátusok amellett, hogy több alkalommal kritizálta Izraelt, kitartott az Ábrahám-megállapodások mellett és erős diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatot tart fenn továbbra is a zsidó állammal. A megállapodások egy másik kulcsszereplője, Bahrein ugyan alkalmazott diplomáciai retorziókat, de 2025-ben ismét a kapcsolatok helyreállítása felé tett lépéseket. Katar – annak ellenére, hogy Izrael légicsapást mért az országra – amerikai nyomásra – Netanjahu bocsánatkérése után – továbbra is hajlandó volt közvetíteni Izrael és a Hamász között.

Izrael két arab szomszédjával, amelyekkel életben lévő békeszerződése is van (Egyiptom, 1979; Jordánia 1994), többször vitába került. Jordánia jelentősen csökkentette diplomáciai és vízügyi, gazdasági együttműködését Izraellel. Ugyanakkor a színfalak mögött továbbra is erős biztonsági együttműködés folyik a két állam között. Egyiptom ugyan többször elítélte Izrael vezetését, de nem alkalmazott szankciókat és megtagadta, hogy valódi segítséget nyújtson a gázai palesztinoknak. A Gázai övezet déli része határos Egyiptommal, de az arab ország több alkalommal megtagadta segélyszállítmányok és humanitárius aktivisták belépését, ahogy mereven elzárkózott menekültek átengedéséről az övezetből.

Izrael egyetlen diplomáciai sikert tudott elérni az elmúlt két évben: 2025 novemberében Kazahsztán csatlakozott az Ábrahám-megállapodásokhoz. A lépéstől izraeli befektetéseket, jelentős vízgazdálkodási és mezőgazdasági technológiák importját, illetve az Egyesült Államokkal való előnyösebb tárgyalási pozíciót remél a közép-ázsiai ország.

Megtört bizalom a diaszpórában

Izraelt már a jelenlegi konfliktus előtt is számos kritika érte, hogy a zsidó diaszpórához fűzött viszonyából hiányzik a kölcsönösség. Az állam magától értetődőnek vette, hogy a diaszpóra közösségei lojálisak hozzá, és konzekvensen fellépnek az ország védelmében helyi és nemzetközi fórumokon egyaránt. A helyi zsidó közösségek Izrael melletti lobbitevékenysége az egyik legfontosabb diplomáciai eszköz az állam kezében. Az elmúlt években a nyugat-európai és észak-amerikai, Izrael-párti zsidó elitek a gazdasági támogatás és direkt lobbitevékenység mellett sokat tettek azért is, hogy – az izraeli kormány politikájával összhangban – az antiszemitizmus vádjával diszkreditálják az Izraelt érintő kritikus hangokat.

Ezzel szemben Izrael rendre a helyi zsidó közösségek feje fölött átnyúlva épített ki szövetséget olyan kormányokkal, amelyek károsnak bizonyultak a közösségek számára.

Ennek egyik legszembetűnőbb jelenkori példája pont Magyarország, ahol a zsidó közösség fenntartásai ismertek a regnáló hatalommal szemben, Netanjahu rezsimje mégis az egyik legerősebb szövetségesét találta meg hazánkban. Emlékezhetünk arra az esetre, amikor a Fidesz – sok zsidó szervezet által antiszemitának titulált – Soros-kampányát a budapesti izraeli nagykövetség először egy közleményben elítélte, majd később felsőbb utasításra visszavonta nyilatkozatát.

Izrael és a diaszpóra egyenlőtlen viszonya már hosszú évtizedekre nyúlik vissza. Az 1976-83 között regnáló argentin katonai diktatúra (argentin junta) egy 1999-es jelentés szerint több mint 1000 argentin zsidó halálért felelős, a rezsim által elkövetett erőszak arányaiban sokkal súlyosabban érintette a zsidó közösséget mint Argentína teljes lakosságát. A korabeli izraeli vezetés ennek ellenére erős diplomáciai és gazdasági kapcsolatokat tartott fenn a diktatúrával. Miután a növekvő emberi jogi aggályok miatt több ország is megszakította diplomáciai kapcsolatait Argentínával, Izrael épp ellenkezőleg, erősítette együttműködését az országgal. Több mint egymilliárd dollár értékben exportált fegyvert a katonai diktatúrának, még azután is, hogy az Egyesült Államok beszüntette a fegyverszállítást Argentínának.

Az elmúlt két év érezhető változást hozott Izrael és a diaszpóra kapcsolatában is. Itthon a nyilvánosság előtt zajlanak a viták már jó pár hónapja, de más közösségekben is kiéleződtek az ellentétek. Izrael után a legnagyobb zsidó közösség az Egyesült Államokban található, különböző becslések szerint számuk 4-6 millió között mozog. Népszerű lett a Vice Israelism: How Young American Jews’ Views of Israel Are Shifting (Izraelizmus: Hogyan változik a fiatal amerikai zsidók véleménye Izraelről) dokumentumfilmje. Itt a megszólalók arról számolnak be, azt érzik, a zsidó intézmények konzisztens Izrael központú pozitív propagandáját sok esetben hazugságnak látják, és  jelentősen gyengült az országhoz fűződő kapcsolatuk.

A film állításait egy Washington Post-ban publikált kutatás is alátámasztja. Eredményei szerint az amerikai zsidóság körében jelentősen nőtt azok aránya, akik szerint az USA túl nagy támogatást nyújt Izraelnek, a fiatal zsidók körében pedig az eddigi legalacsonyabb mértékben mutattak ki kötődést Izrael államához. Ahogy a film megszólalói arról is beszámolnak, hogy a zsidó közösségben ezért sokan árulónak és önutálónak bélyegzik őket. Nem lehet nem észrevenni a párhuzamot a magyar közösség színfalak előtt zajló vitáival.

Az amerikai zsidó közösség fiatalabb tagjai oly mértékben fordultak el Izraeltől, hogy egy friss felmérés szerint kétszeresen nagyobb eséllyel válnak anticionistává, mint a teljes lakosság.

Az idén novemberben, Washingtonban rendezett, észak-amerikai zsidó hitközségek konferenciáján a fenti megállapításra is hivatkozva, több felszólaló kezdeményezte, hogy a zsidó intézmények engedjenek nagyobb teret az Izrael-kritikus gondolatoknak, hogy elejét vegyék a fiatalabb közösségi tagok elfordulásának az intézményrendszertől. Az erre vonatkozó javaslatokat egyelőre a közösségi vezetők elutasították, de látszik, hogy az Izraelen kívüli legnagyobb közösség már észleli a törésvonalat. A jelenség nem korlátozódik az Egyesült Államokra, az Egyesült Királyságban, Kanadában és Ausztráliában is a zsidó közösség – első sorban generációs – megosztottságáról szólnak hírek. A viták alapját minden esetben Izrael megítélése képezi.

Veszélyben az izraeli jogállam, elmérgesedő belső feszültségek

A háború az izraeli társadalmon is nyomot hagyott. Az izraeli-palesztin konfliktus megoldatlanabb mint valaha, és az utóbbi időkben megerősödött szélsőjobboldal jelentős politikai erőket mozgat, hogy minél inkább etnicizálja a problémát.

A ciszjordániai telepek, és a telepesek által elkövetett folytatólagos agresszió ügye is rosszabbra fordult az október 7-i terrortámadás óta.

Becalel Szmotrics, az izraeli kormány szélsőjobboldali pénzügyminisztere nemrég jelentette be, hogy rekordszámú, 5667 lakás építésére írnak ki pályázatot Ciszjordániában. Itt 25 000 zsidó telepes tartós lakhatását készítik elő, Jeruzsálemtől keletre és Ciszjordánia nyugati részein. Ezzel minden bizonnyal tovább fognak nőni a telepek körüli feszültségek. Azonban az izraeli társadalom megosztottságát a telepek ügye is jól mutatja: egyre több izraeli baloldali aktivista csatlakozik mozgalmakhoz, akik jelenlétükkel védik a palesztinokat Ciszjordániában. Ebben a cikkünkben erről is részletesen írtunk.

Izraelnek számolnia kell azzal is, hogy a mesterségesen két évesre nyújtott háború komoly társadalmi károkat is okozott. Rekordszámú katona lett öngyilkos, és minden eddiginél többen szorulnak segítségre poszttraumás stressz és egyéb mentális problémák miatt. Legutolsó hírek szerint több mint 100 000 szolgálatot katona szorul ellátásra a háború okozta mentális betegségek miatt. Miközben visszatérő toposz, hogy küszöbön a diaszpóra zsidósága tömeges exodusa Izraelbe, a kivándorlás is jelentősen megugrott. 2022 óta Izrael migrációs mérlege több mint százezer fős deficitet mutat hivatalos adatok alapján.

Az izraeli jogállamnak is számos próbát kell kiállnia. Fontos kérdés, mi lesz Benjamin Netanjahu sorsa. A miniszterelnök rengeteg erőforrást fektetett már saját büntetőügyének elgáncsolásába, legutóbb pedig Donald Trump kért kegyelmet Netahjahunak Jiszráel Herczog államelnöktől. További aggodalomra ad okot, hogy Itamar Ben-Gvir szélsőjobboldali nemzetbiztonsági miniszter pártja, az Ocma Jehudit javaslatára egy olyan törvényt készül elfogadni az izraeli törvényhozás, mely lehetővé tenné halálos ítéletek kiszabását, terrorista cselekmények elkövetésében vétkes palesztinok esetén. Ben-Gvir és párttársai, hogy nyomást helyezzenek a törvényhozásra, az izraeli túszok melletti szolidaritás jelképeként használt sárga szalagot ábrázoló kitűzőt akasztófa hurok alakú jelvényekre cserélték hajtókáikon.

Az ország történetében eddig egyetlen egyszer éltek a halálbüntetés eszközével, mikor 1962-ben Adolf Eichmannt, a holokauszt megszervezésével és levezénylésével vádolt egykori SS alezredest ítélték el a Jeruzsálemben folytatott perben.

A halálbüntetés visszaállítása egyértelmű lépés az autokrácia felé.

Izrael valóban félelmetes katonai erőt demonstrált, és mért megalázó csapást legnagyobb riválisa, az elpusztítására felesküdött Iránra, a Hezbollahra és a jemeni Hútikra. Azonban az elmúlt két év jelentős károkat okozott mind az ország ázsiójának, mind annak szövetségi rendszerében. Izrael a nyugati világban elszigetelődni látszik, és a zsidó diaszpórával megbonthatatlannak tűnő szövetsége is veszélybe került. Az országban zajló folyamatok pedig még inkább a jogállam leépülése és az etnikai konfliktusok kiélezése felé mutatnak, mely tovább mélyítheti a konfliktust Izrael és a nyugati világ között. Amennyiben Izrael meg akarja fordítani ezen folyamatokat, nehéz szembenézések és további nehéz, belső konfliktusokat gerjesztő lépések várnak az országra.