Megválasztása után egy hónappal már sok mindenben tetten érhető, a progresszív-szocialista jelszavakkal elinduló Zohran Mamdaninak New York City polgármestereként jelentős korlátokkal is szembe kell néznie. A városházi helyzete sem lett éppen egyszerű, hiszen a közgyűlés elnökének végül egy centrista demokratát választottak meg. De engedményei megmutatják azt is, polgármesterként Mamdani feladata aligha lehet az, hogy a Demokrata Párt balszárnyának országos érdekeit, vagyis az országos progresszív fordulatot előmozdítsa.

„Minél sikeresebb, én annál boldogabb leszek! […] Számos szavazóm rá voksolt, de ezzel semmi bajom, rendben van!” Sokak meglepetésére ezekkel a szavakkal üdvözölte éles kritikái után Donald Trump elnök Zohran Mamdanit, New York új polgármesterét az ovális irodában, újságírók hada előtt. A riporterek azért gyűltek oda a „szélsőbaloldali” polgármester és a „szélsőjobboldali” elnök rendhagyó találkozójára, mert botrányt szimatoltak. Ebből semmi nem lett. A bajsza alatt enyhe mosollyal Trump mellett pózoló Mamdani mintha maga is meglepetéssel észlelte volna, hogy a nyolcvan év körül járó elnök különleges szimpátiával tekintett a fiatal populistára. Még azt is megengedte neki, hogy a polgármester nyílt színen „lefasisztázza.”

A találkozó utáni showműsornak egész Amerika a csodájára járt, azt találgatták, mégis mivel puhította meg az ideológiai ellenfél Mamdani ennyire az elnököt? Az új polgármesterrel rendszeresen kíméletlen elit-lap, a New York Times a találkozó után „szürreális, ravasz pragmatistának” minősítette Mamdanit. A lenéző viszolygás jelein túl a Times esszéírójának, Mara Gaynek ezúttal akár igaza is lehet. Lehetséges, hogy a meglepőnek tűnő barátkozás valójában elkerülhetetlen és logikus fejlemény volt.

Centrista támaszok

Széleskörű optimizmus és lelkes ünneplés fogadta november 4-én Zohran Mamdani győzelmét a New York City polgármesterségéért folyó választás éjszakáján. Az optimizmust a választási számok indokolták: Mamdanit a DSA, Amerika Demokratikus Szocialistái jelölték, kampánya kifejezetten baloldali, és népszerű politikákat képviselt, és még az olyan szimbolikus ígéretektől sem határolódott el a kampány során mint a palesztin mozgalom képviselete, Amerika háborúit kritizálta.

A megválasztás előtt – és főképp utána –  már megjelentek cikkek arról, hogyan és hova is kell elhelyeznünk Mamdani megjelenését és politikáját. Az optimisták szerint az Egyesült Államok legnagyobb városának vezetése súlyos szimbolikus pozíció, ráadásul kifejezetten örömteli a nemzetközi baloldal politikai esélyeire nézve, ha éppen a föld egyik legnagyobb, multikulturális világvárosát a demokratikus szocialisták jelöltje kormányozhatja a következő években.

A szkeptikusok ezzel szemben azzal jöttek, hogy Mamdani kampánya szimbolikus ügyekben baloldal felé nyitó, de alapvetően liberális program, a New York Cityt jellemző, városvezető politikai elit pedig ezt a programot – amelyben a szimbolikusabb ügyek mellett a szövetkezetiség és a szakszervezetiség támogatása, önkormányzati fix áras boltok létrehozása, a cégek adójának 11 százalékra emelése és ingyenes tömegközlekedési pilot projekt is szerepel – a mindennapi munka során mindenképpen a klasszikus demokrata politika felé fogja tolni.

Mamdani megválasztása után egy sajtóeseményen azonnal bemutatta legfőbb hivatalokba kinevezett csapatát, amely kizárólag nőkből áll. A legismertebb közülük az átadás-átvételt levezénylő Lina Khan volt. A beiktatás után minden bizonnyal gazdasági vonalon kaphat pozíciót, az új adórendszer és kartell-ellenes program lehet a területe.

Khan még Joe Biden elnöksége idején a pénzügyi szervezetek szövetségi felügyeletét (SEC) vezette, a jelek szerint hatékonyan, mert a Trump-kormány beérkezése után szinte azonnal, idő előtt elbocsátották. Ez volt a nagy amerikai cégek képviselőinek egyik legfőbb követelése. Khan most egyfajta igazságtételként viszont az USA pénzügyi idegközpontja és az ott székhelyüket tartó cégekre csaphat le rafinált szabályozásaival, melyektől Mamdaniék a városi bevételek növekedését remélik.

Ebből a kinevezésből már látszott, Mamdani megválasztása nem tőről metszett szocialista politikát hoz New Yorkba.

Khan maga is rengeteg interjúban elmondja, ő az úgynevezett „Új Brandeis mozgalom” híve, ami Louis Brandeis egykori legfelsőbb bíróról kapta a nevét. Alapvetően tehát ellenzi az állam túlzott szerepvállalását a gazdasági életben, ugyanúgy mint a nagy monopóliumok, óriáscégek hatalmát. Szerinte az ideális működés az, ha az állam erős de pártatlan szabályozó, és a kis- és középvállalkozásoknak igyekszik „egyenlő esélyeket teremteni” az üzleti életben. Ez a gondolat Bernie Sanders és Elizabeth Warren progresszív szenátorok 2016-os, illetve 2020-as elnöki előválasztási kampánya óta velünk van.

Elmondható azonban, hogy míg az amerikai neoliberális hegemóniában ez a gondolat népszerűnek és újszerűnek hat, inkább a liberalizmus gyökereihez való visszatalálásról van szó. Roosevelt elnök harmincas évekbeli kabinetje hasonló államreformot szorgalmazott a nagy gazdasági világválság után, míg az akkor még virágzó szocialista mozgalom a háborúból való kimaradást és maguknak a tőkés vállalatoknak a szocializálását kívánta elérni. Akkor sikertelenek voltak, ma viszont a „demokratikus szocialista” mozgalom is a kor liberális alternatíváját, az előző kormányok brutális piacpárti politikát kiegyensúlyozó New Deal-eszközöket támogatják.

Az csak november 19-én derült ki, hogy Mamdani nem piszkálja majd meg a hagyományos New York-i establishment legfőbb oszlopát, a rendőrséget sem. Jessica Tisch rendőr-főfelügyelő, tehát egyfajta New York-i rendőrminiszter ugyanis – mint kiderült – az ő polgármestersége alatt is folytathatja munkáját pozíciójában. Tisch – aki befolyásos és gazdag városi család sarja – a Mamdani-párti aktivisták körében felettébb népszerűtlen: amikor ugyanis a Columbia Egyetem és a New York University kampuszát a diákok 2024 tavaszán elfoglalták, a gázai népirtás ellen való tiltakozásból, Tisch volt az, aki a rendőrséget felhasználva a sátortáborokat brutálisan feloszlatta, és számos diákot letartóztatott. A tüntetéseken az ő vezénylete mellett tiltották be a palesztin zászlókat, sőt, még az erre utaló dinnye-szimbólumokat is mint „terrorista jelképeket.”

Tisch, aki Mamdanit előválasztási és választási kampányai alatt élesen kritizálta, most kiegyezést és eredményes, közös munkát ígért. Tisch rendőri állomány részére eljuttatott levele egyenesen arra utal, a vérre menőnek tűnő kampányharc után immár szent a béke:

„Egyetértünk-e mindenben a megválasztott polgármesterrel? Nem, nem értünk egyet mindenben. De a vele folytatott beszélgetések során egyértelművé vált, hogy számos fontos kérdésben közös a véleményünk: a közbiztonság fontosságában, a bűnözés visszaszorításának folytatásában, valamint a rendőrség stabilitásának és rendjének fenntartásában. Abban is egyetértünk, hogy önök (ti. a rendőrség) megérdemlik a város tiszteletét és támogatását.”

Tisch tehát, aki az intenzív és sokszor erőszakos rendőri jelenlét rendkívül népszerűtlen fenntartásáért felelős, úgy tűnik, kedves és ötleteire nyitott polgármestert lelt. És hiába ígért Mamdani és kabinetje gyökeres rendőrségi reformot New Yorkban, ez kemény dió lesz, tekintve a New York-i rendőrség közismerten konzervatív, korrupt, de mégis nagy hatalommal rendelkező, állam az államban-szerűen működő struktúráját.

A progresszívek már csak abban reménykedhettek, hogy a harmadik oszlop, a városi közgyűlés egyfajta vigaszként vagy mentő hatalmi ágként szolgálhat majd nekik. De ebben is csalódniuk kellett. Ugyan a választásokon számos, Mamdani politikáját támogató városi tanácsnok jutott be a testületbe, mégsem alkotnak többségi frakciót. A sikerhez a közgyűlés elnökének jóindulatára és együttműködésére lesz szüksége Madaninak. Julie Menin, a gazdag, manhattani Upper East Side-ot képviselő és a demokrata párt fősodrához tartozó tanácsnok szerdán bejelentette, elegendő szavazatot gyűjtött össze az elnöklő pozícióra.

Ez már egyértelmű progresszív vereség.

Menin személyében ugyanis Mamdani és adminisztrációja a nagyhatalmú New York-i önkormányzaton belül is kisebbségbe szorult, egyik legfőbb párton belüli kritikusa vezényelheti le az ottani döntéseket is. A Newsweek beszámolója szerint ez azt jelenti, hogy nem csak Tisch rendőrfelügyelő gyakorolja majd a „kontrollt” a radikális ötletek felett, de maga a Julie Menin-vezette testület is.

Mire juthat Mamdani?

A három oszlop: a gazdaságpolitikát kidolgozó Khan, a rendőrséget továbbra is elnöklő Tisch és a testületet irányító Menin közül tehát csak az elsőre támaszkodhat Zohran Mamdani, ha  valóban mélyreható reformokat kísérelne meg New Yorkban.

A szkeptikusok állításait bizonyítani látszik, hogy ebben a polgármesterségben egyelőre nem jut esély Mamdani szavazóinak arra, hogy a választáson kívül is, közvetlenebbül befolyásolhassák a nagyváros ügyeit, tehát a konkrét politikai mozgalomépítés lehetőségét sehol sem kínálja. Így forradalmi változás, avagy szocialista program ebből már nehezen lesz.

Városvezetése tehát ezek szerint nem léphet túl a nála bevallottan mérsékeltebb Michelle Wu bostoni progresszív polgármester programjának megvalósult elemeinél. Wu nem tartja magát szocialistának, kritizálja Mamdani retorikáját. Mamdani mégis az északi nagyvárosban már próbaüzembe állított ingyenes buszjárat-programját tartja etalonnak.

Talán ez és még néhány gazdasági-jóléti intézkedés jellemezheti majd Mamdani tevékenységét is. Mamdani viszont a kampányban még gyökeres, minden városi intézményt átmozgató, monstre változásokat ígért. Hivatkozott itt a Roosevelt elnökkel szoros szövetségben New York régi, és a hetvenes évektől szétvert jóléti rendszerét létrehozó Fiorello La Guardia polgármesterre. La Guardia viszont egyértelmű közgyűlési többséggel, abszolút lojális rendőrminiszterrel, és ami a legfontosabb, támogató elnökkel a háta mögött tudta ezeket az intézkedéseket évtizedekre bebetonozni.

Ebben a helyzetben értelmezhető és érthető meg Mamdani villámlátogatása a Fehér Házban, Donald Trump elnöknél.

Ezért is sokan kritizálták Mamdanit, míg Trumpot a republikánus szélsőjobboldal támadta meg, amiért túl kedves és előzékeny volt a propagandában előtte „muszlim-kommunistának” lefestett városvezetővel. A technikai szövetség viszont, bármennyire furcsa kompromisszum is, valójában érthető. Zohran Mamdaninak a kifejezetten ellenséges, és a megsemmisüléstől nagyon messze álló New York-i, centrista demokrata elittel szemben szüksége van egy őket is sakkban tartó hatalmi támogatásra. Ha kedves lesz Trump elnökkel és hízeleg neki, azt remélheti, legalább az első pár évében nem kell egyszerre vele és a Demokrata Párttal is küzdenie.

Trump számára a helyzet ugyancsak előnyös: hiszen nagy eséllyel Mamdani a Republikánus Párt 2028-as kihívóját Mamdani demokrata ellenlábasai fogják adni. A republikánusok és jelenleg a még mindig kiszorított, de növekvő támogatottságú progresszívek érdekei egybeesnek: a demokrata centrum gyengítését tűzték ki célul, hiszen 2020-ban kipróbálták az „összefogást”, annak viszont semmiféle eredménye nem lett. Biden kormányzata szociálisan aprócska intézkedéseket hozott csak meg, a külpolitikában pedig folytatta a klasszikus liberális beavatkozásokat világszerte. És míg Trump simán fogadta az újbaloldali polgármestert, addig a Demokraták kongresszusi vezetése, Hakeem Jeffries képviselőházi elnök és Charles (Chuck) Schumer New York-i szenátor, a Szenátus demokrata frakciójának vezetője még csak támogatásukról sem biztosították eddig.

Az abszurd helyzetben, ahol a republikánus elnök ezt hamarabb adja meg neki, Trump lehetőséget lát abban, hogy az ellenzéki Demokrata Párt soraiban a megosztottság már véglegesnek tűnik. Ezért a Mamdani-féle városvezetés egyszerű szivatása helyett inkább úgy döntött: támadhatják együtt is a centrumot.