Két, egymástól látszólag független eset történt a magyarországi egyetemi közösséggel múlt héten: elvették egy külföldi hallgató ösztöndíját és feltartóztattak majd visszafordítottak egy csapat magyar egyetemistát a szerb határon. Volt akit fehérneműre vetkőztettek, volt akit hajnalban gyalog küldtek vissza a magyar határra. A külföldi hallgató bűne az volt, hogy politizált, társaival a palesztinok mellett kiállva megzavarta az ELTE-n egy izraeli vendégelőadó óráját. A Szerbiába utazó egyetemisták szintén közéleti tevékenységre adták a fejük: csatlakozni kívántak szerbiai társaikhoz, akik az újvidéki vasútállomásnál történt tragédia egy éves évfordulójának alkalmából tüntettek. Ám úgy tűnik, a politikai véleménynyilvánítás számukra sem volt megengedhető.
Ami e két esetet összeköti, az a hatalom, amely a külföldi hallgatókban önbevallása szerint „nemzetbiztonsági kockázatot” lát, és eszerint jár el velük szemben.
A Szerbiában nemzetbiztonsági kockázattá váló magyar egyetemisták
November elsején körülbelül 30 fiatal magyar egyetemista indult útnak Újvidékre, egy önszerveződő közösség, köztük a Hallgatói Szakszervezet (HASZ) tagjainak szervezésében. Ám nem sokáig jutottak:
a szerb határőrök feltartóztatták a csapatot, csupán a delegáció 11 tagja jutott be az országba. A többieket hosszas tortúra után visszafordították a határról, mert „nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek”.
Az eset botrányt okozott Szerbiában, az ottani sajtóban is megjelent az ügy.
K., a szervezet tagja, az akció egyik szervezője elmondta lapunknak, hogy sem a helyszínen, sem azóta nem kaptak tájékoztatást a hatóságoktól, hogy miért jelentenek veszélyt a szerb nemzetre. Beszámolója szerint nem lehet tudni, a határőrök miért szedték ki őket, lehet csupán azért, mert fiatalok, viszont onnantól, hogy átkutatták őket, és elvették a tüntetéssel kapcsolatos tárgyaikat, egyértelmű volt, hogy értik, hogy egy diákmozgalom tagjait állították meg.
„A minket várakoztató határőrök, és még vagy másik két műszaknyi dolgozó együtt fotózkodtak a nagy fogással”
– meséli K. A fogás néhány matricát, kitűzőt, valamint a magyar csapat biztosítására szolgáló walkie-talkiekat jelentette. Ezeket a határőrök egy szemeteszacskóba tették, és azt mondták a hallgatóknak, hogy a magyar határon érdemes kérdezősködni felőlük. Ott azt közölték a csapattal a határőrök, hogy erről ők nem tudnak semmit, ez „szerb ügy”.
K. elmondása szerint az ő csapatát órákig várakoztatták, ez idő alatt nem mehettek ki mosdóra, nem telefonálhattak. Egy ponton kijött egy női határőr, aki se angolul, se magyarul nem beszélt, és elmutogatta a csapat egyik, majd másik lány tagjának, hogy tartsanak vele.
Aztán elkezdte leszedni róluk a ruhát, fehérneműig, és megmotozta őket.
Hogy az eljárásra mi szükség volt, már csak a nyelvi akadály okán sem derülhetett ki. Végül többségüket visszafordították Magyarország felé, csak azokat engedték be, akik korábban még nem jártak Szerbiában.
Volt több olyan csapat is, ahol mindenki telefonszámát felírták, arra hivatkozva, hogy így átmehetnek a határon, de végül őket is visszafordították.
Voltak olyan egyetemisták is, akiket egy FlixBusról szállítottak le, és kérdeztek ki alaposan, majd hajnalban, gyalog eresztették szélnek őket – hisz buszuk már rég továbbment.
Őket 3 és fél óra után engedték el – meséli K. –, és mivel nem volt hova menniük, a szerb határőrök azt javasolták, kezdjenek el sétálni a magyar határátkelő felé a hajnali ködben. Feltűnésük a magyar oldalon meglepetést okozott, mivel ott elvileg nem lehetne gyalogosan átkelni, de a magyar határőrök végül visszaengedték az országba őket, innen tömegközlekedéssel jutottak haza.
„[Szerbia elnöke, Aleksandar] Vučić célja az, hogy izolálja a szerb társadalmat azoktól az emberektől és közösségektől, akik szolidárisak velük. Hiába, nem tudták megakadályozni a szolidaritásvállalásunk. Akiket visszafordítottak, azokkal a Szerb Nagykövetség előtt tüntettünk aznap.”
– kommentálta az esetet K., aki elmondta azt is lapunknak, hogy a HASZ élénk kapcsolatban van a lázadó szerb diáksággal, többször meglátogatták őket Újvidéken, valamint ő személyesen részt vett abban a biciklis konvojban, amely Szerbiából indulva Budapesten át Strasbourgba tartott tavasszal.
A HASZ más, hazai és külföldi szervezetekkel együtt épít szolidaritási hálót. A november 1-jei budapesti megemlékezésen például a szintén egyetemistákból álló Kréta Kollektíva tagjai is részt vettek, és most vasárnap is volt akció a Szerb Nagykövetség előtt. Ezúttal az újvidéki tragédia egyik áldozatának éhségsztrájkoló édesanyjával vállalt szolidaritást a magyarországi közösség a szerb diaszpóra szervezésében, de az akcióhoz a Hallgatói Szakszervezet is csatlakozott. (Az éhségsztrájkról itt írtunk.)
A Magyarországon nemzetbiztonsági kockázattá váló külföldi egyetemisták
Múlt heti hír – elsősorban a kormánypárti sajtó dicsekedett el vele –, hogy Hankó Balázs miniszter kezdeményezte a Stipendium Hungaricum ösztöndíj elvételét attól a palesztinokkal szolidáris hallgatótól, aki az ELTE-n egy izraeli vendégelőadó óráján tüntetett. Ezzel a lépéssel a miniszter gyakorlatilag megszüntette annak lehetőséget, hogy Magyarországon tanulhasson a kormánynak nem tetsző véleményének hangot adó diák.
Sőt, a kormány ennél is tovább ment: Hankó bejelentette, hogy
ezentúl minden külföldi hallgató ösztöndíjszerződésébe beleírják, hogy aki „a magyar nemzet békéjét vagy biztonságát bármilyen módon veszélyezteti”, annak Stipendium Hungaricum ösztöndíja azonnali hatállyal visszavonásra kerül.
Mostantól tehát nemzetbiztonsági kockázatként tartja számon a kormány a külföldi hallgatók politikai véleménynyilvánítását – már amennyiben a vélemény különbözik a kormányétól.
A Stipendium Hungaricum elvétele komoly fenyegetés: ez a legnagyobb, külföldieket célzó magyar állami ösztöndíjprogram, amely lehetőséget ad arra, hogy Magyarországon tanuljanak külföldiek. A programot 2013-ban a „keleti nyitás” részeként hozta létre a magyar állam, a hallgatók tandíja mellett a lakhatást is fedezi, és ezen felül is nyújt ösztöndíjat. A HVG összesítése szerint 2023-ban 11 666 diák tanult ennek az ösztöndíjnak a támogatásával Magyarországon.
A Stipendium elvétele tehát gyakorlatilag a kitoloncolással egyenértékű retorzió.
A magyarországi közvélemény egy része még az ösztöndíj elvétele előtt a hallgatókat tekintette „provokátornak”, ám miképp erre Scheiring Gábor is felhívta a figyelmet a Mércén, érdemes az esetet valódi hatalmi kontextusában nézni: a hallgató és társai egy olyan országban nem hagyták szóhoz jutni az Izrael-apologéta előadót, ahol nem csak hogy „palesztinpárti” tüntetést nem szabadott tartani évekig, hanem amely ország politikailag és anyagilag is Izrael szövetségese. De ha ebből nem volna egyértelmű, hogy ki van alul, és ki van felül, ki hallgattat el kit, a magyar állam egyértelművé tette a Stipendium elvételével: a külföldi hallgatóknak itt kuss a nevük. Hisz innentől kezdve bármilyen politikai kiállásuk „nemzetbiztonsági kockázatnak” számíthat, amiért hazaküldhetik őket.
Relatíve kevés embert érint ez a két eset, ám a trend egyértelmű: a magyar és a szerb hatalom egyaránt retteg az egyetemisták hangjától, szerveződésétől, nemzetközi szolidaritásától, és nem rest durva hatalmi eszközökhöz nyúlni.
