A kormány szerint európai ellenfelei háborúra készülnek, ezt támasztja alá legújabban a horvátországi, sorkötelezettség visszavezetéséről szóló döntés is. Az ellenzék és felületei közben azt bizonygatják, a kormány riogatása túlzó, és csak a belföldi hangulatkeltés eszköze. Noha a kormány állításairól gyakran könnyű bemutatni, hogy túlzóak, ezzel nem jutunk közelebb az igazsághoz. Amit azonban a kormánynak sem áll érdekében megmutatni. A militarizmust ugyanis nem csak a Néppárt diktálja, és a magyar állam is előállt már a saját változatával. 

A magyar kormánypárti sajtó a hetekben felkapta Ruszin-Szendi Romulusz volt honvéd vezérkari főnöknek és Magyar Péter szövetségesének egy-két mondatát, amelyben a magyarországi sorkötelezettség visszavezetésének esélyeit latolgatta.

A Fidesz-média Ruszin-Szendi terveit a Tisza Párton keresztül összekötötte az Európai Néppárttal, és rámutatott: a terv nem egyedülálló, az EU tagállamai közül összességében kilenc vetette fel nemrégiben az orosz háborús fenyegetésre hivatkozva a sorkötelezettség visszaállításának valamilyen formáját.

A Lakmusz a kormányzati állításokat később cáfolni igyekezett és felfedte: nagyon szigorúan véve a sorkötelezettség, illetve a kötelező katonai szolgálat fogalmait, összesen kilenc olyan EU-s tagállam van, ahol az állampolgárok egy jól meghatározott körének bizonyos életkorban kötelező az aktív katonai szolgálat. Ezek közül viszont a rendszer kilencből nyolc esetben az orosz-ukrán háború 2022-es kiszélesítése előtt már létezett. Egy esetben, Lettországban, valóban Ukrajna inváziója után, három évvel ezelőtt döntöttek a korábban felszámolt sorozás visszaállításáról.

Egy további esetben, a Lakmusz cikkének megjelenését követően, Horvátországban vezették vissza a kötelező sorkatonai szolgálatot. Az MTI híradása arról szólt, hogy 2008 után, 18 év szünetet követően sorozzák újra a katonákat: „A katonai alapkiképzés a kötelező sorkatonai szolgálat részeként két hónapig tart majd, 2026 januárjában indul a knini, a slunji és a pozsegai laktanyákban, és évente öt turnus kiképzését tervezik, turnusonként 800 sorkatonával. A behívót minden 18. életévét betöltött férfinek kiküldik az év végéig, és abban a naptári évben kell majd bevonulniuk, amikor betöltik a 19-et, de 19 és 30 éves kor között önkéntesen is lehet jelentkezni, nőknek is.”

A hírekben mostanában szerepelt még Dánia is, itt is a sorkötelezettség „visszaállításáról” cikkeztek, de valójában a horvátokéhoz hasonló, lépcsőzetes rendszer a 18 éves férfiakra már régebben is vonatkozott az országban. Most csak annyi történt, hogy a militarizmus „egyenlősége” nevében immár a dán nők is sorozhatóvá váltak.

Ezzel Dánia a NATO-hoz frissen csatlakozott Svédország, és a régi NATO-tag Norvégia példáját követte, ott viszont már 2022-t jóval megelőzően is sorozták a fiatal nőket.

Sorkötelezettség létezik még valamilyen formában Görögországban, Finnországban.

Érdekesség, hogy a semlegesség – tehát a NATO-tagság hiánya – kifejezetten indokolja a sorkötelezettséget, így Svájcban és Ausztriában az intézmény időtlen idők óta, változatlan formában létezik.

A Lakmusz cikke ebből a szempontból tehát csak a féligazságok feltüntetésére lehet hasznos. Cáfolják a kormánypropaganda bombasztikus állításait arról, hogy kifejezetten a 2022-es Putyin-invázió eszkalálná a katonaság felépítését és háborúra való felkészítését.

Nem vesznek figyelembe viszont egy sor európai politikai eseményt, ami viszont mégis azt igazolja, az orosz-ukrán nagy háború után valami alapvető megváltozott a fegyverkezésben és a „békebeli” hadseregek létszámának feltöltésében.

A kormány üzenetei, és az azt cáfolni igyekvő Orbán-ellenes, és EU-barát újságírás jól példázza, ami évek óta folyik a Fidesz és az ellenzék közt: a Fidesz minden bokorban „Brüsszel háborúját” látja, az ellenzék szerint pedig az egész csupán kamu, hangulatkeltés.

Németország: a vízválasztó

A tendenciák megértése érdekében érdemes megnézni Németország példáját. Itt ugyanis érvényesül az az elképzelés, amely szerint a sorkötelezettség nem csak kicsi, és Oroszországgal, Belarusszal határos, vagy ilyen hagyományokkal rendelkező országok lépnek erre az útra. A 80 milliós Németországban éppen most folyik vita arról, hogy a szövetségi kormány is meglépje-e ugyanezt. 

Németország a hidegháború alatti, NSZK-s „kötelező katonai szolgálat” intézményét 2011-ben függesztette fel, mondván, a külpolitikai helyzet immár nem indokolja a kötelező katonai és katonai polgári szolgálat fenntartását. A vita most arról folyik, hogy a helyzet változása, és a nagy arányú német fegyverkezési tervek után itt is fordítson-e a kormány. A jobboldali CDU/CSU kancellárja, Friedrich Merz, és a velük koalícióban kormányzó szociáldemokraták, valamint védelmi miniszterük, Boris Pistorius október elején látszólag megegyezett egy „korlátozott”, de kötelező szolgálat visszavezetéséről. Végül váratlanul a tárgyalópartnerek behúzták a kéziféket a terv kapcsán, így az most a levegőben lóg. 

A probléma ott rejlett, hogy Pistorius és pártja eredetileg ragaszkodott a német hadsereg „önkéntes” és így hivatásos jellegéhez.

Ezzel szemben a CDU és az AfD, vagyis a két legnagyobb politikai erő, mindenáron szeretnék véghezvinni a 2011-előtti, sorkatonai szolgálati rendszer teljes egészének visszaállítását. A kompromisszumos megállapodás úgy szólt volna, hogy a 2011-es rendszer nem tér vissza, de ha nem jelentkezik egy adott évben elég önkéntes, akkor a 18. életévüket betöltött német férfiak között „sorsolásos” rendszer sorozná be a keretszámhoz hiányzókat, ennek alapját pedig a kötelezően kitöltendő kérdőív adná, ami előzetesen felmérné körükben az alkalmasságot. Pistorius viszont az egyeztetéseken október 14-én végül kijelentette: ez a javaslat már túl messze esik a szociáldemokraták terveitől.

Nem lényegtelen különbségről van szó.

A CDU/CSU és az AfD célja a sorkötelezettség lényegi visszaállításával ugyanis a németországi társadalom remilitarizálása. Tehát az, hogy a hadsereg, a sokáig immár másodlagos pozícióba kényszerített Bundeswehr ismét központi szerepet töltsön be az ország közoktatásában, politikai életében és médiájában is. A 18 évesek közötti önkéntes-toborzás a hadseregbe sok EU-s országban már a 2010-es évek végére egyszerűen elfogadott ténnyé és közhellyé vált.

Az új német javaslat viszont továbbmenne, és reflektál arra az egyszerű, soha nem emlegetett tényre is, hogy

az Európai Unió polgárainak legfiatalabb generációja a háta közepére sem kívánja a sorozást és az aktív háborús előkészületeket.

A legfrissebb adatok szerint a 18-27 évesek között a kötelező katonai szolgálat bármilyen formájának támogatottsága összesen 27 százalék – a megkérdezett fiatalok 57 százaléka az ötletet kifejezetten ellenzi. Eközben pedig a 69-70 évesek körében kiváló népszerűségnek örvend a rájuk már nem vonatkozó kötelező katonáskodás, közülük az EU tagállamaiban 54 százalék támogatja a sorkötelezettséget, a 70 fölöttiek között pedig egyenesen 58 százalékos a terv támogatottsága.

A 27 százalék lehet az EU vezetése számára a leginkább aggasztó. Míg az elöregedő társadalmakban az idősek közötti pozitív megítélés lehetővé teszi számukra, hogy a terven komolyan gondolkodjanak, az ifjúság körében a katonáskodás nem népszerű, ezért kötelezővé kell tenni. 

Nem a sorkatonaság az egyetlen út

A helyzet viszont még bonyolultabb. Vannak ugyanis EU-s és NATO-s tagállamok, ahol a sorkatonaság intézményét a nagy többség elutasítja. A már idézett felmérés szerint ilyen ország hazánk (ahol csupán 32 százalék támogatja a visszavezetést), Spanyolország (37 százalék mellette), illetve az Egyesült Királyság (ugyancsak 37 százalék támogatja). 

De, ahogyan azt Magyarország példája mutatja, meg lehet a problémát más módon is közelíteni. Úgy, hogy a társadalom újbóli militarizálása, a hadsereg társadalmi szerepének növelése, egy esetleges konfliktusra való felkészülése se szenvedjen csorbát, és a népszerűtlen sorozások se térjenek vissza.

Erre szolgál a területi védelmi tartalékosok intézménye.

A tartalékos önkénteseket Magyarországon 2012 óta, megreformált rendszerben toborozzák újra. Ezek olyan 18. életévüket betöltött, magyar állampolgárok, akik cselekvőképességük birtokában vannak, és vállalnak egy lazább alapkiképzést, ezek után pedig békeidőben árvízvédekezéshez, más katasztrófahelyzetek elhárításához, közösségben való segítéshez asszisztálnak. Harci feladataik csupán egy háborús helyzetben bevezetett rendkívüli állapotban keletkeznek.

2022 után Magyarország és Orbán Viktor miniszterelnök „békepárti” retorikát alkalmazott, és az orosz-ukrán háború mielőbbi, tárgyalásos megszakítását, esetleg lezárását szorgalmazta. Mindeközben viszont a Honvédség 2022-2024 folyamán kifejezetten nagy szabású kampányokban dúsította fel a területvédelmi önkéntes tartalékos állomány sorait. Ezek a tartalékosok ünnepélyesen esküt is tesznek, a hivatalos kormányzati tájékoztatás szerint tavalyelőtt a frissen esküt tettek száma már 2600-ra rúgott, sőt közülük 300-an a Honvédség szerződéses állományába is tovább léptek. Az önkéntesek száma pedig 2025 októberére 5000-re növekedett. Összehasonlításképpen, a kormány közölte ekkor azt is, 2010-ben számuk még mindössze 17 fő volt, noha az intézmény formálisan már akkor is létezett.

Mindezzel együtt Magyarország tartalékos ereje 20 000 körül mozog, az aktív, hivatásos állomány 41 000 főre tehető.

A tartalékos rendszer lehetővé teszi, hogy egy háborúban, azaz rendkívüli állapotban a mozgósítás, tehát a fiatalok kötelező katonáskodásra való behívása elodázódjék. Ehhez az évek alatt felkészített és felesketett területvédelmisekkel kell először feltölteni a hadsereg sorait.

Hasonló irányvonalat követ egyébként Franciaország is, ahol augusztusban jelentette be a kormányzat: a hozzávetőleg 200 000-es aktív állomány mellé 2030-ig az önkéntes tartalékosok állományának megduplázását tervezik. A Párizsban meghatározott irányszám szerint tehát 161 000 további állampolgár lenne felkészítve a háború alatti, esetleges bevetésére.

A kidolgozott rendszer kétségtelen bajnoka Lengyelország. A hadiiparára és az ország háborús cselekményekre való felkészítésére egyébként is súlyos összegeket fordító lengyelek ugyancsak nem gondolkoznak sorkatonaságban, de 2027-ig ők is évente 100 000 fővel emelnék a tartalékos önkéntesek számát.

Tévedés tehát a „sorkötelezettségre” vonatkozó terveket úgy tekinteni, mint amik a háborús felkészülés egyedüli jelei. Európa militarizációja, és felkészítése egy Oroszországgal szembeni nyílt háborúra igenis valós jelenség, sőt, a NATO főtitkára és parancsnokai erről már nyíltan is beszélnek sajtónyilatkozataikban. De ebből az erőfeszítésből Magyarország is kiveszi a saját – nem is kicsi – részét.