A Nyugat-Európa számos légi- és haditengerészeti bázisa felett elszálló drónok nagy riadalmat keltettek Nyugat-Európában, és ugyan hivatalosan nem erősítette ezt meg senki, mindenki joggal az oroszokra gyanakszik. Dánia, Németország és a balti államok, valamint Lengyelország vezetői is „hibrid támadásról” és krízisről értekeztek a hétvégén, megerősítették a balti tengeri NATO-hadiflottát és a stratégiai létesítmények drónellenes védelmét is. Egyes átrepülő – pilóta nélküli – repülőeszközök csupán fotózásra voltak alkalmasak, de Észtországban a hírek szerint lezuhant „öngyilkos” eszközt is találtak, illetve olyan is előfordult, hogy emberi személyzettel rendelkező vadászbombázók sértették meg az EU légterét.

Ugyanebben az időben, New Yorkban az ENSZ közgyűlésén beszédet mondó Szergej Lavrov tagadta, hogy szándékukban állna agressziót végrehajtani a NATO tagállamai ellen.

Ha orosz akciókról van szó – ami több, mint valószínű –, akkor azoknak viszont egy, fontos oka lehetséges. Ez pedig Donald Trump elnöknek, és J. D. Vance alelnöknek az utóbbi időben, az ukrajnai háborúval kapcsolatban tett nyilatkozataiban rejlik.

Trump fordulata közismert: egyrészt közölte, már „nem hisz abban”, hogy Oroszország a háború békés rendezésében érdekelt lenne, sőt, azt írta, egy négyzetméter Ukrajnát sem kell odaadni nekik, mert az orosz hadsereg „papírtigris” amit ki lehet üldözni az ország területéről. Ezt követően, a korábbi, lengyelországi betörések után azt nyilatkozta, európai szövetségesei „legközelebb lőjék le” azokat a vadászgépeket, vagy akár repülő eszközöket, amelyek a NATO-légtérbe jutnak.

Az orosz ijedelemből a vezetők nem csináltak titkot. Lavrov például kiemelte, számos alkalommal téved a légterükbe NATO-vadászgép de ők „sohasem lőnék le” őket. Szerinte az orosz gépek légtérsértései is tévedés eredményei.

J. D. Vance, a korábban Ukrajnával és vezetőjével a végletekig kritikus amerikai alelnök még Trumpnál is tovább ment, amikor a sajtóval közölte, az Egyesült Államok nagy hatótávolságú Tomahawk rakétákat fog Ukrajna hadserege rendelkezésére bocsátani, és engedélyt ad arra is, hogy ezeket Oroszország területén eddig nem támadott, belső területek ellen is bevessék.

Zelenszkij a drónos-rakétás hetet még megfejelte azzal is, hogy nyilvánosságra hozta, Kijev szerint magyarországi drónok végeztek kémtevékenységet Kárpátalján. Kormánya erről térképeket is bemutatott, de Orbán Viktor és Gulyás Gergely a végletekig tagadta, hogy erről lenne szó.

Az elmúlt hét tehát az augusztusi, mindenképpen ígéretes tárgyalások után most ismét visszafordult az eszkalációba. Az okokat mindenki találgatja csupán. 

Egy fontos körülményt viszont ritkán vizsgálnak.

Ez pedig az Egyesült Államok folyamatban és kidolgozás alatt lévő, új katonai doktrínája. Míg ugyanis az immár az elnök parancsára „Háborús Minisztériummá” átnevezett amerikai Pentagon élén a tévés műsorvezető és izomember Pete Hegseth parádézik, addig a mélyben a katonai stratégák komoly munkát végeznek éppen.

Olyan új doktrínán dolgoznak, amely az amerikai kormányzat szándékai szerint lényegében „kivonul” az európai, csendes-óceáni, aktív katonai jelenlét szerepéből, és megkísérli ezeket a szövetségeseit a legrövidebb időn belül felkészíteni arra, hogy önmagukat az Egyesült Államok hadereje nélkül tudják megvédeni.

Eközben Washington új célpontja és érdekszférája „az amerikai kontinens”, másik fontos törekvése az USA-n belül megfigyelhető társadalmi ellenállás letörése lenne.

Az új doktrína már Hegseth miniszter asztalára is odakerült, fő felelőse és kidolgozója a titkosszolgálati és katonai körökben nem éppen ismeretlen Elbridge Colby. Az új doktrína és célok még nem nyilvánosak, mindenesetre a dolog jelentőségét illetően sokatmondó, hogy amerikai katonai vezető körök információi szerint a hétre Hegseth miniszter az összes tábornokot és admirálist (egy csillagtól felfelé) a virginiai Quanticóba hívta egy megbeszélésre. A megbeszélés tárgya nem ismert. De a nagy találkozó ténye már csak biztonsági szempontok miatt is szokatlan, a teljes katonai vezetés egy helyen való koncentrálása ugyanis ebből a szempontból rémálom. Nyomós oka kell tehát legyen annak, hogy ilyen példátlan lépésre sor kerül.

Az eddig napvilágot látott elemzések szerint erősen valószínű, hogy ez a nyomós ok az, hogy a jelenlegi kormány véget akar vetni az amerikai globális katonai jelenlétnek.

A Politico a tervek már sejthető részéről is beszámolt, ezek alapján:

• az új katonai doktrína két fókusza: a belbiztonság és a „nyugati félteke”. Ennek egyik részét már láthattuk, amikor a bevándorlási hivatal fegyvereseinek súlyos túlkapásai ellen tiltkozókra Trump ráhívta a hadsereget és a tengerészgyalogságot. A múltban ez teljesen lehetetlen lett volna, a belbiztonsági problémákért ugyanis szokásjog szerint az adott szövetségi állam Nemzeti Gárdája felelt.
• A másik rész mostanában látszik kibontakozni: célja az orosz-kínai gazdasági és politikai befolyásszerzés megállítása Dél-Amerikában. Első próbája lehet ennek a politikának a „drogcsempészet” miatt egyre jelentősebb amerikai katonai erővel körbevett Venezuela.

A stratégia viszont lemondásokkal is jár: így a hat-hét éve még maga is a Kína elleni, aktív csendes-óceáni beavatkozásokat sürgető Colby is szerényebb tervvel állt elő: immár a kínai befolyást csupán az amerikai kontinensről kívánja kiszorítani. Ezzel garantálva az USA tartós és dominás szerepét ebben a régióban.

Másrészt, és ez Elbridge Colby egyik legfontosabb terve: az Egyesült Államok és Európa, valamint Oroszország viszonya merőben átalakulna. Emiatt Colby megjelenését és első döntéseit a Pentagonban a hagyományosan atlantista vezérkar és minisztériumi dolgozók részéről aggodalom és félelem is kísérte. Az ukrajnai nyugati szerepvállalást a Biden-korszak alatt hevesen kritizáló új, közpolitikáért felelős államtitkár ugyanis júliusban letiltatta az Ukrajnának szállítandó amerikai légvédelmi rakéták elküldését. Mint az augusztusi tárgyalások után kiderült: ehelyett viszont fizetős rendszeren dolgozott a Pentagon, ahol az EU legalábbis valamilyen formában megtéríti majd a hadiszállítmányokat, tehát elkezd fizetni a háborúért Washingtonnak.

Az USA ebben az értelemben egyszerűen az arzenáljából és a fegyvergyáraiból „árulná” a hadieszközöket az európai szövetségeseknek, akik ezeket megvásárolják, általában hitelkonstrukciók keretében. Az USA cserébe bevételt termel, fűti a hadiiparát – amit az Európai Unió nem tud nélkülözni – és egyben az európai parancsnokság alá tartozó katonai egységeit is fokozatosan kivonja a térségből, ezzel elkerülve egy esetleges amerikai-orosz háború kibontakozását. Trump keménykedős nyilatkozatai, ha jól megnézzük éppen arról szólnak, hogy Európa – tehát a brit, francia, lengyel német, balti és skandináv hadseregek – „álljanak jót magukért” az oroszokkal szemben, ne várjanak arra, hogy az USA majd feltölti az általuk üresen hagyott pozíciókat és megmenti őket mindentől. Vance pedig ugyanígy hangsúlyozta, a Tomahawk rakéták nem ajándékba mennek, hanem lényegében árulják őket, az EU közös hadialapja, vagy egyes tagállamok pedig megveszik ezeket Ukrajna részére, akiknek a részéről mindez adósságként jelentkezik az EU felé.

Az új doktrína egyes jelei, mint láthatjuk, már tapasztalhatóak. De Oroszország természetesen nem tudhatja, hogy a tervek hol tartanak, mennyiben befolyásolják az USA európai erőinek viselkedését a gyakorlatban; illetve mit jelentenek az európai hadseregek viselkedésére nézve konkrétan. Agresszívabbak lesznek? Vagy épp ellenkezőleg, a zavar nagy és így nincs konkrét cselekvési terv?

Minderre a röpködő drónok tökéletesen alkalmasak.

Nem fegyverek, nem lőnek senkire, kárt eddig csak anyagi és presztízs-értelemben okoztak, amennyiben kereskedelmi repülőterek teljes működését állították meg, akár órákra is.

Ez viszont még nem indokol egy hadüzenetet, vagy az oroszok és NATO közötti harci cselekményeket. Cserébe az oroszok viszont értékes információkat gyűjthetnek arról mi, hova mozog és mennyi amerikai, illetve európai haderő reagál egy ilyen helyzetre. Ebben az értelemben kiderült például, hogy hiába a kidolgozás alatt álló új doktrína, a baltikumban állomásozó amerikai egységek viszonylag rövid időn belül reagáltak a fejleményekre, mint ahogyan az orosz vadászgépeket Litvánia, Lettország fölött elfogó műveletekben (a magyar légierővel együtt) is közreműködtek.

De éppen erre való az orosz „hibrid háborús” hadviselés is: az oroszok ugyanis továbbra is leginkább Ukrajnában kívánnak háborúzni, de a paranoia az orosz hadvezetésben folytonosan nő azzal kapcsolatban, hogy máshol is készülnek őket megtámadni. Eközben pedig a NATO parancsnokság immár nyíltan, sajtónyilatkozatokban is kifejti: már most sem „békeállapot” az, ami Oroszország és országaik között fennáll – igaz még nem is hadiállapot.

Ez a helyzet, ahogy már korábban is írtuk, pedig végső soron a véletlen félreértések, félreértelmezett szándékok lehetőségét növeli meg jelentősen, és ez már önmagában azt jelenti: a tűzzel játszunk.

A diplomáciai kapcsolatfelvétel pedig a jelenlegi, nagyon veszélyes helyzet egyetlen alternatívája.