Minden nap, szinte minden nagyobb városban, különösebb szervezés nélkül vonulnak fel a szerbiaiak Aleksandar Vučić, az állam és erőszakszervezetei ellen. A tiltakozásokról készült képek, videók a magyarországi sajtót is bejárják. Közölték például azt a felvételt, ami talán a helyzetre is leginkább jellemző. Az Újvidéki Egyetem lázadó diákjai a puszta erőfölényükkel késztették meghátrálásra augusztus 27-én az egyetemi épületekből őket kiszorítani kívánó rohamrendőröket.

Ennél is súlyosabban csaptak le a a déli, muszlim többségű Novi Pazar városának egyetemén, július végén, ahol – talán a kisebbségi státusz miatt – még több erőszakot alkalmazott a feltehetően a szerb rendőrséghez köthető, maszkos férfiak hada. Július 29-én, hajnali 4 órakor a maszkosok – akik feltehetően egy kraljevói biztonsági szolgálat fizetett emberei voltak –, szabályosan kizavarták az egyetemfoglaló diákokat annak épületeiből. A maszkos emberekkel és rendőrökkel együtt jelent meg az egyetem vezetése is. A támadásra az egész ország diáksága megmozdult és társaik támogatására Novi Pazarba sereglett, ahol végül győzelmet aratott: visszavette az egyetemet a felbérelt aqgresszoroktól.

Az elmúlt hetekben ugyancsak kiemelt figyelmet kapott Valjevo városban a rendőri brutalitás és a tömegmozgalom középpontjában álló diáklázadók súlyos bántalmazása és fenyegetése ellen tüntetők helyzete. A tiltakozók még a kormányzó Szerb Haladó Párt (Srpska napredna stranka, SNS) helyi irodáját is felgyújtották. Az irodában éjszaka, annak felgyújtásakor senki sem tartózkodott.

Egyes nemzetközi hírforrások mindezek ellenére továbbra is két táborról beszélnek, mintha a kormánypártot és a tüntetőket is a társadalom széles rétegei támogatnák. A belgrádi Mašina.rs angol nyelvű magazinja ugyanakkor szakértőket, politológusokat idézve cáfolja például az események „polgárháborús helyzetként” való tálalását. Polgárháborús helyzetről többek között a Reuters és AP hírügynökségek, vagy a Bloomberg amerikai gazdasági hírportál beszél, amikor „Vučić-támogató tüntetők” erőszakos akcióiról cikkeztek. Magyarországon, mivel szomszédos ország, az olvasó talán több helyszíni riporttal találkozik a kormánytól független sajtóban. Mégis, a hírversenyben a nagy nemzetközi ügynökségek anyagainak kritikátlan átvétele során, és a hivatalos szerb média tálalását közlő kormányzati tudatipar termékeiben is megjelenik az a verzió, amely szerint a társadalom „két táborra oszlott” így a polgárok közötti összecsapásokról van szó.

De honnan jöhet ez a félreértelmezés és mi van mögötte? Két hete az államelnök már előrehozott választást is bejelentett, de mivel köztudott, hogy ezek Vučić rendszerében az irányított ellenzék miatt alig lennének tiszták, a tömegnek ez már nem lesz elég.

Milan Igrutinović, az Institute for European studies kutatója a Mašina-nak elmondta, a beállítással nemcsak az a baj, hogy semmi köze a valós helyzethez. Vučić pártja helyi irodáin keresztül folyamatosan elszenvedi a tüntetéseket, de széles körű megosztottságról szó sincsen.

Hiszen nincsenek saját akaratukból beavatkozó kormánypárti ellentüntetők.

Ahogyan Igrutinović fogalmazott, 

„A konfliktus ezen a ponton aszimmetrikus: az egyik oldalon állnak a polgárok, a tüntetők csoportjai, a másikon a többé-kevésbé szervezett, pártokhoz kötődő, magáncélokra felbérelt és bizonyos értelemben fizetett csoportok, amelyeket egyre inkább és egyre nyilvánvalóbban támogat a rendőrség. A másik oldalon nincs igazán összehasonlítható »polgári csoport« – nem azért, mert ők [a kormány érdekeit védők – szerk.] nem polgárok, hanem azért, mert az SNS nem tudja vagy nem képes mozgósítani szélesebb tagságát és szimpatizánsait, akik megfelelő ellenfélként léphetnének fel.”

Azok tehát, akik gépkocsikkal próbálnak a Vučić-féle hatalom ellen tüntető tömegbe hajtani, nem felháborodott szimpatizánsok, hanem lényegében a rendőrséggel, vagy a belügyi szervekkel kapcsolatban álló, fizetett provokátorok. Rajtuk kívül viszont semmiféle társadalmi csoport nem állt önként a szerb kormány és állam mellé az utcákon.

Marina Kostić Šulejić politológus hasonlóan nem véli úgy, hogy a „polgárháború” kifejezés hasznos lenne a súlyos helyzet leírására:

„A polgárháborúhoz szervezett fegyveres csoportok küzdelme lenne szükséges az állam irányításáért. Ez itt nem így van.”

Igrutinović úgy fejtette ki a helyzetet, hogy a médiában, a szerbiai utcákról közvetített erőszak előidézője lényegében mindig az agresszívan fellépő rendőrség.

Példaként hozta fel a Verbász városában történteket, amelyek a jelenlegi tiltakozási hullámot kiváltották. A tömeg a dühének középpontjában álló, általa pökhendinek és korruptnak tartott helyi vezetőket próbálta személyesen megkeresni, ennek jegyében főként az SNS pártirodára mentek, ahol a helyi, nagyhatalmú vezetők személyesen is jelen voltak. A rendőrségnek azért kellett erőszakhoz folyamodnia, hogy a pártirodában jelen levők személyi biztonságát megvédje, a rendőrségi erőszakra pedig reagált a tömeg, és így került sor az összecsapásokra.

A szakértő szerint akkor jutunk közelebb a helyzet megértéséhez, ha megfontoljuk, a rendőrséggel való összecsapásokkal kísért épületfoglalás, tömegtüntetés  az egyetlen eszköz, amit Szerbia elégedetlen polgárai a kormányzati hatalomra való nyomásgyakorlásként még alkalmazni tudnak. De a politológus a kifejezetten brutális rendőri válasz okát is abban látja: Vučić és vezetőgárdája érzik, nincs hova hátrálniuk. A felmérések szerint elfogyott támogatásuk, elfogyott körülöttük a levegő, ezért erőszakosabban kezdték el védeni pozícióikat. Hatalmuk elvesztését úgy szeretnék elkerülni, hogy a lázadások erőszakos akadályozásával időt nyernek, és a tiltakozási hullámra válaszul adott félelmetes agressziót látva talán elcsitulhatnak az elégedetlenkedők.

Pedig a rendszernek lett volna választási lehetősége is: ha 2024 novembere-decembere után az emberek azt látták volna, a leszakadt vasúti tető ügyében komolyan vehető, szigorú bírósági eljárás indul, vagy ha a tüntetések után a kormány és az államelnök komolyan vették volna, hogy demokratikus, a rendszer reformjára törekvő, intézményes megoldást dolgoznak ki a válságra. Ezek közül egyiket sem láthatjuk, figyelmeztetett Milan Igrutinović. A kormány tagjainak leváltása nyilvánvalóan nem elégítette ki ezt a követelést. Szerbia ugyanis „félelnöki” rendszer, ahol a tényleges végrehajtó hatalom jelentős része az államfő és hivatala körül összpontosul. Márpedig Aleksandar Vučić eddig nem ment sehová, és nem is tervezi ezt.

A békés, tömeges nyomás eredménytelen maradt

Amint arról sokszor és részletesen beszámoltak az itthoni sajtótermékek így mi is, a tiltakozás 2024 november 1. és az újvidéki vasúti tragédia óta tart, teljesen békésen indult és mostanra kimerítette az erőszakmentes ellenállás teljes spektrumát: a központi hatalmat meggyengítette, de azzal elbánni ilyen formában nem volt képes. 

Oka ennek az, hogy a belső bizonytalanság ellenére

Vučić élvezi az Európai Unió és főként a németországi gazdasági és politikai elit nem is annyira rejtett bizalmát.

Talán ennek okén nem szentel a  nyugat-európai sajtó akkora teret és figyelmet egy teljes ország elkeseredettségének és mozgalmának, mint amekkorát olyan esetekben tenne, amikor egy nyugat-európai politikai hatalommal kifejezetten ellenséges országban kerül sor akár sokkal kisebb tiltakozásokra is. 

Teszi ezt gazdasági érdekei miatt is: a szerbiai kereskedelem, termelő üzemek, ásványkincsek bányászata fölött gyakorolt nyugati ellenőrzés miatt a politikusok az EU-ban néhány elítélő nyilatkozaton kívül vonakodnak egy olyan átrendeződésről, amelyben már nem számíthatnak az SNS-rezsimre.

Emlékezetes, hogy a mostani összecsapásokkal és sérülésekkel terhelt helyzet előtti bő fél évben a tüntetők már mindent megpróbáltak: diákok és támogatóik vonultak Belgrádból a tragédia helyszínére, Újvidékre, gyalogosan, napok alatt. Hasonló vonulásokra került sor a főváros és az ország déli része között is. Biciklis túrát szerveztek az EU központjába, egyetemfoglalást, a magas árak miatti áruházbojkottot, egyetemi spontán fórumokat, tanácsokat is létrehoztak, nyílt leveleket, cikkeket, szolidaritásra való felhívásokat is közöltek – mindez viszont lényegi visszhang nélkül maradt.

Ezzel szemben a média most mégis szenzációhajhász szalagcímekkel tudósít a „súlyos, polgárháború-közeli helyzetről”, és az erőszak kockázatára figyelmeztetnek. A szerbiai szakértők szerint ezek a felszínes beszámolók viszont csupán a helyi hatalmat segítik (önkéntelenül is) céljai elérésében.

A helyzetet már a komolyan vehető, független felmérések is visszatükrözik: Szerbia Nemzeti Ifjúsági Tanácsa 2017 óta közöl közvélemény-kutatási adatokat, és most azt mutatta ki, a 15 és 30 év közötti szerbek 90 százaléka támogatja a rendszerellenes megmozdulást,76 százalék a középsikolák diákblokádját is, valamint ugyancsak 90 százalékuk menne el szavazni egy most tartandó, rendkívüli választáson. De azt is megállapították: a jelenlegi, súlyos gazdasági válság, elszabaduló infláció és a politikai zsákutca, erőszak miatt a megkérdezett fiatalok fele Szerbia végleges elhagyását tervezi, 75 százalékuk pedig súlyos mentális problémákkal is küzd. Az ország legfőbb problémája a fiatalok 81,3 százaléka szerint a korrupció, a demokrácia hiányát pedig a válaszadók 79 százaléka nevezte meg fontos problémaként. A két kérdést a kutatók évek óta felteszik, és 2024-2025 előtt a korrupciót 65 százalék míg a demokrácia hiányát 56 százalék kifogásolta. Úgy tűnik, mindenik kérdésben nőtt az elégedetlenség.