Hibrid hadviselés. Sokáig így nevezték főbb nyugati források az Ukrajna megtámadása előtti akciókat, amiket Oroszország Európában hajtott végre. A héten viszont ezt a fogalmat mégis Ukrajna kapcsán használta a magyar kormánypárti közvélemény. Az ok? Az augusztus 13-án, 18-án és 22-én Ukrajna és Oroszország területén bombázott Barátság kőolajvezeték jelzés a magyar kormánynak. Ukrajna az Oroszország elleni védekezésben immár hazánkat nem is ellenséges, de egyfajta, „puha, szimbolikus” vetélytárs-országként kezeli.
A politikai nyilatkozatok szintjén a harc teljes, az energiakereskedelem és az Ukrajnának juttatott EUs támogatások rétegében viszont a konszenzus eddig valahogy mindig kialakult. Lengyelország külügyminisztere pedig ugyancsak jelezte, nem számíthat az energiaügyi válságban Magyarország az európai tagállamok szolidaritására vagy segítségére. Az összesített üzenet egyértelmű: Orbán Viktor rendszere maximum Donald Trump kormányára, illetve az USA elnökének személyére számíthat egyezkedő politikájában, az EU-ban az ilyen különutasság iránt elfogyott a türelem.
A Barátság kőolajvezeték ugyan a szovjet időkből maradt ránk, de még mindig a behozatali szükségletünk nagyjából 60 százalékát fedezi, egyszerűen azért, mert megfelelő kapacitású és hatékonyságú alternatíva sem a mi sem pedig a szlovák állam számára nem mutatkozik sehol. Ha tehát esetleg végleg használhatatlanná válna, szaporán kerülnénk súlyos gazdasági helyzetbe.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a támadásokat elítélő Szijjártó Péter külügyminiszterre válaszul nem sok kétséget hagyott afelől, mi volt azok célja: a magyar és az ukrán nép „barátsága” Magyarországon múlik – közölte augusztus 25-én. Az ukrajnai sajtó már meg is emésztette a hazaiak részére: igen, a kőolajvezeték elleni támadásokra utalt az elnök a barátság kifejezéssel.
Tehát Ukrajna üzenete a következő: mi vagyunk a nagyobbak és erősebbek, és ha nem úgy intézitek a külügyeiteket ahogy mi kívánjuk, elkenjük az orrotokat.
Utalt még arra is, hogy első lépésként kifejezetten előnyös lenne a magyar kormánynak, ha Kijev (amúgy egyelőre elég valószerűtlen) EU-csatlakozási vágyait a magyar politikum nem pocskondiázná fennhangon létpen-nyomon, és nem építene rá plakátkampányt sem , tojáshéjjal, „Ukrán Petivel” és a többivel. Ha mindezekben visszaveszünk, lehet, hogy nem lángolna folyton egyik legfontosabb energiaforrásunk.
Mi volt erre a magyar kormány és a vele szimpatizáló vagy hozzá bekötött közvélemény válasza? Egészen pontosan úgy fordítható le a megannyi Szijjártó-replika: ez nem ér, ez nem felel meg a szabályoknak, mi rendesek voltunk, sok áramot adunk el Ukrajnának, fizetjük az ukránoknak a kőolajvezeték megemelt tranzitdíját, exportálunk nekik földgázt mi és Szlovákia is, fújja be a bíró végre helyzetet és rántsa elő a piros lapot.
Az „úriemberek háborúja”
Edward Luttwak történész ironikusan nevezte így egy cikkében az orosz-ukrán háborút. Ugyan a 2022 február 24.-i orosz támadás után számos szankciót vetett ki Oroszországra az EU és az USA is, a még szovjet időkből Magyarországot és Szlovákiát Ukrajnán át ellátó és orosz területről induló Barátság kőolajvezetéken és Testvériség földgázvezetéken sokáig zavartalanul folytatták a kereskedelmet, sőt, az EU-ban a szankciók alól a kőolaj és földgáz kereskedelme 2022-ben mentességet kapott. Így, miközben kegyetlenül folyt a háború, kissé szokatlan módon mindkét harcoló fél rendszeresen ügyelt a vezetékek karbantartására, sőt nem csupán az oroszok tettek belőle szert bevételre, de Ukrajna is beszedte megemelt tranzitdíjait a kedvezményezett két országtól – így tőlünk is. Luttwak szerint a továbbra is békésen csordogáló kőolaj és földgáz olyasféle helyzetet teremtett, ami inkább hasonlított a 18. század dinasztikus háborúira – amikor a kereskedőhajók zavartalanul cikáztak a háborúzó országok között –, mint a 20. század teljes kereskedelmet befagyasztó és nagy hiányokat okozó totális háborúi.
A piros lap követelésével viszont van némi probléma. Az ugyanis, hogy ugyanez a magyar kormány korábban kijelentette, a szuverenitás azt jelenti, hogy nem törődünk a bírókkal: az EU-val, ENSZ-szel, Európai Bírósággal, Nemzetközi Büntetőbírósággal, és szabályokkal, a kutya ugat, a karaván halad, kemények vagyunk mint a tavalyi márványsajt.
Mindent megvétózunk
Ukrajna EU-tagságából pedig konzultációt, ellenkampányt, maffiázós reklámot és miegymást is csinálunk, annak ellenére hogy még 2022 és 2023 folyamán a moszkvai kormányzat is többször kinyilvánította, még ők sem szólnak bele a diplomácia szintjén abba, EU-tag lesz-e Ukrajna vagy nem, erről az unió polgárai és Ukrajna majd döntenek. De nem, Magyarország kormánya meg úgy döntött, a dologból semmi nem lesz, hiszen a szuverenitás a cselekvés szabadsága, hogy mi megtehetjük és nem lesz következménye: vétó mindenre.
Ilyen előzmények után elvárni, hogy szögesen ellentétes véleményünket tiszteletben tartsák, legalábbis kincstári naivitás.
Hát még úgy, hogy maga Orbán Viktor az amúgy kívánatos diplomáciai megoldás mellett is úgy érvelt rendszeres jelleggel, hogy a valóságot és a reálpolitikát Ukrajnának és Európa széplelkeinek valamint nacionálforradalmárainak is el kell fogadnia: Oroszország létezik, nagyhatalom és az erő szava sok mindenben döntő. Ha viszont ez így van, és az erő szava erősebb, mint a Nemzetközi Büntetőbíróság idézései Izrael miniszterelnöke és Oroszország elnöke esetében, akkor bizony nincsen, azaz elvszerűen nem lehet fellebviteli fórum az ukrán drónozás ellenében sem.
És nem túl elvhű magatartás ilyen tragédiák esetében Trump elnökhöz szaladni sem. Már csak azért is így van ez, mert miközben mi egy filctollal Orbán Viktor üzenő cetlijére ráírt Trump-megjegyzést kaptunk (amely szerint az USA elnöke „nagyon mérges” a „legjobb barátját” és Szlovákiát sújtó csővezeték-robbantás miatt), aközben az egyik támadás éppen azalatt zajlott le, hogy Zelenszkij elnök és Trump elnök, valamint az EU több fontos állam- és kormányfője látszólag kiváló hangulatban tárgyalgattak arról, hogyan vigyék előre a tűzszüneti- vagy békefolyamatott. Valószerűtlen tehát, hogy Trump csak Orbántól tudott a vezetékrobbantásokról és csak annyit, amennyi a sajtpapírján szerepelt.
A probléma megint a módszerrel van: az abszolút szuverenitás és az erőkultusz vagy hibás hozzáállás, vagy nem csak addig tart amíg a másik, nagyobb rossz gyerek jól beveri a képünket, hanem utána is – és amikor valaki túllő a célon, akkor sem Trump bácsihoz futunk ragtapaszért, a másik gyerek megbüntetését követelve.
Ugyanez a logika pedig láthatóan kifogott Orbán egyes kritikusain is. Először is hiába a nemzetközi jog rajongói ezek a jóemberek, az olajvezeték-robbantást mint ezt alapvetően megkérdőjelező agresszív cselekményt mégsem kezelték úgy, mint pár hónapja a magyar-ukrán „kémbotrányt” . Ennek az ügynek ugyancsak vannak felháborító részletei bár teljes terjedelmében a tények feltárása a kijevi vádak szerint Kárpátalja esetleges, tervezett magyar elfoglalására is készülő felderítők ügyében nem történt meg.
Sőt, volt olyan (kétfarkú kutyapártos) megszólalás is, amely „Magyar” becenevű, részben magyar származású Robert Brovgyit, az ukrán drónzászlóaljak fontos parancsnokát is megtalálta, aki elvileg a vezetékek megrongálásában szerepet játszott. Őtt „tiszteletbeli magyar energiaügyi miniszterré” tette meg, és úgy ünnepelte mint az új Orbán-ellenes hőst.
De ha a viccet csak egy kicsit is komolyan vesszük (nem hiszem hogy az azt eredetileg megfogalmazó Nagy Dávid így vette, de tény, hogy követői jelentős része igen), akkor mégis milyen alapról kívánjuk kritizálni az orbáni erőkultuszt? Ha az a kemény csávó, aki a magyar olajárakat agresszív bombázással kívánja befolyásolni és így akar nyomást gyakorolni arra, hogy pontosan milyen külpolitikai álláspontot alakítsuk ki, akkor hogyan akarjuk elérni hogy Orbán Viktor nemzetközi jogot érvényesítsen, szerződéseket és NATO-csatlakozásokat ratifikáljon? És egyáltalán, milyen alapon követeljük akkor meg, hogy fogadjon el egy általános és titkos választáson minden előre lefektetett szabályt és ne írja át azokat az erős gyerek jogán menetközben? Mert ha a Brovgyi által kivitelezett, Zelenszkij és emberei által pimaszkodással tálalt támadás szép és helyes dolog, akkor ugyanerről az alapról az Orbán-rezsim meg ugyancsak tud erős ember lenni velünk szemben – van rendőrsége és az egyetlen megoldás ha mi vagyunk a keményebbek.
Tagadhatatlan tény persze, hogy az államok vezetőinél és erőszakszervezeteinél a tömegek mindig erősebbek.
Ez is egyfajta, a vadon törvényét figyelembe vevő szemlélet. De a kormányzat és megmondói, és ukránpárti ellenfeleik egyszerűen képmutatóak, amikor számukra előnyös helyzetben úgy tesznek mintha nem lennének szabályok, majd ha valamiben alulmaradnak, kinyitják a nagykönyvet és erősebb „nagy testvéreknél” instanciáznak. Képmutató, de mint minden képmutatás, ez is árulkodó jellegű a rendszerünk – és függőségünk – valódi jellegét tekintve.
