Aszódon az út mentén dobták ki a „csicskaként” tartott hajléktalan nő holttestét, miután napi rendszerességgel bántalmazták, sokkolóval kínozták közel egy éven keresztül. Hónapokon át rabszolgaként nyomorgattak egy férfit Pest vármegyében, volt, hogy a disznókkal kellett osztoznia a száraz kenyéren.
Ezek az esetek nem egyediek: világszerte közel 28 millió embert érinthet a modernkori rabszolgaság, Magyarországon ugyanez a szám 63 ezer fő is lehet, ami Sopron vagy Tatabánya teljes lakosságának felel meg. Az emberkereskedelemben és a kényszermunkában érintettek pontos, de még megközelítőleges számára sincsenek megfelelő statisztikák. A probléma mértéke annak rejtettsége és kényszerítő jellege miatt nehezen átlátható – még a legnagyobb nemzetközi szervezetek számára is.
Nemzetközi összefogás a tiszta képért
Az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete (International Labour Organisation, ILO) a múlt héten kiadott közleménye szerint az ilyen bűncselekmények hatékony megelőzése, az áldozatok védelme, az elkövetők felelősségre vonása és a megalapozott szakpolitikai döntések érdekében elengedhetetlen a pontos és megbízható adatgyűjtés. Ugyanakkor az erre a célra alkalmazott statisztikai módszerek nem alkalmasak a helyzet felmérésére.
Ezt jól mutatja az is, hogy míg az ILO becslése szerint 2021-ben 27,6 millió ember esett kényszermunka áldozatául, 236 milliárd dollárnyi illegális profitot termelve, addig az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatala (UNODC) 2022-ben csupán 75 ezer emberkereskedelemben érintett áldozatot azonosított, közülük 42% volt kényszermunkában érintett.
„A hasonló jelenségek ilyen mértékű eltérést mutató mérési eredményei jól mutatják, mennyire összetett az emberkereskedelem feltárása, és mekkora szükség van átfogó statisztikai módszerekre”
– fogalmaz a ILO, hozzátéve, a közigazgatási nyilvántartások csupán a jéghegy csúcsát jelentik. A szervezet megjegyzi azt is, hogy még ezek az adatok is sok országban rendszerezetlenül, szétszórtan lelhetőek fel.
Ennek orvoslására az ENSZ Statisztikai Bizottsága 2025-ben elfogadta az emberkereskedelemre vonatkozó közigazgatási adatok nemzetközi osztályozására szolgáló keretrendszert (IC-TIP), amelyet az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatala (United Nations Office on Drugs and Crime, UNODC) és a Nemzetközi Migrációs Szervezet (International Organization for Migration, IOM) fejlesztett ki. Az IC-TIP egységes módszertant biztosít a közigazgatási adatok gyűjtéséhez, javítva az adatok összehasonlíthatóságát és minőségét.
A tisztább, átláthatóbb kép érdekében jött létre a három szervezet (ILO, UNODC, IOM) együttműködésében az Állandó eszközök az emberkereskedelem elemzéséhez (STATIP) nevű projekt, amelynek célja a jogi fogalmak és statisztikai keretrendszerek közötti szakadék áthidalása az emberkereskedelem és kényszermunka témájában. A projekt célja továbbá olyan konkrét statisztikai útmutatók kidolgozása, amelyek segítik a nemzeti statisztikai hivatalokat és más intézményeket magas színvonalú, nemzetközileg összehasonlítható hivatalos adatok előállításában.
Az emberkereskedelem jogi meghatározását a 2000-ben elfogadott ügynevezett Palermói Protokoll rögzíti, amely három fő elemet tartalmaz: cselekmények (pl. toborzás, szállítás, bújtatás), eszközök (pl. kényszerítés, megtévesztés) és kizsákmányolási formák (ideértve a kényszermunkát).
A szervezetek a projekt keretében (a közigazgatási statisztikák rendszerezése mellett) útmutatást adnak általános és célzott lakossági felmérések készítéséhez is, valamint különös figyelmet fordítanak a kérdések érzékeny megfogalmazására és a válaszadók biztonságára, adataik védelmére. Az állami szervek mellett pedig aktívan együttműködnek a civil szféra témában érintett képviselőivel, áldozati csoportokkal, szakértőkkel és a területen dolgozó kutatókkal is.
Magyarország sem kivétel
A rabszolgaság és az emberkereskedelem (éppen a statisztikai tisztánlátást is gátló) láthatatlansága miatt az átlagos, nyugaton élő polgárok számára távoli problémának tűnhetnek, de egyáltalán nem azok. Egy 2023-as felmérés szerint a modernkori rabszolgaságban élők száma 63 ezerre tehető Magyarországon. Ezzel az adattal Magyarország a 65. helyen áll a szervezet 160 országot felvonultató rangsorában, a népességhez viszonyítva Észak-Koreában a legmagasabb, Svájcban a legalacsonyabb az érintettek aránya.
2016-ban ez a szám 23 ezer fő volt, vagyis 7 év alatt majdnem megduplázódott hazánkban a kényszermunkát végzők száma.
Persze ezek az adatok nem kormányzati forrásokból származnak, ilyen jellegű statisztikát nem találunk a KSH adatsoraiban. A statisztikai hivatal 2020-as Fenntartható fejlődési célok című kiadványában a hivatalos bűnügyi statisztikák alapján azt állítja, hogy itthon „továbbra is rendkívül alacsony az emberkereskedelem áldozatainak lakosságra vetített aránya”. Ez már csak az ILO által feljebb említett statisztikai problémakör (27,6 millió becsült és 31,5 ezer azonosított áldozat) miatt is aggályos, különösen annak tekintetében, hogy a
2015-2016-os EU-s statisztikák szerint az uniós tagállamokat tekintve a szexuális célú emberkereskedelem gyermek áldozatai közül a legtöbb magyar lány volt.
Az emberkereskedelmi statisztika a KSH 2024-es kiadványában már nem jelent meg – miközben éppen az elmúlt 4 évet jellemző válságok hatására egyre többen szegényednek el, és kerülnek a veszélyeztetettek körébe.
Magyarország jelenleg is a globális emberkereskedelem kibocsátó országainak egyik európai fellegvára, ezen belül is élen járunk a szexuális célú emberkereskedelemben. A hazai nyilvánosságban is rendszeresen jelennek meg hírek emberkereskedők elfogásáról, a legtöbb áldozatnak azonban nem jut segítség, a megelőzés pedig csak akkor működne, ha a legkiszolgáltatottabbaknak jutna megfizethető lakhatás és biztos megélhetés.
Az elmúlt időszak talán legnagyobb visszhangot kapó hasonló esete, a Szőlő utcai javítóintézet igazgatójának ügye. Juhász Péter a gyanú szerint húsz éven át élt vissza szexuálisan a gyermekvédelemben nevelkedett lányokkal és kényszerítette őket prostitúcióra.
A magyarországi emberkereskedelem legtöbb áldozata hazánk peremvidékeiről származik, Borsod, Baranya, Heves és Szabolcs vármegyék falvaiból. Ez azzal magyarázható, hogy itt számottevően nagyobb a munkanélküliség és a szociális infrastruktúra is hiányos, több a szociálisan hátrányos helyzetű család. A roma nők kiemelten veszélyeztettek, kiszolgáltatottságuk igen magas. Gyakori tényező még, hogy egészségügyi állapotuk leromlott, alacsony iskolai végzettségűek, komfort nélküli lakásban élnek.
Mindezek a körülmények hozzájárulnak ahhoz, hogy nagyon könnyű rávenni őket olyan munkák elvégzésére, amit maguktól nem szerettek volna csinálni. A mélyszegénységben élők, a hajléktalan, illetve idős, egyedül élő emberek kiszolgáltatott helyzetük miatt szintén kiváló célpontjai az emberkereskedőknek és rabszolgatartóknak. Veszélyeztetett csoportba tartoznak még az alulképzett fiatal felnőttek, az egyedülálló anyák, a menedékkérők, a kísérő nélküli gyermekek. Fokozottan veszélyeztettek a szenvedélybetegek, pszichés problémával küzdők, valamint a fogyatékossággal élők. Emellett a gyermekotthonokban nevelkedők is fokozottan veszélyeztetettek, könnyen az emberkereskedelem áldozatává válhatnak – olvashatjuk egy 2024-es tanulmányban.
Dés Fannival a NANE Egyesület magyar nők prostitúciós iparba sodródását kutató munkatársával a nőket érintő hazai emberkereskedelemről ebben az írásban beszéltünk bővebben.
A nem szexuális, hanem háztartási rabszolgaság céljából történő emberkereskedelem és kényszerdolgoztatás témáját dolgozza fel a 2017-ben bemutatott Egy nő fogságban című dokumentumfilm, ami egy 52 éves, „csicska”-sorban élő nő történetét mutatja be. Maris története nem egyedülálló, az őt ingyen dolgoztató család módszerei általánosak: szegénység és hajléktalanság közelébe kerülő, általában család nélküli embereket hálóznak be, akiknek szállást és ételt ígérnek munkáért cserébe, majd fokozatosan egyre nagyobb kontroll alatt tartják őket. Elveszik irataikat, munkabérüket, amiből csak minimális szükségletekre elegendőt „osztanak vissza”, erőszakkal fenyegetik, gyermekeikkel zsarolják, dehumanizáláják, korlátozzák az utazását és a külvilággal folytatott kommunikációt. Ha távozni (értsd: menekülni, szökni) próbálna egy rabszolgaságban élő ember, akkor azt éreztetik vele, hogy hálátlan, hogy nem érdemes jobb sorsra.
A Mariséhoz hasonló történetek nem ritkák, és nem is mindig „rejtettek”: 2019-ben az Abcúg riportja számolt be arról, hogy Szarvason családok az egész Alföldre kiterjedő hálózatot építettek ki, vidéki nagyvárosok hajléktalanszállóiról vadásszák össze az embereket – a városban sokan név szerint ismerik a „csicskákat”, de a rendőrség mégis tehetetlen.
Az emberkereskedelembe és kényszermunkába kerülés esélyét növelő kockázati tényezők egyre szélesebb kört érintenek – ilyenek az elszegényedés, az adósságfelhalmozás, az elmagányosodás, de a háborúk és a környezetei katasztrófák is. A probléma megfelelő döntéshozói intézkedések nélkül tovább súlyosbodhat, az áldozatok jelenleg is megdöbbentő hazai és nemzetközi száma még tovább nőhet – aminek megelőzése és kezelése érdekében szükséges a tisztánlátás. Már csak azért is, hogy az aktuális kormányok ne tussolhassák el hogy nem cselekednek megfelelően, vagy éppen növelik a problémát rossz politikáikkal.
