Kritikusai szerint egy évtized antikorrupciós munkáját teszi tönkre, és Andrij Jermak kabinetfőnökkel tandemben „korlátlan hatalmat” épít ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Kiderült ugyanis, a 2014 őszén alakult két, állami korrupcióellenes hivatalt teljes, személyes ellenőrzése, illetve lojalista legfőbb ügyésze szoros felügyelete alá vonná, ezzel megszüntetve hatékony munkájukat. A NABU (Ukrajnai Nemzeti Antikorrupciós Iroda) eddig az USA kormánya által politikailag támogatott és pénzügyileg is dotált szervezetként komoly ellenerőt képezett hazai uralkodó osztállyal szemben.
A korrupciót üldöző hatóság és a Speciális Antikorrupciós Ügyészség a törvénytervezet előtt olyan ügyekkel foglalkozott, mint például a pénzért a hadba vonulás alól mentességet vásárló, gazdag ukránok, a kimentett vagyonok és az elnök környezetébe átjátszott nemzeti tulajdon és homályos fegyverbeszerzések.
Az ukrán parlament, a Verkhovna Rada nagy többséggel fogadta el az ebből a célból benyújtott törvényjavaslatot, amit az elnök azon melegében alá is írt.
Az ügy csak látszólag szól a korrupcióról, ami Ukrajnában a Majdan utáni helyzetben is változatlanul széleskörű, az ezt szóvá tevő és kritizáló állami intézmények működése ellenére. A lépés rövid- és középtávon viszont súlyosan érinti az ukrajnai társadalom egy kifejezetten befolyásos rétegét: a nyugati civil pénzből élő „állammenedzserek” osztályát. Ahogy a háborús helyzet egyre rosszabb, Zelenszkij és Jermak rájuk csapott most le.
A döntést a háborús viszonyok között korlátozott gyülekezési jog és kijárási tilalom ellenére is spontán tiltakozások követték: ezeken a törvény visszavonását, és a Zelenszkij „rossz szellemének” tartott Jermak távozását követelték, Zelenszkijt pedig „autoriter vezetőnek” minősítették. A demonstrációk több ezres létszámmal, éjszakába nyúlóan folytatódtak a nagyobb nyugat-ukrajnai városokban. Az irónia netovábbja, hogy egészen ízléstelen módon, a megszálló Oroszország hivatalos angol nyelvű hírportálja, az RT is „demokráciát követelő” tüntetőkről tett ki videókat közösségi média felületére, akik „a diktatórikus Zelenszkij” ellen lépnek fel.
Mindez Zelenszkijt és a kormányzatot sem nagyon izgatja látszólag, ők egyrészt azt írták, számos ellenük megfogalmazott civil-watchdog kritika szerintük „oroszok által inspirált”, másrészt a korrupcióellenes hivatalra vonatkozó új törvény „szuverenitási kérdés”. A mai Rada-ülésnapon a 2022-es háború eleje óta hallgató Julija Tyimosenko, volt kormányfő emelkedett szólásra. A beszéd sokkszerű volt, fogadtatása a parlamentben pedig a kormányzó Nép Szolgája padsoraiból is elsöprően pozitív. Tyimosenko olyan élesen ítélte el a „magukat hazafiasnak tettető korrupcióvadászok” „álpatriotizmusát” és „szelektív igazságérzetét”, ahogyan az nyilván számos, zűrös üggyel rendelkező képviselőnek, és a mögöttük álló oligarcháknak is kedvére volt. Sőt, Tyimosenko odáig ment, hogy „a külföldi pénzből élő hazafiak azt állítják, harcolnak a hazáért”, de a fronton mégsem látni őket.
És érdekes módon a Zelenszkijjel szembeni éles kritikához ezúttal befolyásos nyugati sajtóorgánumok is csatlakoztak. A londoni Financial Times, Economist, az amerikai New York Times és társaik a mozgósítás keltette társadalmi lázadásnak messze nem szenteltek annyi időt, s akkora teret mint most az NGO-törvény ellen tiltakozó csoportoknak.
Az új nemesség
A dolog nem előzmény nélküli. Tudni érdemes, hogy egyrészről Zelenszkij és köre, másrészről azok a szervezetek és körök, akiket az elnök mostanában már csak „külföldről pénzelt szervezeteknek”, időnként pedig „sorosistáknak” címez, már nagyjából másfél éve összeütközésbe kerültek. A civil szféra Ukrajnában természetesen az orosz megszálló háború előtt is függött a nyugati figyelemtől, politikai támogatástól és pályázatoktól, adományoktól, ez 2022 után csak fokozódott. Ez még inkább kiélezte az ukrajnai társadalom és a civil szektor közötti ellentétet.
2022. február 24., tehát Putyin támadása után ez a szféra abba a különleges helyzetbe került, hogy be kellett sorolnia az elvileg általa ideális körülmények között számon kérendő politikai vezetés mögé, a „haza védelme” ügyében. Ezzel párhuzamosan viszont az NGO-k egy kiemelt szereppel bíró csoportja által ellátott feladatok – a háborús felkészülés segítése, a területi védelem megszervezése, és főként Ukrajna honvédő háborújának népszerűsítése és a támogatás fenntartása a külföldi pályázati forrásokból élő sajtó részéről – kijelölt számukra egy minden addiginál élesebb elitpozíciót is a többség szemében.
Ezt az elitpozíciót az eseményeket szorosan követő Peter Korotajev újságíró nevezte el a blogján „új nemességnek”.
Itt a közbeszéd hagyományosan a korrupcióellenes, hadászati-politológiai elemzői- és médiahálózatot érti főként NGO-k alatt, és kevésbé például a feminista aktivistákat, a szociális munkásokat, gyermekvédelmet, hajléktalanellátást segítőket, a katonák, sebesültek, veteránok ügyeivel foglalkozókat. Előbbi csoportnál népszerűtlenebb alig akad. Nem csak azért, mert munkájuk igen kényelmesnek tűnik a háború által fenyegetett átlag ukránok számára. Ezen NGO-k munkatársai korábban – 2014 és 2023 között – több lépcsőben konkrét felmentést kaptak a hadkötelesség és mozgósítási kötelezettség alól.
A mozgósítás ezzel párhuzamosan egyre keményebb – és sokszor menthetetlenül maffiaszerű – erőszakot követelt meg az ukrán hadkiegészítő parancsnokságtól a saját társadalmával szemben. Így az „NGO-hálózat” és az Ukrajnában még jelen lévő nyugati multicégek tisztségviselői, tagjai a gyakorlatban valóban kivételezett „nemesi életet” élhettek, miközben a munkájuk a társadalom háborús moráljának fenntartásával és ország ügyeinek és helyzetének értelmezésével függött össze.
Az új nemesség viszont nem csupán népszerűtlenné, hanem egyre inkább hatalmassá és befolyásossá is vált. Ukrajna védekezése – és ez ma már teljesen nyílt titok – egy az egyben attól függ, hogy a nyugati országok fegyverszállítmányai jobbára zavartalanul érkeznek-e meg. Donald Trump elnök beiktatása előtt az ügy egyszerű volt: formálisan és gyakorlatban is létezett még az észak-atlanti konszenzus az orosz támadókkal szembeni tűzszünet elutasításáról és a fegyveres védekezés folyamatos fenntartásáról. Minderről 2022 márciusában még Ukrajna tárgyalásra már hajlandó kormányát is meggyőzte a nyugati vezetők sora.
A helyi – főként kijevi és lvivi székhelyű – NGO-k emberei részben ennek az észak-atlanti erőközpontnak a helyi helytartói, politikacsinálói, befolyásoló emberei is egyben. Ha Ukrajna külföldi támogató államainak valami nem tetszett, a Kyiv Post megírhatta, a jogvédőknek, aktivistáknak pedig voltak eszközei helyben arra, hogy nyomást gyakoroljanak Zelenszkijre és az ukrán hadvezetésre annak a körülménynek a megváltoztatására. Az NGO-k eközben papíron elkezdték az államreformot is tervezni. „Digitális, átlátható és hatékony új Ukrajna” létrehozásába fogtak bele, sőt, az „újjáépítési alap” körüli szervezésen keresztül a kormány rajtuk és kapcsolati hálójukon keresztül jelentős nyugati befektetési ígéreteket is kapott nagy cégektől – igaz, ezekért cserébe nagyon jelentős mezőgazdasági, bányászati jogokat kellett volna átadni – például a Blackrocknak.
Mindez viszont nem állította meg a primitivitásában is hatékony Putyin-féle hadigépezetet. És ahogy a háború egyre inkább előrehaladt, valamint az Egyesült Államokban Trump elnöksége a teljes Ukrajna-politikát megkérdőjelezte, és Washington új urai már kétségbe vonták a fegyverküldésben és a katonai felderítésben, Oroszországon belüli „ukrán” csapások megtervezésében és kivitelezésében játszott erős NATO-szerepet, az Európai Unió (olyan renitensek kivételével mint Orbán Viktor kormánya), tovább akarta vinni a háborús stratégiát.
Készülés az összeomlásra?
Az NGO-knak ezenkívül egy Magyarországon az Orbán-rendszer által felkapott és propagandával teletömött kérdéshez is sok köze van. Ez pedig Ukrajna – jobbára szimbolikus – EU-tagjelöltsége. Ha ezt a dolgot az ukrán kormányzat komolyan akarja venni, akkor még a háborús körülmények között is legalább elvi kötelezettséget kellene vállalnia többek között a korrupcióellenes hatóságok függetlenségére és sérthetetlenségére, valamint a közbeszerzések, fegyverbeszerzési szerződések átláthatóságára is. Jelenleg ennek az ellenkezője történik, amikor végrehajtó hatalom Orbán „szuverenitásvédelmi törvénytervezetével” igen közelről rokonítható törvényeket ver át gyorsan a törvényhozáson, és ultranacionalista szövegekkel fenyegeti a civil szférát
De akkor – és a jelenlegi kormánynak ez minden kétséget kizáróan az EU-tagságnál sokkal fontosabb – mi történne, ha a front tényleg összeomlana, és létezne egy, a központi hatalommal egyre rosszabb viszonyt ápoló, független, és Nyugatra bekötött hatalmi erőközpont?
Nem arról van itt szó, hogy az NGO-világ eddig nem volt elnéző a háborús védekezést irányító Zelenszkijjel. Az, hogy a konfrontációra sor került, arra utal, hogy egy Trump által uralt környezetben Kijevnek végül teher lett a nyugati támogatásból élő menedzseri osztály, az „emberi jogi agenda”, nem kívánnak osztozkodni a „zsákmányon”. Ráadásul még a Blackrock és hangzatos befektetési ígéretei is eltűntek.
A háború eközben egyre rosszabbul áll. A kulcsfontosságú kisvárost, Pokrovszkot a keleti fronton az orosz hadsereg csigalassúsággal ugyan, de az ukrán drónháborús taktika ellenére is bekeríti. Ez a város és ukrán ellenőrzése gondoskodott mindeddig a két „erődváros”, a 2014 óta kitartó Szlovjanszk és Kramatorszk utánpótlásáért. Ha utóbbi két „erődöt” Putyin hadai körbezárják – akkor nem szakértői nyelven ez azt jelenti, hogy Donyeck és Luhanszk megyék maradéka, sőt Dnyipro megye és Herszon megye egyes, 2022 őszén felszabadított részei és még Harkiv megye jelentős része is könnyen hullanak Moszkva ölébe, az ukrán frontvonal pedig kvázi-összeomlás előtti állapotba kerülne.
De az okok ennél mélyebbek: a fenyegető helyzetben a Zelenszkij hátországát biztosító oligarchák – avagy Volodimir Iscsenko társadalomtudós nyelvi leleményével élve – a „politikai kapitalisták” és a velük Ukrajnában már több mint egy évtizede szembenálló „globálisan beágyazott középosztály”, vagy „menedzseri osztály” (ezeket hívja a kormányzat most külföldi „zsoldos” NGO-knak) harca az állam, az erőforrások ellenőrzésért most új fejezettel folytatódik.
A tömegtüntetések tehát kitörtek, és a tiltakozók nemzetközi beágyazottsága miatt a politikai harc nagy hírverést kaphat. Nagyobbat mint a mozgósítás körben történt visszaélések és halálesetek, amelyek viszont a munkásosztályt súlyosabban érintették mint a civilek vegzálása. De nyerni az „NGO-világ” immár nehezen tudna. Nemcsak a „politikai kapitalisták” osztálya áll szilárdan a hatalmát egyeduralommá formáló Zelenszkij mögött (és számít arra, hogy ha jön az összeomlás, a javakat ők hordhatják szét), de egy másik, növekvő és fenyegető politikai erőközpont: az ultranacionalista fegyveres alakulatok is. Az Azov, a Kárpáti Szics, a direktben neonáci „Mizantróp Hadosztály” és társaik nyilván a legboldogabbak attól, hogy a civileket beszántják, árulózzák, bűnbakká teszik a kudarcokért. Ezenkívül a nyugati szélsőjobboldalba ezek a csoportok saját, párhuzamos módon ugyancsak beágyazottak. Mi pedig e szörnyű körülmények között csak egyben reménykedhetünk Ukrajna délnyugati szomszédjaként: hogy a kijevi leszámolás után az elnök azért akarhat teljhatalmat, hogy ne függjön az Európai Unió nyomásától akkor, amikor komoly tárgyalásokat kell kezdenie a tűzszünet érdekében.
Az alternatíva ugyanis a csúfos összeomlás, kiterjedt orosz katonai megszállás és fokozott erőszak lehet. Ukrajna népét pedig a több éves, hősies kitartás után nem ez illeti meg, nem ezt érdemlik.
