Friedrich Merzet, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) kancellárjelöltjét május 6-án másodszorra végül kancellárrá választotta az új összetételű német parlament. Kormányzása első hónapja a masszív felfegyverkezés és a menedékkérőkkel szembeni nyílt ellenségesség jegyében telt. Németországnak 1945 óta nem volt ilyen mértékben a szélsőjobboldal felé nyitott kormánya. Nem egyedülálló fejleményről van szó. A jobbratolódás jelensége mára Európában általánosnak mondható.

Puszta formalitás

A pofon némán csattant el, mégis nagyot szólt, amikor május 6-án a Bundestag elsőre nem választotta meg kancellárnak Friedrich Merzet. A processzus általában már csak puszta formalitás – a koalíciók a kancellárról szóló szavazás idejére megszületnek, a parlament pedig már az új felállás szerint működik. A bejárt utak azonban ezúttal ingoványra vezettek. A szociáldemokraták (SPD) dominálta kormány (a Zöldekkel és a jobboldali FDP-vel koalícióban) felbomlása miatt kiírt előrehozott választáson az első helyen végzett CDU kancellárjelöltje a meglepő fejlemény miatt a világsajtó címlapjára került. Alakja, amint a szavazás eredményét tudomásul véve sietősen elhagyja a törvényhozást, a fejetlenségről tanúskodott. A meglepetés olyan nagy volt, hogy az újabb szavazás időpontjáról nem közöltek részleteket.

Mi történhetett?

Mivel titkos szavazás zajlott, csak a vélt feszültségek alapján született – ám árulkodó – találgatásokra hagyatkozhatunk. Vajon a CDU-val való újabb nagykoalíciót ellenző szociáldemokraták fúrták meg Merz megválasztását? Esetleg a párt jobboldalát képviselő kancellárnak a mérsékeltebb képviselők üzentek ezen a módon? A 2008-as gazdasági válság nyomán rögzített adósságfék feloldását bosszulták meg az államadósság elszabadulása miatt aggódók (s így még a CSU.s képviselőkre is rávetül a gyanú, hiszen a párt nem bolygatta volna az adósságféket)? Valakik felidézték, hogy a kancellárjelölt 1997-ben ellenezte, hogy a házasságon belüli nemi erőszakot bűncselekménynek ismerjék el?

De spekuláljunk tovább: vajon a választást a helyszínről követő Angela Merkel volt kancellár hatása érvényesült, aki ha már Merz megválasztását nem is tudta megakadályozni, utoljára még megfricskázta a követőit (emlékszünk még Annegret Kramp-Karrenbauerre vagy Armin Laschetre?) sorra legyőző ellenlábasát? A szélsőjobboldali AfD, a legnagyobb ellenzéki párt iránti szimpátia nyilvánult meg a padsorok között? Vagy éppen a képviselők nem tették túl magukat azon, hogy Merz január végén még az AfD támogatásával kívánt szigorítani a menekültpolitikán? Annak a neoliberális-szélsőjobboldali pártnak a támogatásával, amely fej-fej mellett áll a CDU-val a közvélemény-kutatásokban.

Nem a kandi politikai béljóslás érvényesül itt: hihetőleg mély ellentmondások húzódnak a felsülés mögött.

Mindenesetre végül a szociáldemokraták, a Zöldek és a Baloldal (Die Linke) támogatásával megismételt szavazáson megválasztották Németország kancellárjává a multimilliomos, a pénzügyi kapitalizmus csúcsintézményeibe bejáratos Merzet. A „meggyőződéses atlantista” politikus, a BlackRock befektetőalap németországi felügyelőbizottságának egykori elnöke és lobbistája, a Commerzbank és a német börze CEO-ja, a Köln és Bonn közös repülőterét igazgató irányítóbizottság tagja – 53 esztendővel azután, hogy a CDU párttagkönyvét kiállították a nevére, a keresztény konzervatívok kancellárja lett. (A róla szóló portrénk itt olvasható.) Mindenesetre belső feszültségek ide, külső érdekütközések oda: a perpatvar egyértelműen Alice Weidelnek kedvezett. Az AfD társelnöke előrehozott választások kiírását követelte, s a „baloldal” „bukott jelöltjének” nevezte a kereszténydemokrata politikust. Ám Németországban már hosszabb ideje minden a szélsőjobboldalnak kedvez. Az új kormány üzenete, hogy a szélsőjobboldal az AfD nélkül is hatalomra jutott.

Kancellártól pápáig

Az új kancellár útjai: még meg sem száradt a tinta a megválasztása másnapján Párizsban aláírt német–francia védelmi és biztonsági tanács felállításáról döntő határozaton, amikor a weimari háromszög, a három most említett állam közti katonai, kereskedelmi és kulturális szövetség találkozójára sietett Donald Tusk lengyel miniszterelnökhöz. Innen Brüsszelbe indult Európa biztonságáról szót váltani volt CDU-s kollégájával, Ursula von der Leyen bizottsági elnökkel. A megválasztása napján a Nemzetközi Büntetőbíróság által körözött Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt Németországba invitáló Merz egy másik fronton is állást foglalt kancellárként. A katonai költések megnövelését egy 500 milliárd eurós úgynevezett „speciális infrastrukturális alap” révén erősíteni kívánó kancellár május 10-én Emmanuel Macron francia elnökkel, Tuskkal és Keir Starmer brit miniszterelnökkel Kijevbe utazott, hogy a háború jövőjéről töprengjenek.

Az Olaf Scholz vezette kormány és a Merz-kormány közt itt nyomban folytonosságra lelünk. A szociáldemokrata Boris Pistorius Merz alatt is védelmi miniszter marad. Pistorius azt kívánja, hogy Németország ismét „háborúra alkalmas” ország legyen, s elkötelezett a sorkatonaság visszaállításában is. (Mely, egyelőre önkéntes alapon, a kormánykoalíció tervezetében is szerepel, melyről részletesen itt írtunk.) Meggyőződése, hogy Oroszország nem kíván békét kötni.

A fegyverkezés megkönnyítését és elfogadtatását segítik az egyetemekkel való tervezett együttműködések, a kutatóintézetekkel, az akadémiai szektorral, a start-upokkal és az iparral való szorosabb együttműködés. A hadiipar a megnövelt büdzsé mellett az adminisztratív-bürokratikus kötelezettségek egyszerűsítésére is számíthat. A katonai építési projektek követelményeinek meghatározását és jóváhagyását egyszerűsítik, a beruházások kiemelt jelentőségűvé válnak, egyes infrastrukturális beruházások közérdekké avanzsálnak. Mindennek a lejtmenetben lévő németországi ipar hasznát látja. A Volkswagen már hadieszközök gyártását tervezi. Mindennek célja, amint Merz megfogalmazta, hogy a német hadsereg Európa legnagyobb haderejévé váljon.

A hadipari költések más szférák kárára való megnövelésének első áldozatai már látszódnak. Jelesül, a berlini kulturális élet hónapokon belül teljesen elszegényedhet. A WSWS híroldal beszámolt róla, hogy a CSU és az SPD vezette berlini szenátus már idén 130 millió eurót, 2026-ban 149 milliót, 2027-ben pedig további 164 milliót kíván lefaragni a kultúrára biztosított összegből. Gyanítható, hogy a független művészeti szcénára és a kisebb művészeti intézményekre gyakorolt hatása pusztító lesz. A brit lap szerint még az olyan neves intézmények is, mint a Deutsches Theater és a Schaubühne léte is ellehetetlenülhet.

A bíróság se

Merz első olyan útja, amely nem köthető a hadiipari/katonai egyezségekhez, Vatikánvárosba vezetett. Mindenesetre az új pápa beiktatása előtt még sort kerített arra, hogy Giorgia Melonival, az olaszországi menekültkérdést Albániába kiszervező miniszterelnökkel társalogjon. Ez éppen azon a héten történt, amikor kereszténydemokrata Alexander Dobrindt belügyminiszter is megosztotta a biztonságról és a menekültpolitikáról szóló gondolatait a parlamentben. A rendőrség és a titkosszolgálatok „eszköztárának jelentős bővítéséről” beszélő miniszter el kívánja érni, hogy a rendőrség ismét megőrizhesse IP-címeket későbbi felhasználásra, amint a lehallgatáshoz való jogokat is bővítené.

Dobrindt neve ismerősen csenghet. Az ő nevéhez fűződik az a két menekültellenes törvény, melyet május végén fogadott el a Merz-kabinett. Míg az első első törvény két évre teljesen leállítja a kiegészítő védelemre jogosultak családegyesítését, a második ellehetetleníti, hogy egy beilleszkedett menedékkérő három év után állampolgársághoz jusson. Az első tervezet 228 ezer kiegészítő védelemre jogosult személy kiutasításával járhat. Annak ellenére, hogy pl. három szomáliai menedékkérő kiutasítását a berlini közigazgatási bíróság június elején illegálisnak mondta ki, Merz nem torpant meg, s kijelentette: a bíróság nem állíthatja meg a kormánya migrációs intézkedéseit, legfeljebb fékezheti.

Nem szorult ötletekre a menekültügy terén, amikor Friedrich Merz kancellár június elején az első tengerentúli útját is megtette: Washigtonba, Donald Trumphoz utazott, hogy egy „nem túl kellemes napot” szerezzen magának.