Friedrich Merz, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) kancellárjelöltje, Lars Klingbeil és Saskia Esken szociáldemokrata párti (SPD) vezető politikusokkal, valamint Markus Söder, a Keresztényszociális Unió (CSU) vezetőjével együtt múlt hét szerdán sajtótájékoztatót tartott, hogy bemutassa a következő kormány megalakulására vonatkozó közös koalíciós megállapodásukat. Az eseményen Merz arról beszélt, hogy az egyezséggel „erős üzenetet” kívánnak küldeni az „európai szövetségeseik” felé, valamint jelezte a sejtését, hogy a megalapuló nagykoalícióval Németország „ismét visszatért”.

Kérdés, hogy mihez tért vissza.

„Ismét visszatért”

A sajtótájékoztatón központi jelentőségre szert tett 150 oldalas megállapodás (mely itt olvasható) a semmitmondó általánosságokon túl megannyi megkérdőjelezhető elemet tartalmaz. Ugyanakkor általános felháborodást nem kísérte a bemutatót, ami több körülmény egybejátszásának tudható be.

Mindenekelőtt a bejelentés egybeesett Donald Trump egyelőre felfüggesztett vámháborújával, amely a nemzetközi megállapodásokat és a hatályos kereskedelmi egyezményeket felforgatta, az ipari- és pénztőke aggodalmas megnyilvánulásai pedig minden más hangot elnyomtak a médiában. (A vámokkal az alábbi írásunkban foglalkoztunk részletesen.) A február 23-i előrehozott választások tragikus eredménye óta formálódó németországi koalíció a hadi kiadások növelésének szándékáról, a szociális juttatások visszavágásáról vagy a migrációra vonatkozó szigorításokról már előre hírt adott. Ráadásul a migrációra vonatkozó szabályok gyaníthatóak voltak a még az előző, szociáldemokrata kormány idején a parlament elé bocsátott szigorító javaslatokból, melyeket első körben a CDU a szélsőjobboldali AfD-vel összefogva megszavazott. Az akkori tiltakozások azonban a választási kampány keretei közt maradtak.

A koalíciós kormány alapműködését szabályozó dokumentum nyilvánosságra hozása nem utolszor azért sem keltett nagyobb visszhangot, mint megérdemelné, hiszen: a szociális kérdések „biztonsági” kérdésként való taglalása; az általános és széles körű militarizáció és az ezzel párban járó militáns-támadó hangvétel (az összefüggésről itt írtunk); a törekvés, hogy osztálykérdések nemzeti-etnikai kérdésként jelenjenek meg; végezetül az idegenellenesség és a szociális feszültség felerősítésének szándéka olyan módon terjedt el és vált „megszokottá” , hogy Merz kancellárjelölt aggasztó tervei a média ingerküszöbe alatt maradtak.

A tőkének való szemérmetlen kedvezéshez és a kiszolgáltatott társadalmi csoportok elleni fellépéshez számos európai állam és mindenekelőtt az Európai Unió eljárása nyújtott példát.

Példát nyújtott

Merz a sajtótájékoztatón jelezte, hogy a terv „új irányt jelöl ki a migrációs politikában”. A németországi belpolitika fordulatainak legújabbika azonban az előző kormány idején már határozott formát öltött.

Ahogyan arra Katharina Schoenes publicista az analyse & kritik oldalán emlékeztet bennünket, a volt kormánykoalíció, az SPD, a Zöldek és a liberális FDP „a Német Szövetségi Köztársaságban valaha volt legszigorúbb kitoloncolási törvényeket fogadták el”. Emlékezzünk, hogy Olaf Scholz kancellár idején állították vissza a határellenőrzéseket, melyet a mostani koalíciós megállapodás állandósítani törekszik. „Nagyrészt véget vetünk az illegális migrációnak, sokkal jobban megszervezzük az ellenőrzést”, jelentette ki Merz.

A „migrációs fordulat” keretében a kitoloncolásokat felgyorsítják, a határellenőrzések megerősítik, a menedékkérelmeik elbírálására várakozó emberek jutatatásait eltörlik, a családegyesítéseket pedig felfüggesztik. Korlátozzák a kelet-európai és a balkáni országokból érkező bevándorlók számát is. Az Európai Unió „migrációs reformjából” (erről itt írtunk) merítve Németország is növeli a „biztonságosnak” nyilvánított kibocsátó államok számát. Felmerült az is előzőleg, hogy a szárazföldi határoknál a menekültkérelmek átadását teljesen ellehetetlenítik. Értelemszerűen mindezek az ígért intézkedések az 1945 után elfogadott nemzetközi menekültügyi megegyezéseket részben felmondhatják. Ezek azonban nyilvánvalóan folyamatosan sérülést szenvednek. Ha nem is olyan durván, mint az USA-ban, ahol a nem kívánatos népességet egyszerűen halottnak nyilvánítják.

Érdemes felfigyelni arra is, hogy Németországban a menekültekkel szembeni belügyi intézkedések általánosabb, az egész lakosságot érintő rendelkezésekbe ágyazódnak. Így például a rendőrség az eddigieken felül is nagyobb felhatalmazást kap a magánéletben való kutakodásra: az internetes azonosítás adatait hosszabb ideig őrizhetik meg, bizonyos megfigyelések könnyebbé válnak. Minderre a megokolás szerint „a németországi belső biztonság megerősítése” érdekében kerül sor. A migrációval kapcsolatos intézkedések bejelentéséhez Merz a katonai-rendőrségi szótár kifejezéseit vette igénybe. A kancellárjelölt – a fenyegetés érzetét erősítve – azt ígérte, „visszatoloncolási offenzívát” indít a kormány. A dolog nem példátlan, bár a fejlemények miatt aggasztó lehet, hogy évekkel ezelőtt a magyarországi kormány retorikájában ismertünk ugyanerre a jelenségre.

Ugyanerre a jelenségre

Mindenesetre az intézkedések súlyossága és mód, ahogyan ezeket bejelentették, nem független Németország zajló felfegyverkezésétől. A kancellárián belül létrehoznak egy „biztonsági tanácsot”, valamint egy „nemzeti válságstábot”. Az állam szerepét előtérbe állító „biztonság” fogalmának örvén „jelentősen növelni fogják a védelmi kiadásokat”, és új törvényt írnak „a Bundeswehr felfegyverzésének meggyorsítására”. Vélhetőleg a „védelmi képességek fokozását” fogja szolgálni a kötelező katonai szolgálat fokozatos visszaállítása is, egyelőre, ha minden igaz, önkéntes alapon. Hogy migráció és a Bundeswehr erősítése másként is összefügg, azt a koalíciós szerződés 133 oldalán álló kívánalom is megerősíti, miszerint az alapuló kormány a nők mellett „a migrációs háttérrel bíró emberek” közül is mind többeket a katonaságba vonzana.

A németországi költségvetési politikát másfél évtizedig meghatározó adósságfék eltörlése a hadi/védelmi kiadások növelése érdekében pusztán csak egy még jelentősebb folyamat fontos epizódja. Az egész németországi politikai elit mély válságáról tanúskodik, hogy a militarizációra a Linke is igent mondott. Ahogyan a militarizáció folyamatát elemző brit WSWS oldal emlékeztet rá, a koalíciós megállapodás egyértelművé teszi, hogy az 500 milliárd eurós úgynevezett „speciális infrastrukturális alapot” is a háborús felkészülésre fogják felhasználni. A terv része, hogy a katonai projektumok engedélyezésének folyamata lerövidül, a hatósági követelmények csökkennek, az építési, környezetvédelmi és közbeszerzési jogban könnyítések alá esnek a katonai beruházások, mondhatni, „kiemelt beruházásokká” válnak.

„Kiemeltek”

A katonai költések megemelésével a szociális kiadások csökkenése jár együtt. A német Bürgergeld, azaz polgári juttatás, a Németországban élő rászorulók számára megélhetési alapot nyújtó támogatás átalakul. Konzervatív bírálók szerint nem alapjaiban, így még mindig milliók férhetnek majd hozzá, akiknek „csak” az állami vegzatúrát kell elviselniük. Mindenesetre a „mind gyorsabb” munkába állást az átképzésekre fordított összeg lefaragásával látják biztosítottnak.

Ám a szociális kiadások megnyirbálása, az elmúlt időszak bűncselekményeire való álságos hivatkozással véghez vitt „migrációpolitikai fordulat” és a katonai/védelmi beruházások egyelőre nemhogy visszatartották volna a nagy ellenfél, az AfD menetelését. Éppen hogy megerősítették. Immár a szélsőjobboldal a legnépszerűbb párt Németországban. És a második és harmadik legnépszerűbb, melyek éppen koalícióra lépnek, sem igen marad el mögötte a szélsőjobboldaliságban.