Hadja Lahbib, az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztosának performanssza a múlt héten vélhetőleg milliók hálószobájába eljutott. Attól függetlenül, hogy a „háborúpárti” vagy a „megfontolt” jelzővel illették a produkcióját az ezerszámra megjelenő hírlapi tudósítások, a belga politikus vállalkozása célt ért. Az aggodalmakat felkorbácsolta, az álmokat szétriasztotta – a különös jelenség kisebb pánikot váltott ki.

„Ready for anything”

A harmincas éveket idéző zongorajátékkal kísért felvételen a volt belga külügyminiszter és a helyi állami televízió egykori újságírója nem tesz mást, mint egy kézitáskába „a válság első 72 órájának átvészeléséhez szükséges” holmikat rakosgat. Víz, gyufa, készpénz, svájci bicska, kisrádió. A gondoskodás, mint „női készség” bevett – férfi nézőpontú – formuláját mozgósító felvételen végül egy nagyobb, az EU zászlaját viselő táska kerül elő: „legyetek felkészülve, legyetek biztonságban”, zárja a suta felvételt a biztos. A videó félelemkeltő erejét a politikus kedélyeskedése-nevetgélése és a felvétel hideglelős üzenete közti különbség tovább fokozza.

„Ready for anything” — this must be our new European way of life. Our motto and #hashtag. Álljunk készen bármire, vagy: bármi megtörténhet – ez lenne az új európai életmód. Íme az üzenet.

Today, the EU
launches its new #Preparedness
Strategy.

„Ready for anything” — this must be our
new European way of life. Our motto and #hashtag.
pic.twitter.com/fA1z8ZvMDA

—
Hadja Lahbib (@hadjalahbib) March
26, 2025

A „vészhelyzeti kiadás” megjelöléssel terjesztett felvétel – a mondottak szerint – az Európai Bizottság által a múlt héten bemutatott stratégia ábrázolására szolgál. A Bizottság 30 konkrét intézkedést fogalmazott meg, amelyeket az uniós tagállamoknak meg kell tenniük annak érdekében, hogy fokozzák felkészültségüket a „lehetséges jövőbeli válsághelyzetekkel” szemben. A stratégia a vészhelyzeti készülődés összehangolása mellett arra is törekszik, hogy a különösen fontosnak titulált ipari termékek és alapvető nyersanyagok körét meghatározza, s növelje ezeknek a készleteit. A javasolt intézkedések továbbá a polgári és katonai hatóságok közötti együttműködés elmélyítését is célozzák. Az Euronews összefoglalója szerint a Bizottság közölte, hogy felállít egy polgári-katonai felkészültségi keretrendszert is. A nem különösebben részletezett intézkedés bizonyos „rendszeres gyakorlatok” elvégzésére szólította fel a tagállamokat. Hogy ez civilek, köztük állami tisztviselők katonai treníroztatását, vagy egyebet jelent, nem derül ki.

A legmodernebb lehetőségek

Az európai államok, továbbá a NATO-tagállamok és a katonai szövetség vezetése részéről az utóbbi időszakban megszaporodtak a „háború kiterjedésére-kiterjesztésére”, a 2022 februárjában felizzott, legalább 10 éve lappangó konfliktus további elmérgesedésére figyelmeztető kijelentések.

Emlékezhetünk rá, hogy tavaly az új NATO-tagállam Svédország főparancsnoka azzal a felszólítással élt a polgártársai felé, hogy „mentálisan készüljenek fel” a háborúra. Carl-Oskar Bohlin svédországi védelmi miniszter azt taglalta, hogy a „háború eljuthat” Skandináviába is. (Ezekről a megnyilatkozásokról bővebben itt írtunk.) A tavaly év végén az ukrajnai háborús beszámolókat uraló elbeszélés, jelesül az észak-koreai katonák vélt bevetése nyomán a harmadik világháborúról kezdett el szó esni. A militarizáció felgyorsítását, és azt, hogy a „háborús szellem”-et mihamarabb tegyünk a magunkévá, a NATO élén álló Mark Rutte is hangsúlyozta. A volt holland miniszterelnök, akinek a kormányai rendre elősegítették a szélsőjobboldal nézeteinek normalizálását, a ipari-hadipari cégeknek azt üzente, fokozzák a termelési kapacitásaikat, a lakosságot pedig arra szólította fel, hogy álljanak át „a háborús gondolkodásmódra”. (Ruttéról írt portrénk itt olvasható.)

Az Oroszország és az Egyesült Államok közt megkezdődött – erősen bizonytalan kimenetelű – tárgyalások, melynek egyik fő célja vélhetőleg az USA katonai erejének összpontosítása a Csendes-óceán térségére, valamint Donald Trump fenyegető-zsaroló megjegyzései azzal kapcsolatban, hogy az európai államok nagyobb részt vállaljanak a NATO finanszírozásából – a fentiekhez hasonló megjegyzések elszaporodásához vezettek. A „tettrekészek koalícióját” (coalition of the willing, a fogalom Henry Kissinger szótárából származik, akiről itt írtunk) megalapító Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Oroszország már most „fenyegeti Nagy-Britannia egét, vizeit, utcáit és nemzetbiztonságát”, a brit titkosszolgálat, az MI5 szerint Oroszország „káoszt” kíván teremteni az utcákon. Azt hinnők, aligha fokozható mindez, de Donald Tusk – a tettrekészek közt is az első – tehetséges politikus. A miniszterelnök kijelentette, Lengyelországnak „a legmodernebb lehetőségekhez kell nyúlnia, a nukleáris fegyverekkel és a modern nem hagyományos fegyverekkel kapcsolatban is”.

Érdemes felfigyelni, hogy a megnyilatkozások egy része – így a már idézett Rutteé – nem tesz különbséget Oroszország és Kína közt. Oroszország mintegy csak „bemelegítés”, így Kaja Kallas. Az EU külpolitikájának vezetője felteszi a kérdést, hogy „Ha együtt nem vagyunk képesek elég nyomást gyakorolni Moszkvára, akkor hogyan állíthatjuk, hogy le tudjuk győzni Kínát?”

„A legnagyobb közjó”

Azonban a háborús készülődés – vagy a szankciók érvényesítésével és az ukrajnai fél támogatásával vívott hadviselés felváltása (lásd minapi átfogó írásunkat) – során nem pusztán a politikus retorikájára érdemes figyelnünk. Erre figyelmeztet bennünket Michael Roberts brit közgazdász, aki a március végén megjelent írásában a „jóléti államok” (welfare) „háborús államokká” (warfare) vedlésével foglalkozik.

Roberts először is azokra a megnyilvánulásokra hívja fel a figyelmet, amelyet a vezető gazdasági újságírók, valamint az európai államok gazdaságpolitikai agytrösztjei tettek a háborús gazdaság kapcsán. Így például Bronwen Maddox, a Chatham House nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó intézet igazgatója mindközönségesen azt állította, hogy „a »védelemre« fordított kiadások »a legnagyobb közjó a világon«, mert ez szükséges a »demokrácia« fennmaradásához az autoriter erőkkel szemben”. Martin Wolf, a Financial Times sztárszerzője pedig arról írt, hogy a „védelembe való beruházások” gazdasági megtérülése egyértelmű, hiszen „történelmileg a háborúk voltak az innováció anyja”. Az állítását pedig az izraeli és az ukrajnai háborúkból származó „nyereségek” bizonygatásával tartja célszerűnek alátámasztani: „Izrael »start-up gazdasága« a hadseregben született meg. Az ukránok most forradalmasították a drónhadviselést”.

Roberts idézi Janan Ganesht is, a Financial Times másik hírhedt közgazdászát, aki kertelés nélkül kijelentette: „Európának le kell nyesegetnie jóléti államát, hogy hadviselő államot építsen. A szociális kiadások csökkentése nélkül nem lehet megvédeni a kontinenst”. Ganesh kikotyogja azt is, hogy a „jóléti terheket” már a háború előtt is nehezen tudták viselni az államok, de most „vissza kell vonulnia” a jóléti államnak, „nem annyira, hogy többé ne nevezzük így, de annyira, hogy fájjon”. S elmondja azt is, hogy a védelem, a biztonság kérdése kapcsán a „kiadáscsökkentést könnyebb eladni”, s ennek célja nem is a hatékonyság növelése vagy efféle, hanem a „túlélés”. Méghozzá, teszi hozzá Roberts, a liberális kapitalizmus túlélése.

Európa tehát fegyverkezik, újrafelfegyverzi magát, önti a pénzt a „védelmi kiadásokba”. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke javaslatot tett a Rearm Europe tervre, amelynek célja, hogy akár 800 milliárd euró is rendelkezésre álljon a védelmi kiadások növelésére. Ha a Covid-alaphoz kell nyúlni, megoldható, a meglévő költségvetési szabályok nem állhatják útját a fegyverkezésnek. Von der Leyen úgy számolt, az uniós országok átlagosan a GDP 1,5%-ával növelik védelmi kiadásaikat. Azt nem tette hozzá, hogy az infrastrukturális kiadások, a szociális költekezések, a felzárkózási alapok… rovására.

Csak néhány konkrét gazdasági tervet ismertetünk. Starmer bejelentette, hogy a munkáspárti kormány el kívánja érni, hogy 2027-re a GDP 2,5%-át tegyék ki a védelmi kiadásokat, és a 2030-as évekre a 3%-os szint elérését tűzte ki célul. Németországban a gazdaságpolitikát évtizedekig meghatározó „költségvetési féket” a leendő kancellár javaslatára eltörölték. Friedrich Merz és az általa vezetett kormánykoalíció előtt nem lesz akadálya a hadi költekezésnek. Több pénz áll a rendelkezésükre, mint az újraegyesítés kormányának 1990-ben, vagy amit az újjáépítés során a Marshall-terv előlátott.

Ami a hanyatlás végét jelentené

Roberts nézete szerint azonban a „katonai keynesianizmus”, azaz az a törekvés, mely a hadi kiadások révén indítaná be a recesszióba került gazdaságokat, még nem járt sikerrel a történelemben. Nézete szerint a második világháború utáni fellendülés nem a keynesi típusú kormányzati fegyverkezési kiadások eredménye volt, éppen fordítva. A nagy gazdaságok által befektetett tőke magas jövedelmezőségi rátája tette lehetővé a katonai költségek növelését. Téves alapokon áll tehát a mostani fegyverkezési verseny. Ebből nem lesz gazdasági fellendülés. Hiszen, összegzi meglátásait a marxista közgazdász, „a fegyvergyártás, bár a fegyvergyártók számára, akik a kormánytól a megrendelés teljesítése miatt pénzt kapnak, értéktöbbletet termel, a fegyvergyártás nem reproduktív folyamat, és így veszélyezteti a tőke reprodukcióját”.  A fegyvergyártás az értéktöbblet csökkenését vonja maga után.

Ami azonban véget vethet a gazdasági hanyatlásnak, az a háború. Ez egyfelől megsemmisíti a múltbeli felhalmozás révén létrejött tőkét, melyet már „nem kifizetődő” a körforgásba bevonni; másrészt újabb kényszerítő eszközökkel fokozható a kizsákmányolás.