Március 15-én hatalmas rendszerellenes tüntetésre került sor Belgrádban. A szerbiai egyetemeket december eleje óta elfoglaló egyetemisták által szervezett, „15. za 15” nevű eseményen a sokaság az állami erőszak és a kormányzat felelősséghárítása miatt tiltakozott.

Gyalogszerrel, kerékpárral

A protestálók a 15 ember életét követelő november 1-jei újvidéki tragédia (bővebben itt írtunk a vasútállomás előtető-szerkezetének leszakadásának rendszerszintű okairól) körülményeinek kivizsgálását – innen a tüntetés megnevezése, ‘március 15-én a 15 életért’ – kívánják. Ezen felül a november óta rendületlenül tartó tiltakozásokon történt, a rendőrség és paraállami csoportok, verőbandák által elkövetett erőszak felelőseinek megnevezését és a tettesek elszámoltatását követelik. A kormányzati felelősségvállalás elmaradása miatt utcára vonuló tömeg a számosságával Szerbia történetének legnagyobb tiltakozásait idézte.

Visszafogott becslések szerint a szerbiai parlament épülete előtt és a Slavija téren, valamint a környező utcákban 275-325 ezer fő gyűlhetett össze, ami a Slobodan Milošević államfő megbukását előidéző 2000. októberi tüntetések, valamint a 3 évvel ezelőtti környezetvédelmi tiltakozások nagyságához mérhető.

Tünetértékű, hogy a szombati tüntetések napján a szerbiai állami vasút állítólagos bombafenyegetések miatt az összes, Belgrádba tartó járat indítását lemondta. Sokan így biciklivel és gyalog indultak a fővárosba. Szintúgy a kormányzat megrettenéséről árulkodik, hogy több külföldi tudósítócsoportot is feltartóztattak a határon (így járt a Gemišt munkatársa is Magyarországról; ő horvát kollégáival ellentétben végül eljutott Belgrádba).

Az állami szerveken belül uralkodó meggondolatlanság és kétségbeesés olvasható ki abból, hogy a tiltakozókat hangágyúval lőtte a csendőrség. Bár a történésekről beszámolók és videók állnak rendelkezésre, többen pedig kórházba is kerültek az ágyúzás miatt, a rendőrség tagadja, hogy a tiltott eszközt bevetették volna. Eddig nem volt tudható, hogy Szerbia – amely nem mellékesen a titkosszolgálati-katonai eszközök egyik legfontosabb előállítója – rendelkezik ilyen berendezéssel, amely elsüketíti és elriasztja a tüntetőket, tömegpánikot kelthet, s maradandó halláskárosodást is okozhat. (Lásd az alábbi videót; további felvételek itt nézhetők meg.)

Pumpálj!

Vitathatatlan: az államra és a kormányra egyre nagyobb súly nehezedik. A tiltakozások kedvelt rigmusával szólva – mely egy népszerű mulatós videóból kikerülve a felkelés folytatására biztató kifejezéssé vált –: az emberek pumpálják-tolják az ellenállást. A tiltakozást szervező egyetemisták már vasárnap jelezték: a kormány állításai dacára egyetlen követelés sem teljesült, az egyetemek blokádja folytatódik.

A nem fogyatkozó és csillapodó tüntetéseket a lemondófélben lévő kormány és Aleksandar Vučić államfő, valamint a legnagyobb kormánypárt, a hatalomra jutását követő 13 évben a szerbiai politikát teljességgel domináló, az eddigi ellenállást rendre letörő és elnyomó Szerb Haladó Párt (Spska napredna stranka, SNS) vezető politikusai és az SNS-t támogató sajtó „szivárványos forradalomként”, a szomszédos államok, különösen Horvátország „aknamunkájaként”, nyugatról támogatott, az ország szuverenitását aláásni kívánó összeesküvésként stb. igyekszik beállítani.

A mozgalom lejáratása folyamatos, a kormányzat – melynek miniszterelnöke ugyan lemondott, de a parlament húzza-halasztja ennek az elfogadását, mely az új kormány kinevezésével járna (itt írtunk erről) – már Vajdaság elszakadásával, Koszovó elárulásával egyként riogatott. Kétségkívül Szerbia – és a környező posztszocialista és posztjugoszláv államok és kvázi országok, „protektorátusok” (Koszovó, Bosznia)  – Jugoszlávia megszűnése óta a nagyobb hatalmak könnyű játékszere, s volt példa már arra, hogy nyugati államok támogatását élvező mozgalmak döntő befolyással legyenek az országra. Most azonban erre egyelőre nem látni egyértelmű bizonyítékot.

Az egyetemisták érdeme, hogy a leszerepelt és enervált ellenzéki pártokat és a pártpolitizáló NGO-kat, uniós delegátusokat sikerült távol tartaniuk maguktól, a felőlük érkező nyomásnak, a tiltakozások kisajátítását célzó törekvésüknek ellenálltak.

Túl a parlamenten

Az egyetemisták nem kívánnak újabb előrehozott választásokat, nem szeretnének pártot alapítani. Megvan a véleményük a képviseleti kormányzásról, és az nem hízelgő. Kevéssé veszik át a nyugatot dicsérő beszédmódot, a tüntetéseken elvétve látni uniós zászlót. Az utcai tüntetéseken vegyes osztályhovatartozású népesség vesz részt. Kezdetben kétségkívül a széles szerbiai középosztály képviseltette magát a legnagyobb számban, amelynek egy része az igazságszolgáltatás függetlenségét, a bíróságok és az ügyészség szabadságát, a jogállamiság helyreállítását kívánja. Ám az állam osztálykarakterére kevéssé érzékeny rétegen túl a tiltakozásokhoz a parasztság és a munkások egy része is csatlakozott. Míg az utcai felvonulások, hídfoglalások a mozgalom nagyságának megmutatását célozzák, addig a közintézmények blokádja reális fenyegetést jelent az uralkodó osztály számára.

Az utcai demonstrációktól érdemes elkülöníteni az egyetemfoglalásokat, az egyetemisták és középiskolások utcai performanszait, vagy azokat az egyre szélesebb diákmozgalmakat, amelyek az egyetemisták kultúrházait foglalják vissza, filmfesztivált szerveznek, a munkásokkal való szolidaritás jegyében munkás–egyetemista összefogást kívánnak, s amelyek a plénumokat a szerbiai települések döntéshozatali fórumává tennék, népi gyűlések tartására biztatnak. Bár az egyetemfoglalók jelentős része is a középosztályból kerül ki (lásd vonatkozó írásunkat) – hiszen a neoliberális politika miatt és a kétezres évek közepétől a bolognai folyamat ahhoz vezetett, hogy a munkás származású hallgatók kikoptak az egyetemi padokból –, mely pl. az oktatás ingyenessé tételében és a tandíjak eltörlésében kevéssé mutatkozott érdekelnek, immár szociálisan érzékeny követelések is megfogalmazódnak.

Meglátásunk szerint a plénumok, a döntéshozatal bázisdemokratikus eszközei a népes utcai tüntetéseknél is nagyobb fenyegetést jelentenek a kormányzatra. Példát mutatnak arra, hogy milyen direkt eszközökkel szervezhető meg a döntéshozatal, aki pedig ezt – minden szervezeti nehézségével, emberi erőpróbájával együtt – megtapasztalja, aligha bízza többé pusztán képviselőkre és a parlamentre, szakértők kormányzására az őt legelemibb módon érintő kérdések eldöntését.

A blokádok február-március folyamán immár nem pusztán az egyetemekre korlátozódtak. Legutóbb – az SNS befolyásolása alatt álló – szerbiai köztelevíziót és a vajdasági köztévé székházát foglalták el 22 órán át az egyetemisták, így az adás szünetelt; februárban pedig a diákok visszavették az ikonikus belgrádi kulturális központ irányítását. A diákmozgalmakban kulcsszereppel bíró épületet plénumokkal működtetik. A példa ragadós. Amióta az egyetemisták arra biztatták a lakosságot, hogy népi gyűléseket tartsanak, több településen ezekre sor is került.

A bizalom

Az SNS, amelynek a gazdaságpolitikája elsősorban is azt a célt szolgálja, hogy a főként nyugati, részben oroszországi és kínai tőkének megfelelő feltételeket biztosítson a munkajogok visszavágásával, adópolitikával, a szabályok leépítésével (dereguláció), szubvenciókkal – tehát az SNS a tőkében gazdag nyugati társadalmak bizalmát továbbra is élvezni látszik. Szerbia a hadkötelezettség visszaállítása és a fegyverkezés terén nyugati államoktól vásárol tankokat, a NATO-hadgyakorlatok rendszeres résztvevője. (Szerbia militarizációjáról itt írtunk részletesen.) Aleksandar Vučić az Egyesült Királyság és az USA nagyköveteinek bizalmasa, Vućič elnök úgy Joe Biden volt elnökkel, mint Donald Trumppal bensőséges kapcsolatot ápolt. A március 15-i tüntetés előtt pár nappal éppen Trump fia látogatott az országba, Trump veje, Jared Kushner pedig Belgrádban tervez luxusszállodát építeni a 99-ben a NATO által lebombázott honvédelmi minisztérium helyén. A szerbiai lítium roppant fontos az uniós államok számára, s már csak ezért is kerülnék vélhetőleg a bizonytalanságot, mely a hatalom megváltozását szükségképpen kísérné. (Minderről ebben a cikkben írtunk részletesen.)

Természetesen a nyugati államok hozzáállása megváltozhat. Nem az első eset lenne, hogy kihátrálnak egy szerbiai párt vagy politikus mögül, ha az már kellemetlenné válik, esetleg képtelen tovább elhitetni, hogy nagyobb társadalmi réteget képvisel. Mindenesetre az SNS számára világos, hogy ha még nagyobb erőszakot gyakorolnának az állami szervek, akkor elbuknak. Ám az is egyértelmű, hogy az emberek bizalmára apelláló retorika sikertelen. Nem csillapodik a felháborodás, a tüntetők nem fáradnak, az ellenállás terjed.

Közös gondok

Hogy Szerbia esete nem egyedülálló, tehát általánosabb, a tranzíción és rendszerváltáson átesett posztszocialista, félperifériás államok problémáiról, még általánosabban: a kapitalizmus mostani állapotáról van szó, azt legutóbb sajnálatos módon az észak-macedóniai diszkótűz bizonyította.

A szabályok leépítése az állam részéről a beruházók érdekében, a meglévő szabályok felülbírálása, az állami szervek és köztisztviselők korrumpálhatósága – a közel hatvan áldozatot követelő Pulse szórakoztatóhely tragédiájához vezető okok ismerősek lehetnek a szerbiai tüntetők számára.

A közszolgáltatások tragédiája újabb életeket követelt.