Az alábbi szöveg a Mérce Lila hírlevelében jelent meg, amelyben különféle területeken tevékeny nőkkel közlünk miniinterjúkat, cikk- és programajánlók mellett. A hírlevélben havonta összegyűjtjük nőjogi, illetve a nőket kiemelten érintő tartalmainkat, itt tudtok rá feliratkozni. 

Jutka világlátásában azóta fontos a feminizmus, hogy aktivista lett A Város Mindenkié érdekvédelmi csoportban. Életének meghatározó tapasztalata a nők elleni elnyomás és erőszak. Amikor 30 évvel ezelőtt hajléktalanná vált, azzal is szembesült, ahogy ebben az élethelyzetben még több joga csorbul a nőknek.

„Hajléktalan férfiak, volt élettársak, volt férjek üldözték a hajléktalanná vált feleségüket. A nők java része éjjeli menedékhelyen tudja meghúzni magát, ami azt jelenti, hogy csak este mehet vissza oda. Tehát nappal, ha nem dolgozik, az utcán csavarog. Csak éppen a sarkon várja a volt élettárs, a volt férj, aki megveri, megfenyegeti. Egész nap ki vannak téve ennek. De akár a rendőrségen, akár a kórházakban, orvosi ellátásban, számos téren hátrányt szenvednek a nők. Én innentől kezdve éreztem azt, hogy a nők érdekvédelméért, a gazdasági és társadalmi, politikai egyenjogúságért ki kell állni.”

A hajléktalan nők, gyermekkel menekülő anyák korántsem kapnak annyi segítséget, amennyire szükségük lenne. A családok átmeneti otthona annyira túlzsúfolt, hogy nem mindenkinek jut hely benne, ha pedig mégis, csak 1 évig élhetnek az otthonban, ami alapvetően 6 hónappal meghosszabbítható. Ha ez idő alatt nem rendeződik a lakhatásuk, az anyák elveszíthetik gyermeküket. Ha egy hajléktalan nő orvosi ellátásra szorul, és ne adj’ Isten, nem olyan pedánsan, tisztán tud megjelenni az orvosnál, mint egy lakhatással rendelkező nő, gyakran „úgy bánnak vele, mint a kutyával”. Jutkát egyszer a mentősök egy kutyatámadásból mentették ki. Mikor súlyos sérülésekkel kórházba szállították, az orvos nem akarta ellátni, mert sáros volt. A mentős kiállt mellette: „Azt mondta, hogy »nézze, doktor úr, két lehetősége van, súlyosan sérült a hölgy – vagy ellátja, vagy fölmegyek a kórházigazgatóhoz«.”

„Sajnos a hajléktalan nők, édesanyák nagyon-nagyon sok atrocitásnak vannak kitéve, akár rendőrségileg is azért, mert hajléktalanok vagy cigányok. Sajnos szórakoznak velük.”

Jutkát is érte az utcán rendőri erőszak a férjével együtt. Az eset bíróságra került, de ott közölték velük, hogy az ügyet túl hosszú ideig húzta az ügyészség, és elévült. Mindez csak megerősítette abban, hogy „a nőkért tenni kell”. Sokat jelentett számára az, hogy az AVM-en belül több nőtagjuk volt, és össze tudtak fogni. A NANE szakmai támogatásával az erőszakot átélt nőkkel külön foglalkoztak. Csoportmunka keretében a résztvevők elmondhatták, miket éltek át. „Nagyon sok sírás volt. Valaki 20-30-40 éven keresztül tagad, mert nem tud szembesülni azzal, amiket átélt, de itt meg mertek nyílni.”

Akadtak emlékezetes győzelmek is: „Meg tudtunk menteni egy anyukát és a gyermekét, akit már a kórházból sem akartak együtt elengedni. Egy aktivista társunk volt az, aki végig tárgyalt a kórházzal, a gyámüggyel, az ellátó intézményekkel, és el tudta helyezni az újszülött babát egy olyan családhoz, ahol befogadták az anyukát is.” Nagyon bízik abban, hogy mivel egyre több önkormányzatnál, valamint az Utcáról Lakásba Egyesületnél is tudnak elhelyezni akár ideiglenesen is nőket albérletekben, minél több segítségre szoruló nővel fel tudják venni a kapcsolatot.

„Így lakok én is most lakásban. Azt szeretnénk elérni, hogy ez az együttműködés továbbra is megmaradjon, és elsősorban a gyermekes anyákra vonatkozóan.

Kötelességünk kiállni a nők mellett. Kötelességünk kiállni a társadalmi és politikai egyenjogúságért, hogy mindenki ki merje mondani, amit érez, amit gondol, ami hátrányos helyzetbe taszítja őt. Állami gondozott gyerekek, lányok kijönnek az intézetből, nincs hova menniük. Befogják őket, bocsánat, prostitúcióra, erre-arra [kényszerítik] – ha nem állunk ki mellettük, tönkremegy az életük. Ez a munkánk, ez a feladatunk… A nőknek nem kéne félni a férjektől, a fiútestvérektől, az apáktól, a nevelőapáktól; a férfiaknak viszont félni kéne az igazságszolgáltatástól.”

Jutka Dobray Sarolta Beűzetés a Paradicsomba. Igaz mesék című könyvét ajánlja. „Ebben én is szerepelek egyébként. Nagyon ajánlom azoknak az embereknek, akik nem értik azt a nehéz helyzetet, amiben sajnos nem azért élnek emberek, mert ők választották, hanem a sors ezt hozta nekik.”

„Énnekem egyetlenegy dolog lenne nagyon fontos: mindenféleképpen hívjátok fel a többségi társadalom figyelmét arra, hogy a hajléktalan nők nem rosszabbak, mint a lakhatással és munkával rendelkező nők, csak a szerencse kereke nem mindig úgy forog, ahogy szeretnénk. Ne vessék meg a hajléktalan nőket. Ők is nők, ők is a társadalom tagjai, és ők is emberek.”