Országos tüntetések és sztrájkok, egyetemfoglalások és az élelmiszerárakat fölsrófoló áruházláncok elleni bojkott – mindezek egyszerre zajlanak Szerbiában. S mindenik azonos társadalmi jelenségre vezethető vissza – a posztjugoszláv átmenet (tranzíció) viszonyrendszeréből következnek. Noha az áruházak elleni bojkott immár nem pusztán a volt jugoszláv tagállamokat érinti, a Bulgáriától Szlovéniáig és Romániától Görögországig zajló kampányban is rámutathatunk a közös elemekre.

Ami itt megnyilvánul, az a félperifériás térségek kiszolgáltatottsága a nemzetközi tőkének: ráadásul a legelemibb létszükséglet, az élelmiszerek és alapvető létfenntartási cikkek esetében.

Bukások

Az erőtlen szerbiai parlamenti ellenzék, amely minden törekvése dacára nem volt képes befolyásolni az egyetemisták által szervezett egyetemfoglalásokat és tüntetéseket, a parlament tavaszi ülésszakának első ülésén füstfelhőbe borította a törvényhozás termét. Noha az incidens legott belekerült a világsajtóba (s onnan a magyarországi lapokba; mintha nem is szomszédos országról lenne szó, s angolszász lapok közvetítése kellenék), a dolog aligha bír különösebb jelentőséggel.

A tavaly november 1-jén 15 ember életét követelő, elsősorban a neoliberális megszorítások, a törvények felhígítása-feloldása (liberalizáció), s ebből következő mulasztások és összejátszások miatt történt újvidéki tragédia utáni tüntetések és a tüntetőkkel szembeni erőszakos fellépések miatt megbukott a szerbiai kormányfő, s vele ténylegesen a teljes kormányzat. Vagy új kormány alakul, vagy – Szerbia történetében szokásos módon – előrehozott választásokra kerül sor. Ám mivel a márciusig téli szüneten lévő parlament, mely a miniszterelnök lemondását elfogadhatná, nem ült össze, Miloš Vučević január 28-a óta ún. lemondásban lévő kormányfő. Így tehát a lemondásban lévő kormányfő és a lemondóban lévő kormány ellen lépett tehát fel a feloszlóban lévő parlamenti ellenzék, amelynek fáklyái ráadásul a tavalyi választási csalások miatt különösebben nagy legitimációval amúgy sem bíró kormányzat tagjait borították füstbe.

Felemelkedések

A számunkra figyelemre érdemes események másutt zajlanak. Ha valamit a hónapok óta tartó egyetemista tüntetések, egyetemfoglalások és sztrájkok javára írhatunk, akkor az az, hogy a fáradt ellenzéket, az enervált polgári politikai szervezeteket és az európai uniós küldöttségeket távol tudták maguktól tartani, a parlamenti politizálás játékszabályait pedig visszautasítják. Amikor ugyanis a közvetlen döntéshozatalt gyakorolják, s mintaként kínálják fel a társadalom számára, akkor nincsen szükség képviselőkre és parlamentre.

S olybá tűnik, az intézményesült politika játékterét elkerülő kezdeményezések váltanak ki hatást Szerbiában és a régió országaiban. Az egyetemek után immár kulturális központokat (legutóbb a 70-es és 80-as évek legendás kulturális helyszínét, a belgrádi Egyetemista Kultúrközpontot, SKC) is elfoglaló, plénumok (tanácsok, fórumok) révén szerveződő intézmények mellett ilyen az áruházláncok bojkottját szervező mozgalom is.

Beáraztak

A tüntetésekkel párhuzamosan zajló első bojkottra január 31-én került sor. A térség más államaiban zajló kampányokhoz képest ez abban volt más, hogy illeszkedett az egyetemisták által hirdetett általános munkabeszüntetéshez. Ez például azzal a hozadékkal járt, hogy a szakszervezetek is biztattak a részvételre. Ugyancsak egyedi vonást kölcsönzött a szerbiai fellépésnek, hogy a mozgalom képes volt rámutatni a kormányzati tehetetlenségre. Bár kartellezés gyanújával a kormányzat nagy csinnadrattával eljárást indított (a titkosszolgálatok állítólagos bevonásával…) az üzletláncok áremelése miatt, a nyomozás nem jutott eredményre. A január végi bojkott azonban számos, valóban fontos problémára hívta fel a figyelmet.

A vevők érdekeiért küzdő Efektiva szervezet által hirdetett bojkott, amely szerbiai és külföldi tulajdonban lévő vállalatokat is érintett, a belgrádi Mašina oldal értesülése szerint közel egyharmadával vetette vissza a forgalmat. A helyi adóhivatal adatai szerint január 31-én, pénteken összesen mintegy 865 ezer fiskális számlát bocsátottak ki, ami 25 százalékkal kevesebb, mint egy nappal korábban volt, s egyharmadával kevesebb, mint egy szokásos pénteki napon, amikor az emberek a hétvégére készülődnek. Mivel a február 1-jei számok sem voltak kiugróan magasak, ez arra utal, az emberek nem pusztán elhalasztották a vásárlást, hanem csakugyan elkerülték a boltokat.

Talán a bojkott sikerét megvilágítja, hogy egy olyan országban került rá sor, amelyben az ún. átlagos fogyasztói kosár tartalmát az átlagkeresetűek sem engedhetik meg maguknak, a mediánbért keresők fizetése pedig az elmúlt évtizedben a fogyasztói kosár kétharmadát sem tette ki. Mint a 2013 (a kormánytöbbséget adó Szerb Haladó Párt hatalomra jutását követő év) és 2023 közti adatokat vizsgáló Nemanja Drobnjak az elemzésében megállapította: „Nem lehet gazdag az a társadalom, amelyben a munkavállalók 50%-a a fogyasztói kosár kétharmadát sem tudja megvásárolni a keresetével.”

Mivel a bojkott első alkalma nem hozott eredményt, februárban már ötnapos bojkottsorozatra került sor. Az Efektiva szervezetet a kitartó munkában alapvetően a horvátországi ársztrájk sikere ösztönözte. A szomszédos államban január 24-én kiürültek a plázák és shopok parkolói, elnéptelenedtek az üzletközpontok, amikor az emberek fogyasztóvédő szervezetekkel társulva bojkottot hirdettek. Konzervatív becslések szerint is a pénzforgalom azon a napon felével esett vissza az előző péntekhez viszonyítva.

Mivel a térség nagy cégei (a németországi Lidl és a DM drogéria, az olaszországi  EuroSpin, a holland-belga Delhaize érdekeltségei [Maxi, Idea], a horvát-szlovén Mercator stb.) sem Horvátországban sem másutt nem voltak hajlandóak csökkenteni az áraikat, a bojkott szélsebesen átterjedt más országokra is. Január és február folyamán Szerbián kívül a vitatott hovatartozású Koszovóban, Boszniában, Bulgáriában, Romániában, Szlovéniában, Albániában, Észak-Macedóniában és Görögországban is ársztrájkokra került sor. Majdhogynem Magyarország kivételével, ahol az akció a médiacsendben elhalt, a bojkott máig kitart. Szerbiában ezekben a napokban éppen a bojkott harmadik sorozata vette kezdetét.

Folyamatok

A posztjugoszláv térség államaiban a kilencvenes évek háborúi idején hasonló folyamatok mentek végbe, melyeket azonban itt csak nagy vonalakban ismertethetünk. Az addig létező állami kereskedelmi láncokat magánosították, vagy a helyüket új magánvállalatok vették át. Ezeknek a viszonylag kis száma és a piaci logika önmagában garantálta az oligopóliumok létrejöttét. A külföldi tulajdonú, tőkeerős és agresszív terjeszkedő politikát folytató vállalatok letarolták a neoliberális sokkterápián átesett országokat. Eközben másik tendencia is érvényesült. A magas terményárak és a mezőgazdaság általános neoliberalizációja miatt a háztáji és kisgazdaságok  ellehetetlenültek, a még a nyolcvanas években is létező falusi és kisvárosi önellátó gazdálkodás a maga kultúrájával együtt megszűnt, és nagygazdaságok vették át a helyét. A változásról árulkodtak azok a szupermarketek, amelyek tejet, tojást és baromfihúst árulva immár a falvakban is egymás után megjelentek. A még lábon maradt, az állami (vagy uniós államok esetében az uniós) támogatásokra szoruló mezőgazdasági termelők és gyümölcsészetek sztrájkjai ezektől az időktől kezdve váltak rendszeressé. Szerbiában ezek a sztrájkok most is folynak: a mezőgazdasági termelők az egyetemisták legjelentősebb támogatói, ahogyan ez a szerbiai riportunkból is kiderült.

Közös problémák

Szerbiában a 2022-es 12 százalékos, a 2023-as 13 és a tavalyi öt százalékos inflációt az ukrajnai háború hatásai mellett ezek a tényezők magyarázzák. Nem kellett összebeszélniük a szerbiai kiskereskedelem közel 40 százalékát uraló két külföldi vállalatnak, hogy az egekbe emeljék az árakat, melyet aztán a védtelenül maradt, az önellátástól a folyó tranzíciói idején megfosztott lakosság kénytelen volt megfizetni.

A szerbiai és a balkáni-félsziget és Közép-Kelet-Európa államaiban (immár Szlovákiában és Csehországban is) történő ársztrájkok ugyanazokra a rendszerfolyamatokra vetnek fényt, mint a szerbiai egyetemista felkelés.

De mintha már a problémák orvoslására is látszódnék a megoldási javaslat.