Országos tüntetések és sztrájkok, egyetemfoglalások és az élelmiszerárakat fölsrófoló áruházláncok elleni bojkott – mindezek egyszerre zajlanak Szerbiában. S mindenik azonos társadalmi jelenségre vezethető vissza – a posztjugoszláv átmenet (tranzíció) viszonyrendszeréből következnek. Noha az áruházak elleni bojkott immár nem pusztán a volt jugoszláv tagállamokat érinti, a Bulgáriától Szlovéniáig és Romániától Görögországig zajló kampányban is rámutathatunk a közös elemekre.
Ami itt megnyilvánul, az a félperifériás térségek kiszolgáltatottsága a nemzetközi tőkének: ráadásul a legelemibb létszükséglet, az élelmiszerek és alapvető létfenntartási cikkek esetében.
Bukások
Az erőtlen szerbiai parlamenti ellenzék, amely minden törekvése dacára nem volt képes befolyásolni az egyetemisták által szervezett egyetemfoglalásokat és tüntetéseket, a parlament tavaszi ülésszakának első ülésén füstfelhőbe borította a törvényhozás termét. Noha az incidens legott belekerült a világsajtóba (s onnan a magyarországi lapokba; mintha nem is szomszédos országról lenne szó, s angolszász lapok közvetítése kellenék), a dolog aligha bír különösebb jelentőséggel.
A tavaly november 1-jén 15 ember életét követelő, elsősorban a neoliberális megszorítások, a törvények felhígítása-feloldása (liberalizáció), s ebből következő mulasztások és összejátszások miatt történt újvidéki tragédia utáni tüntetések és a tüntetőkkel szembeni erőszakos fellépések miatt megbukott a szerbiai kormányfő, s vele ténylegesen a teljes kormányzat. Vagy új kormány alakul, vagy – Szerbia történetében szokásos módon – előrehozott választásokra kerül sor. Ám mivel a márciusig téli szüneten lévő parlament, mely a miniszterelnök lemondását elfogadhatná, nem ült össze, Miloš Vučević január 28-a óta ún. lemondásban lévő kormányfő. Így tehát a lemondásban lévő kormányfő és a lemondóban lévő kormány ellen lépett tehát fel a feloszlóban lévő parlamenti ellenzék, amelynek fáklyái ráadásul a tavalyi választási csalások miatt különösebben nagy legitimációval amúgy sem bíró kormányzat tagjait borították füstbe.
Felemelkedések
A számunkra figyelemre érdemes események másutt zajlanak. Ha valamit a hónapok óta tartó egyetemista tüntetések, egyetemfoglalások és sztrájkok javára írhatunk, akkor az az, hogy a fáradt ellenzéket, az enervált polgári politikai szervezeteket és az európai uniós küldöttségeket távol tudták maguktól tartani, a parlamenti politizálás játékszabályait pedig visszautasítják. Amikor ugyanis a közvetlen döntéshozatalt gyakorolják, s mintaként kínálják fel a társadalom számára, akkor nincsen szükség képviselőkre és parlamentre.
S olybá tűnik, az intézményesült politika játékterét elkerülő kezdeményezések váltanak ki hatást Szerbiában és a régió országaiban. Az egyetemek után immár kulturális központokat (legutóbb a 70-es és 80-as évek legendás kulturális helyszínét, a belgrádi Egyetemista Kultúrközpontot, SKC) is elfoglaló, plénumok (tanácsok, fórumok) révén szerveződő intézmények mellett ilyen az áruházláncok bojkottját szervező mozgalom is.
Beáraztak
A tüntetésekkel párhuzamosan zajló első bojkottra január 31-én került sor. A térség más államaiban zajló kampányokhoz képest ez abban volt más, hogy illeszkedett az egyetemisták által hirdetett általános munkabeszüntetéshez. Ez például azzal a hozadékkal járt, hogy a szakszervezetek is biztattak a részvételre. Ugyancsak egyedi vonást kölcsönzött a szerbiai fellépésnek, hogy a mozgalom képes volt rámutatni a kormányzati tehetetlenségre. Bár kartellezés gyanújával a kormányzat nagy csinnadrattával eljárást indított (a titkosszolgálatok állítólagos bevonásával…) az üzletláncok áremelése miatt, a nyomozás nem jutott eredményre. A január végi bojkott azonban számos, valóban fontos problémára hívta fel a figyelmet.
A vevők érdekeiért küzdő Efektiva szervezet által hirdetett bojkott, amely szerbiai és külföldi tulajdonban lévő vállalatokat is érintett, a belgrádi Mašina oldal értesülése szerint közel egyharmadával vetette vissza a forgalmat. A helyi adóhivatal adatai szerint január 31-én, pénteken összesen mintegy 865 ezer fiskális számlát bocsátottak ki, ami 25 százalékkal kevesebb, mint egy nappal korábban volt, s egyharmadával kevesebb, mint egy szokásos pénteki napon, amikor az emberek a hétvégére készülődnek. Mivel a február 1-jei számok sem voltak kiugróan magasak, ez arra utal, az emberek nem pusztán elhalasztották a vásárlást, hanem csakugyan elkerülték a boltokat.
Talán a bojkott sikerét megvilágítja, hogy egy olyan országban került rá sor, amelyben az ún. átlagos fogyasztói kosár tartalmát az átlagkeresetűek sem engedhetik meg maguknak, a mediánbért keresők fizetése pedig az elmúlt évtizedben a fogyasztói kosár kétharmadát sem tette ki. Mint a 2013 (a kormánytöbbséget adó Szerb Haladó Párt hatalomra jutását követő év) és 2023 közti adatokat vizsgáló Nemanja Drobnjak az elemzésében megállapította: „Nem lehet gazdag az a társadalom, amelyben a munkavállalók 50%-a a fogyasztói kosár kétharmadát sem tudja megvásárolni a keresetével.”
Mivel a bojkott első alkalma nem hozott eredményt, februárban már ötnapos bojkottsorozatra került sor. Az Efektiva szervezetet a kitartó munkában alapvetően a horvátországi ársztrájk sikere ösztönözte. A szomszédos államban január 24-én kiürültek a plázák és shopok parkolói, elnéptelenedtek az üzletközpontok, amikor az emberek fogyasztóvédő szervezetekkel társulva bojkottot hirdettek. Konzervatív becslések szerint is a pénzforgalom azon a napon felével esett vissza az előző péntekhez viszonyítva.
Mivel a térség nagy cégei (a németországi Lidl és a DM drogéria, az olaszországi EuroSpin, a holland-belga Delhaize érdekeltségei [Maxi, Idea], a horvát-szlovén Mercator stb.) sem Horvátországban sem másutt nem voltak hajlandóak csökkenteni az áraikat, a bojkott szélsebesen átterjedt más országokra is. Január és február folyamán Szerbián kívül a vitatott hovatartozású Koszovóban, Boszniában, Bulgáriában, Romániában, Szlovéniában, Albániában, Észak-Macedóniában és Görögországban is ársztrájkokra került sor. Majdhogynem Magyarország kivételével, ahol az akció a médiacsendben elhalt, a bojkott máig kitart. Szerbiában ezekben a napokban éppen a bojkott harmadik sorozata vette kezdetét.
Folyamatok
A posztjugoszláv térség államaiban a kilencvenes évek háborúi idején hasonló folyamatok mentek végbe, melyeket azonban itt csak nagy vonalakban ismertethetünk. Az addig létező állami kereskedelmi láncokat magánosították, vagy a helyüket új magánvállalatok vették át. Ezeknek a viszonylag kis száma és a piaci logika önmagában garantálta az oligopóliumok létrejöttét. A külföldi tulajdonú, tőkeerős és agresszív terjeszkedő politikát folytató vállalatok letarolták a neoliberális sokkterápián átesett országokat. Eközben másik tendencia is érvényesült. A magas terményárak és a mezőgazdaság általános neoliberalizációja miatt a háztáji és kisgazdaságok ellehetetlenültek, a még a nyolcvanas években is létező falusi és kisvárosi önellátó gazdálkodás a maga kultúrájával együtt megszűnt, és nagygazdaságok vették át a helyét. A változásról árulkodtak azok a szupermarketek, amelyek tejet, tojást és baromfihúst árulva immár a falvakban is egymás után megjelentek. A még lábon maradt, az állami (vagy uniós államok esetében az uniós) támogatásokra szoruló mezőgazdasági termelők és gyümölcsészetek sztrájkjai ezektől az időktől kezdve váltak rendszeressé. Szerbiában ezek a sztrájkok most is folynak: a mezőgazdasági termelők az egyetemisták legjelentősebb támogatói, ahogyan ez a szerbiai riportunkból is kiderült.
Közös problémák
Szerbiában a 2022-es 12 százalékos, a 2023-as 13 és a tavalyi öt százalékos inflációt az ukrajnai háború hatásai mellett ezek a tényezők magyarázzák. Nem kellett összebeszélniük a szerbiai kiskereskedelem közel 40 százalékát uraló két külföldi vállalatnak, hogy az egekbe emeljék az árakat, melyet aztán a védtelenül maradt, az önellátástól a folyó tranzíciói idején megfosztott lakosság kénytelen volt megfizetni.
A szerbiai és a balkáni-félsziget és Közép-Kelet-Európa államaiban (immár Szlovákiában és Csehországban is) történő ársztrájkok ugyanazokra a rendszerfolyamatokra vetnek fényt, mint a szerbiai egyetemista felkelés.
De mintha már a problémák orvoslására is látszódnék a megoldási javaslat.
Kedves Olvasó, ha tetszett ez a cikk, és szeretnéd, hogy az általunk képviselt társadalmi igazságosság minél több emberhez eljusson, legyél te is a támogatónk! Februárban és márciusban 6 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, hogy a Mérce idén ne csak túléljen, hanem épülni és fejlődni tudjon.
Most ahhoz járulhatsz hozzá, hogy legyen időnk és energiánk fejlődni, kísérletezni és meg tudjuk sokszorozni tartalmaink hatósugarát! Hogy együtt még többeket győzhessünk meg arról, hogy egy igazságosabb világ lehetséges!