Január végén látott napvilágot egy ombudsmani állásfoglalás, amelyből aprólékos képet kapunk egy szülői összefogással bezáratott kalocsai óvoda működéséről, és magáról a folyamatról, amely a bezárásához vezetett. 2023 februárjában a helyieket támogató Rosa Parks Alapítvány és a Polgár Alapítvány az Esélyekért (PAE) nyújtott be panaszt a nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyetteshez, aki csaknem két éven át követte a sorsát ennek a közoktatási intézménynek, amely papíron nem is létezhetne Magyarországon.

A Viola utcai óvoda Kalocsa egyik szegregátumának szélén helyezkedett el, és bár körzetében nem csak roma családok éltek, de könnyen lehetett volna az úgynevezett spontán szegregáció egyik esete – azaz egy olyan intézmény, ahonnan a jobb helyzetben lévő szülők átíratják gyermekeiket máshová, mígnem „spontán” csupán roma gyerekek maradnak. A Viola utcai oviban azonban nem egészen ez történt, ahogy azt immár az ombudsmani jelentés is dokumentálja.

Itt ugyanis a roma szülők egy ponton megelégelték, hogy az óvoda rosszul működik:  nemcsak szegregál, ami köztudottan egy életre rontja a gyerekek érvényesülésének esélyeit, de még a dolgozók képesítése sem megfelelő, nem jut elég figyelem a gyerekekre, és nem kapják meg a megfelelő fejlesztéseket. Átiratkozási kérelmeket nyújtottak be, azonban ezekre még csak formális választ sem kaptak.

Akiket nem engednek ki a körzetből

Mivel a településen sok óvoda van, az átiratkozás „lemehetett volna simán is egy igazságos rendszerben. Bead a szülő egy kérelmet, hely van, szabad intézményválasztási jog van”, mondja Zubek Adrienn, a Polgár Alapítvány az Esélyekért (PAE) igazgatója.

De nem ment simán. Nemcsak az ombudsmani jelentésben is említett 12 roma család kérelme maradt válasz nélkül, hanem azok a panaszok is, amelyeket a szülők ennek elmaradása miatt tettek. A dokumentum egyértelműen elmarasztalja az ebben az időszakban hivatalban lévő, azóta nyugdíjba ment óvodavezetőt, aki „a szegregációs folyamatokat az eltérő felvételi gyakorlat alkalmazásával elő is segítette”. Azaz, míg a panaszosok gyerekeit nem engedték ki a körzetből, ugyanabban az időszakban más, nem roma gyerekek hasonló átiratkozási kérelmei célt értek.

Az ombudsman szerint a fenntartót, azaz Kalocsa Város Önkormányzatát is mulasztás terheli, amiért nem reagált a kérelmekre, majd a panaszokra „vonatkozóan nem indított vizsgálatot, a kérelmekre és a panaszosok jelzésére írásban nem reagált, amivel bizonytalanságban tartotta őket, és megfosztotta a további jogorvoslati lehetőségüktől”.

A jelentés szerint az akkori óvodavezető és a fenntartó is többek között nem létező szabályokra hivatkozva érvelt az ombudsmannak – pl. azzal, hogy a szülők nem „erősítették meg kérelmüket szóban”, holott ilyen kötelezettségük egyáltalán nem volt. De számos más abszurd részletre is fény derül Szalayné Sándor Erzsébet, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes rendkívül alapos, sok részletre kiterjedő jelentéséből.

Így például arra, az eredeti beadványban leírt jelenetre, amely egy 2022. július 12-én tartott szülői értekezleten, a város akkori polgármestere, a települési és a területi roma nemzetiségi önkormányzat elnöke és képviselője, az oktatási bizottság elnöke és persze az érintett szülők, illetve fővárosi és helyi képviselőik jelenlétében zajlott. Ebben a népes társaságában érvelt azzal az akkori óvodavezető, hogy nincs szó szegregációról, ugyanis „az óvodavezetés nem tudja, ki a roma és ki nem, hiszen nincsenek kitöltve ezzel kapcsolatosan nemzetiségi nyilatkozatok”.

„Egyszerűen másodrendű vagy x-edrendű állampolgárnak tekintik a helyi romákat, még az alapvető eljárási rendet sem tartják be velük szemben”,

fogalmaz Tóth Anita, a PAE gyermekjogi programjának vezetője. Szerinte éppen ennek bizonyítása az egyik legnagyobb erőssége az ombudsmani vizsgálatnak.

Ha a szülőknek még bármi kétségük lett volna afelől, hogy mindez mennyire spontánul történik, amikor végül – egyébként a magas rezsiköltségek miatt – mégiscsak bezárták átmenetileg a Viola utca ovit, újra meggyőződhettek róla, hogy a véletlennek nem sok köze van a gyerekeik elkülönítéséhez. Ekkor már csak 13-an maradtak a Violában, épp annyian, amennyi a törvényes működéshez elengedhetetlen.

Ők 2022 novemberében mindannyian a Bem apó utcai tagóvodába kerültek, de a szülők elmondása szerint, ezúttal is a nem roma gyermekektől elkülönítve, külön csoportba, az udvaron a többiektől külön játszhattak, külön étkeztek, és külön bejáraton mentek be az épületbe is… A  körzetből korábban kiiratkozott gyerekek számára az önkormányzat Zöldfa utcai tagintézményében is létrehoztak https://drive.google.com/file/d/1NWbNTZ6fFOVs-3Jrf5ZvStIhZ2zDJBWJ/view?usp=drive_linkegy önálló csoportot, ahol társaik a már korábban is idejáró roma gyerekek lettek…

„A hazai oktatási rendszert tulajdonképpen a rengeteg rejtett szelekciós mechanizmus mozgatja”

A jelentés egyértelműen leszögezi, hogy 2023 májusáig a „Fenntartó, illetve a korábbi Óvodavezető a szegregációs folyamatokat hallgatólagosan tudomásul vette, illetve annak megfékezése és felszámolása érdekében nem kezdeményezett megfelelő intézkedéseket”, sőt, ahogy fentebb írtuk, az óvodavezető elő is segítette őket.

A Viola utcai óvoda azonban nem magában áll a PAE munkatársai szerint, hanem  „egy hosszú évtizedeken keresztül, gondosan kiépített szegregációs rendszerbe” illeszkedik, amelyben számos intézményes szereplő együttműködött, vagy szemet hunyt az állapotok felett. „Bár nyilván kinek-kinek más a felelőssége és a mozgástere is. De egy adott iskolában vélhetően nem véletlen lesz minden egyes évfolyamon egy osztálynyi, szinte csak roma gyerek, meg egy másik osztály romák nélkül.”

Tapasztalataik szerint több iskola nem vesz fel roma gyereket, „aminek több köze van a szülők társadalmi helyzetéhez, mint a körzetekhez”. Az integrált módon működő sulik között is van szerintük egy kvázi „gyűjtőiskola”, ahol nagyon sok a roma, miközben az elit iskolákban elvétve találkozunk velük. Holott Kalocsán, ellentétben mondjuk egy kis faluval, kifejezetten sok oktatási intézmény van, különféle fenntartókkal, épp ezért szembeszökő, hogyan maradhatott fenn a probléma hosszú távon.

A 2023 februárjában beadott panasz idején a hivatalban lévő intézményes szereplők bizonyosan nem kezelték a jövedelmi viszonyokból eredő lakhatási szegregációt, és ha nem is rontottak a helyzeten, de nem próbálták meg felszámolni a városszövetbe ágyazott szegregátumokat.

„Amit régóta mondunk, hogy tulajdonképpen a fogantatás pillanatában eldől nagyjából, hogy milyen életpálya futható be egy cigánytelepre születő gyereknek, az itt Kalocsán is remekül modellezhető – és Kalocsa nem egy kirívó település, bárhova mész ebben az országban, ahol romák élnek, ezt fogod tapasztalni. A kirívó itt az, hogy ez egy kisváros, nagy intézményi rendszerrel, remek adottságokkal, azaz mindezt fel lehetett volna oldani. A lakhatási deszegregációt, a minőségi és egyenlő oktatást, nevelést lehetne biztosítani mindenki számára, ha lenne hozzá akarat. Itt nem lehet arra hivatkozni, hogy infrastrukturálisan, gazdaságilag leszakadt térségben vagyunk. Itt nincs spontán szegregáció”

– fogalmaz Tóth Anita.

A Viola utcai óvoda körzetébe ugyan szegregátumok is tartoztak, de nem csak azok, tehát meg lehetett volna oldani, odafigyeléssel, hogy ez egy integrált óvoda maradjon. A szóban forgó szegregátumokban pedig nem kizárólag, de óriási többségben romák élnek, az alacsony jövedelmük miatt olykor önkormányzati ingatlanokban, gyakran közmunkán, gyakran idénymunkából, azaz napszámból. „Van az országban ez a mítosz, amit többek közt a miniszterelnök is terjeszt, hogy itt segélyen élnek az emberek. Nem. Ezek az emberek dolgoznak, nagyon rossz, alacsony presztízsű, fizikailag nagyon igénybevevő munkákban mennek tönkre, amiért nagyon kevés pénzt fizetnek” – mondja Zubek Adrienn.

„Eközben Kalocsán vannak úgynevezett elit intézmények, ahová a városi elit, az értelmiség, a középosztály – ha van még Magyarországon ilyen -, járatja a gyerekeit. Tehát az iskolák és az óvodák leosztásában abszolút megjelenik az a Kalocsán is nagyon szélesre nyílt társadalmi olló, amelynek eredőjeként már a legelején külön pályára, méghozzá nagyon széttartó pályára rakják a gyerekeket, szinte visszafordíthatatlanul.”

Nem volt elég a sima szegregálás

Az ombudsmani jelentés a már említetteken kívül egy olyan sajátosságot is feltárt, ami a PAE munkatársai számára is újdonság volt. Szalayné Sándor Erzsébet megvizsgálta ugyanis a helyi roma nemzetiségi nevelésre vonatkozó programot, amelynek bevezetése csak az érintettek kérésére, az ő tájékoztatásukkal és a helyi nemzetiségi önkormányzat bevonásával történhet.

A Viola utcai óvodában azonban úgy működött ilyen – egyébként plusz anyagi forrásokat biztosító – program, hogy az érintettek egyáltalán nem tudtak róla. „…sem az Elnök, sem a helyi roma Egyesület tagjai, sem pedig az ügyben érintett, helyszíni vizsgálatom során személyesen megjelent roma szülők nem tudtak egyértelmű választ adni arra a kérdésre, hogy az Óvodában és tagintézményeiben zajló nemzetiségi nevelési programot milyen céllal, tartalommal és milyen keretek között szervezték meg. […]

A megkérdezett szülők gyakorlatilag valamennyien úgy nyilatkoztak, hogy nem tudnak arról, hogy ilyen programot szerveztek volna az óvodában. Ehhez kapcsolódva azt is megjegyezték, ha volt és van ilyen program az óvodában, azt nem ők kérték, és arra szerintük semmi szükség, mert a gyermekek erős roma identitással bíró közösségben nőnek fel, amelynek tagjai a nyelvet is napi szinten gyakorolják.”

Az ilyen nemzetiségi programok rendeltetése az lenne, hogy megerősítsék a nemzetiségi identitást, előtérbe helyezzék a kulturális értékek megőrzését stb. Kalocsán azonban a roma nemzetiségi nevelésről szóló fejezetben inkább negatív előítéletekkel találkozunk. Például több helyen előkerül az erkölcsi nevelés fontossága, mintha a roma nemzetiségi identitás együtt járna a megfelelő erkölcsiség hiányával. (Pl. „A gyermekek nem csupán elszenvedik, de sajnos „tanulói” a nem kívánatos viselkedéseknek, magatartásoknak (önzés, erőszak, agresszió, rosszindulat)”). Ezen felül a program úgy mutatja be a roma gyermekeket, mint akiknek a nem megfelelő testi higiéné is az identitásuk része lenne.

Az erkölcsi nevelés, akárcsak a testápolás kérdései természetesen fontos témák lehetnek kisgyermekkorban, de semmi közük a nemzetiségi neveléshez, szögezi le a jelentés, amely összehasonlításképpen ugyanennek a programnak a német nemzetiségre vonatkozó részeiből is idéz. Míg ott valóban a jogszabályokban is rögzített cél érvényesül, a pozitív identitáskép és önazonosság megerősítése, a roma gyerekekre vonatkozóan rendre előítéletes megközelítésekkel találkozunk: egymásra vetítve „a szegénységből és hátrányos helyzetből fakadó problémák és devianciák kérdését a nemzetiségi nevelés fogalmával”.

Tóth Anita szerint ez a jelentés, egyúttal a kalocsai történet talán legfelháborítóbb része:

„Ez az egész rendszernek, meg az attitűdnek a milyenségére mutat rá, hogy  tényleg elképesztően bebetonozott. Nem volt elég a szegregálás, hogy a lakóhely szerinti intézményi szegregáció szépen fölépült, majd megy tovább az iskolai szintre, aminek az lesz a vége, hogy ezekből a gyerekekből nem lehet az elsődleges munkaerőpiacon megjelenő ember, és „visszamennek” felnőttként a szegregátumba, ahol családot alapítanak, szülőkké válnak, majd a gyermekeik ugyanazokba az elkülönítő közoktatási intézményekbe fognak járni, ahova ők is jártak.

De ezt még megfejeljük az anyagi haszonszerzéssel is, csinálunk egy ilyen fake nemzetiségi oktatást (ezt is nagyon sokszor láttuk már), de nem átalljuk még leírni azokat a mondatokat, amiket ebben a pedagógiai programban leírtak. Hány bőrt lehet még erről lehúzni, hányszor lehet még kihasználni, hogy ezeknek a szülőknek alacsony az érdekérvényesítő képességük?”

Tóth szerint egyébként az összes óvodában, ahol volt nemzetiségi oktatás, „cakkra nyolc nyilatkozatuk volt, pontosan annyi, amennyi kell a program elindításához”.

Az ombudsmani jelentés fontos következtetése, hogy Kalocsa e tekintetben sem egyedi eset, „a nemzetiségi óvodai nevelési programban található általánosító és lekicsinylő megközelítésmódok alkalmazása” elterjedt a romák esetében. A biztoshelyettes szerint a Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkárának meg kell vizsgálnia, hogy nem lenne-e jobb visszatérni az ilyen programok korábbi, jogszabályban szabályozott kialakításához, amely számonkérhető módon keretet adhat nekik.

Hány bőrt lehet még erről lehúzni?

A PAE munkatársai szerint vélelmezhető, hogy nagymértékben a Viola utcai óvodára épült a Nebuló, a helyi EGYMI, azaz egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény, ahová olyan gyerekek járnak, akiknek gyógypedagógiai megsegítésre van szükségük.

„Az volt a munkahipotézisünk, hogy nem lehetséges, hogy arányosan ennyivel több fogyatékosságal élő roma gyerek legyen ugyanabban a városban. Azaz mindez inkább a szelekciós mechanizmusok, az intézményesült rasszizmus és a rossz rutinná vált gyakorlatok eredménye”, mondja Zubek Adrienn.

A folyamat, amelynek eredményeként a roma gyerekek sokkal nagyobb eséllyel kerülnek ebbe, az integráltan nem oktatható, fogyatékossággal élő gyerekek számára létrehozott intézménybe, nagyon kacskaringós is lehet, meséli Tóth Anita. Sokak esetében ez feltehetően valamilyen magatartásproblémával indul. „Például szünetben verekszik, vagy 7-8 évesen nem tud megülni 45 percet az órán. És akkor kap egy olyan besorolást, amely szerint beilleszkedési, tanulási nehézségei vannak, egy-két év múlva pedig eljut a Nebulóba egy SNI-minősítéssel.”

„Ha egy XII. kerületi középosztálybeli fehér szülő vagy, akkor jó esetben nagyon rendesen átbeszéli veled ezt a pedagógus, hogy ez mit jelent, mi lesz a folyamat”, magyarázza Zubek Adrienn. Itt viszont az történik, hogy kapnak a szülők jó esetben egy papírt, ezt a vizsgálati lapot, fogalmuk nincs, hogy mi az, azt mondják nekik, hogy alá kell írni, és akkor onnantól egy trekken van a gyerek. Mert mindez a szülő jóváhagyása nélkül nem történhet.

De nincs rendes, nemhogy kimerítő, de még korrektnek alsó hangon se nevezhető tájékoztatás a roma szülők felé. Azaz ez a másodrendű állampolgárság itt is megjelenik a szülők elbeszélése alapján.

Etnikai fókuszú gyermekjogi program

Ezekből a megfigyelésekből indult el az Alapítvány új gyermekjogi programja, amelynek célja nagyrészt „ezeknek a mechanizmusoknak a monitorozása, mert az a nagyon erős hipotézisünk, amit sajnálatos tapasztalatokra építünk, hogy a roma gyerekek abszolút felülreprezentáltak az SNI-minősítésekben, csupán a származásuk okán. Ezt tovább lehet cizellálni: hogyan zajlanak vagy nem zajlanak le ezek a vizsgálatok, a fejlesztések, vagy nem zajlanak le a felülvizsgálatok. De az egész folyamat, minden elemével elképesztően aggályos”, mondja Tóth Anita.

A program előzménye az alapítvány második ügykoalíciós programja keretében Kalocsán végzett munka, amelyben meghatározó szerepe volt Gyányi Gabriellának és Sztojka Katalinnak, akik mindketten nagyon régen végeznek érdekérvényesítő, közösségszervező tevékenységet helyben. Az ügykoalíciós program helyi ügyekre építve kínál kollektív fejlesztési programot, érdekérvényesítési, közösségszervezői eszközökkel a helyi szereplőknek, optimális esetben közösségeknek. Az alapítvány első ilyen programja az energiaszegénységre fókuszált, a második pedig, 2022-24 között az oktatás kérdéskörén belül a szegregáció és a roma gyerekek indokolatlan SNI-minősítése problémájára.

A most induló gyermekjogi program etnikai fókuszú:

„Megnézzük, hogyan bánnak az oktatási rendszerben és a gyermekvédelmi rendszerben a roma gyerekekkel, és a jogsértő, jogfosztó, kirekesztő, diszkrimináló, megbélyegző gyakorlatokra, mechanizmusokra felhívjuk a figyelmet. Feltárjuk hátterüket, ha kell, akkor egyéni szinten is, de nem egyéni jogsegélyszolgálatot fogunk csinálni, azt meghagyjuk az ebben illetékes szervezeteknek. Tényleg a strukturális és ezen belül az etnikai alapon diszkrimináló állami szerv részéről elkövetett jogsértésekkel fogunk foglalkozni.”

Kalocsán az ombudsmani vizsgálat folytatásaként szeretnék a teljes közoktatási rendszert vizsgálni, hangsúlyozottan nyitottan a helyi intézmények és döntéshozók együttműködésére, amit proaktívan szeretnének előmozdítani. Azt remélik, hogy az új városvezetés fogékony lesz erre, akárcsak az új óvodavezető, akinek érkezése óta komoly javulás tapasztalható. Tehát van rá esély, hogy a rossz és jogsértő gyakorlatok nem folytatódnak.

Hároméves korban, az óvodába lépés pillanatában eldőlhet a gyerekek sorsa  

A 2022 nyarán indult közösségszervezői és érdekérvényesítő munka, a szülők együttes fellépése nyomán a Viola utcai tagóvodát véglegesen bezárták. Az érintett gyerekeknek egytől-egyig sikerült olyan intézményekbe átkerülniük, ahova szerettek volna, „jó helyen vannak, megfelelő ellátást kapnak és jól érzik magukat”, mondták az ombudsman kérdésére a szülők. Az utánuk jövők sorsát jelentősen megváltoztathatja, hogy a kalocsai önkormányzat átalakította az óvodai körzethatárokat, ami a PAE és a jelentés szerint is az integrált nevelést szolgálhatják a jövőben.

A Viola utcai óvoda egykori működése, ahogy a fentiekből is kiderült, egyáltalán nem egyedi, bezáratásának története viszont rendhagyónak mondható a szegregáció elleni küzdelem nagyobb képét nézve.

„A szegregált oktatásból egyenes út vezet az aluliskolázottság, a munkanélküliség és a teljes depriváció felé. A roma gyermekek iskolai szegregációjának problémája évtizedek óta megoldatlan és folyamatosan súlyosbodó visszásság hazánkban, a jelenség káros voltára és veszélyére figyelmeztető szakemberek, illetve nemzetközi szervezetek jelzései ellenére. A szegregáció amellett, hogy rontja a kiteljesedett élethez való esélyeket, legtöbb esetben együtt jár a kisebbrendűség és megbélyegzés érzésével is, amely egy életen át elkísérheti a szegregáltan nevelt-oktatott gyermeket.

Sajnálatos módon egyre gyakrabban az a káros tendencia is megfigyelhető, hogy a roma és nem roma gyermekek köznevelési rendszeren belüli pályája már hároméves korban, az óvodába lépés időpontjában ketté válhat, általában visszafordíthatatlanul és véglegesen”,

olvashatjuk az ombudsmani jelentésben, azaz a roma gyerekek többségének esetében ma Magyarországon már 3 éves korukban eldől, hogy az oktatási rendszer ad-e nekik esélyt, vagy a mélybe nyomja őket.

Szegregált óvodából tehát van bőven, bezáratni viszont ritkán sikerül őket: „Nagyon-nagyon ritka, hogy föl lehet számolni, még ritkább, hogy a szülők és a civilek erőfeszítései nyomán, pereskedés nélkül, közösségi érdekérvényesítéssel lehessen megoldani. Én nem is tudok ilyen példát”, mondja a PAE igazgatója.

Az alapítvány azért szerette volna elkerülni a pereskedést, mert „mindenkinek jobb, de főleg a gyerekeknek, ha nem megy el az életükből több év, mire átkerülnek egy integrált vagy ideális esetben inkluzív óvodába”. Céljaik között szerepel, hogy esettanulmányt is írjanak a kalocsai tapasztalatokból, arról a „masszív közösségszervezői folyamatról”, amely lényegében elérte, hogy azokat a családokat, akiket a rendszer még csak válaszra sem méltatott, partnerként kezdjék kezelni az intézmények.

Kezdetben ezek az intézmények épp ellenkezőleg reagáltak: „mikor azt tapasztalták, hogy ezt a kiválóan felépített rendszert elkezdjük az alapjánál megrángatni, maguk a szülők, a helyi kollégáink és a PAE maga is, akkor hirtelen nagyon komoly és változatos fenyegetésekkel találták magukat szemben az érintett szülők. Fenyegették őket azzal, hogy kilakoltatják őket, sokan önkormányzati ingatlanban laknak; hogy elveszítik a munkájukat, ha közmunkán voltak, vagy más függőségi viszonyban az önkormányzattal. És persze a nagy klasszikussal, hogy jelentik őket a gyámügynél, és kiemelik a gyerekeiket.

Ezekből végül semmi nem valósult meg. Részint szerencsével, részint mert ott álltunk a szülők mellett, és lehetett tudni, hogy ha ilyesmi történne, nem hagynánk annyiban. Ők maguk is elszántan kiálltak magukért, amiben a helyi kollégáinknak, Gyányi Gabriellának és Sztojka Katalinnak is nagy szerepe volt: egy ilyen nagyon kitett helyzetben is közösséget tudtak formálni a szülőkből.”

---