Ismét annyira látványossá vált a hazai megélhetési válság, hogy a kormánynak be kell vetnie a SZÉP-kártyát annak leplezésére. Az eredetileg a dolgozók kikapcsolódását, szabadidejét kedvezményes adózási feltételekkel támogatni kívánó cafeteriát már sokadik alkalommal fordítja a kormány a (z általa is okozott) megélhetési és lakhatási válság látszatkezelésére – nehéz döntés elé állítva állampolgárok millióit.

A Széchényi Pihenőkártyára utalt béren kívüli juttatást így már évek óta nem pihenésre, hanem alapvető élelmiszerek vásárlására, ebédrendelésre és – a kormányzati plakátkampányban „Jó hír!”-ként tálalva – január 1-től lakásfelújításra fordítják a magyarok. 

Bár a civilek és szakértők már évek óta beszélnek a lakhatási válságról – ami az egyre emelkedő lakásárak mellett a meglévő ingatlanok energiahatékonysági gondjait is magában foglalja –, a kormány csak az elmúlt hónapokban kezdte el szóvá tenni az egyre súlyosbodó problémát. Miközben maga is tehet arról, hogy a rezsicsökkentés által elfedte a valós energiaárakat – így nem ösztönözte a lakosságot energiahatékonysági, szigetelési és korszerűsítési beruházásokra —, most

a pihenésre szánt összegek átcsoportosításával igyekszik a megmentőként feltűnni az általa is facilitált válságban.

Pedig a SZÉP-kártya, nevében is jelezve, elvileg nem erre való, hanem pihenésre. Az átcsoportosítás annak fényében különösen szemérmetlennek tűnik, hogy a KSH adatai szerint tavaly a magyarok 39,6 százaléka nem engedhette meg magának azt, hogy egy hetet pihenjen valahol. 

A fizetések évek óta egyre kevésbé követik az elszálló árakat, egyre kevesebben engedhetik meg maguknak a megfelelő lakhatást, és egyre többen kényszerülnek akár több munkahelyen is dolgozni. Így talán még sosem volt olyan fontos a pihenés, a kikapcsolódás, mint mostanság – nem csupán a szép emlékek szerzése, a kulturálódás miatt, hanem a tényleges feltöltődés és a népbetegséggé váló kiégés elkerülése érdekében is.

De a pihenés helyett most is inkább az alapvető reprodukciós funkciókra fordítják majd sokan a juttatások egy jelentős részét, miután a kormány a megélhetési válságra válaszul  kihirdetett 21 pontos akciótervének egyikeként a SZÉP-kártyák lakásfelújításra költhetőségét tette meg. Ezzel beismerve, hogy

a magyar fizetések olyannyira nem elégségesek az egyre romló lakhatási válságban való felszínen maradásra, hogy a béren kívüli juttatásokkal kell mentőövet dobni a méltatlan körülmények között élő dolgozóknak.

Januárban az Utcáról Lakásba Egyesület! (ULE) kerekasztal beszélgetésén kérdezték a szakszervezetek képviselőit a SZÉP-kártyák új funkciójával kapcsolatban. Dvorácskó Balázs a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) titkára akkor úgy fogalmazott:

„Megint az történik a lakhatási válsággal, amit már többször megtett ez a kormány: kiszervezi, hogy oldjátok meg. Oldjátok meg, munkáltatók, oldjátok meg, cégek. Nem először történik meg, hogy a kormány csak széttárja a kezét. Egyébként az egész magyar érdekérvényesítés így történik kormányzati szinten. Széttárjuk a kezünket, aztán majd csináltok valamit, és megint nem komplexen kezeljük a problémát.”

A szakszervezeti vezető elmondta azt is, ők is hiányolják a kormányzati lakhatási stratégiát. Legendi Mónika, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének (SZÁD) elnökségi tagja hozzáfűzte, hogy nem gondolja azt, hogy tényleges segítség lenne az éves viszonylatban 300 ezer forint körüli összeg – viszont azt ő is kiemelte, hogy

pont azt a rekreációs lehetőséget veszik így el a dolgozóktól, ami ennek a cafeteriának a célja lenne.

Havas Bence, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) munkatársa azt a szempontot emelte még ki, hogy mivel ez nem egy kötelező intézmény, hanem akár egy munkahelyi szintű egyezkedésnél alku tárgya is lehet, így előfordulhat, hogy a SZÉP-kártyáért cserébe a munkáltató kér valamit, „például egy jóval rugalmasabb munkaidő-beosztási rendszert”.

Nem ez az első alkalom, hogy alapvető reprodukciós funkciókra fordíthatóvá teszi a pihenésre szánt összegeket a kormány: 2022-ben február és július, valamint 2023-ban augusztus és december között bolti bevásárlásra is lehetett költeni a SZÉP-kártyákra feltöltött összeget. Míg az előbbi időszak éppen az országgyűlési választások idejére esett, addig utóbbi már az infláció elszállásának legvészesebb hónapjait jelentette.

Miközben a járványhelyzetben, amikor a munkahelyek elvesztésének fenyegető réme mellett a lezárások, utazási korlátozások és kijárási tilalmak miatt ésszerű döntés lehetett volna megengedni, hogy az elnyaralhatatlan összegeket bevásárlásra fordítsák az emberek, ezek a körülmények jelenleg nem állnak fenn. (Ráadásul a kormánynak a SZÉP-kártya éttermi költésre való engedélyezése is csak több mint egy évvel a járvány kitörése után jutott eszébe.)

A dolgozó dolgozik, a gép forog – de az alkotó pihenés helyett glettet vesz, szigeteli a rezsicsökkentés álkényelmében elavult otthonát.

Már ha a glettvásárlásnál többre telne a SZÉP-kártyára utalható összegből, hiszen nem mellékes az sem, hogy 2025-ben bruttó 450 000 forint adható egy munkavállalónak béren kívüli juttatásként kedvezőbb adózási feltételekkel (ez nettó 299 250 forintot jelent kártyánként),

a lakásfelújításra költhető összeg tehát kb. 150 000 forint évente. Ez nem sokra elég.

Azt is régóta tudjuk, hogy a váratlan kiadásokra a magyar háztartások nincsenek felkészülve – így egy elromlott hűtő, mosógép vagy tűzhely pótlása is nehézséget jelent, ahogy egy beázás, egy kiégett vezeték, vagy szétrohadt ablak javítása is. Ezen ugyan segíthet a havi a nagyjából 12 ezer forintos összeg, de sokaknak azon az áron, hogy hónapokon át kuporgatnak össze ebből, kikapcsolódás helyett. A Magyar Nemzeti Bank a tavaly év végén kiadott, pénzügyi egészséget vizsgáló reprezentatív kutatásában úgy fogalmaz:

„A lakosság 40 százaléka nem tudna egy hónapon túl megélni fő jövedelemforrásának elvesztése esetén – ezen belül a válaszadók fele még 1 hétig sem. Váratlan kiadás esetére a magyarok kevesebb mint harmada rendelkezik fél havi jövedelemnek megfelelő tartalékkal.”

A SZÉP-kártya felújításra fordításával nemcsak, hogy a saját felelősségét hárítja át az állam az állampolgárai lakhatási helyzetének javítására, de a megfelelő körülmények megteremtése és a felújítási programok helyett olyan helyzetet is teremt, amiben a dolgozóknak dönteniük kell az otthonaik (minimális) korszerűsítése és a családi nyaralás között.