A november 1-jén történt, 15 ember életét követelő újvidéki tragédia után immár több mint 3 hónapja heves tiltakozások zajlanak Szerbiában. Az utcai felvonulások és hídfoglalások rendszeresek, a szerbiai egyetemek karainak többsége pedig blokád alatt áll. Noha – a tüntetőket ért támadássorozat után – január utolsó napjaiban lemondott Szerbia miniszterelnöke és Újvidék polgármestere is, a zömmel egyetemista tüntetőknek pedig széles támogatóbázist sikerült maguk mögé állítaniuk, a tiltakozók és a kormányzat közt patthelyzet alakult ki.

A Szerb Haladó Párt (SNS) hatalmának megtörésére egyelőre nincsen jel, bár a protestálás valóban kihívta a több mint egy évtizede az országon belül nyomasztó hatalomfölényben lévő pártot.

Öt pontban foglaltuk össze, hogy szerintünk melyek a szerbiai tiltakozások legfontosabb jellemzői.

1. Romlás a korrupción túl

A november 1-jei tragédia elsősorban nem a korrupció terminusával írható le.

Nyilvánvalóan létezik Szerbiában – mint minden polgári államban – a „korrupció”, azaz „jogosulatlan előnyszerzés”. A döntéshozók megvesztegethetőek, a közintézményekben bevett a hálapénz, tőkés csoportok lobbitevékenységet folytatnak stb. S bár az ügyészség tegnapelőtt korrupció gyanújával is nyomozni kezdett, az újvidéki tragédia bizonyos nézőpontból elsősorban nem egy személy felelőtlen eljárása, hanyagsága vagy mulasztása miatt történt meg, nem azért, mert egy személyt vagy egy csoportot, vállalkozókat, politikai megbízókat vagy egyebeket megvesztegettek. A négy évig tatarozgatott, ünnepélyes keretek közt kétszer is átadott, biztonságosnak mondott előtető leomlása mögött több évtizedes elhibázott politika áll.

A korrupció, mely a közjavakért még versenyben lévő középosztály hívószava, tág fogalom, aligha bír egzakt leíró jelleggel. Ezúttal is inkább homályt teremt, mint megvilágítja az eseményeket. A korrupció gyakorta valamely csoport vagy osztály ellen vívott küzdelem harci jelszava (az „elmaradott, lecsúszott vidék különös viszonyai”). Nem véletlen, hogy Hszi Csin-ping (a tigrisek és legyek letörése), Putyin (lásd) vagy Bolsonaro elnökök (itt írunk erről) a korrupcióellenességet tűzték a zászlajukra annak érdekében, hogy az ellenlábasaikkal leszámoljanak. Így volt ez a Szerb Haladó Párttal is, amely a 2012-es hatalomra jutása előtt az előző kormányok elszámoltatását, a korrupció visszaszorítását ígérte; nem is sikertelenül.

Más megfontolást ajánlunk. Az újvidéki tragédia inkább a neoliberalizmus jegyében történt lassú átmenet (tranzíció) következménye. Az útját az önigazgatásban kereső, de a piaci folyamatoknak egyre inkább teret adó Jugoszlávia szerényebb mértékben már a 80-as és a 90-es években, a kétezres évektől pedig minden erővel a megszorításokkal és a szabályok puhításával, a deregulációval élő politikát folytatott.

A tragédiánál maradva: az 1964-ben épült újvidéki vasútállomást hatvan évig nem újították fel, s bár sejthető volt, hogy a leomlott előtető-szerkezet rossz állapotban van, a középület rendszeres vizsgálata forráshiány miatt elmaradt. A dereguláció, mely vezérelve volt például a 2002-es közbeszerzési szabályok megváltoztatásának is, ahhoz vezetett, hogy a tőkeigényes gazdasági ágazatokban a kivitelezés mellett immár a tervezés és az ellenőrzés is magánvállalatokhoz kerülhetett. (Az építésügy rendszerszintű problémáit Milan Milićević mérnök fejtegette.) Ez a törvénykezés oligopolisztikus és monopolisztikus viszonyokhoz vezetett. A munkafolyamatokat egy-egy nagyobb vállalat alvállalkozókra és al-alvállalkozókra bízta, ami átláthatatlan és visszakövethetetlen viszonyokhoz vezetett. Az újvidéki vasútállomáshoz kötődő munkafolyamatokat például 130 alvállalkozás végezte, amelyek szintén alvállalkozóknak szervezték ki a munkát.

A létező korrupción túl az újvidéki tragédia tehát inkább a közszolgáltatások tragédiája.

Omladozó egészségügy és oktatás, katasztrofális közlekedési infrastruktúra az állam tehetősebb részein is, a szociális ellátórendszer leépítése, a szakszervezetiség letörése – mindez a neoliberális sokkterápia következménye.

2. Plénum

Érdemes különválasztani (bár értelemszerűen a tiltakozási formák összeérnek) a felháborodott polgárok, civil szervezetek részvételével zajló tüntetéseket, utcai felvonulásokat és az egyetemek elfoglalását. Utóbbiak az egyetemisták által tartott fórumokon, ún. plénumokon alapulnak. A munkásmozgalomban bevett tanácskozó, döntéshozó és végrehajtó mód lehetővé teszi, hogy a jelenlévők közvetlen módon, s ne választott vagy kijelölt képviselők útján döntsenek a számukra fontos kérdésekben.

A plénumokat először a bolognai rendszer örve alatt bevezetett, a felsőoktatás piacosítását maga után vonó kormányzati intézkedést követően alkalmazták a szerbiai egyetemisták 2006-tól kezdődően. (Erről bővebben is írtunk már.) A plénum ezután a horvátországi, ausztriai, magyarországi és romániai egyetemfoglalás bevett eszköze lett. Vélhetőleg a mostani egyetemisták is amiatt választották, mert gyors, a befolyásolási kísérleteknek ellenálló döntéshozói forma.

Bár a mostani egyetemfoglalások során a szociális követelések nem kifejezettek, a plénum lehetővé teszi, hogy a kormányzat elszámoltatásán, a tragédia felelőseinek törvény elé állításán túl az oktatást, a tudástermelést, az egyetemi hierarchiát, a tudáshoz való hozzáférést is tematizálják a hallgatók. Örvendetes, hogy a plénumok immár az egyetemek falait elhagyták: a legutóbbi újvidéki hídfoglalások során is éltek a résztvevők a fórum eszközével.

3. Kelet és nyugat közt – egy hamis ellentét

Aleksandar Vučić elnök és a Szerb Haladó Párt továbbra is élvezi a nyugati államok bizalmát. A legutóbbi újvidéki tüntetések napján, amikor egy egyetemista lánynak az SNS-hez kötődő verőemberek eltörték az állkapcsát, Richard Grenell, Donald Trump elnök különleges megbízottja, volt berlini nagykövet, a Nemzetbiztonsági Szolgálat volt igazgatója kifejtette, hogy „nem támogatja azokat, akik erőszakosan veszik át a kormányzati épületek irányítását”. Joe Biden leköszönő belgrádi nagykövete, Christopher Hill a Jadar-völgyében található lítiumtartalék kibányászásának legjelentősebb képviselője volt. Az Európai Bizottság elnöke, Németország kancellárja szintén az SNS pártját fogja. (A témát itt dolgoztuk fel részletesen.) A lítiumkérdés olyannyira aktuális, hogy február 5-én az Európai Parlamentben vetítenek le egy dokumentumfilmet, amely a szerbiai környezetvédők szerint a tiltakozások aláásását szolgálja.

Semmi jel nem mutatja, hogy az SNS elveszítette volna a nyugati államok támogatását. S Oroszország, Kína, az USA és az EU képviselői voltaképpen egy oldalra kerültek: mindannyian kitartanak Aleksandar Vučić mellett. Vélhetőleg a nyugati szövetségesek az SNS-ben biztosíték látják annak, hogy a nyugati államok tőkés csoportjainak kedvező módon fogja folytatni Szerbia átalakítását, más államok pedig nem kívánják a hatalmi szövedékek esetleges újraszövésének fáradalmát. Úgy tűnik, a nyugati államoknak való megfelelés érdekében Szerbia az oroszországi tulajdonban való olajvállalata, a NIS továbbadását is megfontolja, csak hogy az amerikai szankciókat elkerülje.

4. Győzelem?

A miniszterelnök lemondása győzelem a tüntetők számára. Voltaképpen érthetetlen, hogy Miloš Vučević, aki Újvidék polgármestere volt 2022-ig, a tragédia után miként maradhatott miniszterelnök. Senki sem sajnálja a már korábban lemondott infrastrukturális minisztert, vagy Újvidék most távozó polgármesterét sem.

Ám a tiltakozásokon megfogalmazott, mégoly szerény követelések ezzel nem teljesültek. Az építkezéssel kapcsolatos összes dokumentum továbbra sem került nyilvánosságra, a politikai felelősséget senki sem vállalta a tragédia miatt – Vučević a tüntetőket ért atrocitások után mondott le (bár jog szerint egy hét után még mindig miniszterelnök.) A tüntetéseken bántalmazott egyetemisták eseteinek kivizsgálása toporog.

Más oldalról: azok az emberek, akiket évtizedekig hitegettek azzal, hogy képtelenek már a szolidaritásra, most megnyilvánultak. Túl a szocialista Jugoszlávia összeomlásán, a kilencvenes évek polgárháborúin, gazdasági válságain; túl a siettetett, a neoliberalizmus jegyében végrehajtott sokkterápián; Szerbia lejáratásán a nemzetközi színtéren; a 2008-as világválságon; túl az önviktimizáción és öngyarmatosításon; s túl az SNS 12 évén: a szerbiai emberek továbbra is képesek a szolidaritásra. Szerdán a nyugdíjas szervezetek együtt tiltakoznak az egyetemistákkal, de a gazdák, az ügyvédek és a pedagógusok is támogatják az egyetemistákat.

5. A konstelláció

Ratibor Trivunac az Osmatračnica nevű antikapitalista You-Tube műsorban több alkalommal is arra hívta fel a figyelmet az újvidéki tragédia kapcsán, hogy a kapitalizmus olyan fázisba jutott, amikor ezek a tragédiák rendszeresekké váltak. Trivunac, aki 2006-os belgrádi egyetemfoglalások egyik tagja volt, azt állította, hogy a képviseleti rendszerek és az uralkodó osztályok immár a saját maguk által alkotott törvényeket sem tartják tiszteletben; másfelől pedig a közelmúlt tragédiái – az iskolai lövöldözések Szerbiában és Montenegróban, az erdőtüzek, a repülőgép-szerencsétlenségek Dél-Koreától az USA-ig, hosszan sorolhatjuk – túlmutatnak az egyéni vétségeken és mulasztásokon.

Elem, ebben a megfontolandó keretben érdemes közelíteni az újvidéki tragédiához is.