2024-ben Magyarországon egymást érték a humán szakok bezárásáról, leépítéséről szóló híradások, a Károlin át a MOME-n keresztül az ELTE-ig egyre kevesebb lehetőség van Magyarországon a kultúrával való foglalatoskodás intézményes elsajátítására. Ez adta az ihletet, hogy évértékelő adásunkba három úgynevezett bölcsészt hívjunk meg, hogy együtt védjük meg a mundér becsületét, és megmutassunk valamit a bölcsész lét- és látásmódból. Három témát választottunk ki közösen, a bölcsészképzések már említett válsága mellett a Nádas-botrányhoz köthető woke-vitát, és az év vége nagy sikerét, a KIX című dokumentumfilmet.

A felsőoktatás egyébként egyáltalán nem Magyarország-specifikus kiárusítása, alávetése egyfelől a neoliberális piaci logikának, és másfelől az illiberális indoktrinációs törekvéseknek, egyre inkább ellehetetleníti azt a fajta, rendszerkritikára is képes igazságkeresést, tudástermelést, amit a bölcsészek végeznek. Vajon miért lehetséges szinte egyik napról a másikra felszámolni olyan szakokat, műhelyeket, amelyek felépítése akár évtizedekben mérhető, ahogy Gulyás Adrienn írta nemrég a Mércén? Miért nem tudjuk ezeket az intézményeket, mi, diákok, dolgozók és persze a belőlük profitáló társadalom megvédeni?

Réz Anna szerint, aki az ELTE-n oktat filozófiát, a kapacitásunk, az időnk veszett el az ellenálláshoz, vagy akár csak a közösségi léthez:

„A diákjainknak az az életmódja, hogy heti 30-40 órát dolgoznak az egyetem mellett, az oktatóknak pedig szintén az az életmódja, hogy heti 30-40 órát dolgoznak az egyetem mellett. Nem úgy élünk, nem tudunk azzal az intenzitással kapcsolódni az egyetemhez.”

Így pedig nagyon nehéz. Habár azért akad valamiféle halvány remény: a szakszervezeti szerveződés Nyerges Csaba, az ELTE doktorandusza szerint visszaadhatja azt a közösségi erőt, ami nagyrészt elveszett. Igaz, abban nem volt teljes egyetértés a stúdióban sem, hogy a szakszervezethez való csatlakozás minden esetben reménnyel tölti-e el az embert.

2024 fontos és fenyegető trendje után a legnagyobb port kavart irodalmi balhéját vettük elő: körbejártuk, hogy mik voltak a tanulságai a Nádas-botránynak, amely különös módon hozta össze az EP-kampány csúcsán a jobbos és a liberális tábort. Történt ugyanis, hogy többek között a nemzetközi hírű magyar író, Nádas Péter sem kapott meg egy német irodalmi díjat, melyet egyébként az előzetes rangsor alapján sem kapott volna meg. Ám a díj odaítélésének körülményeiről, és arról, hogy nem csak „irodalmi” szempontok kaptak teret a végső döntés során, a német sajtóban botrány kerekedett, amely aztán a magyar sajtó egészére is átterjedt, immár Nádast helyezve a reflektorfénybe, nemzeti sérelmet kovácsolva az ügyből.

Borda Réka nálunk megjelent elemző cikkének szempontjait is felidézve vendégeimmel megpróbáltunk leásni a botrány gyökeréig: mik is lennének ezek az úgynevezett „univerzális irodalmi” szempontok, amelyek vélt vagy valós tisztaságát védelmezni illik a politikai koszolódástól, jelen esetben többek szerint a woke-tól? Arról, hogy az ilyen univerzális kategóriák mennyire tudnak bennünket eligazítani, és hogyan határozzák meg a művekhez való viszonyulást, Kállay Esztert idézném, akinek 2023-ban jelent meg  a Vérehulló fecskefű című kötete.

„A legutóbbi könyvem elég egyértelműen a szülésről és az anyaságról szól, és nagyon sokszor megkaptam azt a kérdést, hogy jó, de ez mit tud adni az apáknak? Mit tud adni a férfiaknak? Azért biztos nem csak a nőknek írtad!”

Eszter saját tapasztalatából is látszik: az univerzális gyakran egy jelöletlen pozíciót takar az irodalomban is, ebben az esetben a férfiét, amelyhez képest minden más jelölt pozícióvá válik, egyben stigmává, amely nem tud ugyanúgy „univerzális” lenni. De Eszter szerint tévút az is, amit gyakran a másik oldal mond, amely az univerzális irodalom kategóriájának kidobásával együtt egymás megértésének lehetőségét is kizárja: „Miért csak a teljesen hasonló élethelyzetben élők számára lehetne az én költészetem érdekes?”

Az utolsó blokkban is a személyes élmények felől próbáltuk megfejteni, mi a titka Mikulán Dávid és Révész Bálint rendezők KIX című filmje sikerének. A dokumentumfilm Sanyi, egy budapesti, munkásosztálybeli, gyakran az utcákat járó gyerek felnövését követi végig, annak minden szépségével és tragikus társadalmi meghatározottságával. De vajon hol végződhet az osztályszolidaritás, hol kezdődik a szegénység ábrázolásának spektákuluma?

Elég, ha szépek a fények a Boráros tér felett, állít-e bármit a KIX, mit viszünk magunkkal kérdésként, bizonyosságként útravalónak?

Ezekből a kérdésekből kerekedett a műsor utolsó vitája, reméljük, ti is izgalmasnak találjátok majd!

Az adás elérhető YouTube-on, Spotify-on és hamarosan a Lahmacun rádió ingyenesen és reklámmentesen hozzáférhető archívumában is.

Tartalom:
2:57: A humántudományok válsága a menedzserszemléletű egyetemek korában
25:14:  A Nádas-botrány, a woke és az univerzális irodalmiság ellentmondásai
40:57: KIX: osztályok és tekintetek

Résztvevők:
Kállay Eszter, író, a MOME doktorandusza
Réz Anna, az ELTE Filozófia Intézetének oktatója

és Nyerges Csaba, az ELTE BTK doktorandusza.