Az iszonyú veszteségekkel járó orosz-ukrán háború nemsokára negyedik évébe lép. A villámháborús tervek kudarcát követően az orosz vezetés számára hamar nyilvánvalóvá vált, hogy Oroszország kénytelen több embert bevetni a fronton. A részleges mozgósítással 2022-ben sikerült ugyan stabilizálni helyzetüket az ukrajnai hadszíntéren, ennek társadalmi költségei miatt azonban mostanra inkább az önkéntes toborzás rendszerét járatták a csúcsra. De mégis kinek éri meg, hogy leszerződjön az orosz hadsereggel, és miért? Hogyan vált a háború részben szociálpolitikává?

Az elmúlt három év alatt sok minden megváltozott Oroszországban. A politikai elnyomás felerősödött, a nyugati vállalatok többsége elhagyta az országot, a szankciók következtében több gazdasági szereplő nehézségekkel küzd, és a lakosság számára sokkal drágábbak lettek a külföldi utazások. Ugyanakkor fellendült a belföldi turizmus és fejlődik a vendéglátás, nem utolsósorban a hazatérő orosz tőkének köszönhetően. Kínai termékek biztosítják a professzionális-menedzseri osztály kényelmes fogyasztását, miközben továbbra is folyik a nagyvárosokban a közterek fejlesztése és zöldítése.

Ahogy korábban írtuk, a háborúnak sok nyertese is van, például azok a vállalkozók, akik a sietve távozó nyugati vállalatok érdekeltségeit vették át, vagy ugyan nem vették át, de örülnek a konkurencia hiányának. A pozitív változások egy része elérte a munkásosztályt is: Oroszországban korábban sosem látott mértékű munkaerőhiány lépett fel, ennek megfelelően a munkabérek a 2000-es évek boomja óta példátlan mértékben növekednek. Ezek közül is kitűnik egy jövedelememelkedés: a katonáké.

Az osztálytársadalom hierarchiájának legalján lévők számára – elítéltek, adósok, képzetlenek, árvák stb. – a hadseregbe való belépés egy, a posztszovjet időkben korábban majdhogynem elképzelhetetlen lehetőséget kínál társadalmi pozíciójuk javítására.

Önkéntes toborzás

2022 februárjában Putyin az Ukrajna elleni, eredetileg néhány naposra tervezett invázióját egy félig professzionális hadsereggel kezdte meg. Az invázióban sorkötelezettek nem, csak a hadsereggel szerződéses viszonyban lévő katonák vettek részt, illetve különböző „magánvállalkozások” katonái (ezek egyébként Prigozsin lázadása óta elvesztették jelentőségüket). Habár Putyin a 2000-es évek elején megígérte, hogy a hadsereget teljesen professzionalizálják, tehát a fiatalok hadkötelezettségét eltörlik, ez sosem történt meg. A sorkötelezettek frontszolgálata kényes kérdés Oroszországban: a lakosság jelentős részének beégett az emlékezetébe Groznij 30 évvel ezelőtti ostroma, amikor frissen bevonult 18 éves gyerekeket küldtek a szakadár csecsen főváros bevételére. Azóta is többször felmerült, hogy időnként fiatal sorkötelezettek kerültek a frontra, de ez legjobb tudomásunk szerint elszórt jelenség.

Mint ismeretes, a villámháborús tervek csúfos kudarca után az ukrán erők sikeres ellentámadásba lendültek 2022 nyarán. Legkésőbb eddigre nyilvánvalóvá kellett váljon az orosz vezetés számára, hogy az ukrán hadsereg nem fog összeomlani, így a létszámfölényben lévő ukrán hadsereg ellen Oroszország kénytelen több embert bevetni. Putyin végül 2022 szeptemberében szánta el magát arra, hogy részleges mozgósítást rendeljen el. Körülbelül 300 ezer tartalékos katonát hívtak be, akiknek segítségével az év végére sikerült stabilizálni a frontot. Ugyanakkor a sorozás a társadalom széles rétegeiben keltett pánikot, különböző becslések szerint mintegy 2 millió férfi hagyta el az országot időlegesen.

A 2022-es szeptemberi mozgósítás – mint ahogy azt később is látni fogjuk – osztályalapú volt.

Habár minden 18-30 év közötti felnőtt férfi hadköteles Oroszországban, az egyetemi diákoknak nem kell a „szokványos” egyéves katonai kiképzésben részt venniük. Minden egyetem rendelkezik ugyanis egy katonai tanszékkel, ahol a fiúk az alapképzés (BA, Bsc) során katonai alapismereteket sajátítanak el, öltönyben és nyakkendőben masíroznak az egyetem udvarán, valamint egyetemi szakirányuknak megfelelő további katonai képzést kapnak – a mérnökök pl. védelmi állások építéséről, a bölcsészek katonai tolmácsoknak tanulnak.

Az ukrajnai lövészárkokban azonban elsősorban azokra volt szükség, akik az egyéves „szokványos” fizikai-fegyveres kiképzésen estek át.

A hivatalos adatok szerint a 2022 szeptemberében behívottak csak 7%-a rendelkezett egyetemi végzettséggel – mindezt úgy, hogy Oroszországban – az olvasó számára talán meglepő módon – a világon az egyik legmagasabb az egyetemi végzettséggel rendelkezők aránya (54%).

Tehát amíg a katonai szakfordítóknak viszonylag kevés félnivalójuk volt, addig az alsóbb társadalmi osztályhoz tartozók számára annál kockázatosabb volt ez az időszak.

Bár az világossá vált, hogy a hadsereg számának jelentős növelése nélkül az orosz vezetés nem érheti el politikai céljait, a közhangulatra mindig kényes Putyin a kényszersorozást sem látta hosszú távú opciónak. A hadsereg a szerződéses állományának tömeges kiterjesztése mellett döntött. A Prigozsin és társai által „fejlesztett” rendszert vették át és tökéletesítették, egyre nagyobb összegeket kínálva a katonai szolgálatért. A rendszer úgy tűnik, 2024-re vált igazán hatékonnyá.

Az „önkéntességen” alapuló tömeges mozgósítás erőteljes propagandakampányt igényelt. A hadsereg toborzó plakátjai az oroszországi utcakép mindennapos részévé váltak: reklámtáblák az utak mellett, plakátok a buszmegállókban, iskolákban és óvodákban, egyes autóbuszokban a következő megálló neve mellett a „különleges katonai műveletbe” is meginvitálják a kedves utasokat, a metróbejáratok mellett pedig az érdeklődők meghagyhatják elérhetőségüket a hadsereg számára.

Pontosan nem tudjuk, hányan írhattak alá szerződést a hadsereggel, de különböző számítások szerint számuk jelenleg már elérheti a 600 ezret. A korábban említett mintegy 300 ezer behívott katonával együtt – akik az önkéntesekhez hasonló fizetéssel rendelkeznek – már közel 1 millió, nagy részben kis-és középtelepülésekről származó férfi szolgál(t) a hadseregben. Számukra ez a társadalmi mobilitás egyetlen elérhető eszköze.

Mennyit ér egy élet

Az ukrán fronton szolgáló katonák alapfizetése havi bruttó 210 000 rubelnél kezdődik – ez nettó értéken is valamivel több mint 1700 eurót, körülbelül 700 000 forintot jelent. Összehasonlításképpen, 2024-ben az átlagfizetés havi 83 ezer rubel (közel 330 000 forint) volt, bár figyelembe kell venni, hogy a orosz munkaerőpiac rendkívül egyenlőtlen: a feldolgozóiparban átlagosan 67 ezer, az oktatásban 46 ezer, a mezőgazdaságban pedig 52 ezer rubelt lehetett keresni. Érdemes azt is hozzátenni, hogy Oroszország egyes régiói között is hatalmas különbségek vannak. A tavalyi évben például az egyik leggazdagabb régióban, Moszkvában az átlagfizetés 138 ezer rubel volt, a legszegényebb régióban, Ingusétiában csak 35 ezer (persze az árszínvonal is jelentős eltéréseket mutat).

A havi fizetésen felül a katonák több más juttatást is kapnak. A legfontosabb az az összeg, amely a szerződés aláírásakor vehető fel. Ez a 2023-ban átlagosan 168 ezer rubelt (kb. 660 ezer forint) kitevő juttatás 2024-re átlagosan 1,3 millió rubelre (kb. 5 millió forintra) nőtt. Átlagosan, hiszen Nyizsnyij Novgorod-i vagy a folyamatosan ukrán légi támadás alatt álló Belgorodi területen 2,6 millió rubelt kapnak a hadsereget „választó” önkéntesek. A nagyvárosokon kívül ilyen összegből már lakásvásárláson is gondolkodhatnak az érintettek.

A havi fizetés és az aláírási pénz mellé további támogatások és előnyök is járnak a szolgálatot teljesítő katonák családjának. Az ő támogatásuk egyre inkább a szociálpolitika legfőbb céljává válik. A juttatások regionálisan nagyon változóak, de jellemzően lakhatási- és rezsitámogatást, valamint közvetlen készpénzkifizetést jelentenek. Újdonság, hogy egy nemrég elfogadott törvény szerint a frontszolgálatot vállaló önkéntesek lejárt adósságait 10 millió rubel értékig eltörlik. Emellett a fronton harcoló katonák gyerekei előnyben részesülnek az egyetemi felvételi során.

Ezek a pénzbeli és egyéb szociális juttatások, melyek mind hozzájárulnak az egyén társadalmi helyzetének javításához – legyen az lakásvásárlás vagy a gyermek egyetemre való könnyített bekerülése – különösen jelentősek azon emberek számára, akiknek ez az egyetlen hozzáférésük a pénzügyi vagy társadalmi tőkéhez.

Felmerül persze a kérdés, mennyit ér a magas fizetés és az egyéb támogatások, ha a szolgálat rövid időn belül véget ér sebesülés vagy a katona eleste következtében? Nos, Putyin technokratái erre az eshetőségre is gondoltak! A súlyos sebesültek több mint 3 millió rubelt kapnak, az elesett katonák hozzátartozói pedig több mint 10 millió rubelre számíthatnak. Ezek az összegek nagyjából megegyeznek a Sberbank által 2019-ben végzett felmérés eredményeivel, amelyben arról kérdezték meg az orosz lakosságot, hogy mi lenne számukra az elfogadható kompenzáció súlyos egészségkárosodás vagy elhalálozás esetén. Úgy tűnik, Putyin fasisztoid filozófia iránti rajongása –miszerint Ukrajna nem létezik, Oroszország egy különleges szellemiség hordozója, és az államnak erkölcsi erőként kell fellépnie akár fizikai erőszakkal is – a biopolitikában jártas bürokráciával párosul.

Háború mint szociálpolitika

A katonáknak járó fizetések és egyéb juttatások ilyen mértékű emelése egyszerre szolgálja Putyin kül- és belpolitikai céljait, méghozzá sikeresen. A katonai frontszolgálatot kvázi választhatóvá tévő intézkedések közel 600 ezer új katonát vontak be a hadseregbe, úgy, hogy közben az Ukrajnában tapasztalt tömeges dezertálást és a lakosságot demoralizáló razziákat is sikerült elkerülni.

Ez a rendszer nagyban hozzájárul a társadalmi elégedetlenségek individualizációjához, illetve levezetéséhez, mivel a mindennapokban a frontszolgálat mint személyes döntés jelenik meg, melyet a haza hősies védelme helyett a magas juttatások motiválnak.

A hadsereg a társadalom alján lévőkkel való feltöltése – hiszen a legkiszolgáltatottakon kívül a többség könnyen találhat most más munkát is a súlyosan munkaerőhiányos gazdasági helyzetben –, minden más belpolitikai célt maga alá rendel.

Az ország teljes szociális kiadásaihoz képest is óriási összegek lettek erre a célra elköltve, melyeket részben a Nemzeti Jóléti Alapba került olajbevételekből, részben pedig adóemelésből és hitelből finanszíroznak. Az orosz régiók szociális politikára fordított költségeinek pedig közel negyede a katonákat és hozzátartozóikat támogatja. Gazdasági szempontból a háború Oroszországban rég nem látott újraelosztást vont magával.

A külföldi tőkések helyét részben az oligarchák, részben az orosz középosztály vette át. A munkásság széles rétegeinek növekedett rendkívüli módon a fizetése, közülük az ipari munkásság kiemelkedően jól járt. A munkabérek aránya a GDP-ben enyhén emelkedett, az iparosodott régiók valamelyest feljebb zárkóztak a gazdag központi régiókhoz, a munkanélküliség tulajdonképpen megszűnt létezni. A kapitalista osztálytársadalom legalján lévők pedig talán a 90-es évek káosza óta nem tapasztalt lehetőséget kaptak osztálypozíciójuk javítására.

Közülük eddig körülbelül 150 ezren fizettek ezért életükkel.