Ritkán látott módon vettek részt közös konferencián hazai zöldszervezetek, vízügyi- és környezetvédelmi szakértők, valamint a kormányzat képviselői múlthéten a képviselői irodaházban. A Szövetség az Élő Tiszáért (SZÖVET) Vízválasztó Egyesülete, az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága, a Zöld Gerilla Mozgalom és az Ökotáj Alapítvány által szervezett, II. Vízválasztó konferencia célja, hogy becsatornázza az önkéntesek, civil szereplők, szakemberek és a döntéshozók energiáit, hogy minél több helyen és minél hamarabb elinduljon a vízmegtartás a tájban.
A konferencia teljes programja és az előadások itt visszanézhetőek.
Bencsik János, az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának alelnöke beszédében a Fidesztől kevésbé megszokott módon volt kritikus a hazai agrártámogatási rendszerekkel és vízgazdálkodási politikával szemben. A politikus úgy fogalmazott:
„Egy ilyen horderejű kérdésnek a napirendre tűzése, megvitatása és a sikeres révbe érkeztetése az elkerülhetetlenné teszi mindannyiunk számára a saját meggyőződésünk, nézőpontunk, legalábbis felülvizsgálatát, és hogyha kell, annak a részbeni módosítását, és vállalni kell az ezzel együtt járó kényelmetlenséget.”
Bencsik elmondta azt is, hogy jelenleg a mezőgazdaságban a nagy szereplők azok, akik a „leginkább kényelmi zónában élik az életüket, mert az erőforrásokhoz ők tudnak a leghamarabb hozzájutni” – még akkor is, ha hosszú távon az a technológia, amit alkalmaznak nem fenntartható. A politikus is kiemelte, hogy az 1800-as évek elejével megkezdődött vízgazdálkodási politika rossz irányt képvisel, amit vissza kell fordítani, ezzel szemben a vízvisszatartás fontosságát hangsúlyozta.
Bár a 2022-es aszályt követően a kormányzati kommunikációban egyre többször jelenik meg a vízvisszatartás fontossága, némileg árnyalják a képet Nagy István agrárminiszter Áder János podcastjében elmondott mondatai. Nagy arról beszélt a műsorban, hogy a klímaalkalmazkodásra szánt uniós pénzeket fogalmazási trükkökkel igazából öntözésre hívják le.
A konferenciával kapcsolatban megkerestük Kajner Pétert, a WWF Magyarország Élő Folyók programjának szakértőjét, aki lapunknak úgy fogalmazott:
„Már önmagában az a tény egyfajta unikum, hogy a különböző szakterületek, a civilek és a kormányzat képviselői együtt voltak és meghallgatták egymást egy ilyen rangos helyszínen és nagy érdeklődés mellett megtartott konferencián. Ilyenre az elmúlt években alig láttunk példát.”
A szakértő szerint az, hogy ezek a szereplők mit gondolnak a vízügy témájáról nem egységes, de a konferencián elhangzó szakmai előadások jó alapot biztosítanak egy párbeszéd elindítására. Kajner úgy látja, hogy a szaporodó időjárási szélsőségek „elég erősen nyomják a vészcsengőt”, a kormányzati kommunikációban és gondolkodásmódban pedig véleménye szerint a 2022-es rendkívüli aszály indíthatta el a változást.
„Nyilván itt óriási rendszerekről van szó. A vízgazdálkodás, illetve a mezőgazdaság kulcságazatok ebben a témában, hiszen ahogy az Balogh Péter felvezető előadásából, vagy éppen Koncsos László előadásából is kiderült, ahhoz, hogy az időjárási szélsőségekkel, illetve a fogyatkozó vízkészletekkel szembe tudjunk nézni, ezekre a jelenségekre választ tudjunk adni, a vízvisszatartás a tájakban egy kulcskérdés. Ehhez viszont területre van szükség”
– fogalmazott Kajner, aki hozzátette, a konferencia egyik visszatérő tételmondata is az volt, hogy az öntözés nem alkalmas a problémák kezelésére, a valós változáshoz a vízvisszatartásra nagyobb léptékben, tájszinten van szükség. Azonban ez a megfelelő jogi keretrendszer kialakításának kormányzati szándéka nélkül nem megoldható, mivel jelenleg akár egyetlen gazda is gátat tud vetni egy vízvisszatartási projektnek.
„Komoly probléma, hogy ha akár egy 10 hektáros területen belül van akár csak egy gazdálkodó, aki azt mondja, hogy itt nem lehet vizet visszatartani, akkor onnan el kell azt vezetni. Ez szinte lehetetlenné teszi a feladat megoldását. A víz nem ismeri a parcellahatárokat, és mindig lehet egy területhasználó, akit nehéz meggyőzni.”
Kajner szerint az a konferencián is kitűnt, hogy kis léptékben is vannak beavatkozások, ilyen a Duna-Tisza köze példája, ahol belvízcsatornák elzárásával tudtak létrehozni vizes élőhelyeket. De a gyakorlati példáknak is az volt az egyik fő tanulsága, hogy amíg maga a beruházás viszonylag egyszerű, addig az, hogy ezt jogilag megalapozzák, egy „hihetetlen küzdelem”.
A szakértő elmondta, a tavalyi év a 2022-es aszály után ismét nagyon súlyos sokkot hozott, és plasztikusan mutatta be hogy milyen szélsőségek várhatnak ránk: miközben a Dunán nagyon komoly árvíz vonult le, addig a tiszai vízgyűjtőn továbbra is tombolt az aszály, óriási károkat okozva a mezőgazdaságnak, újra megmutatva azt, hogy
komplex szemléletre van szükség.
A hazai vízgazdálkodás jelenleg arra van berendezkedve, hogy minél gyorsabban és minél hatékonyabban vízmentesítsük a tájakat, hogy minél nagyobb terület használható legyen mezőgazdasági, főként szántóművelési, vagy fejlesztési célokra, mondta el a szakértő. A gazdálkodók ösztönzésében már látszik elmozdulás, például az Európai Unió Közös Agrárpolitikája keretében működő hazai támogatási rendszer 2023 óta nem „bünteti” a gazdákat, ha földjükön megáll a víz vagy szándékosan tartják vissza. Korábban az ilyen a területek után nem járt közvetlen területalapú támogatás, így a földművesek ellenérdekeltek voltak a vízvisszatartásban. De jelennek meg kifejezetten a visszatartást támogató lépések is:
„Ilyen a tavaly év végén megjelent agrár-környezetgazdálkodási program, ahol minden egyes programnál előfeltétel, hogy a területen keletkező vizeket nem szabad elvezetni. Az Agrárminisztérium osztályvezetőjének becslése szerint ennek 1 millió hektáron a gazdálkodók önkéntes vállalásaik keretében eleget fognak tenni. Várhatóak idén az agroökológiai célú nem termelő beruházások támogatásai is.”
Kajner szerint a következő évekre bejelentett programok közül több is foglalkozik a vízvisszatartással, ami azt jelzi, hogy az agrártárca is felismerte a problémát és a helyes irányba kezdett el lépéseket tenni. A kormányzat részéről erre mutat, hogy bejelentették egy tárcaközi vízgazdálkodási bizottság létrehozását. Azonban a szakértő a lépések sebességével továbbra sem elégedett, szerinte
„olyan ütemben gyorsulnak fel az időjárási változások, hogy jóval magasabb fokozatra kell kapcsolni, ha el akarjuk kerülni a katasztrófát”.
Szükséges lenne az agrárstratégia felülvizsgálata is, mivel az jelenleg a szántóföldi növények előállítására koncentrál. A kukorica például kifejezetten érzékeny az éghajlatváltozás okozta szárazodásra, időjárási szélsőségekre. De a talajok állapotának a javítása önmagában is fontos eszköze lehetne annak, hogy a vizeket be tudjuk szivárogtatni, mert egy egészséges, élő humuszban gazdag talaj sokkal több vizet tud befogadni, mint egy nehézgépekkel, műtrágyákkal, vegyszerekkel tönkretett talaj – fogalmazott a WWF szakértője. Kajner szerint jelenleg a legfontosabb feladatok a források jó irányba állítása, a jogi keretrendszer megváltoztatása, illetve szemléletformálás és a tájgazdálkodás gazdasági vertikumának kitalálása, felépítése.
„Az, hogy több százezer hektáron átállunk szántóföldi termelésről a vizek visszatartására, és egy mozaikosabb, változatosabb, szebb tájszerkezetet alakítunk ki, esetleg legelő állatokat hozunk be, másfajta agrárstratégiát is igényel. Ez nyilván nem történik varázsütésre, illetve nem lehet csak önkéntes agrártámogatási eszközökkel elérni. Ehhez egy nagyon tudatos tervezés, felvilágosítás is kell. Ebben az Agrárminisztériumnak meg az Agrárkamarának is nagy szerepe lenne”
– fogalmazott Kajner, hozzátéve, a nemzetközi gazdasági környezet is abba az irányba változik, hogy nem csak az éghajlatváltozás miatti szélsőségek, de a gazdasági környezet kiszámíthatatlansága miatt is egy reziliensebb és kevésbé ipari módszerekkel termelő, inkább a természetre alapozott megoldásokra támaszkodó gazdaság felé kell elindulni.
