Magyarországon a kormány iparpolitikai célkitűzéseinek megfelelően egyre-másra épülnek az akkumulátorgyárak. A tervek szerint 2030-ra 215 gigawattórányi kapacitást építenek ki hazánkban, ami több, mint Franciaország, Spanyolország, vagy a visegrádi régió összes országának tervezett kapacitása, pedig ezen országok is nagyban hagyatkoznak az autóiparra. Az arányokat jól szemlélteti, hogy uniós szinten mintegy 1,7 terawattóra akkugyártó kapacitással számolnak az előrejelzések, amelynek 12,6 százalékát telepítik idehaza. Ehhez pedig rengeteg vízre lesz szükség, ami különösen a vízhiányos régió egyik legvízhiányosabb területén, a Hajdúságban jelenthet igazán komoly problémát – amit a döntéshozók és a gyárak szakmányban igyekeznek elmaszatolni. Ebben a cikkben arra keressük a választ, hogy milyen, a cégek által elhallgatott veszélyei vannak a debreceni akkugyártás felfuttatásának Debrecen vizeire.

A magyarországi akkumulátorgyárak vízigénye már többször napirendre került a nyilvánosságban. A debreceni akkugyár-projektek már csak azért is különösen érdekesek e tekintetben, mert míg a többi gyár – Göd, Iváncsa, Komárom, stb. – általában olyan helyeken épülnek, ahol még ha szintén komoly problémát jelent a vízigényük, önmagukban nem vízhiányos területek. 

Az új iparterületein több akkumulátorgyárnak, valamint a BMW új autógyárának is helyt adó Debrecenről ez már nem mondható el.

A Hajdúság fővárosa az egyre csak kiszáradó Alföldön ugyanis helyben nem rendelkezik olyan vízkészletekkel, amelyek kielégítenék a gyáróriások gigászi vízszükségletét, a Keleti-főcsatorna is épp emiatt épült annak idején. Ezt az önkormányzat és a cégek persze tagadják, érvelésükben pedig egyre többször kerül elő a varázsszó:

szürkevíz.

Hogy miért legalábbis ferdítés az úgynevezett szürkevíz felhasználására hivatkozni amikor az akkumulátorgyárak ivóvíz-felhasználásának csökkentéséről beszélünk, Prof. Dr. Fábián István, a Debreceni Egyetem volt rektora, a Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék kutatója mondta el Az EU és Magyarország Akkumulátor Stratégiájának Lehetőségei és Veszélyei című, a Civil EU Elnökség keretein belül szervezett konferencián tartott előadásában november 22-én. Érdekesség, hogy a professzor akkugyárakról szóló előadását korábban letiltották Debrecenben.

A szürkevíz definíció szerint a szennyvíz olyan formája, ami nem tartalmaz vizeletet és fekáliát. És ez az első probléma: ilyen szennyvíz kinyeréséhez olyan szennyvízhálózatra lenne szükség, ami külön gyűjti a vécékből és egyéb forrásokból származó szennyvizet, ilyen pedig nincs Debrecenben (és úgy általában a magyarországi városokban). Ennek megfelelően mint az előadáson elhangzott, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerint az elkövetkezendő 20 évben nem reális a szürkevíz használata.

De mi van, ha mást értünk szürkevíz alatt, mint a tudományos konszenzus?

Debrecenben azzal vágták át a gordiuszi csomót, hogy mást jelent a szürkevíz, mint a világ legtöbb részén, itt ugyanis az előtisztított szennyvíz és a nyersvíz elegyét értik alatta. És itt van a kutya elásva: a nyersvíz az a víz, amit esetlegesen némi szűrés-tisztítás után a városi vízhálózatba pumpálnak, és a szürkevíz tájjellegű definíciójából nem derül ki, hogy mik lennének az arányok. Vagyis – noha szoktak hivatkozni, mint a későbbiekben láthatjuk igen ingatag alapokon egy 70-80 százalékos szennyvízarányra – mivel nincs pontos információnk arról, hogy a keverék hogyan is állna össze, ott vagyunk, ahol a part szakad.

Ezen a ponton elő is vehetjük a CATL-höz köthető debreceniakkugyar.hu kérdezz-felelek menüpontját, hogy segítsen, a szürkevíz felhasználása mellett mely vízügyi szempontból kényes kérdésekre adott, megnyugtatónak szánt válaszokat kellene értelmeznünk.

„A CATL gyár átlagos napi vízigénye 3378 köbméter, míg maximális vízigénye 6232 köbméterben van megállapítva az I. ütemben. (…) Mind a város, mind a vállalat elkötelezett abban, hogy a hűtési és technológiai vízigény szürkevízzel legyen kielégítve, megóvva így a város ivóvízkészleteit.”

Itt egyrészt visszautalhatunk a debreceni szürkevíz homályos meghatározására, másrészt érdemes leszögezni, hogy a CATL a többi tervezett üzemegység megépülése után, teljes kapacitáson ennek két és félszeresét fogja fogyasztani. Az adatok ellentmondásosak, de a más üzemeknek is helytadó Déli Ipari Park össz-vízigénye az önkormányzat tanulmánya szerint napi 42 500 köbméter lesz, míg más források szerint nagyjából 25 000 köbméterrel számolhatunk a Fábián professzor előadásában szereplő adatok alapján. Ezt azzal érdemes összevetni, hogy a Fábián szerint a város jelenlegi vízfelhasználása időjárástól függően napi 40-60 ezer köbméter között alakul, míg a vízművek névleges kapacitása napi 100, valójában nagyjából 70 ezer köbméter. Ezt jelenleg túlnyomórészt a városi kutakból fedezik, de a Keleti-főcsatornából kivett vízzel is ki lehet egészíteni. 

A vízigénnyel kapcsolatban további aggályokat ébreszt, hogy a debreceni vízügyi igazgatót váratlanul kirúgták, miután az ipari park vízigényével kapcsolatban kritikus hangot ütött meg.

Mi lesz a gyárban felhasznált vizekkel?

A kérdezz-felelek szerint a „felhasznált vízmennyiség közel 85 százaléka párolgási veszteségként a légkörbe távozik, mivel annak zöme hűtővízként, nem pedig a gyártás során kerül felhasználásra. A gyártás során keletkező szennyvizek először a gyár saját szennyvíztározójába kerülnek, majd a gyár telephelyén belüli előtisztítást és minőségellenőrzést követően a hatályos jogszabályok, előírások és a szolgáltató által meghatározott befogadói nyilatkozat alapján a debreceni szennyvíztisztító telepre kerülnek elvezetésre.”

A fent említett (ismeretlen összetételű) szürkevizet ugyanakkor lágyítani kell az akkuipari felhasználáshoz. Ez az eljárás Fábián szerint nagyjából a felhasznált víz 10 százalékának megfelelő mennyiségű, nagyon sűrű szennyvizet eredményez. Az eljárás egyrészt technológiai szempontból komoly kihívás, másrészt félő, hogy a klasszikus szippantós megoldással fognak megszabadulni tőle, vagyis kiszippantják, aztán valahol észrevétlenül elpottyantják. További probléma a kutató szerint, hogy nem tudjuk, milyen mikroklimatikus hatása lesz annak, ha a rengeteg felhasznált víz 85 százalékát kipárologtatják a légkörbe.

A kérdezz-felelek szót ejt a szürkevíz (debreceni) definíciójáról is, amit fentebb már bemutattunk. Itt érdekes adalék, hogy a CATL engedélyezési eljárásában szó sem esett a szürkevíz felhasználásáról. Amennyiben ezt belefoglalnák, úgy új környezethasználati eljárást kellene lefolytatni. Ezen az sem változtat, hogy a város tervei szerint ki fognak építeni egy szürkevíz-csatornát a CATL üzeméhez (amin továbbra sem tudjuk, hogy tulajdonképpen mi fog folyni). További anomália, hogy míg 

• mint említettük, a vízügy szerint az elkövetkezendő 20 évben nem reális a szürkevíz felhasználása,
• Papp polgármester szerint lehetséges lesz, amikor a déli gazdasági övezet elkezdi a termelést,
• 2025. december 31-ig készülnek el a tervdokumentációk a területen a szürkevíz-hálózat kialakításáról,
• de 2025-ben már elindítja a termelést a CATL – annak az engedélynek megfelelően, amelyben nem esik szó a szürkevíz felhasználásáról.

Tehát az egyes szereplők által vázolt idővonalak is ellentmondásban állnak egymással.

De mi lesz, ha a cég ígéreteivel szemben mégis megnő a gyár vízigénye, veszélyezteti a lakossági ellátást? „Nem. Egyrészt a gyár napi vízigénye maximalizálva (sic!) van, másrészt jogszabály rögzíti, hogy mindig és minden körülmények között a lakosság ellátásbiztonsága élvez prioritást. Ekképpen egy gazdasági szereplő tevékenysége sem veszélyeztetheti a lakosság vízellátását.”

Egyrészt aggasztó, ha eleve maximalizálva – nem pedig maximálva – van a gyár vízigénye, másrészt ha a fent idézett szakértői véleményekre alapozunk, akkor az akkugyárnak sem lenne jó üzlet rendszeresen alacsonyabb termelési volumennel működnie, hogy ne szipkázza el a lakosság elől a vizet – mindenesetre remélhetjük, hogy betartják majd a hivatkozott jogszabályt.

De mi lesz az EU-s forrásból megvalósított Civaqua projekttel? 

„Kizárólag vízgazdálkodási, természetvédelmi, illetve utóbbihoz kapcsolódóan szociális és jóléti célokat szolgál. A Déli Gazdasági Övezet vizes infrastruktúra-fejlesztése a CIVAQUA-programtól teljesen független.”

Itt utalhatunk vissza arra, hogy a város összvízigénye jelentősen meg fog nőni az elkövetkezendő években. Így amellett, hogy a projekt keretében a városba érkező vizeket valóban a Nagyerdő ellátására és társadalmilag hasznos projektekre fogják fordítani, összességében több vizet kell kivenni a jelenlegi vízforrásokból, adott esetben ezekből kiszolgálni a gyárak vízigényét – vagyis a Civaqua voltaképpen kipótolhatja az így máshova irányított vízforrásokat, még ha közvetlenül nem is a gyárakba folyik.

Kitér arra is az akkugyáras honlap, hogy a szennyvíz meglátásaik szerint nem fogja szennyezni az ivóvízbázist, amit monitorozással biztosítanak. Reméljük, ez hatékonyabban történik majd, mint Gödön a Samsung esetében. A gyárban keletkező három típusú – kommunális, kezelést nem igénylő technológiai, és kezelést igénylő technológiai – szennyvizeket a honlap szerint veszélyességi szintjüknek megfelelően, különböző módokon fogják kezelni, majd ezután a szennyvíztisztítóba juttatni. Megjegyzik, hogy a gyártás során nem fognak termálvizet használni.

És hogy elsivatagosodáshoz fog-e vezetni a gyár plusz vízigénye?

„Nem, ugyanis Debrecen vízkészletei még hosszú évtizedekig képesek kiszolgálni a helyi igényeket. A vízkészletek csökkenése nélkül elérhető kapacitás, azaz az utánpótlódás 105 ezer köbméter naponta, miközben a város átlagos napi vízfelhasználása jelenleg 40 ezer köbméter. A fenntartható vízgazdálkodáshoz a folyamatos monitoringozás és modellezés, valamint az aktív vízbázisvédelem a továbbiakban is szükséges. A szürkevíz felhasználása csökkenti a vízkészletek igénybevételét.”

Az intenzívebb rétegvíz-kitermelés következtében számos problémával számolhatunk – talajszennyezések migrációja, felső vízrétegek süllyedése, a város süllyedése. Ezen problémák egyébként már most is érezhetők, mivel a város geológiai tölcsérben helyezkedik el, Debrecen már most is évi 2-3 millimétert süllyed. 

Azt ugyanakkor valóban érdemes megjegyezni, hogy nem a gyárak vízfelhasználása fog elsivatagosodáshoz vezetni.

A tendencia ugyanis már a gyárak termelése előtt elkezdődött. 

Az ugyanakkor biztosra vehető, hogy a debreceni Déli Ipari Park létesítményeinek gigászi vízfelhasználása nem fogja megfordítani a folyamatot. A Hajdúságban – bár a fenti cikkek így is elég sötét képet festenek – egyelőre nem olyan drámai a helyzet, mint a Homokhátságon. Hogy ne is váljon azzá, ahhoz pedig nem óriás vízigényű óriásgyárakra van szükség, hanem felelős vízgazdálkodásra.