Október 23. tétje Magyar Péter számára az volt, hogy sikerül-e egy újabb közéleti eseményt bekebelezni, visszanyeri-e 1956-ot a Fidesztől. Az Orbán Balázs-i labdát kétségkívül lecsapta a Tisza, azonban a 2026-os „rendszerváltást” még nem teheti zsebre – az aktuális közvéleménykutatások eredményei ellenére sem.

A Tisza Párt grandiózus, történelmi villamossal, fáklyákkal, konfetti-esővel és giccses gálaműsorral tarkított 1956-os megemlékezésén jártunk, és a résztvevőkkel is beszélgettünk, hogy kiderítsük, hol tart a Tisza építkezése. Következzék tehát az, ami működött, az, ami kevésbé, és ráadásképp a közvéleménykutatásokról is szót ejtünk, mivel a szerdai napnak végül ez is fontos része lett.

Ami működött

A Tisza Párt ‘56-os megemlékéset a forradalom szimbolikus helyszínein tartotta, a Bem József térről vonult át a tömeg Magyar vezetésével a Széna térre. A vonulást különböző meglepő látványelemek tarkították – útba esett egy ‘56-s villamos, régi autók, homokzsákok, „forradalmárnak” beöltözött emberek, sőt, még a villamosmegállók hirdetőfalait is átragasztották Magyar Péteresre. Mindezek mellett nagy számban osztogattak a rendezők zászlókat és fáklyákat, visszatérő közösségi gyakorlat volt utóbbiak gyújtogatása.

A széna teret több oldalról óriásközvetítők szegélyezték, a Mammut pláza két épülete közé pedig grandiózus vetítővásznat feszítettek a szervezők, a profi hangosítás sem maradt el. A Tisza fesztiválhangulatú, ‘56 tematikájú vidámparkot idéző rendezvénye így minden szempontból ellenpontozta a Fideszét. A kormánypárt délelőtti, a Tisza-helyszíntől nem messze, a Millenáris park NER-tájépítészeti díszletei között megtartott megemlékezésén a katonai toborzósátrak jelentették a fő attrakciót – és a csapdába ejtett újságírók.

A drónos felvételek, a tömeg sűrűsége és a helyszín méretei alapján nagyjából 15 ezren vehették részt Magyar tüntetésén.

A helyszínválasztás, a videós bejátszók, az ‘56-os hősök és hozzátartozóiknak szerepeltetése, de még a Koltai Róbert fellépése vagy a Ha én rózsa volnék-éneklés is ugyanazt az üzenetet volt hivatott aláhúzni: 1956 nem a jobboldal, pontosabban nem a Fidesz ünnepe, a „pesti srácok” a nemzethez, és nem a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez tartoznak. Magyar Péter közel egyórás beszéde is elsősorban ezt hangsúlyozta:

„Kik voltak 1956 hősei? Liberálisok? Nemzetiek? Kisgazdák? Szociáldemokraták? Jobboldaliak? Vagy Baloldaliak? (…) Hazafiak voltak!”

Amellett, hogy Magyar felsorolásából feltűnően hiányzik egy, ‘56-ban igencsak fontos politikai eszme (olvasóink megfejtését kommentben várjuk), nagyon fontos átkeretezés ez: Magyar állítása szerint 1956 nem jobboldali forradalom volt, hanem „nemzeti minimum”.

Az Orbán Balázs-botrány folyományaként Magyarnak lehetőség nyílt arra, hogy a Nagy Imre újratemetésén a ruszkikat egymaga hazaküldő Orbán Viktor-mítosz lebontását is megkezdje. Ez mindenképp politikai innováció: a Fidesz sokáig és erőszakosan igyekezett ‘56 emlékét a saját uralmi narratíváival összhangba hozni. Azaz antikommunista, jobboldali forradalomként keretezni, valamint a 2006-os lázongásokkal párhuzamba állítani, így egyenlőségjelet téve a kormánypárt és támogatói, valamint az ‘56-os forradalmárok közé.

Október 23-án a Tisza Párt mint uralomra törekvő ellenzéki formáció legfőbb ideológiai célja az kellett legyen, hogy kicsavarja a Fidesz kezéből ‘56-ot. Az át- vagy újrakeretezés mindenképp sikerült. A tömegben sétálva már Magyar Péter beszéde előtt is ezt erősítette meg két fiatal megszólaló, Noémi és Árpád. Számukra különösen visszatetsző volt, hogy az elmúlt években a Fidesz kisajátította a forradalmat, és pozitívan számoltak be arról, ahogy a Tisza ‘56 emlékét kezeli.

„1956 mindenkié szerintem” – nyilatkozta Noémi.

A Tisza tehát sikerrel mutatott rá, hogy ‘56-ot elorozta a kormánypárt. De ennél azért jóval többet csinált: Magyar finom mozdulatokkal tolta el a forradalom értelmezését, de ezúttal már a Tiszának megfelelő irányba, amikor ‘56-ot nemzeti minimumként, hazafias tettként keretezte. Beszédében így ‘56 örököseivé a fideszesek helyett a tiszások váltak, azok, akik ideológiai meggyőződéseken átívelő szövetséget kötnek a nemzet jobbítására. Hogy ez mennyiben fedi ’56 valóságát, ugyancsak kétséges.

A Tisza integratív nemzetfogalma, amely szembeállítható a Fidesz egyre inkább kizáró nemzetfogalmával, szépen harmonizál ‘56 tiszás keretezésével. Magyar beszédében átmenet nélkül tudott váltani 1956 ünnepléséről a Tisza népfront-jellegének hangsúlyozására. Arról beszélt, hogy ‘56 szellemében a Tisza mindenkiért küzd, a bizonytalanokért, sőt a fideszesekért is, hisz mind egy nemzethez tartozunk. Ezzel szemben Orbán Viktor történelmi sérelmekről és kortársi árulókról beszélt. Míg a miniszterelnök a saját táborát igyekszik rendezni, Magyar Péter mindenkit beterelne a nemzeti (értsd: tiszás) sátorba. Mindkettejük ‘56-értelmezése politikai céljaik szerint bomlik ki.

Ami nem

‘56 sikeres átkeretezése mellett azért voltak olyan elemek is Magyar beszédében, amelyek kevésbé vetettek előnyös fényt a Tiszára. Ezek közül is kiemelkedik épp az, amivel Orbán Viktor maga is támadta a Tisza elnökét beszédében: Magyar újdonsült és kritikátlan nyugat- és EU-barátsága.

Korábban, az Európai Néppárthoz (European People’s Party, EPP) való csatlakozása előtt, Magyar egyik megkülönböztető jegye volt a magyar ellenzékhez képest, hogy kritikusan viszonyult az Európai Unióhoz. Azonban hamar meggondolta magát, idén ősszel már a brüsszeliták karzatáról, velük kórusban kritizálta Orbánt (a miniszterelnök ezt nem felejtette el élőzni saját Facebook-oldalán), és 23-ai beszédében is a nyugati integráció mellett tette le a garast.

Baka Zoltán, pétfürdői szobafestő-dekorátor, Tisza-szimpatizáns – vele már a széna téri beszédre várva elegyedtünk szóba – politikai hibának értékelte, hogy Magyar beült az EP-be, mert ezzel megszegte korábbi ígéretét. Baka szerint az ilyen hibákat kerülnie kéne a Tisza vezetőjének, ezzel együtt úgy látja, Magyar „nagyon jó úton halad”, és azt is reméli, hogy az EP-ben is képes lesz majd jobban képviselni a Magyarország érdekeit, mint Orbán.

Amikor megkérdeztük tőle, hogy melyek a legfontosabb fejlesztendő területek, első helyen a mezőgazdaságot jelölte meg:

„Olyan gazdák kapják az uniós támogatásokat, akik nem a hazai piacra termelnek vagy nem termelnek. Nem lehet hazait találni a boltokban”

– mutatott rá, hozzátéve, hogy ő bízik abban, hogy Magyar Péter rendberakja majd a gazdák támogatási rendszerét is.

Ebből a rövid interakcióból is látszik talán, hogy a Fidesz nem véletlenül kampányol euroszkepticizmussal évek óta, miközben persze a gazdaságszervezés szintjén továbbra is az uniós és hazai tőkés érdekeket szolgálja ki – például a nagygazdálkodók támogatásával. A magyar társadalom igazságérzetét a rendszerváltáskori külföldi tőkebeáramlástól kezdve az uniós források egyenlőtlen elosztásáig sok minden bánthatja, és ezekben az ügyekben nem csupán az aktuális magyar kormányokat tarthatjuk felelősnek. Könnyen csalódhat tehát Magyarban az, aki változást remél tőle, azt, hogy ő ne árusítsa ki a magyar gazdaságot és a magyar embereket. Egyelőre csupán Orbán hamisan csengő EU-kritikáját kritikátlanságra látszik felváltani a feltörekvő új erő. Ez pedig már a régi ellenzéktől is kevés volt.

A közvélemény-kutatások nyomorúsága

Bárki, akivel csak röviden szóba elegyedtünk (és eddig akár nem idéztük), hallott a tömegben a Partizán által megrendelt és október 23.-ra időzített közvélemény-kutatásról. Az eredmények szerint a Tisza párt a biztos szavazók körében hibahatáron belüli vezet a Fidesz előtt. Magyar végül csak utalásszinten említette, de ezzel együtt is kijelenthető: alapjaiban alakította a politikai napirendet a hír. Annak ellenére, hogy Róna Dánielnek, a 21 kutatóközpont vezetőjének, amikor az eredményeket magyarázta Partizán stúdiójában, minden második szava a „változhat” volt.

A dolog pikantériája, hogy hiába népszerűek, valójában nem sokat jelentenek a számok. Hisz még rengeteg idő van hátra a választásokig. Ráadásul még a legjobb szándék (és legbiztosabb módszertan) esetében sem tud független maradni egy ilyen felmérés, tekintve, hogy rengeteg különböző faktor torzíthatja mind a válaszadást, mind azok interpretációját. Az így megszülető eredmények aztán tovább torzítják magát a valóságot – például azáltal, hogy alakítják az aktorok és a szimpatizánsaik érzelmeit, viselkedését, cselekedeteit. Erre kiváló példa, hogy nem is olyan régen, három évvel ezelőtt, a kétharmados bukta előtt fél évvel (!) is volt, aki az ellenzék győzelmét mérte. Nem sokkal korábban pedig egy hipotetikus összefogás győzelmét jósolták közvélemény-kutatásokból. Épp ezekre a mérésékre alapult aztán az ellenzék elhibázott 2022-es választási stratégiája.

Ezúttal a Partizánon hozták nyilvánosságra a Magyar Péter sikerét igazoló felmérést. Épp ott, ahol Magyar Péter maga politikailag először feltűnt. Nem azt akarom sugallni, hogy Magyar és a Partizán (meg Brüsszel, a CIA és még ki tudja, ki) megegyeztek volna. Sokkal inkább arról van szó, hogy szenzációhajhász „tartalom”-gyártás akarva-akaratlanul ideális támasza tud lenni Magyar pillanatról-pillanatra élő politikai projektjének. És fordítva: hosszú távon éppen, hogy árthat Magyar Péternek az össznépi antiorbán sóhaj. Mert a nagy megnyugvás könnyen lehet, hogy demobilizálja Magyar táborát.

Érthető, hogy népszerűek ezek a tartalmak. A megfáradt magyar közvéleményben az értékpreferenciák helyébe réges-rég a nyerni akarás nyers vágya lépett. Szeretne végre picit mindenki változást, végre picit a nyerő oldalra kerülni. Lassan mindenki „taktikai szavazó”. De érdemes így nyerni? Lehet egyáltalán?