Csütörtök reggel lapunk elemzéssel jelentkezett Orbán Viktor és a TISZA megemlékezéseiről, és a közeljövőben riportokkal is jelentkezünk a turulvédő szélsőjobboldali csoportok, valamint az ellenzék új vezérének rendezvényeiről.
Az eseményekről szóló szöveges beszámolók mellett ugyanakkor a képek is rengeteget elmondanak a hangulatról – ezeket osztjuk most meg.
Azt, ahogyan fotóriportereink látták a szerdai megmozdulásokat.
Bár Orbán beszédére – szerencsére – nem jutottunk be, rajongóival találkoztunk
Voltak, akiket buszokkal hoztak,
más kitüntetéseit tette szemlére,
és még ha el is takarták néhány zászlóval, egy közúti forgalomra alkalmatlan Pobjedát is láttunk.
Magyar Péter budai sétára invitálta közönségét
A miniszterelnök rendezvényén nemigen, Magyarnál annál több EU-s zászlót lengetett a szél.
A hangulatot közös fáklyázással emelték a megjelentek,
többek között egy pórázos macska örömére.
A turult ezúttal sikerült megvédeni, az ölyvet annál kevésbé
A Mi Hazánk és kollégáik többek között „nemzeti rockra” buliztak
a XII. kerületi turul tövében.
A rendezvény keretében ágyút sütögettek,
a polgármestert szidták,
és kerecsensólyom helyett megröptettek egy ölyvet, akit bizonyára sikerült széttraumatizálni, de legalábbis igen zavartan viselkedett.
A Szikra szűk körben emlékezett Angyal István forradalmárra
Koszorúkkal és mécsesekkel tették tiszteletüket,
és mások mellett Jámbor András, a körzet országgyűlési képviselője is felszólalt.
Mi is megszerveztük a magunk programját
A Vörös Szittya Kollektíva és a Mérce közös ’56-os programja keretében Eörsi László történész beszélgetett volt kollégánkkal, Lehoczki Noémival.
Forradalom vagy ellenforradalom? Antikommunista népfelkelés, szocialista munkásforradalom vagy kommunista reformkísérlet? Mi volt valójában 1956?
Ezekre a kérdésekre keresték a választ rendezvényünkön, amiről hamarosan videofelvételt is közzéteszünk.
Képes összeállításunk mellett pedig melegen ajánljuk az idén, valamint az elmúlt években megjelent, témábavágó cikkeinket, amelyekből kiderül, hogy a kádárista és a jelenlegi központi narratívával szemben miért is volt 1956 szocialista forradalom.