Donald Tusk szombaton kijelentette, hogy a körvonalazódó új „migrációs stratégia” egyik elemét „a menedékjog ideiglenes területi felfüggesztése” fogja képezni Lengyelországban. A miniszterelnök sietősen hozzátette, hogy a szándéka végigviteléhez „Európa” beleegyezését is ki fogja csikarni.

Már amennyiben erre szükség mutatkozik.

Az elmúlt két napban ugyanis óriási felhördülést egyelőre nem okozott a tavaly októberi választásokon ugyan a Jog és Igazságosság (PiS) mögött végzett, de a jobbközép Polgári Platform (PO) által dominált Polgári Koalíció pártszövetség (KO) révén decemberben kormányt alakítani képes miniszterelnök megszólalása. Mivel a menekültügyre vonatkozó nemzetközi megállapodásokat alapjaiban megkérdőjelező intézkedés bejelentése egybeesett azokkal a hírekkel, miszerint a horvátországi határőrök fölgyújtották a menedékkérők holmijait, az útleveleiket, a telefonjaikat, Olaszország pedig nagy csinnadrattával nyitotta meg Albániában azt a két, katonák által épített és fegyveresekkel őrzött tábort, ahol a menedékkérelmük elbírálására várakozó emberek raboskodnak – ezekből a más-más hátterű, ám egy irányba mutató hírekből képet alkothatunk arról az

Európáról, amelynek az ábrázatát – függetlenül a kormányon lévő pártok világnézetétől – immár a szélsőjobboldal alakítja.

Ugyanaz

Kétségkívül a németországi határellenőrzések visszaállítása nem volt eredője az új, teljességében kedden ismertté váló lengyelországi migrációs stratégiának, de vitathatatlanul megágyazott neki. Donald Tusk egy hónappal ezelőtt még hevesen ellenezte, amikor a németországi szociáldemokrata vezetésű kormány az „illegális migrációra” hivatkozva, több, „iszlamistának” titulált merényletet követően helyszíni ellenőrzéseket vezetett be a határszélein. A miniszterelnök akkor arról beszélt, hogy a nyugati szomszéd „egyoldalúan”, „előzetes egyeztetés nélkül”„a schengeni megállapodás felfüggesztését” hajtotta végre, s Lengyelország ezt „elfogadhatatlannak” tartja. Bartłomiej Sienkiewicz, Tusk uniós küldöttje még élesebben fogalmazott, amikor kijelentette, „Az »Ami jó Németországnak, az jó Európának« elv már régóta nem érvényes. Óva intek a nemzeti egoizmustól… Az Európai Parlamentben egyre inkább azt kérdezzük magunktól: Ki lopta el Németországot Európától?”

Az azonban nyilvánvaló volt, hogy Tusk nem a bevándorlók egzecíroztatása ellen emelte fel a szavát, amivel – elvileg – a német kormány a kelet-németországi tartományokban esedékes szavazások előtt a menekültellenes AfD vitorlájából kívánta kifogni a szelet – ma már tudjuk, sikertelenül. Hiszen a baloldali agrárius mozgalomtól a liberális zöldeken át a jobbközép Polgári Platformig egyesítő koalíció lényegében ugyanolyan ellenséges volt a zömmel Oroszországon keresztül érkező, Fehéroroszországban felgyülemlett menedékkérőkkel szemben, mint a jobboldali PiS, amely a bevándorlást osztálykérdésből sikeresen alakította át nemzetbiztonsági-etnikai problémává.

Más

A tavaly októberi választások alkalmával megtartott négy kérdéses, köztük a bevándorlásra is összpontosító referendum alkalmával míg a kormányzó PiS – külföldi példák alapján – a bevándorlás „veszélyeivel” riogatott a Lampedusa szigetén kikötött menekültekkel és a párizsi külvárosok lakóival példálózva, Tusk stratégiája arra épült, hogy bebizonyítsa, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök és Jarosław Kaczyński miniszterelnök-helyettes megtévesztik az embereket. Miközben arról biztosítják a közvéleményt, hogy megvédik Lengyelországot a „muszlim migránsoktól”, csendben engedélyt adnak nekik az érkezésre, így az Európai Tanács volt elnöke.

Mivel az ellenzéki pártok végül bojkottálták a népszavazást, a választóknak pedig csak a bő negyven százaléka vett rajta részt, a referendum érvénytelenül zárult. Ám vélhető volt, hogy az Európai Unió új menekültstratégiájának részét képező relokációs politikát az ellenzéki pártok konzervatívabb frakciói ugyanúgy ellenzik, a fehérorosz határon magasodó 5,5 méteres fal megmaradását pedig ugyanúgy támogatják, mint a népszavazással plusz szavazatokra szert tenni kívánó PiS. Ez annak ellenére is így volt, hogy a menekültek érkezése miatt (a sokszori megszorításos politikák miatt) jelentős ellátási nehézségekkel küzdő államokat tehermentesíteni igyekvő uniós stratégia valójában éppen Lengyelországnak kedvez, amely az ukrajnai háború eszkalációja óta 15,4 millió ukrán menekültet fogadott be rövidebb-hosszabb időre.

Ugyanúgy

A decemberi kormányalakítást követően csakhamar bebizonyosodott, hogy a menekültpolitika, amely az emberek visszatoloncolására épül, némely kósza ígéret dacára semmit nem fog változni, s továbbra is főként a közép-ázsiai, afganisztáni, szíriai és kurd, és a Fehéroroszország érintésével Afrikából származó, azaz nem fehér menedékkérőket sújtja. Hiába, hogy a 2021-es „határkrízis” kitörése óta legkevesebb 50 életet követelt a Białowieża erdő, az agresszív és törvénytelen visszatoloncolások a senki földjére töretlenül folytatódtak.

A Grupa Granica (Határcsoport) civil szervezet számításai szerint az új lengyel kormány hatalomra kerülése óta több mint 4 ezer visszatoloncolásért felelős. Az oknyomozó újságírókat foglalkoztató BIRN idén májusban és október elején olyan esetekről is beszámolt, amikor a lengyel határőrség magatehetetlen, eszméleten kívüli embereket lökött át a határ túloldalára. A riport megállapítása szerint bár a határszakaszon történtek immár nem kerülnek be a világsajtó hírforgásába, a „patrióta csapatok” masírozása, a kitoloncolások, a kegyetlenkedések folytatódnak.

Azok a remények, miszerint Lengyelország menekültpolitikája változik, gyorsan kútba estek. A felismerés nagyjából éppen akkor születhetett meg, amikor bebizonyosodott, a kormánypártok a drákói szigorúságú, hónapokig tartó tüntetéssorozatot maga után vonó abortusztörvényt sem fogják módosítani, az ehelyett eszközölt átmeneti intézkedések pedig elégtelenek. Bár Tusk miniszterelnök Maciej Duszczykot, egy migrációra szakosodott akadémikust nevezte ki a migrációs ügyekért felelős belügyminiszter-helyettesi posztra, a kormányzat éppen csak a PiS által 2021-ben elfogadott úgynevezett határrendészeti rendeletet nem oldotta fel, amely – nem mellesleg alkotmányellenesen – legalizálta a visszatoloncolásokat, és olyan menekültközpontokat teremtett, amelyekben száz számra éheztek gyermekek és nők.

Másként

Kétségtelen, hogy az Európai Unió tavaly ismertetett „migrációs reformja”, kiegészülve a többek közt Egyiptommal és Tunéziával kötött elvtelen alkukkal, nem volt képes visszatartani az uniós tagállamokat. Az a legkevesebb, hogy jobb menekültügyi szabályozásra van szükség, a lengyelországi példa is jól mutatja.

Most még nem tudjuk, hogy a tervek szerint teljes terjedelmében kedden ismertetendő „migrációs stratégia” megáll-e ott, hogy a menedékjog felrúgásával vélhetőleg megsérti az 1951-es  genfi egyezményt, más ENSZ- és számos uniós szerződést –, vagy még tovább merészkedik az ingatag emberi jogok lerombolásában.

Nem kellett ehhez Kaczyński, elég volt hozzá Tusk.