Szűkszavú közlemények tudatják, hogy Anura Kumara Disszanajake, a Nemzeti Népi Hatalom (Jathika Jana Balawegaya, NPP) koalíció jelöltje nyerte meg a Srí Lanka-i elnökválasztást. Ám válogassunk a nemzetközi lapok, vagy politikai oldaltól függetlenül a magyarországi sajtó kínálatából – utóbbiak szinte egyként a Magyar Távirati Iroda hírét közölték újra –, különösebb magyarázat nélkül majdnem minden újság fontosnak tartotta már a címben jelezni, „marxista” vagy „neomarxista” elnökjelölt nyerte a szigetországi voksolást.

A gesztusban csalhatatlanul az „egzotikumra” való rácsodálkozás lepleződik le. Fura, ismeretlen állam ez az Indiai-óceán északi részén fekvő szigetország – sugalmazza a különlegességre szomjazó ész –, amely – mint azt némely lapok a hírátvétel végén megjegyzik – „a gazdasági bizonytalanságokra”, a „nehézségekkel teli utóbbi évekre” válaszul nyúlt a kétségbeesett döntéshez, hogy „marxistát”, „neomarxista populistát” válasszon elnökül.

A válság eredőjéről azonban csak kevesen szólnak, s még kevesebben arról, hogy

a véleményezésekkel szemben nem a forradalmi marxizmus tért vissza a 22 milliós szigetállamban.

Az ország gazdaságára döntő befolyással bíró Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), a külföldi finanszírozóknak, a Kínával szembeni háborúskodásban nemzetközi társakat kereső országoknak – s nem utolszor a srí lanka-i burzsoáziának („elitnek”) a jelek szerint, melyeket ebben az írásban összegyűjteni szándékozunk – nem kell aggódnia.

Különös pillanatok

Annyi bizonyos, hogy a Nemzeti Népi Hatalom koalícióhoz tartozó Népi Felszabadító Front (Janatha Vimukthi Peramuna, JVP) vezetőjének győzelme eddig szokatlan pillanatot jelöl az egykori kommunista párt és az India partjainál fekvő állam életében egyaránt.

A 150 évig brit uralom alatt senyvedő, a függetlenségét 1948-ban kivívó, de a brit domíniumból csak 1972-ben szabadult köztársaságban a mostani, kilencedik elnökválasztás furcsa eredményt hozott. Egyik jelöltnek sem sikerült abszolút többséget szereznie, így csak a második szavazatszámláló körben derült ki a győztes személye, aki azonban nem az ország függetlenedése óta az ország politikai életét domináló két pártból érkezett.

Az utóbbi hat évben ugyanis mind a jobbközép Egyesült Nemzeti Párt (Eksath Jāthika Pakshaya, UNP) mind pedig a Srí Lanka-i Szabadságpárt (Srī Laṁkā Nidahas Pakṣaya, SLNP) felbomlott, régi formáját teljesen elveszítette. Így nem véletlen, hogy a Nemzeti Párt által támogatott, a 2022-es tüntetések során a Srí Lankából elmenekült Gotabaya Rajapaksa elnök (2019-2022) után az államfői tisztséget betöltő, de a mostani választáson függetlenként induló Ranil Wickremesinghe csak a harmadik lett, a Szabadságpártot felváltó Népfront (Śrī Laṃkā Podujana Peramuna, SLPP) hátszelével induló Namal Rajapaksa, Mahinda Rajapaksa volt elnök (2005-2015) és miniszterelnök fia, a már említett Gotabaya Rajapaksa unokaöccse pedig a negyedik.

Az 1978-as alkotmány után elnöki rendszerré váló Srí Lanka számára tehát újdonságnak hathat, hogy az elnökválasztás második fordulójába a 2020 óta a parlamenti ellenzék magvát adó, több politikai nézetet magába sűrítő, a Néppártból kiszakadtakat összefogó Samagi Jana Balawegaya (SJB) párt vezetője, Sajith Premadasa, Ranasinghe Premadasa (1989-1993) elnök fia és a végül befutó Anura Kumara Disszanajake került. Ám korai ítéletünkkel ne essünk tévedésbe!

A fönti leírásunkból már kitetszik, hogy Disszanajake kihívói régi, a szigetország történetében meghatározó famíliák tagjai és örökösei. Ám ebből még elhamarkodott lenne levonni azt a következtetést, hogy a Szabadságpárt ellen 1971-ben, a Nemzeti Párt ellen 1987 és 1989 közt fegyveres ellenállást folytató, Népi Felszabadító Front és a jelöltje, Anura Kumara Disszanajake mára nem tagozódott volna be a nemzeti burzsoáziába. Annak ellenére sem, hogy a fegyvereket parlamenti szavazógombokra cserélő pártjának és neki eddig jelentős eredményeket nem sikerült elérnie. Hogy ez másként legyen, ahhoz kellett az IMF is.

Minden más lesz, hogy ugyanaz maradjon

A WSWS híroldal, amely részletes elemzést közölt a választásokról, kiemeli, hogy az NPP koalíció és a JVP szavazatainak növekedése (öt év alatt 3-ról százalékos támogatottságról most 42 százalékra sikerült erősödniük) két, egymással összefüggő folyamat eredménye.

Egyfelől a lakosság dühét és az elkeseredettségét kell számba vennünk a gazdasági és szociális válság miatt (az ENSZ kimutatása szerint minden negyedik ember számára bizonytalan, lesz-e másnap betevő falatja), másrészt pedig azt, hogy a JVP/NPP jelentős támogatásra tett szert az uralkodó osztály egyes részein belül, ami révén a koalíció képes lehet a 2022-es felkelés (ismert nevén: Aragalaya, a „küzdelem”) utóhatásainak csillapítására, az esetleges forradalmi hevület lelohasztására. A brit lap szerint Disszanajake az elitellenes érzületeket sikeresen csatornázta be, az embereknek ugyanis elegük lett az országot eladósító politikusokból és politikai dinasztiákból, a Rajapaksékból és a Premadasákból, s a kapitalizmus emlegetése által, a szociális problémák hangsúlyozásával alternatívát látszott képezni.

Ám a megszorítások végéről szóló ígéret, a tömegek szenvedésének enyhítéséről szóló szólamok hamis ígéretek – mint a BBC írja – a „szegények ügyvédje” részéről. A WSWS rámutat, hogy a JVP/NPP valójában ragaszkodik ahhoz, hogy az IMF megszorító programját véghez vigye, csak éppen új feltételeket kialkudva. Az NPP üzleti fóruma által szeptember 4-én összehívott gyárosok és üzletemberek találkozóján Disszanajake arra tett ígéretet, hogy megvédi a helyi és külföldi befektetők profitérdekeit, egyben elmondta, hogy a 3 milliárd dolláros mentőcsomagért előírt IMF-es programot végrehajtja. Holott ez az állami tulajdonban lévő vállalatok kiárusítását jelenti, az ukrajnai háború gerjesztette infláció továbbéléstt vonja maga után, félmillió munkahely elvesztését okozhatja, továbbá pedig a közszolgáltatások leépülésének nyithat utat.

Az 1966-ban a maoizmus, a castroizmus és az antiimperializmus, a Srí Lanka legnagyobb etnikumát képező szingalézek küzdelmét magára vállaló felfogás alapján alakult JVP ma már kötetlen tárgyalásokat folytat Julie Chung amerikai nagykövettel, aki eltökélten Srí Lankát is az USA szövetségesének akarja tudni a Kínával szembeni kereskedelmi háborúban (a nagykövet gratulált is a voksolás eredményéhez), az 55 éves Disszanajake elnök pedig örömmel fogadja a szélsőjobboldali Narendra Modi indiai elnök gratulációit.

A WSWS arra is emlékeztet, hogy a JVP csak a forradalmi szerepét tagadta meg, az átgondolatlan felkelésein túl, melyek során szingaléz fiatalok ezrei haltak meg, a szingaléz sovinizmusból nem engedett. A sziget északi részén élő tamil és muszlim kisebbség kifejezetten ellenséges vele szemben. Érthető: a JVP a szeparatista Tamil Ílam Felszabadító Tigrisei (LTTE) elleni 26 évig tartó háború legnagyobb támogatója volt, s hallgatott arról, amikor 2009-ben a sziget északi részén de facto létező Tamil Ílam állam megsemmisítése során tamil civilek ezreit gyilkolta meg a hadsereg.

A hivatalba lépésére készülve Disszanajake vasárnap jelezte, hogy rövidesen feloszlatja a parlamentet, és parlamenti választásokat tart, mivel „mandátummal rendelkező” kormányt akar. A mögötte álló koalíciónak ugyanis a 225 fős parlamentben csak három szék jutott a 2022-es választásokon. Ebben Dines Gunavardena miniszterelnök (SLPP), aki hétfőn a választási eredményekkel szembesülve lemondott, nem is fogja megakadályozni. Kérdés, hogy az új kormány nem arra kell-e elsősorban, hogy az IMF diktálta programot végrehajtsa?

A nagy hazugság

Ahilan Kadirgamar és Devaka Gunawardena 2023 februárjában a Himál magazinban hosszú elemzést szenteltek annak a kérdésnek, hogy az IMF-hitel miként tette tönkre Srí Lankát. Bár az 1978-as gazdasági nyitás után a szigetállam a neoliberális gazdaságpolitika egyik magasztalt példája volt, csakhamar bebizonyosodott, hogy a hitelekre épülő, az állami ellátórendszert felszámoló politika a kapitalizmus legkeményebb leckéjét fogja adni.

Így volt ez a tamilokkal szembeni leszámolást követően is, amikor 2009-ben Srí Lanka 2,6 milliárd USD összegű készenléti hitelkeretet kapott az IMF-től. Ez a hitelkeret nem másnak, mint a spekulatív külföldi tőkének ágyazott meg, s csak látszólagos fellendülést okozott. A szerzőpáros szerint azonban a városszépítésbe és a „szükségtelenül nagy” infrastrukturális projektekbe történő spekulatív befektetések okozta GDP-növekedés elringatta az elitet. Kisvártatva a szigetország, mely a turizmus fellendülésében és a ruhaipar felvirágzásában reménykedett, fizetési mérlegproblémákkal szembesült, ami miatt 2016 júniusában az IMF 1,5 milliárd USD összegű hitelére kényszerült. S bár világos lehetett, hogy a hiány akkora, melyet a turizmus képtelen pótolni, a külföldön dolgozók hazautalása nem foltozhatja be, az izzasztóműhelyekben robotoló munkások kizsákmányolásából hosszabb távon egy gazdaság nem élősködhet, a koronavírus-járványba óriási államháztartási hiánnyal, külföldi eladósodottsággal vágott bele az ország.

Az a konszenzus, hogy Srí Lanka fejlődéséhez kívülről kell importálni a gazdasági jövőképet, jelesül olyan jövőképet, melyet – mint a szerzők fogalmaznak – „egyértelműen a globális tőke érdekei alakítottak”, a neoliberalizmussal szemben pedig minden más alternatív út pedig elvetendő, általános elszegényedéshez, gyógyszer- és üzemanyaghiányhoz és politikai bizonytalansághoz vezetett.

Ebből nőtt ki aztán az a sztrájkhullám, amely a regnáló elnök menekülése után sem csillapodott, új választás kiírását, majd pedig 2023 folyamán újabb tiltakozásokat eredményezett (ezekről itt írtunk).

A srí lanka-i burzsoázia Ranil Wickremesinghe azonban úgy látta, hogy az elszabaduló inflációt és a pénzszűkét csak az újabb IMF-hitellel lehet gyógyítani. A 2023 márciusában megkötött megállapodás szerint a szigetország több részletben, az előírt IMF-programot teljesítve juthat hozzá az összeghez. Idén júniusban már egymilliárd dollárt hívott le a kormányzat, s cserébe drasztikusan leértékelte a rúpiát, megemelte a kamatlábakat, melynek betudhatóan az ország fővárosában, Colombóban és a nagyobb városokban leálltak az építkezések, és általános állami költségcsökkentést hajtott végre.

A szerzőpáros nem kertel, amikor arra a megállapításra jutnak: Srí Lanka egy nagy hazugságnak volt kitéve: az IMF megoldásának! Ez az a „megoldás”, amelyre most egy újabb „megoldást” ígért az NPP/JVP, csak hogy minden maradjon a régiben.