Végtelenül kiábrándító reakciókat adtak a Partizán műsorában ellenzéki polgármesterek arra a hírre, hogy Soproni Tamás 2026-tól betiltaná az Airbnb-típusú lakáskiadást Terézvárosban. Mint ismeretes, a terézvárosiak véleményének kikérése után a momentumos polgármester eldöntötte, hogy a következő, október végi testületi ülésen felterjeszti azt a határozatot, aminek alapján a rövidtávú lakáskiadás jelentősen visszaszorulhat a belvárosban, mintegy 2200 lakás visszatérésével. A Partizán adásában a meghívott polgármesterek – Őrsi Gergely, Niedermüller Péter, Pikó András és Baranyi Krisztina – leginkább arról beszélgettek, hogy más-más okokból, de ők maguk nem terveznek hasonlóan drasztikus lépést, tehát nem tiltanák ki az Airbnb-ket.

Őrsi Gergely kivételével minden megszólaló érvelésében megjelent, hogy a rövidtávú lakáskiadás betiltása önmagában nem oldja meg a fővárosi belső kerületek, illetve a tágabb városi társadalom problémáit, vagyis főként a régi lakosok életszínvonalának romlása miatti elnéptelenedést és a lakhatási válságot. Baranyi Krisztinán kívül a többi beszélgető ennél nem ment tovább, alapvetően csak erősen szkeptikusnak mutatkozott az Airbnb-k betiltásának politikájával kapcsolatban.

A kilencedik kerület polgármestere azonban kifejezetten ellenségesen viszonyult a gondolathoz. Baranyi érvelése lényegében a minimális beavatkozás elve mentén épült fel, azt jelölve meg megfelelő lakáspiaci politikának. Szerinte például a sok kerületben érvényes jelenlegi szabályozás lényegi eleme elegendő, vagyis az, hogy a társasházak maguk dönthetik el, hogy megengedik-e az épületben (újabb) lakáshotel kialakítását. Ezt körülbelül egy perccel azután hozta fel, miután elhangzott, hogy sok helyen épp az volt a probléma, hogy a lakáshotel-tulajdonosok 50 százalék plusz egy helyet szereztek a lakógyűlésekben, ezzel utat nyerve a maguk diktálta szabályozásokhoz.

„Szerintem az ilyen strict, minden átmenet nélküli tiltás nem szokott célt érni, hanem nagyon nagy ellenállást vált ki”

– hangzott el a ferencvárosi polgármestertől érvelésének alapállítása nem sokkal később.

A kijelentést Baranyi arra tekintet nélkül tette, hogy éppen egy nappal az adás előtt derült ki, hogy azoknak a terézvárosiaknak a többsége, akik érdeklődnek a probléma iránt, a strict tiltás mellett szavazott. Az ellenérzés meglétét nem vonom kétségbe, valóban szült olyat a mostani kampány – az Airbnb-lobbi a szavazók megtévesztésétől sem riadt vissza, annyira nagyon nagy volt az ellenállásuk a tiltással szemben. Kérdés, hogy ez önmagában jó ellenérv-e egy olyan iparág betiltására, ami jelentős társadalmi károkat okoz? Mert persze a másik serpenyőben ott vannak a belváros lassan élhetetlen körülményei, a lakásárak döbbenetes emelkedése, a meredeken növekvő áraktól külső városrészekre szorulók, a helyi közösség szöveteinek felbomlása, és a turisták szórakoztatására átalakuló városkép, hogy csak néhányat említsünk.

„Nagyon sok kisember a nagymamától örökölt lakását hasznosítja olyan módon, hogy még más embereknek is munkalehetőséget biztosít”

– hangzott a következő ellenérv.

Ez amúgy nem különösebben új érv, elhangzott az Airbnb-lobbi képviselőitől is (akik lobbitevékenységük során előszeretettel használták magukra a „szakértő” megjelölést).

Ezzel az érveléssel még mindig ugyanaz a baj, mint amikor az Airbnb-lobbisták szájából hallottuk. Ha például egy káros üzem munkalehetőséget biztosít ugyan sokaknak, a társadalmi kár, amit okoz, messze felülmúlja ezt a mérsékelt pozitív externáliát, még akkor is, ha a bérmunkát bármennyire is elfogadhatónak tartjuk (mi nem). Emellett tény az is, hogy

az Airbnb-típusú vállalkozások által nyújtott munkalehetőségek szinte kivétel nélkül rossz minőségűek:

általában részmunkaidőben, szürkén vagy feketén dolgoztatott emberekről beszélünk, akiket semennyire sem véd a munkajognak az a csonkja sem, amit hagyott belőle a jelenlegi rezsim. Ezeket a munkákat így javarészt kiszolgáltatott személyek, bevándorlók, gyereket egyedül nevelő szülők, nyugdíjasok, diákok végzik. Nekik kérdéses minőségű munkákat „adni” nem jótékony, hanem a helyzetük rontása, de legalábbis visszatartásuk egy méltóbb élettől. Ráadásul az érvelés kísértetiesen hasonlít a kormány akkugyárak melletti érveléséhez: valóban „teremt” munkahelyeket helyben, viszont súlyosan káros a működése.

A „kisember” sanyarú sorsán való aggódás pedig szintén zátonyra fut, ha arra gondol az ember, hogy a még mindig csillagászati árakon kiadható (egy átlagos budapesti albérletért 270 ezer forint bérleti díjat kérnek manapság, a belvárosban ennél is többet) lakásokból hosszú távú kiadás esetén is igen tisztes pénzeket lehet kaszálni. És gyorsan tegyük is hozzá, hogy természetesen nem a nagymamától örökölt lakásokat a közvetlen megélhetésükért kiadók vannak többségben ezen a piacon (sem).

A vita során Őrsi Gergely volt az egyetlen, aki külön hangsúlyozta azt, ami a napnál is világosabb kellett volna legyen ebben a kérdésben. Jelesül azt, hogy

a rövidtávú lakáskiadás igenis része a problémának, és érdemes lenne akként is kezelni.

A többi polgármesterrel ellentétben, akik a kijelentés első felével még csak-csak egyetértettek, de azzal, hogy egy részprobléma is kezelendő, és helyes, ha valaki legalább hozzányúl, már egyáltalán nem. Értelemszerűnek tűnik számomra, hogy ha egy lakásban hatalmas a felfordulás, akkor nem támadok neki, vagy legalábbis nem finnyáskodom azon, ha valaki legalább felsöpör, pusztán azért, mert egyéb megoldásokat is be kell vetni a rendetlenség felszámolásához. Ez is igaz, és nem tudok olyanról, aki szerint az albérletárak lehetetlenül magas mivoltát, a belváros elnéptelenedését, vagy azt a nyomasztó problémát, hogy egyszerűen nincs elegendő lakás, pusztán csak az Airbnb-k nyakába varrná. De ettől még a problémáknak része, és ha valaki abból az irányból lát neki a feladathoz, akkor nincs értelme finnyáskodni.

Baranyi Krisztina érvelésének lényege végső soron az, hogy a szabad piac majd úgyis kiegyenlíti önmagát, de legalábbis annyira, hogy a politikai vezetőknek csak apró, humanitárius beavatkozásokra legyen szüksége a jól működő kerületi társadalmakhoz. Ez az elképzelés viszont igen látványosan megbukott az elmúlt évtizedekben. A magántulajdon korlátlansága volt éppen az, ami a fentebb vázolt módon méltányos emberi életre alkalmatlan városrészek szaporodásához vezetett el.

A minimális/részleges beavatkozás lehetetlenségét jól mutatja Niedermüller Péter hozzászólása is, aki arról beszél egy ponton, hogy az állam az Airbnb-k korlátozásának jogkörét úgy testálta rá a kerületekre, hogy nem adott hozzá megfelelő eszközt. Vagyis hiába határozza meg az önkormányzat n napban a rövidtávú lakáskiadást évente (ami a teljes tiltás és a semmittevés melletti egyetlen út), egyszerűen képtelen lesz saját erőforrásból ellenőrizni azt, hogy az (n+1). napon nem lakik-e ott turista. Arra pedig kevéssé számíthatunk, hogy az állam jelentős plusz forrásokat bocsásson az önkormányzatok rendelkezésre. Ebből a szempontból is logikus tehát a tiltás, hiszen semmilyen egyéb szabályozást nem tud érvényesíteni semelyik önkormányzat sem. A megoldás felé vezető út lokálisan természetesen továbbra is a bérlakásprogram, a kollégium- és méltó lakhatást biztosító munkásszálló-építés, a turizmus szabályozása.

És a rövidtávú lakáskiadás kivezetése.