2024. május 23-án a boszniai Banja Lukában talán végső megerősítést kapott az Európai Unió államai 21. századi gazdaságpolitikájának alapvonása. Míg a közvélemény arra figyelt, hogy az 1995-ös srebrenicai etnikai tisztogatás az Egyesült Nemzetek Szervezetében (ENSZ) „népirtás” megjelöléssel nemzetközi emléknapot kap-e, a Boszniai Szerb Köztársaság parlamentje csendesen engedélyezte a lítium kitermelését a Majevica-hegy lankáin fekvő Lopare községben.

De hogy megértsük a történés jelentőségét, lépjünk hátra a történetben pár millió évet – azaz tekintetünket fordítsuk a mezozoikum felé, hogy aztán visszatérjünk a nem annyira dicsőséges jelenbe.

A kapitalizmus régi iskolája

Meglehetős változások estek a manapság Balkán-félszigetnek nevezett területen 50-100 millió esztendővel ezelőtt, amikor óriási tömegek egymásra torlódásából, s ennek folytán egyes részek lesüllyedéséből, más részek kitüremkedése által kialakult – nagyjából az Alpokkal és a Kárpátokkal egyidőben – a Dinári-hegység. Óriási karsztok uralják azóta a tájat, melyek mészköves vonulatai egyfelől az Adriai-tengerbe szakadnak, másfelől pedig északról a Száva és Duna, keletről pedig a Morava folyása vájta völgyekbe futnak.

Ennek az öreg hegységnek is van azonban egy még idősebb része, amely 50-60 kilométeren keresztül húzódik, s mintegy 25 kilométeres szélességben terpeszkedik el a mai Boszniai Köztársaság területén: a Majevica-hegyről és a lankáiról van szó.

Kétségkívül ez az igen nehezen megközelíthető, szerény megélhetést kínáló terület, amint a Majevicához közeli, de immár Szerbiában található Iverak-hegy és a lábánál fekvő Jadar-völgy is elkerüli a figyelmünket, ha a föld kincseit kizsákmányolni kívánó nemzetközi cégek tevékenysége az ércekben gazdag területet nem teszi a világpolitikai játszmák és összeütközések egyik legfőbb színhelyévé.

Mint hegykoszorúban a magaslatok, úgy ad találkát egymásnak ezen a pár száz négyzetkilométeren a kapitalizmus számos antagonizmusa.

A figyelmesebbek a Kínával szemben vívott kereskedelmi háború új fejezetét találják itt, meglelik az Európai Unió ellentmondásoktól terhes törekvését a „zöld átállásra”, láthatják a nyugati országok ügyeskedését és dominanciaharcát a posztjugoszláv térségben, kifülelhetik a „Balkánnal” szembeni régi lenézést, és leckét kapnak a földet kizsákmányolni kész kapitalizmus mechanizmusaiból.

Előző írásunkban mindezzel kapcsolatban már szóltunk. Akkor a szerbiai lítiumbányászat elleni küzdelemről írtunk, amely bár 2022-ben győzni látszott, most már, hogy a Jadar-projektumot nyugat-európai ösztönzésre leporolták, tudjuk, csak csatát nyert. Kutatók meglátásaira támaszkodva beszámoltunk arról, hogy bár a lítium fénye megkopott, a kibányászása pedig nagyon veszélyes, a Rio Tinto brit-auszutrál vállalat vélhetőleg a projektumba beleölt hatalmas összegek miatt nem áll el a kitermeléstől. Eközben bár a kormány mást ígért, Szerbia lakossága a bányák újranyitása után sem él jobban, a külföldi cégeket ingyenes földterülettel, fizetett munkaerővel és külön adományokkal az országba csalogató gazdaságpolitika pedig látványos kudarcot vallott.

Sok minden összegződik tehát a „fehér arany”-ban. Aki tájékozódni akar, a kapitalizmus dinamikáját és a geopolitikai küzdelmeket egyként figyelembe kell vegye.

A Lopare-projektum

A Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság (Republika Srpska) területének keleti határában található Lopare környékén a 2000-es évek elején kezdtek el először nyersanyagok után kutatni, írja átfogó riportjában az Átlátszó Vajdaság oknyomozó oldal. A délszláv háborúkat lezáró 1995-ös daytoni békeszerződés után létrehozott entitás, amely félkörszerűen Bosznia keleti részét öleli fel, két sikertelen próbálkozás után az ásványkincsek utáni kutatást 2018-ban külföldi kézre adta. Eztán már a Svájcban bejegyzett Arcore AG vállalat a Horvátországban és a Boszniában bejegyzett leányvállalatain keresztül gyorsan sikerrel járt. A Gerila.info oldal négy részes cikksorozatából azonban kiderül, hogy a vállalkozás meglehetősen kétes üzletemberek gyülekezete. Felvetődött, hogy a céghálózatot Andrej Rautner szlovén üzletember birtokolja, a leányvállalatok révén pedig az Arcore köréhez tartozik többek közt Bosznia-Hercegovina legnagyobb biztonsági cégének vezetője, Bosznia egykori rendőrminisztere és több más boszniai és horvát politikus is.

Mindenesetre csak néhány hónappal azután, hogy a szomszédos Szerbiában a brit-ausztrál Rio Tinto vállalat Jadar-projektje a heves tiltakozások miatt lekerült a napirendről, az Arcore 2023 novemberében közzétette a tanulmányát, miszerint Lapore alatt a föld hozzávetőlegesen 2,4 millió tonna lítium-karbonátot (ebből másfél millió tonna lítiumot) és körülbelül 33,1 millió tonna bórsavat rejt egyéb ritkafémek és ásványi anyagok (pl. magnézium) mellett. A nagyságrend érzékeltetése kedvéért érdemes felidézni, hogy 2022-ben befutotta a világot a hír, miszerint 170 ezer tonna lítiumot rejtő bányára bukkantak Ausztráliában. (Azonban a szerbiai projektum nagyságrendekkel nagyobb, a Rio Tinto 158 millió tonna lítiumra számíthat.)

Nyilvánvalóan a számolgatások is megindultak, Milorad Dodik, a Republika Srpska elnöke ügy becsülte, az ásványkincsek értéke elérheti a 15 milliárd eurót is.

Nem véletlen, hogy ez az akkumulátorgyárakat magához édesgető Magyarország érdeklődését is felkelthette.

Legalábbis Dodik és Orbán Viktor miniszterelnök közeledése mögött ezt sejti az Átlátszó Vajdaság és a Telex is.

A Szabad Európa Rádió szerbhorvát nyelvű honlapján megjelent riport szerint a nagy garral bejelentett hír azonnal félelmet keltett a 15 ezer főt számláló Lapore községben. A helyiek a földjeikért, gyümölcsöseikért és legelőikért aggódtak, a környezetvédők pedig továbbá a helységen átcsörgedező Gnjica és Labuđanka folyókért. A már hivatkozott Átlátszó Vajdaság arról ír, hogy mivel a kálium, nátrium, a bór és a lítium kinyerésére nincsen biztonságos technológia, mind a Száva, mind a Drina vízgyűjtő területe veszélybe kerülhet, ha a bányászat a mostani tervek szerint 2026-ban megkezdődik.

A helyi polgármester ezért a tanulmány napvilágra kerülésétől kezdve arról szólt, hogy népszavazásnak kell döntenie arról, hogy a svájci cég a Rock Tech Lithiummal partnerségben (amely pedig a Mercedes-Benz Group AG-vel szerződött) bányát nyithat, vagy sem. Amikor a referendumra egyre kisebb esély látszott, Rado Savić polgármester előbb a miniszterelnökhöz, majd a Banja Lukában székelő parlamenthez fordult indítvánnyal. A bányászat megtiltását célzó kezdeményezéshez a polgármester csatolta annak a közel négyezer embernek az aláírását, akik a Laporeben megtartott, a bányanyitás elleni tüntetésen vettek részt.

Ez volt az az indítvány, melyet a kormánypárt tartózkodásával május 23-án a parlament szép csendesen elvetett.

Téves perspektíva

A bányászat kritikusai, aktivisták, természetvédők és tudósok arra figyelmeztetnek, hogy aki azzal kíván foglalkozni, hogy a félperifériás balkáni országokat miként fosztják meg kincseiktől, az a profitéhség mellett vegye számba a tehetős nyugat-európai államok törekvését is, hogy legfájdalommentesebben éljék át az energiaátmenetet. Az Európai Unió kétségkívül meg kíván szabadulni az oroszországi földgáztól, egyben pedig a kínai akkumulátorgyártással is fel kívánja venni a küzdelmet, miközben az ún. „zöld átmenet” a klímaválság elleni harc legfőbb eszközévé vált.

„A lítium hamarosan még fontosabb lesz, mint az olaj és a gáz”, emlékezhetünk még Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetőjének az Unió helyzetéről szóló 2022. szeptemberi beszédére. S ha az Európai Unió 2025-re csakugyan 80%-ban európai forrásokból kívánja fedezni a kontinens lítiumigényét, úgy a boszniai és a szerbiai lítiumbányászat megkezdése első rendű cél.

Nina Djukanović kutató a LeftEast magazinban megjelent írásában azonban arra figyelmeztet bennünket, hogy bár a lítiumot valamiféle csodaszernek állítják be, a perspektívánk téves. A lítium az éghajlatváltozással szembeni küzdelem növekedésre alapozó megoldásainak szimbóluma, amiben a technológiai megoldások, nem pedig a méltányosabb és igazságosabb strukturális változások kapják az elsődleges szerepet.

Az Oxfordi Egyetem kutatója szerint a „nyugat-balkáni” államok, főként Szerbia lítiumbányászata megjeleníti, miként függ össze a zöld extrakcionizmus (a nyersanyagok ipari kiaknázása), az áldozati zónák és a perifériák létrehozásával, valamint a kizsákmányolt államok „európaizálásáról” szóló diskurzussal. Ez látszik a Rio Tinto projektumának keretezésén is, ahol Szerbia úgy szerepel, mint amely „Európa szélén”, „peremén” áll. Kényelmes helyzetet teremt ez a narratíva, mondja a szerzőnő, hiszen úgy jelenik meg Szerbia, mint nem európai – vagy nem eléggé európai – térség. Azaz bármi megtehető vele, a Jadar-projektumhoz hasonló infrastrukturális tervezetek a fejlődés útjaként szerepelhetnek a beruházók és a politikusok elbeszéléseiben.

Átlátszó Vajdaság, Gerila.info I., Gerila.info II., Slobodna evropa,  Telex, Balkan Insight, DW, LeftEast.