„Ma, az izraeli társadalmat megrázó október 7-i sokk után a tisztességes polgárok létfontosságú választás előtt állnak. Továbbra is ragaszkodhatnak a „zsidó és demokratikus” Izrael eszméjéhez, amely egy veszélyes csalás, amely egyre inkább fasiszta etnokratikus államot takar. Vagy pedig törekedhetnek érdemi demokráciára, ami nélkül az izraeli társadalom visszavonhatatlanul a szakadékba zuhan”

– fogalmazott a 972 portálon megjelent esszéjében Orly Noy izraeli újságíró.

Noy írásában amellett érvel, hogy a jobboldali vagy a jobboldallal kokettáló pártok vezetőitől képtelenség elvárni, hogy valódi, minden ember számára demokratikus alapokra helyezzék Izraelt. Az újságíró szerint egy széles körű, palesztin állampolgárok által vezetett antifasiszta front megalakításán keresztül vezethet az egyetlen járható út egy mindenki számára élhető ország felé a pokoli gázai háború (remélhetőleg mihamarabbi) lezárását követően. Már ha addig nem sikerül totális közel-keleti kataklizmát előidéznie a feleknek, mint amivel a legutóbbi iráni, illetve libanoni eszkaláció fenyeget.

Izrael október óta, minden nemzetközi könyörgés ellenére folytatja a háború keretében az etnikai tisztogatást egy partmenti enklávé ellen, olyanokat büntetve tömegével, akiknek a nevében bűnöző szervezetek súlyos bűncselekményeket követtek el civil lakosok ellen.

Az izraeli döntéshozók és támogatóik az ország jogi és intézményes rendszerét szépen lassan egy fasiszta diktatúra működésmódjára állították át: az izraeli Makom portál elemzése szerint a Netanjahu-kabinet az első, még „békeidőben” megpróbált, végül elbukott alkotmányos puccsát új formában hajtotta végre a háborús vészhelyzet örve alatt.

A „Tanúsítási törvénnyel” könnyebbé vált az izraeli hadsereg és a Sin Bét, azaz a belbiztonsági hírszerzés számára, hogy hozzáférjenek az állampolgárok magánlevelezéséhez, biztonsági kamerák adataihoz, vagy hogy kitöröljenek, illetve megváltoztassanak ezeken tárolt anyagokat. A törökországi törvényekhez hasonlóan immár a lájkolást is büntethetővé teszik, ha olyan tartalomról van szó, amit a nehezen számonkérhető hatóságok „terrorizmusra buzdítónak” ítélnek, és a tanárok megfigyelését lehetővé tévő törvénymódosítások előkészítése is zajlik.

Az izraeli rendőrség a békéért tüntetőkkel egyre brutálisabban bánik, akár palesztin származásúak, akár zsidók. Az őrizetbe vettekkel való bánásmód adott esetben a kínzástól az agyonverésig terjed. Azokban a ritka esetekben, amikor az izraeli állam valamelyest teszi a dolgát, és legalább a legsúlyosabb fogolykínzásokért megpróbálja elszámoltatni az elkövetőket, szélsőjobboldali fanatikusok ostromolják az ügyészségeket a foglyok szabad kínzásának jogát követelve.

Ez a háborús pszichózis és az ennek nyomában járó fasizálódás, sem a szándékosan, Szmotricsok és Ben-Gvirek által szított, sem az utcai csőcselék randalírozása, sem a társadalom egyre mélyebb militarizálása nem folytatódhat. Akkor sem, tesszük hozzá, ha valamilyen csoda folytán már holnap leállnának a hadműveletek, és Gáza lakossága újból hozzáférhet majd az elemi létszükségleteihez, az ivóvízhez, a megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszerhez, az egészségügyi ellátáshoz stb.

Mindehhez alapvetően kellene átgondolni a nacionalizmus jelentette fenyegetést, és annak megfelelően, politikai frontba szerveződnie a tényleges demokráciáért azoknak, akik nem pusztán etnikai privilégiumok szerint osztott, részlegesen demokratikus klikkek létrehozásáért küzdenek. Orly Noy-jal vitatkozva mi még azt sem gondoljuk előremutatónak, ha ezt a belső demokratizálási és defasizálási folyamatot palesztin állampolgárok vezetése alá rendelik. Mégis mi jót hozna nemzetiségi alapon meghatározni újra a politikai küzdelemhez való hozzáférést? Biztosítva a teljes egyenlőséget, és kizárva az informális vagy privilégiumokból származó előnyöket, vezetői kvóta nélkül is megszervezhető egy ilyen küzdelem.