Jánosfalvi Péter, a Mérce rendszeres szerzője legutóbb megjelent írásában annak a kételyének adott hangot, hogy Róna Péter számára, aki a Jobbik felkérését elfogadva a párt listavezetője lesz a 2024-es EP-választáson, vajon csakugyan a Jobbik-e az a közeg, amelyben a politikai nézeteit kifejtheti, a politikai meggondolásainak alapot nyújtó történelmi eseményeket ápolhatja?

Róna Péter a válaszcikkében hangsúlyozta, hogy az a fő motiváció az EP-választáson való indulásban, hogy az EU számára olyan keretrendszert dolgozzon ki, amely révén az önkormányzatok közvetlen módon juthatnak uniós támogatásokhoz, így elkerülendő az esetleges kormányzati korrupciót. Róna elmondta, hogy bár benne is megfogalmazódtak Jánosfalvi kételyei, arra jutott, hogy „a jelenlegi Jobbikkal – és itt a hangsúly a jelenlegin van – a legfontosabb, nemzetünket érintő kérdésekben egyetértünk, kiemelten abban, hogy nem csak kormány- hanem rendszerváltásra van szükség”. 

Ezúttal Jánosfalvi Péter gondolatait közöljük Róna Péter válasza kapcsán.

Köszönöm Róna Péternek, hogy érdemben és őszintén válaszolt az írásomra. Jobb hely lenne Magyarország, ha ez a gyakorlat lenne az általános a politikában, a közéletben.

Néhány gondolatot viszontválaszként tisztelettel én is megfogalmaznék.

Változás

Tiszta sor, hogy békés körülmények között politikai változás csak intézményes keretek között képzelhető el. Minden, az intézményes kereteken kívüli változás esetében felsejlik a véres zűrzavar réme.

Ha az adott intézményes keretek között de jure állítólag igen, de de facto nem képzelhető el politikai változás, akkor az a forradalmárok kora, illetve kialakulhatnak mozgalmak, parlamenten kívüli ellenzéki csoportosulások, vagy a rezignáció, az elvándorlás lesz az uralkodó. A forradalom elsődleges asszociációja a fegyveres felkelés, a történelem bővelkedik ilyenekben. Van a forradalomnak másik formája is, az, amikor a szellem történelemfeletti (überhistorisch) módon, hosszú évszázadok alatt ültet el valamely gondolatot a tömegek fejében. Mint mondjuk Jézus és Szent Pál a szeretet gondolatát, amelyet a keresztény világ a magáévá, a sajátjává tett, bekebelezett, a testévé vált (ez az „Einverleibung„ Nietzsche morálgenealógiájában). De ezt ugye évszázadok alatt… Az ókorban, Jézus és Szent Pál kortársai között a nagy római/görög/egyiptomi/szír/méd/stb. világban, legalább annyira értelmezhetetlen volt a „ne ölj” (zsidó) gondolata, mint a „ne egyél”, vagy a „ne akarj élni” gondolata. Ezért konzekvens az, hogy Jézus vállalta a kereszthalált. Konzekvens az, hogy Isten hagyta megfeszíteni egyszülött fiát. S filozófiailag (nem történelmileg!) konzekvens az, hogy értelmesen, megalapozottan beszélhetünk Nietzsche Antikrisztusa, saját választott sorsa kapcsán önmegfeszítésről (Selbstkreuzigung). Nietzsche soha nem szabadult a zsidó-keresztény kultúra horizontjától.

Azt gondolom, Róna Péter korábbi írásomra küldött megtisztelő válaszában az a legfontosabb elem, hogy az adott intézményes keretek közötti békés változást soha nem adhatjuk fel, ez az amire mindig törekednünk kell, és amiért erőfeszítéseket kell tennünk. Akkor is, ha kilátástalannak tűnik a helyzet.

Rendszerváltás

Ha a korábbi cikkemben foglalt kifogások ugyan jogosak és megalapozottak, de a jelen helyzetben luxusnak számítanak, akkor, ha jól értem, arról van szó, hogy van még olyan politikai eszköz, amely békésen képes rendszerváltást csinálni Magyarországon, vagy legalábbis elindítani azt, tenni valamit érte. Nem kell sem a véres zűrzavartól tartanunk, sem a történelmi, messze távolba tekintenünk, ha valamiben reménykedünk/reménykedni akarunk.

Ennek első lépése lehet az, ha az EU-s pénzek biztosítják az önkormányzatok független működését Magyarországon (s nyilván akkor párhuzamosan az egész EU-ban). Mint Róna Péter írja: „Én azért vállaltam a jelölést, hogy kidolgozhassak egy olyan keretrendszert az EU számára, ami mentén az önkormányzatok közvetlenül kaphatnák meg az EU-s támogatást, megfelelő korrupcióellenes felügyelettel.” Ennek a politikai tervének a jelöltsége nyilvánosságra hozatala óta többször hangot is adott.

Ennek jogi, politikai realitása az esetleges Orbán-vétó (vagy más vétó) okán kérdéses lehet, de ezt Róna Péter nálam jobban tudja, illetve von der Leyen épp el akarja törölni a vétót. Róna olyan nyilvános forrásokból követhető folyamatokat (értsd: nem összeesküvés-elméleteket!) is láthat/érthet, amelyeket én esetleg nem.

Korábban értekeztem arról, hogy engem rémiszt az a gondolat, mely szerint esetleg Tamás Gáspár Miklós tud a legtöbbet a mai európai folyamatokról. Ez annyit jelentene, mint a 70. születésnapja tiszteletére készített Partizán interjújában mondta, s amely véleményt természetesen nem csupán egyedül ő képvisel, Magyarországon Krausz Tamás is többek között, hogy vagy szocializmus lesz, vagy fasizmus, a liberális polgári demokrácia pedig „a kapitalista profit- és hatalomhajsza” okán megbukott…

Arról, hogy „a kapitalista profit- és hatalomhajsza” milyen veszélyes a liberális polgári demokráciára, nem kisebb politikai személyiség tett nyilvánosan is hitet, mint a Róna Péter által említett Konrad Adenauer az úgynevezett „ahleni programban” („Ahlener Program”), 1947. február 1-3.

A preambulumból: „A kapitalista gazdasági rendszer nem tett eleget a német nép állami és társadalmi életérdekeinek. A bűnös hatalmi politika következményeként félelmetes politikai, gazdasági és szociális összeomlás után új rend csak az alapoktól indulva következhet. A szükséges társadalmi és gazdasági átszervezés tartalma és célja nem lehet többé a kapitalista profit- és hatalomhajsza, hanem csakis népünk jóléte. Közös gazdasági rend révén kell a német népnek gazdasági és szociális alkotmánya legyen, amely megfelel az emberi jognak és méltóságnak, népünk szellemi és anyagi épülését szolgálja, s biztosítja a belső és külső békét.”

Az (adenaueri) hagyomány

A történész Peter Hüttenberger kutatásai kimutatták, hogy az „ahleni programot” maga Konrad Adenauer fogalmazta. Ő végezte már az előmunkálatokat is, s írta a végső tervezetet, amelyet Josef Löns, a CDU brit zónai főtitkára csekély változtatásokkal hagyott jóvá.

Kétségtelen az is, hogy Adenauer az 1949. július 15-i „Düsseldorfi alapelvekben” (Düsseldorfer Leitsätze) azonban már a szabad piacgazdaság mellett tesz hitet.

Van ilyen, Obama is föltette a polcra és ott is felejtette Paul Krugmant, miután megnyerte az elnökválasztást.

Az, ha a polgári demokrácia a profit- és hatalomhajsza okán valóban megbukik, sajnos pont azoknak az aktoroknak lesz köszönhető, akik, mint korábban többször már mások (én is) megfogalmazták, imádják Orbánt és akiken keresztül kellene verni az önkormányzatok közvetlen finanszírozását Orbán megbuktatására.

Kellett ennek a történelmi helyzetnek a kialakulásához Magyarországon a rendszerváltó és azóta regnáló magyar politikai/szellemi elit is. Emiatt és az ezen elitekkel szembeni Róna Péter által is megfogalmazott kritikák miatt is született az első cikkem. Ott talán nem voltam kellően egyértelmű:

nekem nem az fáj, hogy Róna Péter EP-listavezető, bár vállalt volna aktív politikai szerepet az induló LMP-ben, akár miniszterelnök-jelöltként. Nekem az fáj, hogy most vállal, a Jobbik színeiben.

Nekem nincs megoldásom, ami belátható időn belül politikai változást hozhatna Magyarországon, a véres zűrzavart egyetlen porcikám sem kívánja, azt igen, hogy (másnak) legyen megoldás(a).

EP-lista

Az én első gondolatom napjaink Magyarországán a Kutyapárt lett volna, annyi esélyük a bejutásra, mint a Jobbiknak nekik is van, s ahhoz, hogy „nincs többé zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabad, sem férfi, sem nő…” – (Szt. Pál levele a galatákhoz 3.28)  talán közelebb állnak, mint a Jobbik.

Róna Péter viszonyítási pont számomra, de tőlem soha senki ne kérje azt, hogy a Jobbik listájára szavazzak – s az, hogy közben szurkolok neki, sőt hiszek benne, az nem ellentmondás.