Szombati hír, hogy az oroszok által kiszivárogtatott hangfelvétel szerint a német hadsereg meghatározó vezetői elméletben már komolyan gondolkodnak a német-svéd közös gyártmányú, nagy hatótávolságú Taurus rakéták Ukrajnába küldésén, annak ellenére, hogy éppen egy hete zárta ki mindezt a kormányfő, Olaf Scholz német kancellár. Scholz – akit az ukrajnai háborúban vállalt német szereppel kapcsolatban már saját pártjában is kérdőre vontak – leszögezte, az 500 kilométer hatótávolságú rakétákkal Ukrajna közvetlenül Oroszországot tudná támadni, ez pedig eszkaláció lenne.

A média a botránnyal kapcsolatban elsősorban azt hangsúlyozta eddig, milyen kínos, hogy orosz források a német hadvezetés ilyen magas és bizalmas szintjére is eljutottak, ehhez minden bizonnyal az online videós megbeszélés közben elkövetett műhibák vezettek. De a botrány nem merül ki ennyiben. Úgy tűnik, hogy a színfalak mögött a német hadsereg vezetői mégis ennek lehetőségéről egyeztettek. Az egyeztetés azelőtt történt meg, hogy Boris Pistorius német védelmi minisztert a Bundeswehr és a légierő, a Luftwaffe vezetői tájékoztatták volna az ukrajnai hadihelyzetről.

A német hadvezetők a felvételen megtárgyalják, hogy amennyiben adnának az ukrán hadseregnek Taurusokat, azokat egyáltalán el lehet-e oda küldeni a hozzáértő német katonai személyzet nélkül. Egy ponton megbeszélik, hogy már amúgy is sok, NATO-hadseregekhez kötődő tiszt forog az ukrajnai harctéren. És miközben megemlítették, hogy a német kormány részéről „nincs egyértelmű engedély” a Taurusok Ukrajnába küldésére, lehetséges lenne, hogy azok segítségével az oroszok által 2014-ben elfoglalt Krím-félszigethez közel eső és azt az orosz szárazfölddel összekötő Kercsi-hidat támadják.

Mindez abban az értelemben példátlan, hogy eddig még egyetlen NATO-tagállam hadvezetőiről sem szivárgott ki olyan felvétel, ahol még ha feltételes módban is, de lényegében beismerik, hadseregük a fegyverszállításokon és hadisegélyen kívül aktív katonai hadműveletekben is segíti az ukrán hadsereget. Ilyen például kiemelt célpontok kijelölése is a támadás előtt.

Mibe keveredünk bele és mibe nem?

Mindezt persze már lehetett sejteni. De a felvétel – ami eleve az orosz állami érdekeltségű, de az Európai Unióban blokkolt RT-n jelent meg – alátámasztani látszik azt a régóta forgó moszkvai vádat, hogy a NATO haderői aktívan, a harctéren is részt vesznek az ukrajnai háborúban. Mindezt hivatalosan minden NATO-tagállam vezetői és a NATO vezetői is határozottan tagadták.

Olaf Scholz vatikáni látogatása alatt gyorsreakciót adott a német és nemzetközi sajtónak a kiszivárgott hangfelvételre, amiben részletes, feltáró vizsgálatot ígért a videóban elhangzottakkal kapcsolatban.

Ehhez jött még Boris Pistorius hadügyminiszter nyilatkozata, amelyben vasárnap felvetette, noha a találkozó, amelyről a Russia Today szivárogtatott, megtörtént, meg kell vizsgálni azt is, hogy nem módosítottak-e a videó tartalmán úgy, hogy az az orosz érdekeknek megfeleljen. Erre azért kicsi az esély, de a botrány súlyát mutatja, hogy a hadügyminiszter egyáltalán felvetette mindezt.

Ugyanitt már egyenesen arról beszélt, az akció „Putyin információs háborújának része” Németország kormánya és a NATO ellen.

Ez utóbbi kijelentés kifejezetten érdekes, mintegy előtérbe helyezi az elsődleges ellentmondást, amivel az ukrajnai háborúban vállalt nyugati szerep eleve terhelt.

Ismert ugyanis, hogy egyrészt a NATO hangsúlyozta 2022 február vége óta, hogy minden lehetséges eszközzel segíteni akarja, hogy a hátrányból harcoló ukrán haderő le tudja győzni az országot megszálló orosz hadsereget. Ezért fontos segíteni Ukrajnát – a nyugati fősodor szerint – fegyverrel, és gazdasági segélyezéssel, valamint katonai szakértelemmel is. Ismert, így nyilatkozott Joe Biden amerikai elnök 2022-es varsói beszédében, Sanna Marin volt finn miniszterelnök pedig egy alkalommal egyenesen leszögezte: Ukrajna nemzetközileg elismert területeinek teljes egészéről ki kell űzni az orosz csapatokat. Ez tehát úgymond a hivatalos álláspont, ami azt is jelenti, ezeket a határokat sértő, ideiglenes megegyezésre sem törekszik a nyugati fél.

Mindezt a szándékot viszont árnyalja, avagy behatárolja a kommunikáció másik iránya. Az ugyanis világos, és Vlagyimir Putyin elnök, valamint az orosz vezetés számtalan alkalommal kijelentette, hogy amennyiben a NATO-tagországok hadseregei közvetlenül és hivatalosan is megjelennek az ukrajnai harctéren, az a NATO és Oroszország hadseregei közötti, közvetlen összecsapást jelent, amely esetben nukleáris arzenállal rendelkező hatalmak közvetlen háborújáról lesz szó, és ezt így is fogják kezelni.

Minderre válaszul Biden és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár már 2022 októberétől többször kiemelte: ilyen közvetlen szerepvállalásról szó sem lehet, mert el akarják kerülni az Észak-Atlanti Szövetség és Oroszország, illetve Belarusz hadseregeinek közvetlen háborúját.

Mi az a Taurus és miért érdekes?

A vita a nyilatkozatok szintjén tehát Moszkva és a NATO között 2022 vége óta akörül forog: mi az a NATO-részvételi szint, amelynél az oroszok már úgy értékelik a helyzetet, a nyugati szövetség szerepvállalása már közvetlen NATO-fenyegetés is egyben, és így lényegében harmadik világháborús helyzettel néznek szembe.

A német Taurusok kérdése éppen azért lett központi az ukrajnai háborúval kapcsolatban, mert hatótávolsága 500 kilométeres. A kijevi hadvezetés éppen az ilyen fegyverekre vágyik annak érdekében, hogy katonai stratégiája szerint csökkentse a különbséget saját arzenálja és az orosz arzenál között, ugyanakkor végleges elköteleződést préseljen ki a nyugati szövetségesektől Ukrajna kvázi NATO-szövetségesként való kezeléséhez. 500 kilométeres hatósugarú fegyvereket azonban mindeddig sem az Egyesült Államoktól, sem a legközelebbi szövetséges britektől nem kapott.

Az amerikaiak az ukránok részére HIMARS cirkáló rakétákat küldtek, a britek pedig saját Storm Shadow rakétáikat. A HIMARS hatósugara 300 kilométer, a Strom Shadow-é 250 kilométer, tehát a rendszerek alkalmasak Ukrajna nemzetközi határain belüli, és azok közvetlen közelében lévő orosz területen állomásozó katonai egységek támadására. Amire épp nem alkalmasak, az például a vitatott Krím-félsziget elleni, visszahódítást célzó katonai hadműveletek támogatása – és nagyobb orosz városok célba vétele: ehhez már olyan 500 kilométer hatósugarú rakétarendszer – és profi személyzete – kell, mint a Taurus. Hasonló amerikai rendszer átadását a Pentagon mindeddig határozottan megtagadta.

Mindennek éppen a kettősség az oka.

Putyin ugyanis 2022 októberében, a Harkov-Donyeck-Herszon vonalon indított, nagy ukrán ellentámadás idején kijelentette, ha ukrán katonák lépik át a már tíz éve Oroszország részének tekintett Krím-félsziget határát, az felveti a nukleáris konfliktus veszélyét. Ezt akkor Joe Biden elnök is komolyan vette, interjúban is beszélt arról, egy ilyen helyzetet mindenáron el kell kerülni. Azóta pedig Mark Milley, azóta távozó amerikai vezérkari főnök is többször kifejezte, nagyon szigorú határai vannak Washington támogatásának Ukrajna felé, a legfontosabb ezek közül pedig a háború kiszélesítésére tett erőfeszítések lennének.

Ez a kettősség a német kormányzati kommunikációban is jelentkezik. Pont a kiszélesedő, globális konfliktus kockázata (és a volt baloldali pártvezető, Sahra Wagenknecht új pártjának nagy méretű, háborúellenes politikai szervezkedése) miatt az ukrajnai háborúban való, nagymértékű szerepvállalással kapcsolatban a hárompárti koalíció 2022 óta egyre óvatosabb. Februárban például Emmanuel Macron francia elnök és Robert Fico szlovák miniszterelnök is jelezte, egy titkos párizsi találkozón „komolyan felmerült”, hogy egyes NATO-tagállamok saját szakállukra katonákat is küldjenek Ukrajnába. Fico határozottan elítélte a tervet, később pedig minden NATO-tagállam határozottan tagadta, hogy az ötlettel előállt. Macron nyilvános megjegyzései a párizsi találkozóról ezek szerint főként azt a célt szolgálhatták, hogy ilyen, valóban felvetett ötleteknek elejét vegyék. A találkozóra reagálva Scholz német kancellár például kijelentette, sohasem fogja engedni, hogy a Bundeswehr katonái közvetlenül Ukrajnában harcoljanak – igaz ezt nem ő, hanem a német parlament hivatott eldönteni.

Mindeddig ez az eshetőség csupán Putyin, és az orosz vezetők retorikájában jelentkezett. A hangfelvételen nyilatkozó német hadvezetők viszont éppen azzal okoztak most botrányt, hogy nemcsak azt hangoztatták, hogy „Ukrajnának győznie kell”, mint az európai politikusok (az amerikaiak már sokkal óvatosabbak náluk), hanem a háttérben mindezést komolyan is dolgoznak, még azon az áron is, hogy Moszkva esetleg hadviselő félnek tekintheti országukat is. A berlini kormányzat azonban tagad.

Putyin és kormánya vádjának lényege tehát az, hogy azt állítják, Németország hadvezetése pont annyira Ukrajna-párti, mint amennyire a propagandában állítják, nem pedig a felszínen támogató és titokban óvatos, ahogyan az Scholz nyilatkozataiból kitűnk.

Tehát Moszkva azzal „vádolja” a nyugat-európai háborús kommunikációt, hogy igazat mond, amikor arról beszél, kormányaik Ukrajna minden áron való győzelmét támogatják.

Eközben a hazai, háborús fáradtságra és félelemre reagáló német kormány válasza minderre most az, hogy ez korántsem igaz, nyugalom: titokban kevésbé támogatják Ukrajnát mint amennyire azt például a németek és oroszok közötti „háborús helyzetről” beszélő Annalena Baerbock korábban állította. Amikor pedig Putyin azt állítja, hogy Baerbock szavai korántsem üres retorikai fordulatok, és a német hadvezetés komolyan veszi azokat, Scholz kancellár és Pistorius hadügyminiszter azt feleli erre: ez „orosz dezinformációs kampány”. Akkor már csak azt kellene tudni, hogy a zöldpárti Baerbock külügyminiszter is részese-e ennek, vagy esetleg mindenki félreértette őt is?

Akármi is a valóságos helyzet, a Taurus-botrány sem éppen a háborús feszültség csökkentésére, azaz a deeszkalációra utal. Tárgyalások megkezdéséről, a hadicselekményekben eszközölt fegyverszünetről továbbra sem beszél senki. Ezzel szemben egyre gyakoribbak és aggasztóbbak a másik irányba, a háború eszkalációjára és a globális válság irányába mutató jelek.