A Petőfi Irodalmi Múzeum Petri-tárlatot nyitott a február 9-én. Milyen?

A kiállításról szóló sajtóanyagban azt írják, hogy „Petritől mindig is távol állt az intézményesülés. A szabályokat, a kötelezettségeket megkérdőjelezte és inkább a sajátos meglátásait követte”, valamint, hogy Petri egy „kívülálló életérzést” képviselt. A sajtóközlemény egy összeférhetetlenül/hajlíthatatlanul individualista outsidernek a karakterét rajzolja meg, egy kényelmetlen ember karakterét, a fölülről-kívülről lázadó alkotó karakterét. A közlemény hangneme pedig azt is sugallja számomra, hogy ez, a kívülállás a mindenkori nagy művészhez méltó életprogram, amely képes távoltartani a bemocskolódást.

Meggyőződésem, hogy ez az elképzelés, az arisztokratikus kívülállásnak ez az antipolitikus fetisizálása súrlódásmentessé lágyítaná Petri eszményeit, művészi-politikai és állampolgári cselekvéseit. Homályossá árnyalná a Petri-élet és a Petri-életmű programját. Lefegyverezni igyekszik Petrit önkéntelenül is, ha nem mindjárt tagadni. Petri György – és akiknek nem kell.

Ez az elképzelés félreérti Petri György író foglalkozású budapesti lakos választásait és vállalásait.

Félreérti a „csak egy személy” poétikai programját, félre a Kívül című Petri-verset (Holmi, 1992/7), amelyre vélhetően erősen támaszkodik, s amelynek vonatkozó sorai így hangzanak: „Mondhatjátok, hogy kívülálló vagyok. / Bystander – mégha nem is éppen innocent. (…) Igazatok van. De ez egy megteremtett KÍVÜL. / Csendet kellett teremtenem.” A bystander azonban nem outsider, hanem szemlélődő, ez a szemlélődés pedig a pálya elejétől meghatározó gyakorlata ennek a költészetnek. Száraz szem és el nem fordult tekintet. És noha Petri száraz szemének el nem fordult tekintete valóban soha nem a hatalom védte bensőség nézőpontja, de nem is a magányos kívülállóé.

Petri nem kívül állt, hanem egy közösség részeként beleállt a korszakba. Nem kiszorultak az első nyilvánosságból, hanem lementek szamizdatba.

A hetvenes-nyolcvanas években Petri egy illegalitásban működő rendszerkritikus mozgalom legbelsőbb (!) köreihez tartozott. „a kelet-közép-európai radikális értelmiség történetében Petri nem volt akárki”, búcsúzott tőle 2000-ben Tamás Gáspár Miklós, akitől meg úgy búcsúzott a regnáló magyar miniszterelnök tavaly, hogy „Elment a régi szabadságharcos. Isten veled, TGM!”. S amennyiben az orbáni emlékezetben, amely emlékezet szavai egy egész politikai közösséget szoktak inspirálni, TGM régi szabadságharcos, akkor a díszítő jelző Petrit is megilleti. Egy szabadságharcos pedig (hiába költő…) nem lehet kívülálló. Petőfi, a kívülálló? Ady, a kívülálló? Van ennek bármi értelme?

Petri, TGM és a részvételükkel formálódó szellemi-politikai mozgalom rendszerkritikája és ellenzékisége, a szamizdat választása és vállalása nem kivonulás, nem belső emigráció, nem passzív ellenállás és nem alámerülés és kibekkelés (©Antall József) volt, hanem éppen ellenkezőleg: tudatos és fokozott jelenlét. Hiszen a szamizdat Beszélő (melynek Petri a kezdetektől szerkesztője volt) 1981-es lapindítója már a hatalom és az alattvalók közötti érintkezés szokásszabályainak, a viselkedési és engedelmességi rutinnak a felmondását rögzíti. Ez lenne a kívülállás?

Azt is látni, hogy mindez nem állt meg az el nem fordult tekintet, a száraz szem, a szigorú szemlélődés, a felháborodás, a tiltakozás, a tüntetés, a civil kurázsi öncéljánál. Nem állt meg az egyéni lelkiismereti/morális kötelességnél, a pillanat uralásánál, a jogkövetelésnél, hanem közösséggé szerveződés, intézményépítés és hosszú távú rendszerkritikus politikai stratégia következett belőle a fennálló uralom ellen. Petri részéről olyan (hol informális, hol hivatalos) intézményekben tehát, mint a Lukács-óvoda, a Szegényeket Támogató Alap, a szamizdat Beszélő, a demokratikus ellenzék, a Szabad Kezdeményezések Hálózata vagy a Szabad Demokraták Szövetsége, amelynek a Kívül című vers születése idején párttagja, 1994-ben pedig az országos listájának a 148. helyén szerepelt. Így állt távol Petritől az intézményesülés?

Évek óta járok a Késelés Villával estjeire. Vida Kamillától és Csete Somától néhány hónapja Bodor Emese és Bánfalvi Samu vették át a szervezői-moderátori szerepet. Fiatalok sokasága jön össze havonta, hogy meghallgassák az aktuális beszélgetést a Nyitott Műhelyben, ahol Petri György verse és portréja várja őket a falon. A meghívott vendégek (egykor és most) költők, írók, irodalmárok, szerkesztők, és sokszor egyben aktivisták, önkéntesek vagy munkatársak olyan intézményekben, mint az Utcáról Lakásba Egyesület, mint a Labrisz, mint az EMMA Egyesület, mint a Partizán, mint a Mérce, mint a Fedél Nélkül, mint a Szikra Mozgalom. Hallgatom őket est előtt, alatt és után, a színpadról, a pultnál és Petri alatt, és valahogy nem arról beszélgetnek, hogy hogyan kerülnék el ezeket az intézményeket, hanem hogy milyen (mozgalmi) aprómunkát végeznek, s végeznének még bennük, nem arról beszélgetnek, hogy hogyan lehetnének – Petri szellemében? – fölényes-magányos kívülállók. Ezek a beszélgetések pedig arra a kérdésre is egyértelmű választ adnak, hogy a jelenlévők számára vajon régi-e és süllyed-e akár TGM, akár Petri. Ők, akik itt járnak előttünk. Akiktől nem a kívülállás, hanem a beleállás hagyományát örököltük.

És olvasom most a tavalyi Petri-díjas Kupihár Rebeka megnyitószövegét (Jártak már itt előttem), aki tavaly a költészet napján volt Késelés-vendég is, és aki érti Petrit. Szelíden és bátran, kérlelhetetlen és alázatos szívvel mond bele érvényes és súlyos szavakat a Petri-tárlatba – Petriről és mindazokról, mindannyiunkról, akiknek igazán fontos Petri. Akiknek nem úgy kényelmetlen, akik nem tartanak tőle. Akik itt és most olvassák, nem 1971-ben, nem 1982-ben, nem 1990-ben, nem 1996-ban, nem 2000-ben, nem 2006-ban, nem 2008-ban.

„azért is zavarba ejtő ez a helyzet, mert én elsősorban verseket írok, nem bekezdéseket és hivatásom alapján, pszichológusként inkább kenyerem a hallgatás, mint a beszéd. Pláne a nyilvános beszéd. De Petri fontos. Talán egyre fontosabb. Ezért összeszedtem magamat és összeszedtem a gondolataimat Petri Györggyel és az ő tekintetével kapcsolatban. (…) ez a tartás, ez a görbülés sajnos túlontúl ismerős. Látom ezt a nálam egy nemzedékkel idősebbeken, de látom már a kortársaimon és érzem a saját csigolyáimat is, ahogy nap nap után egyre közelebb csúsznak egymáshoz (…) csak most, huszonévesen eszmélve látom, hogy nahát, én bizonyos értelemben politikai, vagy közéleti verseket is írok, bármennyire nem állt ez szándékomban sosem. Egyszerűen a politika jött olyan közel a személyes tereimhez, hogy közvetlen köze lett a szerelmi életemhez, a munkakörülményeimhez vagy a termékenységemhez. A magánéletembe lépett be a politika, korlátozóan és fenyegetően. (…) Jó érzés rájönni, hogy én nem elkezdtem valamit, hanem része lehetek egy folytatásnak. A személyesség és a politikai témák egymásba fényképezése örökölt kabát. Jó ha találkozik a tekintetem egy olyan emberével, aki járt már ott, ahol én szeretnék. Aki ismeri az elnyomás árnyalatait, az ellenzékiség kilátástalanságát, aki keresett már kétségbeesetten és teremtett utakat magának. Ez a tekintet oldani tudja a magányt. (…) Szóval nem vagyok egyedül. Nem vagyunk egyedül. Mi, a rendszer alatt, az intézmények alatt, a kilátástalanság alatt meggörbült csigolyával állók. (…) krajcolás. Ez annak a technikának a neve, amivel az ember, akár teljes szembeszélben is oda tud menni a vízen, ahová szeretne, föl tud menni a szélre. Azt hiszem, Petri értett a krajcoláshoz. És ez egy olyan vonása, amit szeretnék én is a magaménak tudni. A szembeszél erejét – minél erősebb, annál inkább – a haladás irányába állítani, a feszültséget az alkotás hajtómotorjává tenni.”

– írja Kupihár, és kis híján az egész szövegét idézem, esetlenül, talán a kvázi-veszélyeztetettlen szabadságom gőgjétől is mérgezetten.

És azt mondja nekem, hogy eleve bele vagyunk vetve a hazánkba, testestül és lelkestül, hittel, szerelemmel, örömmel, félelemmel és fájdalommal. És föl sem merül, hogy kívül akarnánk lenni, mert nem vagyunk, mert nem is lehetünk kívülállók, amikor a legkülönbözőbb honfitársainkat akarnák képletesen kitessékelni a hazánkból, Petri György hazájából azok, akik átmenetileg uralkodnak a hazánkon.