A Kúria döntése alapján mostantól soha nem évülnek el a banki tartozások, hívta fel rá a figyelmet Szepesházi Péter devizahiteles ügyekkel aktívan foglalkozó ügyvéd, korábbi bíró és rendszeres szerzőnk Facebook-oldalán. Szepesházi nyíltan és tömören foglalja össze, miért problémás a döntés:
„Szakmázni nem érdemes, ez színtiszta politika.
Győzött a NER és a bankárlobbi tisztességtelen része a Kúrián
Át kell gondolni, hogy van-e értelme bárminek is, amíg ezek itt vannak velünk, akarom mondani ellenünk.”
Telefonon értük el Szepesházit, hogy segítsen eligazodni a Kúria friss döntésének részletei között. Az igazságtalan, adósokat kisemmiző és utcára tevő végrehajtási gyakorlat ellen küzdő ügyvéd elmondta:
jelen döntéssel a Kúria gyakorlatilag az utolsó kaput zárta be az adósságcsapdában vergődő családok tízezrei előtt.
„Az MKK Zrt., a magyar követeléskezelő állami cég ész nélkül minden tartozást felvásárolt, és utána kicsúsztak az adott követelés felmondásától számított öt évből. De rendszeresen kicsúszott az Intrum Zrt. is, de még bizony az OTP Faktoring Zrt. is”
– ismertette Szepesházi az eddigi helyzetet, kiemelve, hogy eddig a bírói gyakorlat is sokszor adóspárti volt. Rávilágított, hogy ennek mostantól vége:
„[A döntés] kötelező a bíróságokra. Tehát gyakorlatilag az olyan bírók mérlegelési jogát is elvették, akik hajlanának továbbra is felénk, és még el is mernének térni a Kúriától. De nem térhetnek el, mert ez nem egy szimpla kúriai döntés, hanem jogegységi hatályú, vagyis kötelező.”
A jogegységi hatályú kúriai határozatokról Szepesházi Péter korábban a Mércén írt elemzést, amely szerint a rendszert, illetve a jogegységi hatályú határozatok alkalmazásának kiterjesztését a NER a bíróságok függetlenségének csorbítására használja. Hogy hogyan, arról itt lehet olvasni.
Az eddigi gyakorlat szerint hiába küldtek felszólításokat, ha közokiratban, azaz közjegyzői okiratban volt rögzítve a követelés az adós felé, akkor vagy indított a bank a nem fizetett hitel felmondásától számított 5 éven belül per nélkül végrehajtást, vagy nem – és utóbbi esetben elévült a követelés. Vagyis az adós megmenekült, a végrehajtó és a bank pedig bukta az idő közben megsokszorozott tartozás összegét. A Kúria döntése után az elévülésre két, Szepesházi szerint szinte elő se forduló eshetőség maradt: „felmondás után, végrehajtás alatt vagy felmondás után a végrehajtás előtt 5 évig se a végrehajtó, se a bank egy levelet se ír. Vagy a végrehajtási eljáráson kívül ugyanezen 5 év alatt a bank a szokásos évi felszólítást se küldi ki az adósnak.” Vagyis amennyiben se a végrehajtó, se a bank egy mukkot se ír vagy szól a tartozásról öt éven keresztül.
Így Szepesházi szerint a követeléskezelők nyakló nélkül, ügyintézői kapacitásukon felül vásárolhatják fel a bedőlt hiteleket, nem kell attól tartaniuk (bár mint láthattuk, volt, amelyik eddig se tartott) attól, hogy elévülnek a követelések. Mert – a fenti két, szinte elő sem forduló eshetőségtől eltekintve – nem fognak.
„Ez azért tragikus, mert volt, akiknek ez az utolsó fegyver volt, miután az érvénytelenségi pert [tehát az adós által indított, a követelés érvénytelenségét kimondó pert] elvesztették, vagy tudtuk, hogy az érvénytelenség körében mindig nyer az adott bank.
Gyakorlatilag ezzel még minimálisabbra szűkül annak az esélye, hogy egy igazságtalan végrehajtásból kimeneküljön valaki. Kétségtelen, hogy Robin Hood módon az elévüléssel, de legalább ez a lehetőség még megvolt.”
Mert míg az elévülés útján az adósok nagyjából 6-7 százaléka kimenekülhetett a csapdából, az érvénytelenségi perek esetében ez fél százalék lehet az ügyvéd szerint. Tehát, akivel szemben jelenleg követelése van egy banknak, az vagy tudja rendezni, ha valamilyen okból kifolyólag rengeteg pénzhez jut, vagy pedig utoléri előbb-utóbb a végrehajtó. Ez esetben pedig jó eséllyel legértékesebb vagyontárgyát, vagyis az ingatlanját foglalják le, mit sem törődve azzal, hogy adott esetben az eredeti hitel jóval kevesebbet ért vagy ha nincs hova mennie az adósnak, miután kirakják a házából. Ráadásul az ingatlanokat nem ritkán valós értékük alatt számítja be a végrehajtó. Ha nem lenne elég, hogy az elárverezett ingatlan egyébként is alacsony értéket képvisel, és az árverezőt nem juttatja komoly értékhez, a végrehajtás áldozata úgy veszítheti el a lakhatását, hogy adósságát közben megtartja.
A végrehajtásokat és a végrehajtókat szabályozó végrehajtási törvény egyébként is rengeteg lehetőséget rejt magában a visszaélésekre, és itt nem is elsősorban és kizárólag a sokat tárgyalt végrehajtói maffiára kell gondolni. A törvény ugyanis elavult, nem szolgálja az adósok érdekeit, ellenben a követeléseket támasztóknak kirívóan tág – és a mostani döntéssel még tágabb – mozgásteret enged meg, a kormánypártok pedig nem hajlanak a módosítására.
Mint Szepesházi is felhívta rá a figyelmet: bármily hangosan igyekszik is időnként a kormány a – leginkább nemzetközi – tőkével szembeni harcát propagálni, valójában az elmúlt évek tapasztalatai alapján a NER törvénykezése szinte mindig a tőkének kedvezett a társadalmi érdekekkel szemben.
„Most mindegy, hogy a munka törvénykönyve átalakításával vagy éppen ezzel az elévüléses kúriai döntéssel. Tehát, hogy minél jobb legyen a tőkének, a munkáltatónak, és minél kiszolgáltatottabb legyen a kisember.
Ugyanis hiába a nem kevés tisztességes ítélet a bíróságokon, a rendszer ebben – és más, látszólag bírósági és nem állami döntésekben is – vastagon megjelent. Akár a tárgyalótermet a pulpitusról kinevezés előtt nem látott kúriai elnök személyén keresztül.”
