Az ENSZ 1999-ben nyilvánította november 25-ét a Nők Elleni Erőszak Megszüntetésének Világnapjává. Célja, hogy világszerte felhívja a figyelmet és megelőzze a nők elleni erőszak minden formáját, növelje a társadalmi tudatosságot, hangsúlyozza a nők jogait és a nemek közötti egyenlőség fontosságát, valamint támogatást nyújtson az erőszak áldozatainak.

A nők elleni erőszak számos formában és környezetben megnyilvánulhat: lehet családon belüli, fizikai vagy szexuális erőszak, verbális és érzelmi bántalmazás, gazdasági erőszak, emberkereskedelem, diszkrimináció, csonkítás és a nők más jogainak megsértésével járó cselekedet. Nőként erőszakot és diszkriminációt néha olyan helyeken és helyzetekben tapasztalhatunk meg, amelyekre nem számítunk. Ilyenek például az egészségügyi rendszeren belüli erősen megkérdőjelezhető gyakorlatok, amelyekkel szembesülnie kell minden nőnek, aki rendelkezik a teste felett és gyermeket vállal.

Ideális esetben a szülés egy életen át tartó emlék és tapasztalás, ami erőszakmentes, támogató és biztonságos környezetben történik a nők szükségleteire, fizikai és érzelmi jóllétére való figyelemmel. Sajnos mégsem ez a mindennapi tapasztalat, sok nő találja magát kiszolgáltatott és védtelen helyzetben a kórházi gyakorlatoknak kitéve. A „családbarát” Magyarországon a nők kórházba kerülésük és szülési folyamatuk során a nőgyűlölő, szexista minősítés, megaláztatás és megszégyenítés mellett sok esetben előzetes tájékoztatás és beleegyezés nélküli, felesleges, indokolatlan mennyiségű császármetszés, oxitocin használat és gyógyszeres szülésindítás, engedély nélküli gátmetszés, könyöklés és csonkításnak minősülő férjöltés (husband stich) gyakorlatait szenvedik el. Bár az otthonszülésnek is megvan a maga kockázata, esetleges felmerülő komplikációknál sürgősségi ellátásra, megfelelő szakmai felkészültségre is szükség lehet, vannak nők, akik mégis a magánkórház vagy otthonszülés mellett döntenek az állami intézményekbe vetett bizalom hiánya és/vagy az otthoni környezet meghittebb, biztonságosabb és kényelmesebb érzése miatt.

Fontos emlékeztető, hogy az otthonszülés mint választási lehetőség egy privilégium is egyben, amit csak azok engedhetnek meg maguknak, akiknek van elegendő pénzügyi és társadalmi támogatásuk. A roma nők többségénél ez sajnos nem opció.

A szülés a középosztálybeli nők számára is rengeteg küzdelmet tartogat, viszont a roma nők gyakrabban, súlyosabban szembesülnek erőszakkal, előítéletekkel, elhanyagolással, megaláztatással és diszkriminatív gyakorlatokkal az egészségügyi rendszerben terhességük és szülésük során, hiszen társadalmi és gazdasági helyzetük miatt sokkal kiszolgáltatottabbak, jobban ki vannak téve az erőszaknak, és reprodukciós jogaik halmozottan sérülhetnek.

A roma nők nemcsak női mivoltukban, hanem nemzetiségük miatt is megszégyenítve, emberi méltóságukban megsértve, lekezelve és megkülönböztetve vannak szimplán csak bőrszínük és származásuk miatt.

Az elmúlt évek során az Európai Roma Jogok Központja (ERRC) roma közösségek jogait és érdekeit védő szervezet és a már megboldogult Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) által nyilvánosságra hozott esetek borzasztottak el mindenkit. Ezek az esetek magukban foglalták az egészségügyi személyzet sértő, rasszista hozzáállását, szóbeli bántalmazást, megkülönböztetést, szegregált szülészeti osztályokat és szobákat, a megfelelő orvosi ellátás elmulasztását, pénzkikényszerítést gyorsabb és jobb ellátás érdekében, és kényszersterilizációt is. (Igen, mindezt ebben a században.)

• 2016 februárjában a BAZ Megyei Kórházban a szülész azt mondta egy vajúdó roma nőnek, hogy „ha még egyszer kiabál, felpofozza és az arcába nyomja a párnát”. Az ellátó orvos pedig azzal fenyegette meg a nőt, hogy behívja a pszichiátert, elveteti tőle a gyereket és „nem lehet gyese”, majd hozzátette, hogy „ti cigányok úgyis csak a pénzért szültök.”
• 2013-ban a roma hozzátartozóknak, akik élni kívántak a törvény által biztosított jogukkal („a szülő nőnek joga van arra, hogy az általa megjelölt nagykorú személy a vajúdás és a szülés alatt folyamatosan vele lehessen”) jogellenesen háromezer forintért volt kapható a szülőszobába szükséges eldobható öltözék.
• Egy 2003-as kutatás megerősítette a kórtermi szegregáció létező gyakorlatát is, amely szerint a roma és nem roma nőket elkülönítve helyezik el gyakran olyan indoklással, hogy az „eltérő életstílushoz” alkalmazkodik a kórház ezáltal. Sok esetben a külön szobákban nem megfelelő az infrastruktúra, az ellátás, kevesebb volt a takarítás, és nem kaptak ételt.
• 2001 óta pedig több olyan esetet dokumentáltak, ahol roma nőket teljeskörű tájékoztatásuk vagy beleegyezésük nélkül sterilizáltak Magyarországon. Többen csak az operáció után szembesültek a ténnyel, hogy soha többé nem lehet gyerekük. Bizonyos esetekben a roma nők kényszerítve vagy manipulálva lettek sterilizálva, és nem kaptak megfelelő tájékoztatást, de olyan esetről is beszámol a kutatás, ahol egy fiatal roma nőnek konkrét egészségügyi indok nélkül távolították el a petevezetékeit.

Az egyenlő bánásmód megsértése, a szegregált kórtermek, az orvosi szakemberek hanyagsága vagy alulkvalifikáltsága, az érzékelten, rasszista egészségügyi dolgozók és diszkriminatív kórházi gyakorlatok nem új keletűek a roma közösségekben, már anyáink és nagyanyáink is megtapasztalták ezeket, de nem beszéltek róla. Amellett, hogy etikátlanok és jogellenesek, ezeknek a gyakorlatoknak súlyos fizikai, egészségügyi és pszichológiai következményei vannak.

Gyakran mégsem jelentik  vagy dokumentálják őket, hiszen a hasonló megélések sokszor traumaként élnek tovább a nőkben, akik a széles körű szégyenérzet, bizalmatlanság, félelem, tabu és társadalmi nyomás miatt inkább hallgatásba burkolóznak. Mostanáig!

„Ahogy meglátott, egyből mondta, hogy »Fúj, megint cigány?«”

„Ledobta a kezemet, hogy hozzá ne érjek, akkor az infúzió meg mindent kiszakadt…”

„A műtős beszólt ott is: »Ez szép gyerek? Hát nézz már rá!« Hogy roma a gyerek. És én már akkor ezt nem bírtam szó nélkül megállni, és mondtam, hogy de figyeljen ide, a gyerek még azt sem tudja, hogy világra jött, szerintem a gyerekeket még nem fajtól mérik. És akkor megint beszólt: »Ne szóljon nekem maga, mert maga fekszik az én kezem alatt, nem én az öné alatt.«”

„Beértünk a kórházba, felvették az adataimat. Már ott sem viselkedtek valami szépen velem – hogy ilyen fiatalon szülök, hogy képzeltem én ezt, a szüleim, hogy viselik ezt. Ott csak néztem… és teljesen szégyelltem magam.”

„Ide nem jöhet be senki, mit képzelek én!? Ha megcsináltam, akkor jó legyen majd kinyomni is. (…) A hatalmas könyökével belekönyökölt a hasamba, gyomorszájamba, és úgy jött ki a Flóra. Borzasztó volt.”

„A harmadiknál már jobban fel tudtam készülni: tudtam, hogy mikor kell bemenni, mi lesz a folyamat, inkább itthon maradok, itthon vajúdok többet, nem megyek a kórházba, nem hallgatom a sok szart.”

„Kérdeztem a doktor urat, hogy lehetne valamit csinálni, hogy többet ne essek teherbe? Rám nézett és mondta, hogy ne kufircoljak. Ezt mondta. Ránéztem és mondtam, oké doktor úr, és kijöttem.”

„Akkor úgy éreztem, hogy semmi szavazati jogom nincsen. Nem én döntök semmiről. Hiába az én testem, az orvosok csinálnak vele azt, amit akarnak, az néz engem, aki akar.”

„Már tudtam, hogy hova fogok kerülni, mert állandóan azt kiabálták,hogy c, c, c. Tudtam, hogy az mit is jelent, meg az az igazság, hogy szerettem is volna, hogy romák közé menjek, mert ott tudtunk egymásnak segíteni, elmondtuk egymásnak a bajunkat.”

„Azt csináltam, amit mondtak, mert nem is mertem mást csinálni. Nem közölték, hogy most mi lesz, mi fog történni.”

„Nem kedvesen fogadtak a nővérek, nagyon lekezelően beszéltek velem. (…) Első szülésnél féltem, és úgy éreztem, hogy ott biztonságban vagyok jobban, mint itthon, mert véreztem is. De ha tudtam volna, hogy így bánnak velem, vagy hogy így fognak beszélni, akkor biztos, hogy nem mentem volna be hamarabb.”

„Észrevettem a megkülönböztetést, mert azon variáltak a nővérek, hogy melyik szobába tegyenek be. Végül csak oda tettek, ahol a romák voltak. Mert van szoba, ahol csak a romák vannak, meg van, ahol a nem romák.”

„Jött egy másik orvos… sok tanulóval, ami engem nagyon zavart. Nagyon sok fiatallal, szinte gyerekekkel jött be. Nem is ő végezte, amit kellett volna, hanem a tanulókkal végeztette el, és ennek nem örültem. Rajtam gyakoroltak.”

Bátor, elszánt roma nők megtörik a csendet és nem hallgatnak tovább a magyar egészségügyi rendszerben átélt tapasztalataikról. Saját, erőteljes narratíváik, történeteik megformálásával és megosztásával hívják fel a figyelmet az előítéletek és erőszak problémáira, amelyek feltárásával hozzájárulnak a roma nők egészségügyi és emberi jogainak előmozdításához.

Az egészségügyi rendszerben fennálló diszkrimináció és erőszak elleni küzdelem kulcsfontosságú annak érdekében, hogy minden nő biztonságos és tiszteletteljes ellátást kapjon a szülés során.  Az EMMA Egyesület kilenc roma nő szüléstörténetét gyűjtötte össze, melyeknek rövid verziói egy videókampányban a tegnapi naptól kezdve jelennek meg kétnaponta a YouTube-csatornájukon. A roma nők szülészeti rendszerben megélt élményeit, a rendszerszintű bántalmazást és rasszizmust láthatóvá és hallhatóvá tenni kiemelkedően fontos, hiszen saját történeteik megosztásával a roma nők támogatásra és elfogadásra találhatnak, ami nemcsak a társadalmi tudatosság növeléséhez járulhat hozzá, de elősegítheti a roma és nem roma nők jogaiknak is tiszteletben tartását.

Emellett már évek óta egyre több tabudöntögető, figyelemfelhívó kezdeményezés segíti a nők összekapcsolódását, egymás támogatását és a traumákból való gyógyulást.  A Másállapotot a Szülészetben mozgalom és a Hoztam e világra is várandóssággal és szüléssel kapcsolatos történeteket gyűjtenek és osztanak meg. A Szívhangok Társulat Megeshetne Másképp színházi előadása egészségügyi dolgozók, szülészeti aktivisták, roma és nem roma nők személyes történeteire épül, amelyben a történetek elbeszélői maguk játszanak.

Az erőszak és diszkrimináció megelőzése és felszámolása érdekében fontos szerepet játszik az oktatás és a társadalmi tudatosság növelése. Az erőszakról való tanulás és figyelemfelhívás fontosságát hangsúlyozva az Emberség Erejével Alapítvány hiánypótló, ingyen letölthető kiadványt fordított magyar nyelvre A NEM: SZÁMÍT! címmel, melynek célja, hogy segítse a nemi alapú erőszak témájának feldolgozását a fiatalok körében, háttérinformációkkal szolgáljon a legfontosabb társadalmi, politikai és jogi vonatkozásokról, és konkrét gyakorlatokat és módszereket kínáljon a fiatalokkal végzett oktatási-képzési tevékenységekhez.

Másik briliáns és immáron SozialMarie díjas kezdeményezés az EMMA Egyesület és a Regina Alapítvány Miskolc közösségi dúlaszolgálata is, amely főként azokat a roma nőket támogatja, akik szeretnének kísérővel szülni, de az anyagi lehetőségeik nem engedik meg, hogy tiszteletdíjat fizessenek egy dúlának. Az alsózsolcai közösségi dúlaszolgálat célja, hogy helyben élő asszonytársi segítőket biztosítson ezek mellé a várandós roma nők mellé, és lehetőséget kínáljon a vajúdástámogató technikákról, szülésfelkészítésről, a különböző szülési lehetőségekről és beavatkozásokról, szülésélmény-feldolgozásról és az egészségügyi jogokról való ismeretek szerzésére. A dúlák emellett érzelmi és fizikai támogatást nyújtanak, illetve az esetlegesen előforduló igazságtalanságok elszenvedésétől is megvédik a várandós nőket a női lét egy különösen kiszolgáltatott helyzetében, a terhesség, a szülés és a szülés utáni időszak során.

Egy nemrég megjelent vizsgálat eredménye szerint a dúla jelenlétének hatása szülés során segít a nőknek kortól, osztálytól és származástól függetlenül csökkenteni a szülési szorongást, stresszt és fájdalmat, és növelheti a nők empátiáját és önbizalmát. Számadatok szerint a császármetszések arányát nagyjából 45 százalékkal, a vajúdás hosszát 25 százalékkal, az oxitocin használatát 50 százalékkal, a fogó használatának szükségességét pedig 34 százalékkal csökkentheti.

Előfordul, hogy a roma dúlák az orvosok, a kórházi dolgozók és a szülő nő közötti viszonyt is navigálják, amely gyakran konfliktussal, előítéletekkel terhelt, különösen, ha roma nőtársaik ellátásáról van szó. Főképp ezért sem hagyják a roma dúlák egyedül a többszörösen kiszolgáltatott roma nőtársaikat az egészségügyi rendszerben. Jelenlétük és támogatásuk különösen fontos a roma nők számára: segítenek az anya jogainak védelmében, döntései tiszteletben tartásában, illetve információt, biztonságérzetet és önrendelkezésre való lehetőséget nyújtanak a szülés során.

Saját negatív szülési tapasztalataik után most alkalmuk nyílik megelőzni, hogy roma nőtársaik is hasonló traumatikus élethelyzeteken menjenek keresztül, hogy az ő szüléstörténeteiket már ne árnyékolják be rossz, előítéletekkel teli élmények.

Erősítik a nők közötti szolidaritást, összefogást és tudatosságot, valamint rávilágítanak a szülészeti erőszak eddig elhanyagolt problémájára, ezzel is hozzájárulva a roma nők egészségügyi és szociális jóllétének javításához. Legyen szó roma vagy nem roma nőről, a dúlák egy dolgot tartanak szem előtt:

saját szülésének a nő a főszereplője, a testét és az életét érintő kérdésekben való végső döntés pedig mindig a saját kezében kell, hogy legyen.

Bár a folyamatosan romló magyar egészségügyet az infrastrukturális és szakemberhiány, szülészeti osztályok időleges bezárása jellemzi, amin talán az újraélesztés sem segít (de legalább van hol focit nézni), a még működőképes szülészeti osztályok sem garantálják az egységes színvonalú, a nők jogait tiszteletben tartó, felesleges beavatkozásoktól mentes ellátását.

A szülési folyamat során a nőknek joguk van a méltósághoz és a tisztelethez, ami magában foglalja a tájékoztatást, a megfelelő egészségügyi ellátást, a döntési jogot a szülési folyamatukkal kapcsolatban, valamint a beleegyezésüket a beavatkozásokhoz és kezelésekhez. Az egészségügyi szakembereknek és az egészségügyi intézményeknek nagy felelőssége van abban, hogy támogató és emberi méltóságot tiszteletben tartó környezetet biztosítsanak a szülő nők számára.

Jogi szempontból is mindenki ugyanolyan egészségügyi alapellátást és figyelmet érdemel, ezért a 2021. január 1-étől hatályba lépett szabályozás szerint már akár egy évig tartó szabadságvesztéssel is büntethető a hálapénz elfogadása. Ez elősegítheti az egészségügyi ellátás integritását és egyenlő elosztását, mivel a kezelés minősége nem függ attól, hogy egy páciens mennyi pénzt adott az orvosnak, ezzel jó esetben elkerülve az esetleges etikai problémákat és korrupciót. A szabályozás egészségügyi dolgozó számára a mindenkori havi minimálbér 5%-át meg nem haladó értékű kb. 8000,- Ft értékű ajándéktárgy egyszeri alkalommal történő elfogadását teszi lehetővé, amit hosszabb időn át ápolásra szorulók esetében kéthavonta lehet átadni.

A Nők Elleni Erőszak Megszüntetésének Világnapja lehetőség arra, hogy világszerte felhívjuk a figyelmet a nőkkel szembeni erőszak problémájára, hiszen nőként a mindennapjainkban, egészségügyi rutinkezelésekben is találkozhatunk velük. Az erőszak és diszkrimináció minden formája káros hatással van az érintett személyekre, aláássa emberi jogaikat és az egyenlő bánásmódot.

A társadalomnak fel kell ismernie az erőszak és diszkrimináció jeleit, és aktívan hozzá kell járulnia az ilyen esetek megelőzéséhez és kezeléséhez.

Fontos, hogy a szülés során traumát elszenvedett nők ne érezzék magukat egyedül, és megkaphassák a szükséges támogatást és segítséget a gyógyuláshoz, hiszen ez az, ami erőt adhat nekik.

(2024.01.26.-i frissítés: A cikket kiegészítettük a publikálást követően megjelent videók idézeteivel.)