Josh Paul tizenegy évig dolgozott vezető pozícióban az Egyesült Államok külügyminisztériumának politikai-katonai ügyekért felelős hivatalában, amely a külföldi fegyverszállításokért felel. Váratlan lemondásának híre bejárta a világsajtót.

Josh Paul diplomamunkáját az Izraelt sújtó terrorizmus elleni küzdelemről és a polgári jogokról írta. Egy időben a ciszjordániai Rámalláhban dolgozott az USA megbízásából, ekkor a Palesztin Hatósággal és az Izraeli Védelmi Erőkkel is volt alkalma együttműködni. Később, külügyminisztériumi munkája során számtalan fegyverüzletre látott rá, és saját elmondása szerint is tudatában volt annak, hogy munkája erkölcsi kompromisszumokkal jár. Az izraeli konfliktus során mégis úgy érezte, az Egyesült Államok külpolitikája által okozott kár meghaladja az elérhető, lehetséges jót, ezért október 17-én lemondott posztjáról. Az egykori magas beosztású vezető hosszan írt döntéséről a munkára és karrierépítésre fókuszáló közösségi médiafelületen, a LinkedIn oldalán is. Ahogyan látni fogjuk, felmondása nem csak a geopolitikai viszonyok miatt érdekes.

„Amikor bekerültem ebbe a hivatalba, az Egyesült Államok kormányának azon részlegébe, amely leginkább felelős a partnereknek és szövetségeseknek való fegyverszállításért és a fegyverek biztosításáért, tudtam, hogy ez a munka erkölcsi komplexitást és erkölcsi kompromisszumokat kíván, és ezért megígértem magamnak, hogy addig maradok itt, ameddig úgy érzem, az általam elkövetett kárt felülmúlhatja az a jó, amit tehetek. Az elmúlt tizenegy évben több erkölcsi kompromisszumot kötöttem, mint amennyit fel tudok idézni, mindegyik nehéz volt, de sosem felejtkeztem meg erről a magamnak tett ígéretről, amelyet tiszteletben tartottam. Ma elmegyek, mert úgy gondolom, hogy

azzal, hogy folyamatosan – sőt, kiterjesztetten és egyre gyorsabban – halálos fegyvereket biztosítunk Izraelnek, a fogadalmam nem tartható tovább. (…)

Hadd fogalmazzak világosan: a Hamász Izrael elleni támadása nem csupán szörnyűség volt, hanem a szörnyűségek szörnyűsége. Azt is gondolom, hogy a potenciális eszkaláció, amelyet Iránhoz köthető csoportok, például a Hezbollah, vagy maga Irán idézne elő, a fennálló tragédia további cinikus kihasználása lenne. De a lelkem mélyén azt is hiszem, hogy

Izrael válasza, és az, hogy az amerikaiak támogatják mind ezt a választ, mind a megszállás status quóját, csak több és mélyebb szenvedést fog okozni mind az izraeli, mind a palesztin nép számára – és hosszú távon nem ez az amerikai érdek.

A jelenlegi adminisztráció – és a Kongresszus nagy részének – impulzív válasza meglévő elfogultságokon, politikai kényelmen, szellemi csődön és bürokratikus tehetetlenségen alapszik. Azaz: óriási csalódás, és egyáltalán nem meglepő.

Ugyanez a megközelítés több évtizede mutatja, hogy a »biztonság a békéért« elve nem vezet sem biztonsághoz, sem békéhez. Valójában az egyik oldal vak támogatása hosszú távon romboló hatású mindkét oldal számára. Attól tartok, megismételjük ugyanazokat a hibákat, amelyeket elkövettünk az elmúlt évtizedekben”

– írja levelében Josh Paul, amelyben azt is állítja, hogy az erkölcsi kompromisszumok mellett gyakran igyekezett – elmondása szerint nem eredménytelenül – visszafogni az emberi jogokat nem tiszteletben tartó országoknak küldött fegyverszállítást. Szerinte erre ezúttal esélye se volt, és

felmondásában az is nagymértékben közrejátszott, hogy nem volt vitára lehetőség, a külügyminisztérium azonnal döntött. Állítja, nem ez a megszokott ügyrend:

„A különbség az, hogy minden más esetben – miután a minisztérium és az emberjogi vonatkozásokkal foglalkozó ügynökségek kialakították álláspontjukat – előre lehetett tudni, hogy a következő lépésben, a fegyverüzlet a Kongresszus elé kerül, ahol megvitatják, sőt, akár ellene is szavaznak. De Izrael esetében ez egy biankó csekk a Kongresszustól. Nincs hajlam a vitára. Nincs igazi vita a kormányzaton belül sem. És így nincs is kinek továbbadni a vitát” – nyilatkozta az NPR-nak.

A USA külügyminisztériuma ráadásul azon ritka kabinetek egyike, amely hivatalos belső mechanizmussal rendelkezik arra az esetre, ha az alkalmazottak hangot akarnak adni a kormány politikájával kapcsolatos aggodalmaiknak. Ezt a mechanizmust „dissent channel”-nek, avagy „különvélemény-csatornának” is hívják. Ezen a csatornán keresztül az alkalmazottak titkosított üzenetekben fejezhetik ki szakpolitikai nézeteltéréseiket az államtitkár felé, anélkül, hogy tartaniuk kellene a megtorlástól. A csatornát a vietnámi háború alatt hozták létre, így kezelendő az esetleges konfliktusokat. Idén, úgy látszik, már ez a rendszer sem tudta a felszín alatt tartani a belső feszültséget.

„Tekintettel arra, hogy nem tudtam változtatni semmin, felmondtam” – fogalmazott Josh Paul. Elmondása szerint számos kollégája a kormányban meglepően pozitívan fogadta felháborodását, sokan biztosították őt támogatásukról. Azt reméli, döntésével bebizonyította, hogy „fel lehet állni”.

Épp ugyanazon a napon, amikor Josh Paul benyújtotta lemondását, Joe Biden Izraelbe látogatott, ahol ígéretet tett arra, hogy az USA továbbra is támogatni fogja Izraelt biztonsági törekvéseiben, és egyetértését fejezte ki azzal az izraeli állítással, hogy a gázai al-Ahli kórházat nem Izrael, hanem egy eltévedt rakéta bombázta le, amit terroristák lőttek ki. Ugyanakkor

az elnök azt kérte Izraeltől, hogy ne kövesse el ugyanazokat a hibákat, mint amiket az Egyesült Államok elkövetett a 2001-es terrortámadások után, és hangsúlyozta a palesztinoknak nyújtott humanitárius segély fontosságát.

A Financial Times információi szerint több szövetségest is veszthet azzal a Globális Délen a Nyugat, hogy „biankó csekket” ad Izraelnek a Gáza elleni támadáshoz. Jordánia és Egyiptom például kifejezetten ellenzi Gáza megtámadását, Brazília, Dél-Afrika és Indonézia pedig az izraeli háború miatt visszavonhatja támogatását a Nyugat Oroszország ellen, Ukrajna mellett folytatott harcában.

A lapnak névtelenül nyilatkozó nyugati tisztviselők értékelése szerint Izrael feltétlen támogatásával a nemzeti önrendelkezés elvére és emberi jogokra hivatkozó Nyugat elveszti hitelességét a Globális Dél szemében.

EU-s diplomaták, hivatalnokok és törvényhozók részéről, több kritika érte Ursula von der Leyent is a színfalak mögött, mondván, a Bizottság elnöke meghaladta hatáskörét, amikor az európai tagállamokat megkerülve biztosította feltétlen támogatásáról Izraelt.

Habár Izrael az elmúlt években jelentős eredményeket ért el a tekintetben, hogy stabil kapcsolatokat építsen a közel-keleti államok kormányaival, az arab közvélemény rendkívül rossz szemmel nézi a palesztinokkal való bánásmódot. Különösen a 2020-as Ábrahám-megállapodással tett Izrael nagy lépést afelé, hogy egyes arab országok elismerjék szuverenitását, a jövőben esetleg Szaúd-Arábia is. Gáza megtámadása azonban hosszú távon felélesztheti az arab nacionalizmust és megakaszthatja ezt, az Egyesült Államok bábáskodásával megkezdett folyamatot, ami mellesleg egyik legfőbb célja lehetett a Hamásznak.

Hasonlóan ellentmondásos a helyzet az afrikai kontinensen is. Az egykoron gyarmatosított országok, különösen az egykori apartheid államok, mint például Algéria és Dél-Afrika, történelmükből kifolyólag nem nézik jó szemmel a palesztinokkal való bánásmódot. Ugyanakkor, mivel Izrael gazdasági befolyása rohamosan növekszik a kontinensen, a gazdasági érdek lassacskán elkezdte fölülírni a történelmi sebek okozta erkölcsi felháborodást.

A jelenleg zajló háború ennek a megbékélő-beletörődő folyamatnak is ellentarthat azzal, hogy felrázza a közvéleményt, és újra aláhúzza, hogy politikai megoldást kell találni a palesztin kérdésben.

Bár Josh Paul felmondása nem egyedülálló az Egyesült Államok történetében – történtek hasonlóak a jugoszláv háború idején is, amikor a boszniai népirtás nagy vitákat váltott ki a külügyminisztériumi dolgozók körében –, felmondó levele nagy jelentőséggel bír. Szembesíti az Egyesült Államokat és Izraelt a két ország képmutatásával, vagy ha úgy tetszik, önellentmondásával is. Azzal, hogy „a szabadság hazájaként” és a „Közel-Kelet egyetlen demokráciájaként” emlegetett országok nemhogy nem bánnak demokratikusan a palesztin néppel, de jogaik eltiprásával éppen azt a biztonságot ássák alá, amiért névleg harcolnak.