Szeptember végén kezdődött meg annak a férfinak a büntetőpere, aki tavaly márciusban ölte meg különös kegyetlenséggel élettársát Nyírvasváriban – számolt be az rtl.hu. A Híradó riportjából kiderült, az ügyészség megerősítette a férfi kijelentését, miszerint féltékenységből ölt, ami azonban több szempontból is problémás a nőjogi Patent Egyesület szerint.
Az elkövető tavalyi elfogása után azt nyilatkozta a sajtónak, „csak rá akart ijeszteni” élettársára, aki elmondása szerint bevallotta, hogy megcsalta őt, ezért bántalmazta napokig, majd ásta el az eszméletlen, még élő nőt. Ahogy szinte minden nőgyilkosság esetében, ezúttal is kiderült később, nem először akart „ráijeszteni” a nőre, korábban is bántalmazta élettársát a férfi, ennek nyomai az RTL-nek nyilatkozó helyiek szerint gyakran látszottak is az áldozat arcán és testén.
Fontos azt is leszögezni: lényegtelen, hogy valóban történt-e megcsalás. Semmi, így a féltékenység és a szerelem sem lehet oka a gyilkolásnak. Másrészt – mint arra az ügy kapcsán a Patent Egyesület is felhívta a figyelmet -, amikor ezzel próbálnak megmagyarázni egy nőgyilkosságot, akaratlanul is felelősséget helyeznek az áldozatra, mintha a (vélt) viselkedése váltotta volna ki az elkövetőből a késztetést a bántalmazásra.
Számos cikkünkben beszámoltunk már arról, mennyire kevés tudással rendelkeznek a magyar hatóságok és az igazságszolgáltatási szervek a nők elleni erőszak működéséről, megelőzéséről és az áldozatvédelemről, emiatt az áldozatok gyakran nem kapnak segítséget, vagy ha kapnak is, teljesen esetleges (rendőrkapitánysága, sőt: rendőre válogatja), hogy az szakszerű-e, vagy maga a rendszer bántalmazza vagy veszélyezteti-e tovább őket.
Ennek kapcsán érdemes felidézni például az Országos Kriminológiai Intézet 2019-es tanulmányát, melyben többek közt arról olvashatunk: „(…) Általánosságban elmondható, hogy a rendőrségek a kapcsolati erőszak bűncselekményét és az esetleges halmozatokat (tipikusan kiskorú veszélyeztetése, magánlaksértés, hamis tanúzásra felhívás, zaklatások) — kevés kivételtől eltekintve — egyáltalán nem ismerik fel még úgy/akkor sem, hogy annak tényállási elemeit maguk rögzítik a kezdő iratokon, összefoglaló jelentésekben, előterjesztésekben, egyéb iratokban.”
A tanulmány arra is felhívja a figyelmet: az sem ritka, hogy a rendőrség „semmiféle tájékoztatást nem nyújt a sértettek részére (távoltartás, anyaotthon, áldozatvédelmi és krízisközpontok igénybevételi lehetősége stb.), sőt ameddig lehet, próbálnak távol maradni a családi veszekedésektől — ezzel pedig a hatóságok magukat tartják távol a sértettekről és nem az elkövetőt.”
Az esetek jó része pedig nemhogy a bíróságig, de a rendőrségig sem jut el, ami nem független attól a közmeggyőződéstől, hogy a rendőrség sokszor csak akkor lép, ha már vér folyik, az áldozatok pedig jogosan tartanak a bántalmazó megtorlásától, és attól, hogy nem védik meg őket, ha feljelentést tesznek.
A tudáshiány a bíróságokon is számos formában megmutatkozik. Ennek része többek közt a káros szóhasználat is, amit a nyírvasvári ügy első tárgyalásán sem sikerült elkerülni:
az elkövető narratíváját erősítve, az ügyészség is kimondta, a férfi féltékenységből gyilkolt.
A rendőrségnek és a bíróságnak ezzel szemben abból az alapvető tényből kellene kiindulnia a nőjogi szervezet szerint, hogy az elkövető férfiak a birtoktárgyukként tekintenek a nőkre, feljogosítva érzik magukat arra, hogy az áldozat életének minden mozzanatáról – és a haláláról is ők döntsenek.
Ráadásul, mivel a párkapcsolati erőszak dinamikája jól kiismerhető, ezek az esetek megelőzhetők lennének, ehhez viszont átfogó tudásra, jól képzett szakemberekre, protokollokra lenne szüksége a hatóságoknak, ami elsősorban a kormány akaratán múlik.
Ami láthatóan nincs, tekintve, hogy hosszú évek óta nem történik semmilyen intézkedés a nők elleni erőszak visszaszorítása érdekében. Mindeközben hetente érkeznek a férfi hozzátartozóik által bántalmazott és meggyilkolt nőkről beszámoló hírek.
„Ha tényleg lenne segítség, ha az áldozatok tényleg bízhatnának a hatóságokban, ha a társadalom nem nézne félre és nem tekintené magánügynek a nők elleni erőszakot, ha az elkövetők valódi és visszatartó erejű büntetésben részesülnének, talán nem olvasnánk minden héten válogatottan kegyetlen eszközökkel elkövetett nőgyilkosságokról.”
– összegezte a helyzetet az ügy kapcsán a Patent Egyesület.
