Augusztusban járta be a magyar sajtót annak híre, hogy életét vesztette egy 58 éves munkavállaló, pár nappal azután, hogy forró vízzel teli aknába zuhant a békéscsabai konzervgyárban. A rendőrség az ügyben nyomozást indított, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt, valamint a munkavédelmi hatóság is vizsgálódik.

Ritkán kelt ekkora sajtóvisszhangot még egy akár halálos munkabaleset is, most kivételesen a bulvársajtó is részletesen beszámolt róla, talán a történtek körülményei miatt. Az viszont kimaradt a médiazajból, hogy mit árul el a munka világáról az elhíresült eset. Ennek megértéséhez egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező munkavédelmi szakember véleményét kértük ki. Többek közt arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen hiányosságokra utal ez a baleset, és hogyan lehetne a hasonló tragédiákat megelőzni? Mivel a munkavédelmi vizsgálatokat magáncégek végzik, forrásunk neve elhallgatását kérte.

Egy 2020-as EU-s felmérés szerint 100 ezer munkavállalóra átlagosan 2,1 halálos munkahelyi baleset jutott 2019-ben Magyarországon. A szakszervezetek becslése szerint ez évente nagyjából 60-80 ember halálát jelenti. Bár ez valamivel felette van az 1,7-es európai átlagnak, Magyarország még így is az EU-s középmezőnyben végez. A legalacsonyabb európai átlag, a hollandiai 0,5-ös előfordulási arány viszont azt is megmutatja, hogy bőven lenne hova fejlődni. Ehhez viszont szigorúbb munkavédelmi ellenőrzésre lenne szükség.

Csakhogy épp ellenkező irányba haladunk.

Aggasztó trendre utal, hogy 2021-ben hétéves csúcson volt a halálos munkahelyi balesetek száma, és a helyzet várhatóan tovább fog romlani. Múlt hónapban a szakszervezeti konföderációk arra hívták fel a figyelmet, hogy a kormány az érdemi munkavédelem felszámolására készül azzal, hogy a minisztérium által kiválasztott szakmákban valódi oktatás helyett elegendő lesz aláírásért cserébe „oktatási tematikát” adni a dolgozónak. Ezzel az intézkedéssel gyakorlatilag megszűnhet a valódi munkavédelmi oktatás, mivel senki nem fog utánanézni annak, hogy valóban elolvasta, megértette és magáévá tette-e a munkavállaló az „oktatási tematikába” foglaltakat. A munkavédelmi oktatás felszámolásáról szóló módosítást a kormány „az állam működésének egyszerűsítésével” indokolta, pedig a magyar állam eleve „egyszerű”: Magyarországon nincs önálló munkaügyi szerv, a vizsgálatokat a kormányhivatalok alosztályainak (!) (foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi osztályainak) kell végezni.

De nemcsak az államnak, az adott munkáltatónak is van munkavédelmi felelőssége. Forrásunk szerint felmerül a kérdés, hogy a békéscsabai konzervgyárban felhívták-e a munkavállaló figyelmét az aknára munkavédelmi oktatás keretében. Ennél is fontosabb, hogy ki volt-e építve az aknánál a leesés elleni védelem.

„Ha megfelelő teherbírású, biztonságosan rögzített fedél alatt, 0,04 méternél nem nagyobb osztású ráccsal el van látva ez az akna, akkor biztos, hogy nem esik bele a munkavállaló”

– véli a szakember.

Az előírások szerint minden gyárnak, így a békéscsabai konzervgyárnak is három évente kell egészségügyi kockázatfelméréseket készítenie. Ezek során fény kellett, hogy derüljön a forró akna baleseti kockázataira. Akkor mégis hogyan fordulhatott elő a baleset?

Nem példa nélküli, hogy a felmért kockázatokat figyelmen kívül hagyja a munkáltató.

Sokat elárul a helyzetről, hogy az ország egyik legnagyobb és leghírhedtebb gyárában, a gödi Samsungban is ritkán változtat a munkakörülményeken a munkáltató az ilyen felmérések hatására, a cég volt dolgozója szerint. Pedig az ilyen kockázatfelmérések nemcsak a fizikai, kémiai és biológia veszélyeket mérik föl, de intézkedési terveket is előírnak, felelős és határidő megnevezésével. Forrásunk kérdésünkre megerősítette, hogy bizonyos munkahelyek egyszerűen nem végzik el a javasolt változtatásokat:

„Azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon sok rossz kockázatértékeléssel találkoztam, amik nem teljes körűek. A másik, amikor megvan a kockázatfelmérés, de a munkáltató későn vagy nem valósítja meg. Egyszerűen beteszik a kockázatértékelést a fiókba, és három év múlva ugyanazokkal a kockázatokkal találkozom, hiába volt rájuk intézkedési terv.”

Mivel három évente megvalósuló vizsgálatokról van szó, „lehet, hogy éppen két éve volt a kockázatértékelés ebben a gyárban, és lehet, hogy akkor rendben volt a beesés elleni védelem”, véli a szakember. Ebben az esetben viszont egy munkavédelmi szakember által végzett helyi szemlének kellett volna fényt derítenie a veszélyre. A dolgozóknak is fel kellett, hogy tűnjön egy fedetlen akna, magyarán kizárt, hogy a kockázatról ne tudott volna senki a munkahelyen.

A súlyos, halállal végződő balesetet nehéz nem intő jelként értelmezni. Bár a munkavédelem a munkavállalók felelőssége is, látványos, hogy a költségcsökkentésre törekvő munkáltatóknak mennyire kapóra jön a munkavédelmi előírások fellazítása és elhanyagolása. Hisz egy dokumentum átadása – akár elektronikus formában – az oktatásnál kétségkívül kevesebb költséggel jár, és rövidebb időbe is telik, így a dolgozó munkavédelem helyett addig is a termeléssel foglalkozhat. A kockázatokat viszont épp azok a dolgozók viselik, akik a termelésben részt kell, hogy vegyenek.