Május elején két egymás utáni napon két tömeggyilkosság történt Szerbiában. Összesen 18-an haltak meg, 21-en megsebesültek, többségük kiskorú. A kormány válaszként szigorítaná a fegyvertartást, miközben a társadalom feletti kontrollt is fokozná. Az eseményeket, és a kormány reakcióit évtizedek óta nem látott, több tízezres tömegtüntetések követik, kimenetelük bizonytalan. A belgrádi Mašina szerkesztőit kérdeztük arról, milyen állapotban érik a gyilkosságok a szerbiai társadalmat, és milyen politikai reakciókat váltanak ki a társadalom, és a politikai elit részéről.

Május 3-án egy 13 éves fiú belgrádi iskolájában nyitott tüzet diáktársaira és az intézmény dolgozóira. Kilenc diák és egy iskolaőr halt meg, hat diák és egy tanárnő pedig megsérült. A merényletet követően a fiú kihívta a rendőrséget és feladta magát, a fővárosi rendőrség jelentése alapján a fiúnál két Molotov-koktélt is találtak, valamint egy listát a kiszemelt áldozatairól. Több forrás szerint a fiút zaklatták az iskolájában, aminek kezelése kimerült annyiban, hogy átíratták egy másik osztályba.

Rá egy napra egy 21 éves férfi ölt meg a Belgrád melletti Mladenovac környékén nyolc embert, 14-et pedig megsebesített, az ő lövöldözésének az indítékai vitatottak.

Szerbia: Egy ország tele fegyverrel

Aleksandar Vučić terrorcselekménynek nevezte a második lövöldözést, majd kis szörnyetegnek, illetve nagy szörnyetegnek az elkövetőket. Majd azt is elmondta,  felmerült benne a halálbüntetés visszaállításának az ötlete is, a rendkívüli állapot bevezetését viszont ellenezte. Az elnök ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az országnak nincs szüksége fegyverekre. A kormány reakciói ennek megfelelően a fegyvertartás szabályozásának szigorítása köré összpontosulnak.

Kétéves moratóriumot vezettek be az új fegyvertartási engedélyekre, a jelenlegi engedélyeket felülvizsgálják, több és alaposabb pszichológiai vizsgálatot helyeztek kilátásba, illetve hosszabb börtönbüntetés jár majd a fegyveres bűncselekményekért és az illegális fegyvertartásért. A büntethetőség korhatárát 14 évről 12 évre csökkentik, ellenőrzik majd a lőtereket, és egy hónapos fegyver amnesztiát is bevezettek: jelenleg bárki leadhatja engedély nélkül tartott fegyverét és lőszereit, büntetőjogi következményekkel nem kell számolnia.

Az ország fegyverállománya Európában egyedülálló:

a 6,5 milliós Szerbiában 1,19 millió legálisan magánkézben lévő lőfegyvert tartanak számon, az illegális fegyverek számát további mintegy másfél millióra becsülik.

A száz főre jutó lőfegyverek száma 39, ezzel Szerbia az Egyesült Államok és Jemen után harmadik a világranglistán.

A kormányzati reakciók másik része a társadalom feletti kontroll fokozására irányul. 1200 rendőr állományba vételét tervezik: minden szerbiai iskolában lesz rendőri felügyelet míg tart az oktatás, illetve a bevásárlóközpontokat, parkokat és köztereket is állandó rendőri felügyelet alá helyezik. Míg a fegyvermennyiség korlátozását a legtöbben indokolt reakciónak gondolják, a társadalmi kontroll fokozása mint megoldás a társadalom számos szegmensének kritikáját is kiváltotta.

A kritikákat a szakértői elit is osztja. Maja Bjeloš, a Belgrádi Biztonságpolitikai Központ kutatója a Guardiannek fejtette ki véleményét: szerinte nem a rendészeti megoldások hiányában kell keresni az erőszak okait: „Szerbiában a legmagasabb az egy főre jutó rendőrök száma Európában, de ettől még nincsenek biztonságban az állampolgárok, ez nem oldotta meg az erőszak problémáját” – nyilatkozta a kutató.

Pressburger Csaba vajdasági újságíró, hvg.hu-n megjelent írásában tágabb összefüggéseiben is értelmezi az iskolai lövöldözésekben felszínre törő erőszakot: ennek okai szerinte mélyebben húzódnak. Az Autonómia portál szerkesztője szerint

„szoros összefüggés van a gyermekbántalmazás, az iskolai erőszak és a háborús bűnösöket mosdató-dicsőítő szónoklatok, a politikai propaganda, a durvuló közhangulat és az elégtelenül működő közigazgatás, közoktatás között”,

és arra jut, hogy a társadalmon eluralkodott sokk és düh csillapításához

„valószínűleg kevés lesz a hatalom által meghirdetett intézkedéscsomag és a populista lózungok.”

Ezekről az összefüggésekről kérdeztük a belgrádi Mašina szerkesztőit, Juhász Andrást és Iskra Krstićet: vajon minek tudható be a látható erőszak hirtelen elszabadulása, mit gondolnak a kormány intézkedéseiről, mi várható a tömegtüntetésektől és a politikai ellenzék kiállásától?

Ki a felelős?

Az ellenzéki pártok képviselőinek megnyilvánulásai hasonló mintázatot követnek: nyilatkozataikból az világlik ki, mintha Vučić bukása szerintük megoldaná a szerb társadalom erőszakhoz fűződő problematikus viszonyát.

Zdravko Ponoš, a tavalyi választások egyik jelöltje – korábban az ellenzéki jobbközép Néppárt (Narodna stranka) tagja – szerint az sem oldaná meg a problémát, ha „minden fegyvert elvennének és minden szociopatát rács mögé dugnának, amíg a sorsunkat az alakítja, aki ezt a gonoszságot feloldotta és meglovagolta.” – tudhattuk meg a Guardianből. „Közvetve Vučić a fő bűnös, ő az, aki gyűlölettel töltötte meg a légkört” – nyilatkozta ugyanitt Marinika Tepić ellenzéki politikus, a szociáldemokrata Szabadság és Igazság Pártja (Stranka slobode i pravde) alelnöke.

A Mérce kérdésére Juhász András elmondta, Vučić és pártja, a Szerb Haladó Párt (SNS) úgy reagál, mint azt bármelyik jobboldali populista vezető és kormány tenné: több rendőrt, erősebb megszorításokat és kontrollt vezetnek be, tehát gyors és látványos eszközökhöz nyúlnak. A mentális egészségre és az oktatásra, valamint a hosszú távú erőszak-megelőzési programok kidolgozására, amelyek valóban a társadalom generációkon átívelő problémáit céloznák, kevesebb hangsúly kerül.

„A Szerbiában uralkodó elit nem a társadalmi béke, vagy a társadalmi gondoskodás elősegítésére törekszik. De egy békés és gondoskodó társadalomnak más utat kell választania, mintsem az erőszakintézmények megerősítését. Gondosan meg kell tervezni azokat a konkrét intézkedéseket, amelyek segítik a társadalom által elszenvedett traumák gyógyulását és az erőszak csökkentését. Ehhez olyan intézményeket, gyakorlatokat és értékeket kell előtérbe helyezni, amelyek idegenek a jelenlegi hatalomtól.”

– nyilatkozta lapunknak.

Ebbe az irányba mutató példákra az újságíró szerint pusztán a gyenge, establishmenten kívüli baloldalon láthatunk példákat: a Zajedno párton belül működő Szolidarnoszt politikai platform például a munkaidő csökkentését szorgalmazza annak érdekében, hogy a munkásosztálybeli szülők több időt töltsenek gyermekeikkel, és a rendőrség helyett az oktatásba fektetne. A balközép Ne davimo Beograd is rendszerint hangsúlyozza a közoktatásba való beruházás fontosságát – tudtuk meg Juhásztól.

Iskra Krstić, aki szintén a Mašina újságírója, az ellenzékre vonatkozó kérdéseinkre elmondta azt is, hogy

a szerb ellenzék néhány évvel ezelőttig kizárólag olyan politikai pártok maradványaiból állt, amelyek a kétezres évek korszak elején hatalmon lévő politikai pártok és a szélsőjobboldali szervezetek tömbjeként eljátszották az esélyüket arra, hogy valóban demokratikus erőként lépjenek fel.

A politikai színtéren az elmúlt néhány évben megjelent néhány újabb szervezet is csatlakozik hozzájuk, elsősorbana városi mozgalmakból kinőtt baloldali-liberális szervezetek. Az egyik a fentebb említett Ne davimo Beograd zöld-baloldali mozgalom (amely nemrégiben alakult át a Zöld Baloldali Front néven politikai párttá), valamint a környezetvédő szervezetek, amelyek egy része ma is alulról szerveződő csoport, a másik része civil szervezet, harmadik része pedig politikailag intézményesült az Ökológiai felkelés nevű mozgalom révén, és a Zajedno párt része lett. A környezetvédők széles politikai skálán mozognak: egyes szervezetek és szereplők radikális baloldaliak, és vannak, akiket a nacionalisták is támogatnak.

„A viszonylag új erők semmilyen mércével mérve sem erősek, és több szempontból is megosztottak, ennek ellenére lendületet kaptak azáltal, hogy a legutóbbi általános választásokon bejutottak az állami parlamentbe.”

– tette hozzá Krstić.

„Szerbia az erőszak ellen”

A több tízezres belgrádi tüntetések résztvevői egyértelműen nem az állami erőszak mértékének növelésében látják a megoldást, hanem az erőszakos kormánypropaganda és retorika felszámolásában.

A tiltakozók követelései között szerepel

• a médiában és a nyilvános térben az erőszak további népszerűsítésének azonnali megszüntetése;
• az Elektronikus Média Szabályozó Hatóság tanácsi tagok elbocsátása,
• a gyűlöletet és erőszakot hirdető, az újságírók etikai kódexét folyamatosan megsértő nyomtatott sajtó és bulvárlapok bezárása;
• az erőszakot hirdető televíziók – így a Pink TV és a Happy TV – országos sugárzási engedélyének visszavonása;
• valamint az erőszakot, az erkölcstelenséget és az agressziót népszerűsítő műsorok, például a valóságshow-k törlése a televíziókból.

Az oktatási miniszter, Branko Ružić lemondott négy nappal a kiskorú lövöldözését követően. Az ellenzék egyes szereplői az államfő, illetve további kulcsminiszterek és hatóságok lemondását is követelik.

Bár Vučić már régóta rebesgeti, két héttel a gyilkosságok után ígéretet is tett arra, hogy lemond pártelnöki pozíciójáról, és május 27-én le is mondott. Ezt a lépést egy nappal azután tette meg, hogy Szerbiából, valamint a szomszédos Koszovóból, Montenegróból és Boszniából érkezett emberek tízezrei tüntettek Belgrád utcáin.

Amint Juhász elmondta, az államfő nemrégiben megalapította a Népi Mozgalom az Államért (Narodni pokret za državu) nevű politikai szervezetet, amit Vučić egy „államépítő és nemzeti” mozgalomnak álmodott meg, ami „Szerbia fennmaradásáért és fejlődéséért” dolgozik. Juhász szerint a szervezet megalapítása és a pártelnöki tisztségről való lemondás is

„tiszta marketing, valami újat is kell mutatni tíz év kormányzás után, különösen, hogy az elégedetlenség is egyre nagyobb”

Az újságírók elmondása alapján nem is érdemes ugyanakkor Vučić személyére kihegyezni a válság magyarázatát, az erőszak szítása a teljes politikai elit stratégiájába illeszkedett, évtizedek óta.

„Ha csak annyit mondunk, hogy a jelenlegi államhatalom megbukott az erőszakot megelőzését célzó intézkedések tervezésében és végrehajtásában, távol maradunk a valóságtól.”

– mondja Krstic.

„A vezető politikusok közül sokan már 30 éve hirdetik és táplálják az erőszakot. Arra építették politikai karrierjüket, hogy erőszakot szítsanak a nem szerb etnikumok, a szomszédos országok és a politikai ellenzék, a civil társadalom, az emancipált nők, a nemzetközi közösségek felé. Ezzel egyidőben leépítik a demokratikus intézményeket, részben kriminalizálják az állampolgári ellenállást, tönkreteszik az igazságszolgáltatást, így nyújtva táptalajt a bűnözői hálózatok terjeszkedésének.”

– elemzett a Mašina újságírója.

Az utcán tiltakozó, olykor a teljes politikai elittel szemben is felszólaló ellenzék felépítése alapvetően gyenge – de ez önmagában nem mondd el semmit arról, hogy az ellenzék jelenlegi kiállása valódi veszélyt jelenthet-e a fennálló hatalom megbontására. A „Szerbia az erőszak ellen” jelmondatot zászlajukra tűzték a régi baloldalt alkotó Demokraták és a Zajedno, a jobboldalt pedig egyelőre nem látni. A kérdésben az lehet a döntő, hogy az ellenzék képes-e fogódzót adni a polgároknak a társadalmi-gazdasági feszültség levezetésére. Főként az új, kevésbé korrupt, demokráciáért kiálló baloldali pártok képezhetnek erre csatornát.

A Mérce által megkérdezett újságírók arra számítanak, hogy nemzetközi tényezők is szerepet fognak játszani a konfliktus kimenetelében: a gazdasági erők aktuális érdekeitől függően segít Vučićnak hatalmon maradni vagy veszíteni. Ebben a kérdésben fontos tényező, hogy Vučić és pártja neoliberális gazdaságpolitikát folytatnak, és Szerbiára az olcsó és kiárusítható erőforrások – munkaerő, víz, réz, fa, lítium stb. – területeként tekintenek.

Juhász hangsúlyozta, hogy a több tízezer résztvevőt is elérő tüntetéssorozat nagyon ritka, nagy jelentőségű dolog Szerbiában.

Nagyon különböző szereplők mennek ki az utcára, és különböző célokkal, de mindannyian elégedetlenségüket és fájdalmukat fejezik ki.

Például jelenleg is nagy figyelem irányul a mezőgazdasági dolgozókra – akik bár az ellentüntetés előtt kiegyeztek a kormánnyal és visszavonultak – szervezetei az elmúlt másfél évben komoly elégedetlenségüket fejezték ki az állami támogatás hiánya és az importorientált agrárpolitika miatt. Kénytelenek voltak az utcára vinni gépeiket, és bejelentették, hogy csatlakoznak a gyilkosságok apropóján szervezett állampolgári tiltakozáshoz is. (A tavaly nyári eseményekről itt, az e hetiről pedig itt írtunk bővebben.)

„A kormány, ahogy azt megszoktuk, lekicsinylő módon beszél a tiltakozásokról. Bejelentett egy saját tiltakozást is, és sok információ kering az interneten arról, hogy nyomást gyakorol a helyi pártszervezetekre és a közszféra alkalmazottjaira, hogy vegyenek részt az általa szorgalmazott ellentüntetésen.”

– tette hozzá Juhász.

Az ellentüntetés mellett a kormány hangsúlyozza a hagyományos család fontosságát és a június eleji, Belgrádban megrendezésre kerülő életpárti nagygyűléssel kampányol konzervatív értékei mellett. De mindeközben a kormánypárt által adott konzervatív válaszok a tömeges lövöldözésekre olyan törvénytervezeteknek ágyaznak meg, mint a nemrégiben civil ellenállás miatt elvetett belügyi tervezet, ami bevezette volna a biometrikus megfigyelést, az elfogatóparancs nélküli lakáskutatást, és az erőszak indoklás nélküli alkalmazását.

A szerb társadalom krízishelyzetben van és gyászol. A tüntetők az „Álljon meg minden!” jelszót választották jelmondatnak, ami arra szólítja fel az embereket, hogy hagyják abba a mindennapi tevékenységüket és figyeljenek a társadalmi mélypontra.

A kormány pedig  – bár elmondása alapján igyekszik bevetni minden lehetséges eszközt az erőszak megfékezéséért – már az iskolai lövöldözést követő reggelen több ellentmondásos, korábban az Alkotmánybíróság által is visszadobott törvényjavaslatot is megszavazott. Az egyik az új polgári építési és tervezési törvény, amely lehetővé teszi, hogy a magántulajdonban lévő állami cégek tulajdonosai, akik eddig városi tulajdonban lévő telkeket használtak, fizetés nélkül privatizálhassák azokat. A szakemberek és aktivisták szerint ez újabb luxuslakás építési hullámot fog előidézni.

Iskra Krstić, a Mašina újságírója szerint arról van szó, hogy

„a kormány megpróbál rávenni minket, hogy úgy folytassuk az életünket, mintha egy gyerek nem ölt volna meg kilenc másik gyereket Szerbiában”.