Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Pintér Sándor szóba sem állt a diákokkal és a szakszervezetisekkel a mai „egyeztetésen”

Az ellenzéki pártok „meghívott szakértői, akik a szakszervezetek, érdekvédelmi szervezetek képviselői, az egyeztetésen nem kaphattak szót. Teljesen új alapra kell helyezni ezt a folyamatot. Ez azt jelenti, hogy új jogszabály tervezetről kell folytatni az egyeztetést, amely visszaadja a szabadságot, s ki kell szélesíteni az egyeztetési folyamatot, hogy mi mindannyian egy asztalhoz üljünk, akik az oktatás ügyében érintettek vagyunk”, mondta el Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke a státusztörvényről szóló szerdai egyeztetés után.

A találkozóra azt követően került sor, hogy a pénteki diáktüntetés előtt Pintér Sándor belügyminiszter bejelentette, várja az ellenzéki képviselőket és a szakszervezetek tagjait, hogy közösen tanácskozzanak a készülő új jogállási törvényről.

A Telex beszámolója szerint az ellenzéki pártok egy-egy szakértőt vihettek magukkal az egyeztetésre, amelyen a Mi Hazánkot kivéve végül az összes ellenzéki párt megjelent. Az ellenzéki képviselőkkel a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Tanítanék Mozgalom, a Civil Közoktatási Platform, az ADOM Diákmozgalom és az Egységes Diákfront egy-egy tagja tartott.

A találkozó után tartott sajtótájékoztatón kiderült, hogy a szakmai szervezetek az egyeztetésen nem kaptak szót, Pintér Sándor pusztán az ellenzéki képviselőkkel volt hajlandó beszélni. Nagy Erzsébet, a PDSZ képviselője azt mondta, a belügyminiszter amellett, hogy az érdekvédőkkel nem állt szóba, az ellenzéki képviselők kérdéseire sem adott konkrét választ.

A résztvevők közül többen is jelezték, hogy most először találkoztak Pintér Sándor belügyminiszterrel, holott a státusztörvényről szóló egyeztetések már hetek óta zajlanak, alapvetően eredménytelenül.

A Népszava azt írja, hogy a szakszervezetek és a diákmozgalmak tagjai két mappát is átadtak a belügyi küldöttségnek. Az egyik azt a 27 ezer nevet tartalmazta, akik aláírták az aHang oldalon indított, a státusztörvény visszavonását kérő petíciót, a kisebbik mappa pedig 4891 olyan pedagógus névvel vállalt nyilatkozatát tartalmazta, akik jelezték, nem maradnak a közoktatásban, ha az Orbán-kormány elfogadja a pedagógusi státusztörvényt.

Erre Pintér Sándor megismételte, hogy 10 százalékos béremelés várható, ez az az ígéret, amely a költségvetésben is szerepel.

A sajtótájékoztató itt tekinthető meg.

Ellenállnak

A szakszervezetek szerint kiszámítható előmenetelt biztosító bérrendszerre, kötelező óraszámra és az összes túlmunka kifizetésére lenne szükség, amelyekhez azonban egyáltalán nem kell bevezetni a státusztörvényt. A kormány az előző tárgyalás alkalmával ugyan engedett a szándékából, a szakszervezetek szerint még ebben a gyengített formájában is elfogadhatatlan a törvény.

Megérkeztek az Oktogonra a 7Igenes, oktatási bosszútörvény ellen tüntetők. Forrás: Dián Ákos

A kormány a tanárok bérének emelésére hivatkozva március 2-án tette közzé a státusztörvényként, majd bosszútörvényként elhíresült tervezetet, amellyel megszüntetnék a pedagógusok közalkalmazotti jogviszonyát és egy új jogállás alá, úgynevezett köznevelési foglalkoztatotti jogviszony alá rendelnék őket. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a bevezetni tervezett törvénnyel nemcsak nőnének a pedagógusok munkaterhei, de felszámolnák a tantestületek maradék autonómiáját  is. Bár már júniustól bevezették volna az új törvényt, egyelőre még a parlament elé sem került.

A státusztörvény az utóbbi hetekben újra indulatokat váltott ki az oktatási rendszer reformjáért és a pedagógusbérek emeléséért tüntetők körében.

Mint emlékezetes, az elmúlt hetekben két alkalommal is kordonbontásba és könnygázas oszlatásba torkollt a diákok tüntetése a Karmelita kolostor előtt. Legutóbb, múlt pénteken pedig a Fidesz-székháznál fejeződött be a tüntetés, ahol a rendőrség erővel oszlatta fel az összegyűlt tömeget.

(Sajtótájékoztató, Telex, Népszava, Hvg.hu)
Címlapkép: Alföldi Dániel -> Facebook: Dániel Alföldi Photography, Instagram: @alfoldi_photo