Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt egykori miniszterelnök-jelöltje, korunk egyik legjelentősebb baloldali politikusa, aki visszahelyezte a szocializmust Nagy-Britannia politikai térképére, nemrég Budapestre látogatott.

Az Európai Balpárt és az ISZOM(M) szervezésében megtartott antifasiszta konferencián Corbyn arról beszélt, amiről antifasiszta konferenciákon beszélni szokás: menekültpártiság, antirasszizmus és a béketárgyalások sürgetése. Ukrajnában is!

A rendezvény sajtótájékoztatóján a NER-média is jelen volt. Nem volt világos, hogy az egyszerre békepárti, migránsozó és antifasizmus ellen uszító kormánymédia mit fog kiemelni Corbyn mondanivalójából. Lebontaná a kerítést a nemzetközi baloldal? Veszélyes antifa látogatott Magyarországra? Végül a Magyar Nemzet A békefolyamat beindítását sürgette egy brit baloldali képviselő címet adta beszámolójának.

Az ezt megelőző panelbeszélgetés alatt, amikor a nézőközönség nagy megdöbbenésére Corbyn elmondta befogadáspárti, internacionalista tirádáit, érezni lehetett a feszültséget. A hátsó sorokban sugdolózás kezdődött, ami idővel folyosói vitákba is átszivárgott.

Nem a házigazdák beszéltek ki a baloldali kánonból. Szanyi Tibor, az ISZOMM politikusa például szóvá tette, hogy miközben 8 millió ukrajnai menekültet fogadott be Európa az alig több mint egyéves háború kezdete óta, 2016-ban ennek töredékét, körülbelül 1 millió közel-keleti menedékkérőt regisztráltak. De még ez a szóbeli gesztus is eltörpült Corbyn világos és egyértelmű willkommenskultur-ja mellett.

A beszédet az első sorból hallgatta Schiffer András, volt országgyűlési képviselő is, akiről tudható, hogy homlokegyenest mást gondol a témában, mint Corbyn. Később ezt a véleményét el is mondta a helyszínen, és ezzel nem volt egyedül. A United against fascism (Együtt a fasizmus ellen) c. konferencia lassacskán Divided on migration (Megosztva a migrációban) rendezvénnyé avanzsált át.

A hozzászólások során előkerültek jogos és kibeszéletlen sérelmek: a keletről nyugatra távozás utáni munkaerőhiány, a helyi bérek és munkajogok leszorítása a külföldi munkások behívása által, a Nyugaton idősgondozásban dolgozó kelet-európai vendégmunkások kilátástalan helyzete stb.

De a polkorrekt, színvakon megfogalmazott migrációs sérelmek sorolása közben óhatatlanul elfogta az embert annak gyanúja, hogy a baloldalon is megkerülhetetlenné vált az idegenellenesség. Persze szigorúan antikapitalista narratívába csomagolva, melyben nem maguk az idegenek a hibásak, csakis a tőke. A tőke okozza a migrációt!

Csakhogy a tőkének felróni, hogy tőkeként viselkedik, olyan, mintha elítélnénk az esőt, amiért esik, és felháborodnánk a viharon, amely viharzik.

A tőke mint fogalom nem azonos a tőkésekkel. Bizonyos törvényszerűségek mentén működik, emberi akarattól függetlenül. Szereplői, a tőkések, felcserélhetőek. A tőkések jelleme, szándékai, erkölcse nem döntő tényezők, mert azokat előbb vagy utóbb, de végül mindig a piaci kényszerek határozzák meg.

Az örök növekedési kényszerre ítélt tőke mindig újabb és újabb területek után kutat, amelyeket bevonhat az áruforgalomba. Ennek során globalizálja, nemzetközivé teszi a gazdaságot, beleértve a munkaerőpiacot is.  Mondhatni „migrációt okoz”.

Még egyszer, mindez nem a tőkések egyéni akaratán múlik. Miközben az egyes tőkések kezét megkötik a gazdasági verseny vastörvényei, a tőkefolyamatok megállíthatatlanul robognak a szakadék felé. Kivéve, ha a nemzetközi tőkének nemzetközi munkásmozgalommal kell szembenéznie.

Marx a kapitalizmus megmásíthatatlan tendenciáiból vezette le a szocializmus szükségszerű létrejöttét. És tetszik, nem tetszik a nemzetközi tőkével szembenálló nemzetköziség, a nemzetközi munkásosztály megkonstruálása sem csak erkölcsi direktíva volt, hanem gyakorlati szükségszerűség is, ami nélkül nem csupán lelkiismeretünket veszítjük el, de minden mást is.

Ez a legalapvetőbb, legalacsonyabb szinteken, a munkahelyeken is nagy jelentőséggel bír. Szakszervezetbe nem léphet be olyan, aki nem fogadja el a másik szakszervezeti tag létjogosultságát. Hatékony sztrájkot nem folytathat az, aki származástól függetlenül nem kér mindenkit, hogy tegye le a munkát. És így tovább. Érdemes elolvasni Jean-Paul Sartre írását a választások individualizáló jellegéről, és a sztrájk egységesítő erejéről: amikor az osztályhovatartozás az élet egyik sokadlagos tényezőjéből döntővé válik, a dolgozók etnikai hovatartozása és az ezzel kapcsolatos előítéletek háttérbe szorulnak.

Hová tűntek ezek az alapvető elvek a magyar baloldalról?

A parlamenti baloldal mondanivalója minden bizonnyal azért orbanizálódott hozzá az Orbán-rendszerhez, mert számukra a sikertelenség elsősorban azt a kérdést veti fel, hogy mit kellene képviselni a népszerűség és a választási győzelem eléréséhez.

Ez nem csak azért probléma, mert ez tulajdonképpen megalkuvás és demagógia. Ez egyszersmind vakság a baloldal sikertelenségének legfőbb okára: a munkásmozgalom ordító hiányára.

Ezt a hiányt pótolta ideiglenesen a baloldali populista hullám. A baloldali populisták – Corbyn, Sanders, Sziriza, Podemos stb. – népszerű szakpolitikák mentén igyekeztek szolidaritást építeni a legkülönbözőbb emberek közt. Hosszú távon nem volt életképes a terv, nem helyettesítette a munkásmozgalmat, amely két választás közt is hatalmas erőt tudna mutatni. Mégis, a baloldali populizmus fiatalok millióinak mutatta meg, mit jelentett eredendően az eltűnőfélben lévő baloldal.

Corbyn azt üzente, „nem kell megalkudni”, nem kell hozzásimulni a rendszerhez, nem kell lemondani a megélhetésről a gazdaság oltárán, de sovinisztának sem kell lenni a jóléthez. Ha feladta volna az internacionalizmust, akkor a „baloldali populizmusból” csak a populizmusa maradt volna. A jelek szerint mi éppen efelé tartunk.