Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Budapesten tart beszédet vasárnap Jeremy Corbyn

Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt korábbi vezetője és miniszterelnök-jelöltje is részt vesz a Baloldali, Zöld és Progresszív Erők Európai Fóruma által szervezett konferencián vasárnap Budapesten.

A Corvin Sissi Hotelben megrendezésre kerülő A fasizmus elleni összefogással az európai béke megteremtéséért elnevezésű eseményre a [email protected] e-mail címen lehet regisztrálni.

A konferencián Corbyn mellett felszólal többek között Walter Baier, az Európai Baloldal Pártja elnöke, Krausz Tamás történész, Kiss Viktor politológus, Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 – Európai Baloldal elnöke, és Szanyi Tibor, az IGEN – Szolidaritás Párt vezetőségi tagja.

A részletes program itt érhető el. Az eseményről a Mérce is tudósítani fog.

A rendezvény egyik szervezője, Vajnai Attila a Mércének elmondta, hogy 2024-ben Budapesten kerül megrendezésre az Európai Fórum plenáris ülése, „amelynek célja a demokratikus társadalmi viszonyok megvédése, megerősítése”. Ebből az alkalomból rendezik meg a konferenciát, egy nappal május 8. előtt, amely a fasizmus felett aratott győzelem emléknapja.

Corbyn meghívásáról elmondta, hogy a korábbi brit miniszterelnök-jelölt egy olyan politikai irányvonalat képvisel a Munkáspárton belül is a bal- és a jobboldal között vívott küzdelemben, amit ők is meg szeretnének erősíteni Európában.

Jeremy Corbyn korábban a Munkáspárt vezetőjeként markáns baloldali programot hirdetett meg, amely a munkavállalók képviseletét helyezte előtérbe, azonban a Keir Starmer elnökségével fémjelzett jobboldali fordulat óta sok más baloldalival egyetemben Corbyn is a háttérbe szorult a pártban.