Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hétigenes népszavazás kezdeményeznek a pedagógusok és támogatóik az oktatás reformjáért

alkotmány utca Ezután a Pintérek – pintérmaszkos emberek – léptek a színpadra, akik meghirdették a hétigenes népszavazást.

Vagyis hogy népszavazást kezdeményeznek az oktatás megreformálásáért, melynek keretében hét kérdést nyújtanak be.

Az alábbi kérdésekben várják a közönség támogatását:

  1. Egyetértenek-e a státusztörvény elutasításával? Lekicsinylő, agresszív, önkényuralmi a bosszútörvény. A hatalom kicsinálja azt, aki tartja magát: az MTA-t, egyetemeket, orvosokat, most tanárokat és diákokat. A bosszútörvény elvesz, elnyom, ellehetetlenít – de a diákok nem hagyják.
  2. Egyetértetek-e azzal, hogy boldogabb, gazdagabb, sikeresebb jövője legyen minden magyar gyereknek? A 135 kormánypárti képviselőhöz fordult: miért érzik magukat felhatalmazva arra, hogy egy életre tönkretegyék 135 diák jövőjét? Kifejtette azt is, minden diák ugyanannyit ér – a magyar közoktatási rendszer azonban csak erősíti a különbségeket. Azonnali esélyegyenlőséget követelnek.
  3. Egyetértenek-e azzal, hogy legyen oktatási minisztérium? Követelik, hogy a köznevelésért, szakképzésért és felsőoktatásért önálló minisztérium feleljen.
  4. Egyetértenek-e azzal, hogy az állam biztosítson méltó megélhetést? Az állam biztosítson megfelelő pedagógusbéreket.
  5. Egyetértetek-e azzal, hogy a sztrájk alapjog? A hatalom a tanárok gerincét akarja megroppantani – de a félelemkeltés nem kormányzás, hanem az alkalmatlanság bizonyítéka.
  6. Egyetértetek-e azzal, hogy legyen demokrácia? Ami nem egy négyéventi esemény, hanem a mindennapok része. Legyen beleszólása az iskoláknak abba, hogy ki legyen az igazgató, döntsenek a diákok, tanárok és szülők.
  7. Egyetértenek-e azzal, hogy Pintér Sándor mondjon le? Rendőrállami eszközöket használ diákok és tanárok ellen.

A Pintérek ezután a hét x, hét igen jelszóval buzdították a közönséget a támogatásukra.

A PDSZ, a Pedagógus Egység, a CKP, a CKA, az ADOM Diákmozgalom, valamint a Magyar Anyák Szervezete együtt kezdeményezik a népszavazást.

A hétigenes akcióban magánszemélyekre és civil szervezetekre egyaránt számítanak, különösen számítanak a KDNP és a Fidesz ifjúsági szervezeteire, valamint a CÖF-CÖKÁ-ra. Várják továbbá az első sorokba Bayer Zsoltot, Bencsik Andrást és Orbán Viktort.

A tömeg ezután elindult a Margit híd felé.

Címlapkép: Dián Ákos