Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A kilakoltatási moratórium végével ismét családok lakhatása forog veszélyben

Április 30-án ér véget a 2022 novemberében bevezetett kilakoltatási moratórium. Ez alkalomból, a  moratórium végéhez igazítva, május 5-én  az Utcajogász maratoni ügyfélfogadást tart a Blaha Lujza téren. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükben az önkéntes jogászok felhívják a figyelmet, konkrét jogi kérdésekkel aznap délután kettőtől este nyolcig lehet fordulni hozzájuk, az egyesület munkája iránt érdeklődők pedig a lakhatáshoz kapcsolódó programokon vehetnek majd részt.

„Május eleje minden évben kritikus időszak ügyfeleink életében, ekkor ér véget ugyanis a téli kilakoltatási moratórium és tömegével futnak be hozzánk olyan ügyek, amelyekben családok lakhatása forog veszélyben. Különösen igaz ez erre az évre, hiszen ügyfélfogadásainkon azt látjuk, hogy a gazdasági válság következtében egyre nő azoknak a száma, akik tőlünk szeretnének segítséget kérni”

– mondja Kiss Natália, az Utcajogász társelnöke.

A nehéz helyzetben lévők életét most megnehezíti az is, hogy több önkormányzat radikálisan megemelte kiadható lakásainak bérleti díját.

Az Utcajogász Maraton a kilakoltatási moratóriumot követő első pénteken lesz. Ezen a napon háromszor annyi jogász háromszor annyi ideig segíti tanácsadással a hozzájuk fordulókat.

Emellett az egyesület különböző programok meghirdetésével igyekszik felhívnia figyelmet a lakhatás témájára: „…De a legjobb otthon” címmel vers-, prózaíró és rajzpályázatot hirdet gyerekek számára, a nyertes pályaművekből pedig kiállítást rendez a Maraton napján a Blaha Lujza téren, valamint lakhatási témában vitaszínházat rendez, amely este nyolc órakor kezdődik majd az Aurórában.  Itt az érdeklődők lehetőséget kapnak arra, hogy a legérzékenyebb és leginkább vitás lakhatással kapcsolatos kérdésekről cseréljenek véleményt az egyesület önkéntes jogászai és Szivák-Tóth Viktor rendező-drámatanár közreműködésével (a program ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a regisztrációs űrlap itt található).

Az Utcajogász munkatársai most is, mint mindig, azt kérik a hozzájuk fordulóktól, hogy az ügyükre vonatkozó minden iratot hozzanak magukkal az ügyfélfogadásra, hiszen az érdemi segítségnyújtáshoz azok tanulmányozása is szükséges.

Az Utcajogász már 12 éve nyújt ingyenes jogsegély szolgálatot lakhatási nehézségekkel küzdő ügyfeleik számára, emellett több alkalommal is felléptek már a rendszerszintű lakhatási válsággal szemben. Legutóbb éppen az Alkotmánybírósághoz fordultak egy ügyfelük kapcsán, aki habár érvényes bérleti szerződéssel rendelkezett, gyorsított eljárásban kilakoltatták. Az Utcajogász felvetésére Varga Judit igazságügyi miniszter a 2023. januári állásfoglalásában válaszolt, aki nem talált semmi kivetni valót az eljárásban.