Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hogyan tudott megerősödni a Kommunista Párt a konzervatív Salzburgban?

Az Osztrák Néppárt (ÖVP) nyerte az április 23-i tartományi választást Salzburgban, és ezzel teljesült is a papírforma, Wilfried Haslauer minden vélhetően polgármester maradhat, annak ellenére, hogy a hárompárti (néppárti, zöld, liberális) koalíciójának legkisebb pártja, a piacpárti NEOS nem kapott elég szavazatot ahhoz, hogy képviselői a városházába kerüljenek.

A választáson a szélsőjobboldali Szabadságpárt (FPÖ) is megerősödött, csupán 5 százalékkal végzett a Néppárt mögött.

A választás igazi meglepetése, hogy a Kommunista Párt (KPÖ) is bejutott a parlamentbe, méghozzá több mint 11 százalékkal.

Így Graz után immáron Salzburg a második hagyományosan konzervatív osztrák város, ahol a KPÖ meg tudott erősödni. A grazi tanácsválasztásokat 2021 szeptemberében nyerték meg a kommunisták, ezt követően kormányt is tudtak alakítani a zöldek és a szociáldemokraták támogatásával. Ahogy a grazi, úgy a salzburgi, elviekben kedvezőtlen terepen elért sikereit is elsősorban lakhatási politikájának köszönheti a KPÖ.

Graz kommunista polgármestere, Elke Kahr népszerűségét elődje, Ernest Kaltenegger alapozta meg. Kaltenegger kitartóan foglalkozott a város lakhatási gondjaival: rendszeresen felkereste a rossz állapotú lakások lakóit, meghallgatta aggályaikat, és sürgősségi segélyvonalat hozott létre a bérlők számára. Elérte, hogy minden lakásban legyen zuhanyzó és WC. Kahr ezt a politikát folytatta. A KPÖ 2004 és 2016 között 960 új bérlakás építését érte el.

A közvetlen segítség általános elv a KPÖ-ben. A grazi kommunisták az 5500 eurós fizetésük kétharmadát befizetik egy olyan alapba, amely kilakoltatottaknak és állásvesztőknek nyújt segélyt.

Hasonló stratégiával futott neki a választásnak a salzburgi jelölt, Kay-Michael Dankl. Fogadóórákon igyekezett segíteni az embereknek eligazodni az állami bürokráciában, többségükben időseknek. Ha kellett, saját pénzéből segített: Dankl 2019 óta az önkormányzat tagja, tanácsi fizetéséből mintegy 28 000 eurót adott azoknak a salzburgi lakosoknak, akik vészhelyzetet jelentettek.

Dankl tehát a KPÖ-ben megszokott módon egy szakmunkás átlagbérére korlátozza a fizetését, és ezzel is bizonyítja, hogy őt nem a pénz és a pozíciók foglalkoztatják.

Bár a jobboldali média Dankl személyiségének és karizmájának tudta be a KPÖ sikerét, a választási eredmény mögött többéves helyi pártépítés és szociális munka állt. S persze az is, hogy Ausztria legdrágább bérleti díjaival rendelkező városában kulcsfontosságú kérdéssé vált a lakhatás kivonása a profitlogika alól.

Baloldali elemzések szerint a KPÖ sikere abban áll, hogy lemondott a „baloldali populizmus” receptjéről, és a rövid távú sikerek helyett az alapoknál kezdte el építeni a mozgalmát.

Eközben a KPÖ sikereit látva a szociáldemokrata SPÖ is balra szeretne tolódni olyan baloldali populistákkal az országos párt élén, mint Andreas Babler. Az SPÖ azonban – joggal – továbbra is az államapparátus poszt- és pénzosztó pártja a választók szemében, ami nem az állammal és a tőkével kapcsolatos érdekeik alapján szervezi meg az embereket, így a KPÖ receptjét aligha tudja lemásolni.

A KPÖ így értékelte a salzburgi városházába jutást:

„A KPÖ bejutása már csak azért is szenzáció, mert kevés eszközzel, de nagy szenvedéllyel sikerült ezt a bejutást elérni. Nem áll mögöttünk parlamenti párt és nincs milliós adóbevételünk, mint a többi pártnak. A ránk érkezett sok szavazat ismét bizonyítja, egyre többen győződnek meg arról, hogy a mainstream pártok károsak számukra.”

Dankl arra a kérdésre, hogy a baloldal mennyire szimpatizál Putyinnal, azt válaszolta, az OMV-ben vagy a Raiffeisen-csoportban biztosan több Putyin-rajongó van, mint a KPÖ-ben.

A KPÖ nemcsak a szociáldemokrata SPÖ-től és a Zöldektől vett el szavazókat, de 5000 nem elkötelezett szavazót is meg tudott győzni. Dankl eredetileg a Fiatal Zöldek szóvivője volt, de 2017-ben a Zöld Párt kizárta az ifiszervezetét a pártból. Ezután csatlakozott Dankl a KPÖ-höz.