Annak ellenére sem csitulnak a harcok a kelet-afrikai Szudánban, hogy nemzetközi közvetítéssel tűzszünetben állapodtak meg a felek, írja a Guardian. A 46 milliós lakosságú ország fővárosában, Kartúmban élők elmondták, hogy még mindig lövéseket és robbanásokat hallottak a főváros különböző részein, különösen a katonai parancsnokság és a Köztársasági Palota környékén.
A közel egy hete tartó összetűzések során legalább 185 ember meghalt és több mint 1800-an megsebesültek. Félő, hogy ha a harcok elhúzódnak, Szudánra újabb humanitárius katasztrófa vár.
A háborúskodásban Abdel-Fattáh Burháni tábornok, a szudáni átmeneti kormányzó szuverén tanács vezetőjéhez hű katonai egységek, a reguláris szudáni fegyveres erők (SAF) és a Mohamed Hamdán Daglo, más néven Hemedti tábornok, a tanács helyettes vezetője által vezetett félkatonai-milicista erők, a Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) állnak szemben.
Kezdetben úgy tűnt, hogy Hemedti milíciái előnyben vannak. Több kulcsfontosságú légi támaszpontot is ellenőrzésük alá vontak, és beköltöztek Kartúm lakónegyedeibe. Hétfőn azonban megváltoztak az erőviszonyok: vadászgépek bombázták az RSF laktanyáit, és kiszorították a félkatonai erőket a város körüli állásokból.
Ahhoz, hogy a szudáni történéseket megértsük, mindenekelőtt a 2022 decemberében aláírt keretmegállapodással kell tisztába jönnünk, amely a célt volt elvileg hivatott szolgálni, hogy ismét polgári kormányzás jöjjön létre, és a Szudánt 2021 októbere óta – puccsal – irányító katonai junta távozzék. A megállapodásnak része volt, hogy az RSF beolvad a katonaságba. Ez azonban kölcsönös bizalmatlanságot eredményezett a katonaság és a félkatonai milícia közt. Hemedti, az RSF vezetője úgy vélte, hogy Egyiptom a szudáni hadsereg pártfogoltságában bele fog avatkozni az ország politikájába, ezért egy fontos katonai támaszpont köré vonta az erőit Merowe-ben.
A katonaság és a paramilitáris milíciák közti küzdelem lényegében Szudán első polgárháborújától, 1955-től kezdve meghatározó.
A Brit Birodalomtól 1956-ban függetlenné váló Szudán elitje a fővárosból kormányozta és zsákmányolta ki a perifériát, főként a nyersanyagokban, többek közt olajban gazdag déli területeket, írja Joshua Craze, a New Left Review Sidecar blogján. Az egyik polgárháborút (1955-1972) hamarosan egy másik követte (1983-2005). Az 1980-as években az adósságválság miatt Szudán majdnem csődbe jutott, a hadsereg ereje megroppant, miközben a konfliktus az ország peremvidékein, főként délen folytatódott.
Ebből a válságból emelkedett föl Omar al-Bashir, aki akkoriban a hadsereg dandártábornoka volt, és 1989-ben államcsínyben vette át a hatalmat, s évtizedekig Szudán legbefolyásosabb politikusa volt. Bashir a milíciákat arra használta, hogy letörje a sok etnikumú periféria ellenállását. Míg a centrumban nőtt a jólét, addig a peremvidékeket elnyomták. Bashir privatizálta az államot, a különféle biztonsági szolgálatok pedig versenyezni kezdtek egymás ellen. A szudáni hadsereg hamarosan a Nemzeti Hírszerző és Biztonsági Szolgálattal kellett szembenézzen, később pedig a Hemedti-féle RSF-fel kellett megküzdenie.
2003-ban, amikor a dél-szudáni háború a végéhez közeledett, új háború tört ki Dárfúrban. Ez azért fontos esemény, mert Hemedti ekkor kezdett el felemelkedni: Bashir felfegyverezte a dárfúri arab közösségeket, hogy harcoljanak a nem arab lázadók ellen. A dzsandzsavíd milíciák, amelyek az RSF magját adták, Dárfúr meghatározó erejévé váltak.
Hemedti menetelése a szudáni hatalomért megkezdődött.
Ez az időszak pedig egybe esett azzal, hogy nemzetközi nyomásra Szudán 2005-ben békemegállapodást írt alá a déli lázadókkal. Hat évvel később pedig népszavazást tartottak Dél-Szudán függetlenségéről, amelyen az igenek győztek, megfosztva ezzel Kartúmot az olajbevételei háromnegyedétől. Bashir hatalmának elolvadása legbizalmasabb embere, Hemedti hatalmának megerősödésével együtt zajlott. Utóbbi hatalmas vagyonra tett szert például azzal, hogy az Európába tartó menekülteket megsarcolta, majd pedig pénzért árulta a szabadságukat. 2018-ra Hemedti egy olyan üzleti birodalmat működtetett, amely ingatlanokat és acélgyárakat is magába foglalt, és olyan mecénási hálózatot épített ki, amely vetekedett Bashiréval.
2018-ra a gazdaság végzetes zuhanórepülésbe került, civilek, így a Szudáni Szakemberek Szövetsége (SPA) pedig mind jelentősebb ellenállást fejtettek ki. Januárra az ellenzéki politikai pártok laza koalíciója a Szabadság és Változás Erői (FFC) nevű csoportosulásba tömörült, miközben Szudán nagyvárosaiban óriási tüntetések és sztrájkok kezdődtek. Amikor 2019. április 10-én Bashir állítólag parancsot adott arra, hogy nyissanak tüzet az ülősztrájkolókra, Hemedti pedig ezt megtagadta, Bashir hatalma lényegében véget ért. Később bíróság elé állították korrupció vádjával, és két év börtönbüntetésre ítélték.
Június 3-án kora reggel a biztonsági szolgálatok, köztük az RSF, megpróbálták feloszlatni az ülősztrájkot. A nap végére körülbelül 200 tüntető halt meg és mintegy 900-an megsebesültek.
A tüntetések ennek ellenére folytatódtak. Június 30-án, Bashir hatalomra kerülésének harmincadik évfordulóján egymillió ember tüntetett a junta ellen. Az FFC végül megállapodott a katonasággal, amelyre az USA és Nagy-Britannia Szaúd-Arábián és az Egyesült Arab Emírségeken keresztül nyomást helyezett. A végül 2019 augusztusában aláírt megállapodások révén az FFC átmeneti kormányt alakított a hadsereggel, de sejthető volt, hogy a katonai-civil kormány nem tart ki sokáig.
Az ENSZ-közgazdász Abdalla Hamdok által irányított kormányt – amely megszorításokkal élt és visszavágta a rászorulóknak adott támogatásokat – Burháni tábornok és Hemedti 2021-ben megpuccsolta. „A liberálisokkal kötött szövetség mindig is csak álca volt az ellenforradalmi tábornokok uralmához”, állítja a szudáni helyzetről átfogó cikket közlő In Defence of Marxism oldal. A junta a maga részéről úgy vélte, hogy a puccs megőrzésének legjobb módja, ha véget vetnek neki, és új átmeneti kormányt alakítanak, amelyre a katonaság később ráfoghatja Szudán egyre mélyülő gazdasági válságát.
Ez volt a háttere a 2022. december 5-én aláírt keretmegállapodásnak, amely az FFC és a szudáni politikai pártok egy részét egy új kormányban egyesítette a hadsereggel. A keretmegállapodás aláírásával a szudáni politikát korábban uraló civil-katonai szembenállás jelentősen bonyolultabbá vált. Burháni és Hemedti mind a civil, mind a lázadók támogatását keresni kezdte, miközben regionális támogatókat is szereztek.
Burháni Egyiptom kegyét kereste, Hemedti pedig Oroszországét. Több mint pletyka, hogy Wagner-zsoldosok is tartózkodnak Szudánban. Egyértelmű, hogy a nyugati országok minden erővel el akarják kerülni, hogy Szudánban Oroszországhoz köthető erők jussanak hatalomra.
Ez vezetett el az április 15-i kartúmi puskalövésekig.
Hemedti számára minden valószínűség szerint ez az első és egyetlen esélye a kormányzásra. Ha vereséget szenved, és az RSF-et feloszlatják, s gyaníthatóan a gazdasági birodalmát is elveszti. Burháni mozgástere ugyan nagyobb, de nem számíthat gyors győzelemre, főként nem Dárfúrban.
Ám eközben, míg az ellenforradalmi erők egymást ölik, a szudáni nép szenved.
Az emberek otthonokban, iskolákban és kórházakban rekedtek, és próbálják elkerülni az összecsapásokat. Áram és víz csak időlegesen van az országban, és sokan nem jutnak élelmiszerhez és gyógyszerhez.
A helyzetet súlyosbítja, hogy miután az Élelmezési Világalap három alkalmazottját megölték az észak-dárfúri Kabkabiya katonai bázison vívott harc során, az ENSZ-szervezet felfüggesztette minden tevékenységét az országban, így a szudániak nem számíthatnak a számukra létfontosságú élelmiszersegélyekre.
