A kritikai pedagógia célja az elnyomás közös felismerése, és az emberek kollektív felszabadítása. Azért a felszabadítás pedagógiája, mert az önszerveződés előszobája. Ha felismered az elnyomást és elhiszed magadról, hogy szabad tudsz lenni, akkor el tudsz kezdeni kollektíven küzdeni a szabadságodért.

A Közélet Iskolája közel 10 éve tart hatnapos kritikai pedagógia képzést, és végez politikai oktatást a kritikai pedagógiai szemléletre támaszkodva. A felszabadítás pedagógiája című szöveggyűjtemény egyrészt elméleti tudást nyújt a kritikai pedagógia hazai és külföldi gyökereiről és szellemiségéről, másrészt különböző módszerek és gyakorlatok bemutatásával járul hozzá a kritikai pedagógiai munka és szemléletmód beépítéséhez a közösségekbe.

Udvarhelyi Tesszával, a kötet szerkesztőjével, a Közélet Iskolája alapítójával beszélgettünk arról, hogy mit jelent számára a kritikai pedagógia, miben áll annak felszabadító ereje, és miért van rá szükség a mozgalmakban.

Kritikai pedagógia a Közélet Iskolájában

„Amikor azt kérdezik, hogy mit csinál a Közélet Iskolája, mindig azt mondom, hogy politikai oktatással foglalkozik. Nem azt mondom, hogy kritikai pedagógiával, mert a kritikai pedagógia inkább egy megközelítés és szemlélet, amit sokféleképpen lehet alkalmazni.”

A kritikai pedagógiának sokféle árnyalata van, de mindegyik a hatalmi viszonyok, az elnyomás és az igazságtalanság ellen dolgozik – a módszert a Közélet Iskolája az emberek politikai-közéleti aktivizálására használja. A politikai oktatás fontos része, hogy nem általában a társadalmat akarja megérteni, hanem alapvető célja, hogy az emberek széles értelemben részt vegyenek a politikában, a közügyek alakításában.

A szöveggyűjtemény a Közélet Iskolája szemléletmódját tükrözi arról, hogy mi a kritikai pedagógia és annak a narratívát mutatja be, hogy szerintük mi a kritikai pedagógia szerepe általános értelemben és Magyarországon. Hazai és nemzetközi példákon keresztül foglalja össze a szöveggyűjtemény, hogy mi a Közélet Iskolája szerint a politikai oktatás,  vagyis a kritikai pedagógián alapuló politikai közéleti oktatás. A kritikai pedagógia anyjának nevezett Paulo Freire azt mondja, hogy a kritikai pedagógia szellemiségét érdemes mindenkinek magával vinni, és aztán olyanná alakítani, hogy az helyben működhessen.

„Ha megtartod a kritikai pedagógia alapvető érték elkötelezettségét – ami mindenekelőtt a felszabadítás melletti kiállás – akkor az nagyon sokféleképpen nézhet ki. Nem is biztos, hogy tudja az ember, hogy kritikai pedagógia az, amit csinál (és ez nem baj). A politikai oktatáson belül nekem nagyon fontos azon gondolkodni, hogy mi lehetne és nem feltétlenül mindig azon, hogy mi van. Ez a könyv egy kicsit azt tükrözi, hogy én mire vágyom, hogy Magyarországon milyen mozgalmi oktatás legyen” – fogalmazta meg lapunknak Udvarhelyi Tessza.

A kritikai pedagógia gyakorlata akkor alakult ki, amikor Paulo Freire írástudatlan földműveseket tanított meg írni és olvasni, azért, hogy képesek legyenek felismerni, hogyan nyomják el és zsákmányolják ki őket, és, hogy értelmezni tudják, mi történik körülöttük, majd ez alapján fel is tudjanak lépni ez ellen. Freire kritikai öntudatra ébredésnek hívja, mikor nem csupán magadat szemléled, hanem a világot is magad körül, és megpróbálod megérteni, hogy te milyen hatalmi rendszerekbe vagy beépülve, és, hogyha azt találod, hogy te az elnyomott helyzetben vagy, akkor abból hogyan tudsz felszabadulni kollektív munkára támaszkodva.

„Ahhoz, hogy egy mozgalom erős legyen, olyan tagjai kell legyenek, akiknek van kritikai öntudatuk, akik nem csak magukkal és a saját  maguk egyéni problémájával foglalkoznak. Nem csupán saját magukat okolják azért, ami történik, hanem tovább látnak annál. Törekednek társadalmi viszonyok megértésére, és hisznek azok megváltoztatásának lehetőségében.”

Udvarhelyi megközelítésében a magyar mozgalmakban nincsen eléggé jelen a pedagógia: nem eléggé tanulók és nem eléggé tanítók. Nem eléggé hagyományőrzők abban az értelemben, hogy a mozgalmi múltat vizsgálva tisztában legyenek a gyökereikkel, és ez alapján állapítsák meg, hogy mi felé mennek és nem helyeznek elég hangsúlyt a tagjaik oktatására, képzésére, fejlesztésére.

„Ne higgyük azt, hogy történelemnélküliek vagyunk. Magyarországon igenis van hagyománya a kritikai pedagógiának, a mozgalmi oktatásnak és tanulásnak. De gyakran hiányzik, hogy el tudjuk képzelni: nem mi vagyunk az úttörők, hanem már 100 évvel korábban is ugyanolyan emberek csinálták ugyanazt vagy valami hasonlót, amit mi – rengeteget tanulhatnánk tőlük. És ez nem gyengeség, hanem éppen, hogy erőt ahhoz, hogy folytassuk, amit az elődeink elkezdtek.”

A szöveggyűjtemény éppen ezért a hazai mozgalmi múltra támaszkodva nyújt történeti áttekintést a magyarországi kritikai pedagógia és a mozgalmi oktatás egyes példáibal. Olvashatunk a magyarországi felnőttoktatás alakulásáról, a húszas évek olyan munkáshelyszíneiről és kulturális szereplőiről, mint a Horányi-telep, a Gödi-telep, a munkáskórusok vagy Kassák Lajos munkaköre, és a 2. világháború előtt indult Népi Kollégiumokról is.

Mi a szerepe a kritikai pedagógiának a mozgalmakban?

Kérdésünkre, hogy miért kapcsolódik össze szorosan a kritikai pedagógia a mozgalmakkal, Udvarhelyi azt feleli:

„A kritikai pedagógiát igazán jól társadalmi mozgalmakon belül lehet művelni, mert ott mégiscsak van egy természetes lüktetése annak, hogy felismerik az igazságtalanságot. Igazságtalanság van? Csináljunk valamit? Csináljunk valamit!”

A kritikai pedagógia pedig, mondja Udvarhelyi, ezt a felismerést segíti, támogatja, mélyíti el és aztán segít mindezt cselekvésbe fordítani.

A kritikai pedagógia a mozgalmak önképzésének intézménye, jelen kell lennie társadalmi szerveződésekben ahhoz, hogy hosszú távon nagy bázissal, stabilan működni tudjanak, kibírják mind a támadásokat és az unalmas, esetleg eseménytelen, kevésbé akciódús időszakokat is. Udvarhelyi azt gondolja, hogy azok a mozgalmak, amelyek gyakorlatába nincs beépítve az önképzés és a kollektív önfejlesztés, egy idő után el fognak bukni vagy le fognak gyengülni.

„A mozgalmakban muszáj, hogy elsődleges szerepe legyen a reflexiónak és a tanulásnak. Az új embereknek megszólítása nem alapulhat azon, hogy legyen minél több aktivista, mert azok majd sok szórólapot tudnak kiosztani. Arra kell törekednünk, hogy minél több öntudatos ember legyen, aki elhiszi magáról, hogy ő teljes értékű ember, és hogy neki jár, ami jár. Jár a lakás, jár az étel, jár a méltóságteljes élet – ma Magyarországon nagyon kevés ember él így.”

A kritikai pedagógia kétlépcsős Udvarhelyi szerint: gondolkodásból és cselekvésből áll.

„Csak gondolkodni cselekvés nélkül, az nekem nem kritikai pedagógia, csak felismerni az elnyomást, de nem tenni ellene semmit, számomra az sem kritikai pedagógia.”

Freire azt mondja, nincsen „semleges pedagógia”

A szöveggyűjteményben a magyar mozgalmi múlt mellett nemzetközi példák révén mutatják be, hogy milyen az, amikor a mozgalom mögött van iskola, ami megerősíti annak törekvéseit. Ilyen mozgalmi iskolák a brazil földnélküliek mozgalmának (MST) iskolája, a zapatisták autonomista törekvései, a közel 100 éve működő Highlander Center, valamint az Indiában működő Demokrácia Iskolája. A kritikai pedagógiának azt a történetét is meg lehetne írni, ami arról beszél, hogy a közoktatás hogyan lehet demokratikusabb és felszabadító – az a kritikai pedagógia egy másik, ugyanolyan létező története volna. Ebben a szöveggyűjteményben bemutatott mozgalmi intézmények azonban annak a példái, hogy hogyan lehet nagyszabású kollektív törekvéseket pedagógiai eszközökkel megerősíteni.

„Ha egy egész iskolarendszer kritikai pedagógiára épül, az csodálatos, de ma nagyon nehezen elképzelhető Magyarországon – ez teljesen más politikai környezetet feltételez. De abban hiszek, hogy a mozgalmak szerves részének kell lennie a mozgalmi pedagógiának. A Közélet Iskolája arra törekszik, hogy potenciálisan az összes progresszív mozgalom iskolája lehessen és segíteni tudjon nekik abban, hogy tanuljanak, fejlődjenek – és végeredményben, hogy elérjék a céljaikat.”

A könyv két utolsó fejezete a kritikai pedagógiában használatos módszereket írja le a teljesség igénye nélkül, ilyenek a részvételi videókészítés, a fórumszínház, a szociális cirkusz, a részvételi akciókutatás stb. A könyvet záró gyakorlatgyűjtemény lényege pedig, hogy a Közélet Iskolája kritikai pedagógia képzésének öregdiákjai írták. Ez szintén a szemlélet egyik igen fontos összetevője: senki sem csupán diák vagy csak tanár, mindenki diák-tanár és tanár-diák is egyszerre.