Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Jámbor András: Hozzák nyilvánosságra a további bizonyítékokat, vagy szüntessék meg az eljárást!

Ez a cikk több mint 1 éves.

Sajtótájékoztatót tartott Jámbor András az „antifaügy” kapcsán, amelynek folyományaként a Szikra mozgalom egyik tagját korábban előzetes letartóztatásba helyezték. A letartóztatás egy Facebook-lájk és egy hasonlónak vélt kabát alapján történt.

A gyanúsítottat azóta kiengedték, amivel a Szikra szerint az Ügyészség is belátta, hogy elégtelen bizonyítékok alapján tartóztatták le tagjukat.

Jámbor szerint a Szikra tagjának meghurcolása és azt az övező lejáratókampány egyértelműen politikai indíttatású. A lejáratókampány részeként Bayer Zsolt publicista külön cikksorozatot szentelt a Szikrának és más baloldali, rendszerkritikus csoportok, intézmények, így a Mérce lejáratásának, a kormánymédiaként funkcionáló Magyar Nemzet hasábjain. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője múlt hét csütörtöki sajtótájékoztatóján pedig arról beszélt, „fel kell tárni” a Jámbor András körüli hálózatot, véleménye szerint:

„ezen dolgozniuk kell a hatóságoknak. Rendőrségnek, titkosszolgálatoknak, mindennek.”

A politikai kampány a letartóztatott Szikra-tagot is utolérte. A gyanúsítottat több szélsőjobboldali portál, többek között a kormánypártokhoz köthetők is egy D. K. monogramú nővel azonosították, és több érzékeny adatot nyilvánosságra hoztak róla. 

Jámbor András ezért arra szólította fel a nyomozóhatóságot, hogy tisztázza ezt az eseménysort.

A rendőrség hozza nyilvánosságra a további bizonyítékokat a tagjukkal szemben, ha van ilyen. Ha viszont nincsen, akkor ejtsék a vádat és tisztázzák a tagjuk nevét, akinek tudomásuk szerint semmilyen köze nincs a támadásokhoz.

Az országgyűlési képviselő kiemelte, hogy az előzetes letartóztatást nem a nyomozóhatóság vagy a bíróság, hanem az Ügyészség szüntette meg új bizonyítékok hiányára hivatkozva. A Szikra mozgalom se tud semmilyen további bizonyítékról a Facebook-lájkon és a kabáton kívül.

A politikus azt is követeli a nyomozóhatóságtól, hogy vizsgálják ki, hogyan szivárgott ki az érintett neve, lakcíme, képmása, családtagjainak, élettársának neve stb.

„Nagyon nehéz nem összefüggést látni a kiszivárogtatás ténye és a beindult propagandahadjárat között”, tette hozzá Jámbor.

Azt is kéri a nyomozóhatóságtól, hogy mondják ki, semmilyen eljárás nem folyik a Szikra vagy Jámbor András ellen, mivel semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy közük lenne az erőszakos bűncselekményhez.