Csütörtökön először fordult elő a debreceni akkumulátorgyár elleni tiltakozássorozat folyamán, hogy nem civilek, hanem egy ellenzéki párt – az LMP – szervezett tüntetést a beruházás ellen. A negyedik országos kétharmad után és a kormánypártoknak a lehető legtágasabb mozgásteret biztosító debreceni helyi hatalmi viszonyok tükrében arra voltunk kíváncsiak, hogy hol van az ellenzéki pártok helye az az akkumulátorgyár elleni küzdelemben, amelyet a kormánypropaganda igyekszik minden erejével „balos hisztiként” aposztrofálni. Tüntető civilekkel és az LMP politikusaival beszélgettünk Debrecenben.

Mivel az LMP demonstrációját néhány utcával arrébb egy helyi civil csoport, a Debreceniek az akkumlátorgyár ellen petícióátadással egybekötött, szintén kisebb tüntetésnek betudható rendezvénye előzte meg, viszonylag jó alkalomnak bizonyult a csütörtök kora este arra, hogy az egyébként legalábbis ellentmondásos viszonyt ápoló civilek és a pártok viszonyát feltérképezzük.

Azt, hogy az intézményes politikán belüli és kívüli szereplők összjátéka ebben a történetben nem magától értetődő, érdemes néhány, az elmúlt hetekből származó példával illusztrálni.

Eleve beszédes volt két héttel ezelőtt, amikor a Debrecen főterén a lakosságszámhoz mérten jókora tömeget bevonzó tüntetésesen beszédet mondó, az akkumulátorgyártól közvetlen lakókörnyezetüket féltő mikepércsi édesanyák több alkalommal is leszögezték, a megmozdulás megszervezését semmilyen párt vagy szervezet nem támogatta. Ezt az aspektust emelte ki videóriportjainak címeiben a Partizán, a Debreciner és az Átlátszó, de több más médium is. Ez nem csoda: meglehetősen hangsúlyos részét tette ki a beszédeknek és a helyszíni interjúknak a hatalomért versengő erőktől való elhatárolódás.

Ez a retorika egyébként nem csak a civilek nyilatkozataiban került elő: feltűnő volt, hogy a február 9-ei demonstráción ahány LMP-s politikus felment a színpadra, ők mindannyian kiemelték, hogy „nem politikusként”, hanem aggódó édesapaként, helyi polgárként vagy egykori civil tüntetőként állnak most a tömeg előtt. Magán a tüntetésen egyébként nagyjából feleannyian vettek részt, mint a legnagyobb, január 28-i debreceni, civil szervezésű tüntetésen, ám mielőtt közvetlenül a pártjelenlétből vezetnénk le ennek okait, hozzá kell tenni, hogy míg a korábbi esemény hétvégén, plusz három fokban volt, a csütörtöki rendezvény hétköznap, kemény mínuszokkal súlyosbítva.

Érdemes néhány gondolatot szentelni az akkumulátorgyár kapcsán élesen a fideszes állásponttal szembehelyezkedő Civil Fórum Debrecen Egyesület tagja, Illés-Rácz Mariann kritikájának is. Egy civil jelölőszervezet által delegált önkormányzati képviselőtől persze kevéssé meglepő, ha pártokkal szembeni ellenérézéseket fogalmaz meg: másfél héttel ezelőtt, az Átlátszó podcastjában nehezményezte az utóbbi hetekben-hónapokban terjedő népszavazás-kezdeményezési hullámot az ellenzék részéről. (Mint ismert, jelenleg kezdetben az LMP helyi, már inkább országos, a Mi Hazánk és a Momentum pedig helyi referendum kitűzését célozta meg a beruházás(ok)kal kapcsolatban.)

A debreceni testületben ülő civilek fő gondja ezekkel a kezdeményezésekkel az, hogy szerintük, mire sor kerülne ezekre a népszavazásokra, addigra legalábbis a debreceni beruházás kapcsán már veszett fejsze nyele lenne az ellenállásnak ez a formája. Ők sokkal inkább a 2024-es önkormányzati választásban látják a helyi közösségek „alkupozícióját”, ami ugyancsak nem meglepő egy képviselőtestületi pozíciót betöltő szereplőtől, de ez az érvelés később, a csütörtöki tüntetésen folytatott beszélgetéseink során visszaköszönt az LMP társelnökének, Schmuck Erzsébetnek a mondataiban is.

„Ha már itt lesz mellettünk a pártrendezvény, nem zárkózunk el”

A demonstráló helyiekkel beszélgetve nagyjából az a kép rajzolódott ki, hogy, bár érzik ugyan a civilek, hogy a debreceni ellenállás megszületésével nagyon hirtelen lett rendkívül népszerű az akkumulátorgyárak egyébként már évek óta akut problémája, alapvetően minden olyan kezdeményezésnek tudnak örülni, amely céljaikkal egybevág, és ez esetben azzal is ki tudnak békülni, ha a segítség egy párttól jön.

„Én azt érzem, hogy most kezdtünk el (civilek és pártok – a szerk.) egymásra odafigyelni. Mivel itt van mellettünk egy esemény ugyanebben a témában, nem zárkózunk el a másik tüntetésen való részvételtől”

– mondja az LMP demonstrációjáról Horváth Nándor László, a Debreceniek az akkumulátorgyár ellen csoport egyik tagja, akivel a fent említett petícióátadást megelőzően sikerült néhány szót váltanunk. Ő maga egyben arra is vállalkozott, hogy az LMP tüntetésén a színpadról is szóljon néhány szót az ott megjelenő közönségnek.

A petícióátadásra azt követően került sor, hogy a helyiekből álló csoportosulás kezdeményzésére az aHhang felületén sikerült összegyűjteni több mint 12 ezer szignót a város területére tervezett beruházás ellen. Az aláírások egyébként még az átadásukat megelőző utolsó fél órában is gyűltek, minthogy a város főteréről hamar a régi Városházához szállingózott 100-200 érdeklődő, akik közül sokan be is álltak az aláírók sorába. A paksamétát aztán 17 órakor vette át az akkugyárprojektet támogató városvezetést képviselő jegyző, Dr. Szekeres Antal. Szekeres a jelenlévő – többnyire független – sajtóorgánumokkal a lehető legkevesebb szót váltotta, mielőtt sebes léptekkel elviharzott a helyszínről.

A petíció indítását kezdeményező civilek, a Debreceniek az akkumulátorgyár ellen csoport tagjai amellett, hogy a projektről eddig tartott közmeghallgatásokon való aktív részvételre, felszólalásra buzdítják a város – és a környező települések – lakosságát online és szórólapokon, főként a beruházással kapcsolatos (nem a kormánypropagandából származó) hírek megosztását végzik Facebook-oldalukon. Horváth szerint egyébként az ő Facebook-oldaluknál van egy jóval nagyobb elérésű, jelenleg szintén a gyárberuházás elleni küzdelemre fókuszáló, helyiekből formálódott online közösség is, az „(akkumulátor gyár) Volt egyszer egy Debrecen” nevű, néhány hét alatt 15 ezresre duzzadt privát csoport. Ennek a közösségnek az alakításában ugyancsak aktívan részt vesznek a Debreceniek az akkumulátorgyár ellen szervezői is. Mint Horváth mondja, a nagyobbik csoport igen heterogén pártpreferenciák tekintetében, így inkább amellett döntöttek, hogy maradjon – ahogyan fogalmaz – „tiszta” és „abszolút pártfüggetlen” a kezdeményezés. Ettől a döntéstől azt remélik, hogy az akkugyárat ellenző közösség továbbra is együttműködhet, közös eszemecseréket folytathat. Az aktivista szerint régóta jellemző, hogy „megfeneklik a párbeszéd a pártállások miatt”, azonban úgy véli, az akkumulátorgyár egy olyan ügy, amely „pártállásra való tekintet nélkül mindenkit érint”.

„Aztán majd az emberek eldöntik, ügyek mentén melyik párttal tudnak egyetérteni, kit támogatnak”

–  magyarázta Horváth Nándor László.

A „másik térfélen” játszó Jármi Péter, az LMP Hajdú-Bihar megyei elnöke szerint „szép lassan kezd megtörni a jég”, már ami a pártokkal szembeni ellenérzéseket illeti. Ehhez persze Jármi szerint az is kell, hogy az emberek lássák, hogy vannak pártok, amelyek tényleg szeretnék képviselni az akkumulátorgyárat ellenzők ügyét. A helyi politikus szerint a pártok erőforrásait is tudják használni a civilek, ha együtt dolgoznak velük. „A pártok fontos szerepe az, hogy közösségeket szervezzenek, főleg ilyen ügyek mentén” – mondja.

Azt ugyanakkor Jármi is elismerte, hogy eleinte volt ellenállás a civilek részéről a pártok irányába, illetve azzal szemben, hogy részt vegyenek pártrendezvényeken. Az LMP-s politikus szerint egy, az akkumulátorgyár ügyével foglalkozó, korábban közmeghallgatáson is felszólaló civil például határozottan visszautasította a csütörtök esti pártendezvényen való felszólalás lehetőségét. Jármi ugyanakkor azt mondja, a most megkerestett civilek többsége igent mondott a felkérésre. Így történt, hogy felszólalt az eseményen a fent idézett Horváth Nándor László, valamint Kozma Éva mikepércsi édesanya is.

Jármi azon a véleményen van, hogy a helyi tiltakozók anélkül is a Fidesz-sajtó céltáblájává válhatnak ,hogy „összepártozódnának”.

„Bárkiből lehet Soros-ügynök, bárkiből lehet áldebreceni, teljesen függetlenül attól, hogy magánemberként vagy pártrendezvényen áll ki az igazáért”

– mondja a hajdúsági LMP-s. Valami hasonló történt a már a két héttel ezelőtti debreceni tüntetésen is beszédet mondó Kozma Évával és mikepércsi társaival, miután a Megafon aktivistái az utóbbi hetekben újra és újra becsmérelték, megbélyegezték azokat a debreceni és mikepércsi polgárokat, akik felemelték a szavukat a gyár ellen.

Kozma Éva a Mércének elmondta, a propaganda támadása elllenére egyrészt azért mondtak igent a pártfelkérésre, mert bárkinek a hívására odamentek volna, aki a gyár ellen küzd.

Másrészt volt egy ennél prózaibb oka is a mikepércsieknek arra, hogy pártrendezvényen szerepeljenek: az LMP az egyetlen párt, amely országos népszavazást kezdeményezett, márpedig mikepércsiként ők a Debrecenben beadott helyi kérdésekre nem ikszelhetnek, csak az országosra.

Kozma Éva ezért is próbálta azt hangsúlyozni a színpadon elmondott beszédében, hogy nemcsak Mikepércs, hanem az összes környező település – Sáránd, Derecske, Hajdúszoboszló – lakóira igaz az, hogy bár nagyon közel fognak élni a gyárhoz, mégsem szavazhatnak majd akkor, ha csupán a debreceni helyi kérdésekből lenne ténylegesen referendum a jövőben. A mikepércsi anyák ezzel együtt azt mondják: nem tudják, hogy át fog-e menni a rendszer rostáján az LMP népszavazása, de ha igen, ők mindent megtesznek majd, hogy sikeres legyen, és ebbe beleértik az aláírások gyűjtését is. Ugyanakkor azt is hozzáteszik:

a helyi kezdeményezéseket is támogatják attól függetlenül, hogy ők nem szavazhatnának rajtuk.

A pártok a népszavazásra, a civilek a petícióra esküsznek

Abban, hogy pontosan milyen eszközzel lehet visszaszorítani az akkumulátorgyárak terjeszkedését a nyomasztó politikai túlhatalommal szemben, többféle véleménnyel találkoztunk Debrecenben.

Horváth Nándor László például megjegyezte kérdésünkre, hogy az LMP nyáron bejelentett, helyi népszavazási kezdeményezése annyiban még a fideszes városvezetés malmára is hajtotta vizet, hogy a január 9-ei közmeghallgatáson a népszavazás ellen érvelő jegyző teljes joggal hivatkozhatott arra, hogy a párt végül fel sem vette az aláírásgyűjtő íveket, miután decemberben kérdésük zöld lámpát kapott a Helyi Választási Bizottságban.

Ezt a kiritikát több helyről is megkapta az LMP, ezért meg is kérdeztük Jármi Pétert, hogy miért nem vitték végig az augusztusban megkezdett folyamatot.

A helyi LMP-s azzal magyarázta a helyi referendumból való „kitáncolást”, hogy még zajlott a kérdések jóváhagyása, amikor világossá vált számukra, hogy a gyárat nem egy, hanem három ütemben építik majd meg.

Ennek azért van jelentősége a beadott kérdések szempontjából, mert azok a teljes gyárkomplexum által felhasználható vízmennyiségre vonatkoztak – 450 köbméter víz óránként –, a háromosztatúság miatt azonban a gyáregységenként óránkénti átlagos 130 köbméteres vízigény jócskán „radar alatt” maradt volna, ha az eredeti formában kerül népszavazásra az LMP kérdése. Nem véletlen, hogy a Momentum által idén januárban beadott kérdések már erre vízmennyiségre, azaz a 130 köbméterre lettek kalibrálva: Jármi Péter a Mércének elmondta, a kérdések beadása előtt egyeztettek a másik párt képviselőivel a „korrigált” helyi kezdeményezésről.

Emellett az is egy országos referendum mellett szólt az LMP-s politikus szerint, hogy időközben a gödi, komáromi, győrszentiváni és más érintett települések küzdelme kezdett összefonódni az országos nyilvánosságban, így ahelyett, hogy Debrecenbe koncentrálnák az összes erőforrásukat, inkább az országos népszavazásra való felkészülés mellett döntöttek.

Arra is rákérdeztünk, hogy a NER elmúlt több mint 12 évének politikai realitása – egész pontosan az, hogy egyetlen ellenzéki kezdeményezésből sem lett soha népszavazás – mennyire nyomja rá a bélyegét az egyelőre viszonylag lendületesnek tűnő ellenállásra.

A csütörtökön szintén Debrecenbe látogató Keresztes László Lóránt, az LMP korábbi társelnöke – a TASZ jogi szakvéleményére is építve – abban bízik, hogy jogi érvekkel nem lehet majd megállítani a kezdeményezést, az pedig szerinte nem kérdés, hogy a rendelkezésre álló 120 nap alatt ne tudnának összegyűjteni 100 ezer érvényes aláírást.

Ha aztán a tényleges népszavazáson nem is lenne meg az 50 százaléknyi érvényes szavazat – Keresztes itt visszautalt arra, hogy ezt az arányt a kormány még a kommunikációs gőzhenger bevetésével sem tudta elérni az áprilisi népszavazáson – , akkor is „nagyon világos és kőkemény üzenet lenne az emberek részéről”, amelyet nem kerülhet meg a kormány. Az LMP politikusa úgy véli, „ennél erősebb fegyvert most nem lehet az emberek kezébe adni”. Ahogy fentebb utaltunk rá, a párt részben arra apellál, hogy a jövő évi önkormányzati választáson potenciálisan elveszthető pozíciók vihetik bele abba a NER-t, hogy ez a népszavazás mégiscsak átcsússzon a szűrőn. Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke szerint „a kormány most kezdi felfedezni, hogy az emberek beleköphetnek a levesébe”, és hogy jövőre lesz az emberek kezében egy olyan eszköz, amellyel adott esetben megbüntethetik az akkulobbi szerint kormányzó fideszes városvezetéseket.

Mindehhez képest a Debreceniek az akkumulátorgyár ellen nem annyira a népszavazástól, hanem az összegyűjtött petícióktól várja azt, hogy érdemben szóba áll velük a városvezetés, és így próbálnak meg velük közös nevezőre jutni. Horváth Nándor László ugyan egyelőre nem tudja, mennyire lehetséges ez, mert a „mindenképpen megcsináljuk” és a „semmiképpen sem akarjuk” két egymástól nagyon távoli álláspont. A civilek persze tudják, hogy amíg valami előkészítő szakaszban van, addig nagyon sokféle ígéret elhangozhat, szerintük ugyanakkor az már biztató jel, hogy a legutóbbi közmeghallgatáson felmerült erősebb környezetvédelmi garanciák beépítése a gyár körüli rendszerekbe: egy korrekt monitoringrendszer, valamint civil szakértők és megfigyelőszervek bevonása, na meg persze a gödi példánál hathatósabb bírságolási gyakorlat.

Formálódóban van az országos gondolkodás

Még egy, az országos népszavazás kérdéséhez szorosan kapcsolódó kérdésről is faggattuk az érintetteket, ez pedig arról szólt, hogy vajon mennyire győzhetők meg az akkumulátorgyárak által fenyegetett helyi közösségek arról, hogy ez nemcsak az ő és a telekszomszédaik, hanem az egész ország problémája.

Azért is lényeges ez, mert Horváth Nándor László szerint is – noha sok elrettentő hírt hallottak Gödről a Samsung-gyár ottani működéséről – a fő kérdés, ami a Debreceniek az akkumulátorgyár ellen csoport tagjait elsősorban elkezdte mozgatni, az az, hogy „Miért éppen ide, miért nem máshová?” Hiszen a kötöttpályás közlekedés adott, másik településről is el lehetne látni az ugyancsak a városba települő BMW-gyár autóit akkumulátorral.

A mikepércsi anyukák viszont ennél átfogóbban gondolkodnak a problémáról:

„Nemcsak a mikepércsiek, hanem minden egyes anya félti attól a gyerekét, hogy mit szív be, milyen homokban játszik”

– mondta a Mércének Kozma Éva. A mikepércsiek két héttel ezelőtti debreceni tüntetésén egyébként az ország többi, akkumulátoripartól sújtott településéről is szép számmal képviseltették magukat, ennek szimbóluma volt a demonstráció végén a sok településnevet mutató transzparens.

„Nyilván igazán érzékenyen a saját pátriája érint mindenkit, de azt látunk kell, hogy ebbe a picike országba hány ilyen mérgező gyárat zsúfolnak; és, ha megkérdeznék az embereket, hogy rendben, akkor te döntheted el, hogy hány kilométerre legyen a gyár tőled, hát, én azt hiszem, nem tudnak olyan messzi számot mondani, ahol biztonságban éreznék magukat tőle, főleg ilyen hatóságokkal”

– foglalta össze Kozma Éva, hogy miért fontos közösen fellépni az akkumulátorstratégia ellen.

Schmuck Erzsébet szerint jelenleg formálódóban van a közös, országos gondolkodás az akkumulátorgyárak szerepéről és az áltakuk jelentett veszélyről. Az LMP társelnöke úgy véli, azok a települések, amelyek érintettek, már tudják, hogy nem csak az ő bőrükre megy a játék. Viszont azok, amelyek potenciálisan veszélyeztetettek, és szóba jöhetnek mint a következő gyár telephelye, nem biztos, hogy tisztában vannak mindezzel, ezért fontosak a demonstrációk és a különböző fórumok.