Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Katargate arról szól, hogy 6 500 migráns munkás halála másfél millió euróért megvehető

Ez a cikk több mint 2 éves.

December 9-én a belga ügyészség egy nagyszabású nyomozás részeként három másik személlyel együtt letartóztatta Luca Visentinit, a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC) újonnan megválasztott főtitkárát. Visentini egyike azoknak, akiket „bűnszervezetben elkövetett korrupcióval és pénzmosással” vádolnak – írja a Novara Media.

Az ügy, amely időközben újabb és újabb hullámokat vetett, Katargate néven került be a híradásokba.

Bár a belga ügyészek a letartóztatások során csak annyit közöltek, hogy egy Öböl-menti országot gyanúsítanak azzal, hogy befolyásolni próbálta a gyanúba került tisztviselőket, a Le Soir című belga napilap megnevezte ezt az országot: az idei labdarúgó-világbajnokságnak otthon adó Katarról van szó.

A letartóztatott személyek közt találni Eva Kailit, az Európai Parlament egyik alelnökét, a görög szocialista párt (PASZOK) EP-képviselőjét, Francesco Giorgit, az Európai Parlament egyik tanácsadóját és Kaili élettársát, valamint Pier Antonio Panzeri volt európai parlamenti képviselőt.

A házkutatások során hozzávetőlegesen másfél millió euró (több mint 600 millió forint) készpénzt találtak. A gyanú szerint az Európai Parlament tagjai és Visentini azért fogadott el pénzt a katari államtól, hogy egyfelől az EP-ben befolyásolják a parlamenti döntéseket, másrészt pedig hogy jó hírét keltsék a közel-keleti országnak és Marokkónak.

Visentini novemberben váltotta fel a hosszú ideje hivatalban lévő ITUC-főtitkárt, Sharon Burrow-t. Egyik székből ült át a másikba, hiszen azelőtt az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) főtitkára volt. Az ITUC meglehetősen különösen járt el, amikor hírét vette, hogy a világbajnokságra készülő Katarban 2010 és 2020 közt több mint 6 ezer vendégmunkás vesztette életét. Sharon Burrow nem átallotta mindezt „mítosz”-nak nevezni.

Holott a kijelentése idején – ahogyan azt a Mérce megírta – már bizonyítottá vált, hogy több mint 6 500 pakisztáni, indiai, nepáli, bangladesi és Srí Lanka-i vendégmunkás halt meg a világbajnokságra készülő országban. A Human Rights Watch 2020-ban egy 78 oldalas jelentést is közölt, miszerint Katar egész területén a legdurvább módon sértik meg a munkások jogait:

visszatartják a bérüket, nem fizetik utánuk a biztosítást, feketén dolgoztatják őket, többletmunkára kötelezik a külföldi munkásokat, lehetetlen munkakörülmények közé taszítják őket.

Katar egészen 2020-ig fenntartotta az ún. kafala rendszert is, amely előírja, hogy minden szakképzetlen munkásnak rendelkeznie kell katari „szponzorral”, aki általában a munkáltatójuk, s aki felelős a beutazási engedélyükért és a rendezett jogi státuszukért. Ez a gyakorlatban azonban nem jelentett mást, mint hogy a munkáltatók egy része egyszerűen megtartotta magánál a munkások útlevelét és ezzel zsarolta a munkásokat.

Míg az önmagát a „dolgozó emberek hangjának” nevező ITUC a katari munkaügyi minisztérium által készített videóban zengte a munkajogokra fittyet hányó ország dicsőségét, addig Eva Kaili az Európai Parlamentben. A múlt hónapban az EP-ben tartott beszédében azt mondta: „A katari világbajnokság annak bizonyítéka, hogy a sportdiplomácia hogyan képes történelmi átalakulást elérni egy olyan országban, amely az arab világot inspiráló reformokat tett le az asztalra”.

Kaili nézete szerint Katar „élen jár a munkajogok terén”. A Daily Mail lap szerint Francesco Giorgi, Eva Kaili férje elismerte, hogy korrupciós pénzeket vett át Katartól és Marokkótól . A férfi ugyanakkor arról beszélt, hogy a felesége nem tudott a kenőpénzekről.

(Novara Media, Politico, Guardian, Mérce)