Három éve, 2019-ben olyan irányelvet fogadott el az Európai Unió, amely a szülőknek, köztük az apáknak is több szabadnapot biztosítana a munka világában, hogy a dolgozók több időt tölthessenek gyermekeikkel. A kormány november 2-án benyújtott egy törvényjavaslatot, amely éppen a határidőn belül teljesítené az irányelvben foglaltak egy részét – de véletlenül se többet.
Az irányelv többek közt apai szabadságot, szülői szabadságot, gondozói szabadságot és a jelenleginél rugalmasabb munkafeltételeket biztosítana a munkavállalóknak. Ugyan az irányelvben megfogalmazott alapvető minimumok többségének megfelel a kormány törvényjavaslata, a szakszervezetek szerint ennél lehetett volna bőkezűbb is a törvénymódosítás, és egyúttal arra hívják fel a figyelmet, hogy a szülői szabadság ügyében még azt a keveset se írná elő a munkáltatóknak a kormány, amit az uniós irányelv megszab.
A közszférában működő szakszervezeteket tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) idén júliusban kidolgozott egy javaslatcsomagot arról, hogyan kéne átültetni az EU-s irányelvet a magyar jogrendbe.
A SZEF többek között azt szerette volna elérni, hogy emeljék a távolléti díjakat a gyermekükről gondoskodó szülők részére, hogy ne érje anyagi kár azokat, akik teljesítik szülői kötelezettségeiket.
A versenyszférát képviselő Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) november 3-án kiadott álláspontja is több magánéletet követel a munka világában, és a szövetség már augusztusban is hangsúlyozta az uniós irányelvben is szereplő apasági szabadság fontosságát.
A kormány azonban igyekezett olyan minimális mértékben teljesíteni az irányelvet, és olyan kis mértékben figyelembe venni a szakszervezetek véleményét, amennyire csak lehet – az egyeztető tárgyalásokon a szakszervezeteknek mindössze azt sikerült kiharcolniuk, hogy a törvényjavaslat vonatkozzon tizenhárom olyan szakma jogállására is, amelyekre egyébként nem vonatkozott volna a módosítás, mivel ezekben a jogállásokban nem háttérjogszabály a munka törvénykönyve.
A visszajelzésre és kiértékelésre adott idő sem volt nagyvonalú… Kordás László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, egykori szakszervezeti elnök parlamenti felszólalásban ítélte el, hogy miután az irányelv átültetésének két éves határideje lejárt augusztus 2-án, a kormány csupán egy napnyi időt hagyott a szakszervezeteknek, hogy véleményezzék a 258 paragrafusból álló törvényjavaslatot.
A javaslat talán leglényegesebb pontja az apáknak biztosít több szabadidőt. Az uniós irányelv értelmében ötről tízre emelnék az újszülött gyermek születése után kivehető apasági szabadnapok számát, amellyel Magyarország még mindig nem érné utol az uniós átlagot, ami 2016-ban, vagyis már három évvel az irányelv létrejötte előtt tizenkét és fél nap volt. Beszédes, hogy Portugáliában négy, Finnországban kilenc, Szlovéniában tizenhárom hetet tölthetnek újszülött gyermekeikkel az apák.
A kormány zsugoriságára vall az is, hogy az úgynevezett „távolléti díjnak” – bér és pótlékok együttesen – csupán a negyven százalékát biztosítanék a hatodik naptól, míg az ötödik napig teljes mértékű távolléti díjat biztosítana az apáknak. A szakszervezetek mind a tíz napra teljes távolléti díjat követelnek, de a napok számát is keveslik – tizenöt, ikrek esetében húsz apasági szabadnapot tartanak méltányosnak, amelyeknek egy részét már a szülés előtti napokban is igényelhetővé tennék.
A hosszútávon, részletekben kivehető szülői szabadság kérdésében az EU-s irányelv minimumát sem biztosítja a törvényjavaslat – 4 hónap helyett csak 44 szabadnapot nyújt, azt is kis híján fizetetlenül, a teljes távolléti díjnak csak a 10 százalékát felajánlva, amely a mindössze 28 500 forintot biztosító GYES/GYED-del együtt tovább csökkenne. Ez a 44 nap csupán a gyermek harmadik évéig lehetne igényelhető, és csak egy éves munkaviszony után, ami a pályakezdőket és a munkahelyet váltókat eleve elzárná a lehetőségtől. Ennél is rosszabbul járnak majd azok, akik gondozói szabadságot vennének ki, hogy rokonaikat ápolják – nekik évente maximum öt napnyi fizetetlen szabadság járna a törvény értelmében. A SZEF 75 százalékos távolléti díjat követel a gondozói szabadnapokra.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) arra is felhívja a figyelmet, hogy a versenyszféra munkáltatói azért, hogy a termelést a megrendelésekhez igazíthassák, gyakran rendkívül gyorsan változtatnak a munkabeosztáson. A munkabeosztás gyors megváltoztatásával a munkáltatók akár azt is el tudják kerülni, hogy állásidő vagy rendkívüli munkaidő miatt külön díjazást kelljen fizetniük a dolgozóknak, ami elvileg járna nekik. És akkor még nem is említettük, milyen nehézségeket okozhat a magánéletben a hirtelen megváltoztatott munkarend… Ezért a MASZSZ álláspontja, hogy a kormánynak korlátoznia kéne, milyen gyorsan módosíthatják a munkáltatók a munkabeosztást, hogy ne lehessenek a munkavállalók szisztematikus kárvallottjai a megrendelésekhez igazított munkarendnek.
További munkáltatói visszaéléseknek adhat teret, hogy a törvényjavaslat értelmében a munkáltatónak lehetősége lesz megtagadni az évi hét fizetett szabadnapot a kért időpontban, amely napokkal szabadon gazdálkodhatott a munkavállaló ezidáig. A szövetség azt is élesen bírálta, hogy a törvényjavaslat értelmében a munkáltatóknak lehetősége lesz felmondásra bírni egészségügyileg alkalmatlanná vált munkavállalókat, ezzel megfosztva őket a tisztes végkielégítésüktől.
A kormány salátatörvénye tehát nem biztosít elégséges pénzt a szülőknek, hogy tisztességgel gondoskodhassanak gyermekeikről, ugyanakkor még több hatalommal ruházza fel a munkáltatókat és tovább fokozza a kizsákmányolás rendszerét.
Amikor a gondoskodói munkákat a tehetősebbek átruházzák egy idős otthonra, ápolóra, bejárónőre, bébiszitterre stb., rögtön láthatóvá válik, hogy a reproduktív „női” munka ugyanúgy munka, mint a férfiakhoz társított termelői, produktív munka, és ugyanúgy vonhatna maga után fizetést, hiszen a társadalom alapvető funkcióit látják el. Ezek a munkák mégis jobbára fizetetlenek, de még fizetett formájukban is rendkívül alulbecsültek és alulfizetettek. A 2019-es uniós irányelv átültetése a magyar jogrendbe aligha fog ezen változtatni – a kormány szűkmarkú törvényjavaslata szinte fizetetlenül hagyja azokat a szülőket, akik elvégeznék azt a feladatot, ami a családjukat és a társadalmat is összetartja, a gondozói szabadságra kényszerülőket pedig egyáltalán nem honorálja pénzzel. Az, hogy a kormány így tesz, és nem hallgat a szakszervezetekre, nem puszta véletlen, rosszindulat vagy hanyagság – ezzel bebetonozza a számára oly kedves, „hagyományos” nemi szerepeket, a dolgozókkal pedig továbbra is érzékelteti, hogy amikor nem a termelést szolgálják, hanem a családjukkal foglalkoznak, annak ára van.
